Zavar a fejben
A közösség figyelme, a korai felismerés, az orvos tudása segíthet
Minden ötödik emberre ráillik valamilyen pszichiátriai rendellenesség diagnózisa – állítják a szakemberek. A közvélemény azt hiszi, az „agyilag” betegek társadalmilag nem képesek működni, holott sokan munkavállalók. Közöttünk, velünk élnek, dolgoznak a mentális zavartól szenvedők, bajukat gyakran nem ismerjük fel, észre se vesszük őket, pedig talán éppen tőlünk várnak segítséget.
A mentális kórral élők – többnyire akaratlanul, néha szándékosan – lassan mérgezhetik maguk körül a családi, munkahelyi légkört, előbb-utóbb önrombolóvá, sőt olykor gyilkossá is válhatnak. Minden évben depressziósok tízezrei kísérelnek meg öngyilkosságot, negyedrészük „sikerrel” jár.
Meglepően hangzik, de számuk nagyobb, mint a gyilkosságok áldozataié. Őket pedig meg lehetne menteni, hiszen létezik a megfelelő orvosi szolgáltatás, vannak hatékony gyógyszerek, terápiák. Csak a bajt kellene felismerni, s időben szakemberhez fordulni. Bármelyikük lehet a munkatársunk, esetleg főnökünk, családtagunk, lakó- vagy kert-szomszédunk, esetleg mi magunk is érintettek lehetünk.
Mi is az a mentális (pszichiátriai) betegség?
Gyűjtőfogalom, melybe minden olyan diagnosztizálható kór, probléma, panasz belefér, amelyet az észlelés, megismerés, megértés (azaz a kognitív képességek), az érzelmek, a viselkedés abnormitásai jellemezhetnek. Ezen állapotokban a fellépő változás kórosan befolyásolja az egyén kapcsolatait: magán- és társadalmi életét (kommunikációját) rontja, hátráltatja, lehetetlenné teszi, hogy megtervezze a jövőt, hogy részt vegyen a feladatok megoldásában.
Sokan nehezen fogadják el az amúgy bárki által tapasztalható tényt, hogy agyunk/tudatunk rosszul végzi funkcióját. Gyakorta csaljuk magunkat azzal, hogy fejlődésünkkel az állatvilág fölé emelkedve, szervezetünk legfejlettebb része, vagyis agyunk-lelkünk-szellemünk (tetszés, kultúra, vallásosság szerint kiválasztható a legmegfelelőbb fogalom) nem eshet a stressz vagy betegség áldozatául.
Így a depresszió jelentkezését egyesek nem betegségnek, hanem mentális (esetleg jellembeli) gyengeségnek fogják fel vagy a felborult otthoni élet, a munkahelyi problémák számlájára írják. (Közös a felelősségünk: a mentális betegségek jobb megértése emberek sokaságát mentheti meg az utcától, a rokkantságtól, a börtöntől, a korai haláltól, a gyilkosságtól.)
Depresszió. A szomorúság mély formájáról van szó, ez a lelkiállapot közelmúltbeli veszteség, fájdalmas esemény hatására alakulhat ki, de erőssége aránytalan a történtekhez képest, tartama meghaladja a normálisan várható időtartamot.
A szorongás után ez a második leggyakoribb pszichiátriai betegség. Becslések szerint a vélt testi bajok miatt orvoshoz fordulók tíz százaléka valójában depreszsziós. Rendszerint a 20-30-40-es életévekben kezdődik. Szakemberek úgy látják, a XX. század második felében születetteknél előfordulási gyakorisága nagyobb, mint a korábbi generációknál.
A depressziós időszak általában 6-9 hónapig tart, de a betegek 15-20 százalékánál akár két évnél tovább is fennállhat, és az élet folyamán többször ismétlődhet. A környezet számára tehát nem elfogadható mentség, hogy gyorsan jött, észre se lehetett venni. Csak ritkán veszszük komolyan, ha ismeretségi körünkben tapasztaljuk. Felmérések szerint az amerikaiak fele napjainkban is úgy véli, a depresszió nem más, mint egyféle szellemi, testi tunyaság. A sok egyéb sajátos vélekedés mellett nálunk is megtalálható ez a nézet.
Kevés laikus tudja, miről is van szó. Az orvosi könyvek szerint a depressziós hangulatváltozások az agynak az érzelmeket felügyelő rendszerében, a kémiai vegyületek (információhordozók) egyensúlyában és a szabályozásban támadt zavarra vezethetők vissza.
A depresszió a munkaképtelenséget okozó betegségek listáján a második. A felnőttek hét-nyolc százalékát sújtja (a teljes népességben gyakorisága 5 százalék körüli), s ha terjedését nem sikerül megállítani, az egészségügy ezen a területen is újabb milliárdos kiadásokkal számolhat.
Többféle testi baj is előidézheti (egyes gyógyszerek depressziót okozó mellékhatása is): hormonális, neurológiai, kötőszöveti, autoimmun, rákos kórok, fertőzések, táplálkozási zavarok egyaránt felelhetnek érte.
A biológiai kiváltó okok közül fontos a hormonok szerepe. A havi vérzést közvetlenül megelőző (premenstruációs feszültség) és a szülés utáni hangulati ingadozásokat a hormonszint változásai okozzák. A változás korában lévőknél gyakran diagnosztizálnak depressziót (felmérések szerint a páciensek 50%-ánál), a műtéti beavatkozás (méh-, petefészek-eltávolítás) miatt menopauzális állapotba kerülteknél úgyszintén. A depressziós fázison valaha átesetteknél nagyobb eséllyel tér vissza a betegség a menstruáció elmaradásával, amúgy a többségnél ekkor kezdődik. Fokozott annak a veszélye, hogy hatására testi betegség alakul ki, illetve válik krónikussá. A depresszió legdrámaibb szövődménye az (ön)gyilkosság.
A nőknél kétszer gyakrabban jelentkezik, mivel ők hajlamosabbak az önvádra, magukat teszik felelőssé, ha valami csapás éri őket, családjukat. A férfiak inkább átlépnek a nem létezőnek tekintett bajon. A téma egyik európai szaktekintélye, Wolfgang Rutz, a WHO regionális pszichiátriai tanácsadója, viszont úgy látja, ezt a levert lelkiállapotot főleg „női” kórként tartja számon a szakma is, holott a férfiak öngyilkosságában igen magas arányú lehet a depresszió közvetlen hatása.
A már népbetegségként számon tartott, minden életkorban és mindkét nemben előforduló depresszió felismerése, megértése, a diagnózis elfogadása a gyógyuláshoz vezető úton az első lépés – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság legutóbbi közgyűlésén. A fel nem ismert vagy nem kezelt betegség súlyos egészségkárosodást, és szociális, életviteli és egzisztenciális gondot okoz a beteg, valamint környezete számára.
A klasszikus tünetcsoport főleg a nők depressziójának klinikai képét tükrözi, ám újabb vizsgálatok szerint a biztosan depressziósnak minősíthető férfiaknál az ingerlékenység, az agresszív magatartás, az időszakos dühkitörések, a csökkent önértékelés, illetve az alkoholhoz, kábítószerhez való menekülés is e kórra utaló jelzés lehet.
A depresszióhoz társuló alkoholizmus vagy droghasználat (ami el is fedheti az alapbetegség képét) sokkal gyakoribb az „erősebb” (valójában gyengébb) nemnél. Ha a fenti tünetek az addig jól „működő”, a társadalmi környezetbe jól illeszkedő, kiegyensúlyozott férfinál jelentkeznek, mindig gondolni kell a depresszióra is.
Nem magyar sajátosságról van szó, az EU-csatlakozásra váró országok egymást követik a depressziós lista élén. Külső megfigyelők oly aggasztónak vélik a helyzetet, hogy az unió új programokat indított a megelőzésre. Nagy szükség is van rá, mert egyre fiatalabb korosztályokat fenyeget a baj.
Gyerekkori depressziós betegség húzódhat meg a közelmúlt több drámája hátterében (gondoljunk a két tizenévesre, akik iskolatársukat fojtották meg, s a legutóbbi gyilkos lövöldözésre, amikor huszonévesekkel végzett egy 25 éves „ámokfutó”). Ez a kór felelhet a gyerekek öngyilkosságáért, akik az iskolaév vége táján a családtól, számonkéréstől, büntetéstől való rettegés miatt inkább a halált választják.
Az elmúlt évtizedben a serdülőkori öngyilkosságok száma háromszorosára nőtt az USA-ban, ezért az amerikai kongresszus 2,5 millió dollárt szavazott meg a téma kutatására. A munka jórészt hazánkban zajlik majd. A gyerekkori halálokok sorában a balesetet az öngyilkosság követi.
A depresszió éppúgy, mint az autizmus, a skizofrénia, mánia, demencia vagy a figyelemzavar olyan agyi működészavar, amely a személyiség épségét, egységét, teljességét érinti. Az integritás az élethez elengedhetetlen érzések, vélekedések, társadalmi viselkedési minták összessége, amelyek az egyént a másoktól megkülönböztethető egyeddé teszik.
Az egyéni struktúrák nem a végzetet hordozzák! Bár a szülőktől örökölt gének megszabják sérülékenységünket, utunkat, de alapvetően a nevelés, a környezet határozza meg, hogy milyenek vagyunk, s lelkileg egészségesek maradunk-e. Az agy betegségeinek kezelése az agy milliárdnyi idegsejtje közötti kommunikációt fenntartó kémiai hírvivők rendszerére épít.
A mentális betegségek sokkal gyakoribbak, mint gondolnánk. Minden évben az átlagnépességnek több mint 28 százaléka lesz valamelyik betegségben érintett, legtöbb embernél először az ifjú felnőttkorban jelentkezik, és a legtermékenyebb éveinket érinti. Hétmillió amerikai gyerek, serdülő hordozza a tüneteket, öt százalékuknál már a szervek működésére kiható károsodással, és a segítségre szorulók 50 százalékát nem kezelik. Ez vonatkozik a tüneteket mutató korosabbak, a 65 fölötti népesség 15–25 százalékára is. A föl nem ismert depresszió az időseknél tovább rontja fizikai állapotukat, nehezíti a kezelést, gondozást. A súlyos depresszió 2000-ben 17,5 milliónyi amerikait érint. A WHO és a Világbank előrejelzése szerint 2020-ra az állapotból fakadó egészségproblémák, illetve az öngyilkosság miatt a depresszió a legtöbb embert elpusztító betegségek rangsorában a második helyen fog állni.
Ha sem az egyén, sem környezete nem ismeri fel a bajt, ha a beteg nem jut el szakemberhez, ha nincs diagnózis és kezelés, a mentális bajok károsítják az egyén fizikai egészségét, komoly terhet rónak rá és a biztosítókra. A család, a társadalom nagy árat fizet – gondoljunk a családon belüli, az iskolai erőszakra, a társadalmon kívülre hulló fiatalokra, az állás- és otthontalanokra. A büntetés-végrehajtási intézetek lakóinak több mint 7%-a mentálisan súlyos beteg. Az USA-ban a kezeletlen betegek miatti termeléskiesés 150 milliárd dollár évente, az öszszeg nagyobb része megtakarítható volna, ha a tb ugyanúgy fedezné a mentális problémák kezelését, mint az egyéb betegségekét. Amúgy pedig minden 17. percben öngyilkos lesz az USA-ban valaki. Évente félmillióan tesznek annyira „komoly" kísérletet, hogy az ügyeletre kerülnek, s több mint 30 ezren meg is halnak. A fiataloknál ez a 3. halálok, az egyetemista korosztályban a kettes számú. A világon évente 1 millió halálért felelős az öngyilkosság, a 14–44 év közötti nőknél ez a második halálok. Prevenciójához összefogásra van szükség. A szakemberek szerint látszólag minden öngyilkosság megelőzhető, a szakadék a tudásunk és a cselekvésünk között halálos! A stigma, a közösség elfordulása, elutasítása jelenti a legnagyobb gátját annak, hogy a (mentálisan) bajban lévő megkaphassa a szükséges segítséget.
Újabban kapcsolatot fedeztek föl a depresszió meg a szív-, érrendszeri és néhány más betegség között. A születés körüli problémák növelik a későbbi mentális bajok előfordulásának valószínűségét. A szorongásos zavarok emésztőszervi kórt is okozhatnak. Az étkezési zavarok hozzájárulhatnak a szívpanaszok kialakulásához. Azok a stroke-betegek pedig, akiket depresszió ellen kezelnek, jobban gyógyulnak és tovább élnek. A férfiak csontjai általában védettebbek, mint a nőké, körükben kevesebb (lenne!) az oszteoporózis rovására írható törés, e csoportban a csonttömegvesztés egyik magyarázata a súlyos és krónikus depresszió.
A sok negatív tény után jó hírként kívánkozik ide, hogy a mentális kórok zöme a legtöbb általános betegséghez hasonlóan könnyen diagnosztizálható és hatékonyan kezelhető.
Depresszióról van szó, ha az alábbiakból legalább ötöt tapasztal (az első kettőt mindennap, egész nap, legalább 2 héten át):
– állandósult szomorúság és üresség érzése; nyugtalanság, ingerlékenység; – már nem érdekli és nem jelent élvezetet az a tevékenység/időtöltés, amit valaha szeretett, beleértve a szexet is; – tanácstalanság, bűntudat, értéktelenségérzet; – álmatlanság (insomnia), kora hajnali ébredés vagy éppenséggel „túlalvás”; – az étvágy megváltozása; – lecsökkent energia, fáradtság, lelassultság érzete; – nehéz a koncentrálás és az emlékezés; – az öngyilkosság körüli gondolatok, vagy maga a kísérlet; – állandósult testi tünetek, amelyek nem reagálnak a gyógykezelésre.
Bipoláris zavar (más szóval mániás-depressziós zavar). Olyan állapot, amelyben az egyén súlyos mélypontokat (depresszió) és egészen végletes, a helyzethez nem illő feldobottságot (mánia) él át. A mániás epizód néhány naptól pár hónapig tarthat. A tünetek között szerepelhet: – csökkent alvásigény; megnövekedett beszédigény; – zavarodottság, idegesség; olyan cselekvésbe való bonyolódás, amelynek túl nagy a rizikója, hogy fájdalommal jár, illetve következményét, eredményét a külvilág nem ismeri el; – megnövekedett önbizalom; – a beteg pszichotikussá válhat, téves eszmék és hallucinációk gyötörhetik. A depresszív epizód két héttől több hónapig terjedhet, s ennek során e beteget semmi nem érdekli. A tünetek egyeseknél néhány nap, hét alatt fejlődnek ki, másoknál hirtelen jelentkeznek, ilyenkor külső tényezők (stressz, valakinek a halála, válás) a felelősek.
Skizofrénia. A beteg nem tudja elkülöníteni a valóságost az irreálistól. Nem képes „normális” érzelmi reakciókat mutatni, megfelelően gondolkodni, beszélni, viselkedni.
A skizofrénia úgynevezett pozitív tünetei: rendezetlen, összefüggéstelen gondolatok, össze nem függő dolgok között ugráló, értelmetlen beszéd, a beteg a szavakat hangokkal, ritmusokkal helyettesíti; téveszme (például úgy véli, valaki a szomszédból irányítja a gondolatait); hallucináció (olyasmit lát, hall, érez, ami nincs jelen).
A skizofrénia negatív tünetei: a beteg nincs tekintettel másokra, nem mutat érzelmeket, kerüli a szemkontaktust; kevés mozdulatot, gesztust végez; adott szituációban nem a megfelelő reakciókat mutatja, s egyes esetekben bénító gátoltságba zuhanhat; hiányzik belőle az energia, eltűnik a belső késztetés (spontaneitás); már nem talál élvezetet a valaha kedvelt dolgokban (anhedonia); nem képes kellően összpontosítani, figyelni. |
