A Szerémy Zsolt április 17-én megjelent Ágyhoz kötött hála című cikkében felvetett gondolatokkal csupán részben értek egyet. A magyar egészségügyet irányító orvosi elit a háziorvosi és járóbeteg-ellátás tényleges privatizációjában és a teljesítményelvű finanszírozás egységes bevezetésében valóban ellenérdekelt, azonban ennek csak egyik oka a paraszolvenciából származó magas jövedelmük.A vezető professzori, főorvosi kar ma már a hálapénznél jóval nagyobb, legális jövedelmet élvez a gyógyszergyáraktól egyes gyógyszerek klinikai kipróbálása vagy ezeket népszerűsítő előadások után, külföldi kongresszusok költségeinek fedezése vagy hazai kongresszusok szponzori bevételei révén. 

Jogilag abszolút tarthatatlan az az állítása, miszerint egyenlőségjelet tesz a korrupció és a paraszolvencia közé. A paraszolvencia lényegében adózatlan mellékkereset, melyet a betegek zöme az átlagos színvonalú szolgáltatás alapján utólagosan ad. A korrupció vagy megvesztegetés ténye akkor áll fenn, ha a beteg a pénzt előre adja, azzal a céllal, hogy soronkívüliséget vagy illegális juttatást (táppénz, segédeszköz stb.) élvezhessen. Egy háziorvosi vizitért kapott ötszáz forintot nem lehet korrupciónak nevezni, mivel közel sem áll arányban bármely háznál történő javítást végző szolgáltató kiszállási díjával. A legmagasabb nagyságrendű paraszolvencia (például a szívműtéteknél) összege valóban felháborító, de ebben az esetben sem áll fenn a megvesztegetés ténye, bár a beteg legtöbb esetben nem hálából, hanem kényszerből fizeti ki az orvosi team európai szintű díjazását - az egészségbiztosító helyett. 

Annak ellenére, hogy a vezető orvosi elit bázisa valójában a kórházakra, klinikákra épül, megalapozatlannak tartom azt az állítását, hogy Magyarországon a jelenlegi nyolcvanezer kórházi ágy felesleges, s ezek leépítésével pénzt lehetne megspórolni a bérezés számára. Ez egy hivatalosan terjesztett dezinformáció szolgai átvétele: ugyanis a társadalombiztosítás nem a magyar lakosság népességügyi mutatóihoz igazítja a szükséges kiadásokat, hanem a rendelkezésre álló szűkös költségvetéshez tervezi a biztosítható ellátást. Az elmúlt években végrehajtott nagyarányú kórháziágyszám-csökkentés nem eredményezett kimutatható megsprórolást, a megszüntetett ágyakból sem lett bérfejlesztés! A hazai egészségügyi ellátás egészében, a bérek és rezsiköltségek tekintetében is súlyosan alulfinanszírozott! 

A háziorvosok ,,kapuőr'' szerepe azt jelenti, hogy a beteget az ellátásához szükséges esetben a megfelelő szakellátás felé irányítsák, nem pedig kórházi ágyat pótló, 'definitív' ellátást. Azoknak a betegeknek az ellátása, akik járásképtelenek, huszonnégy órás felügyeletet, intenzív ápolást, speciális műszeres és ápolói felügyeletet igényelnek továbbra is csak megfelelő kórházi körülmények között biztosítható.  

A magyar egészségügy morális válságának legfőbb oka a korrupció, azaz a paraszolvencia - írja Szerémy Zsolt az Ágyhoz kötött hála címmel megjelent (április 17.) írásában. Szerintem a jelen állapot az egészségügyben a szegénység és a társadalmi presztízs lesüllyedése miatt alakult ki, a paraszolvencia tünet és nem mozgatóerő. Meg kell jegyezni, hogy a hálapénz számos orvosi szakágazatban ismeretlen, becsült összege és megszerzésének lehetősége egyaránt túlértékelt. Tény ugyanis, hogy a hálapénz nélküli orvosi szakmák sem haltak ki. A hálapénz elfogadása akkor minősül vesztegetésnek, ha bizonyíthatóan munkaköri kötelesség megszegéséért kérték, követelték vagy fogadták el. A paraszolvenciát elsősorban a beteg szüntetheti meg, elmaradása miatt senki sem fog szándékosan rosszul gyógyítani. A hálapénz nem csoportérdek, hanem közmegegyezés következtében maradt fenn. 

Az egészségügyi költségrobbanást az elöregedés, új betegségek megjelenése és a migráció miatt felgyorsult terjedése, a nem fertőző, idült megbetegedések huzamos kezelése, az orvosi műszertechnika-technológia és a gyógyszeripar gyors fejlődése, valamint a társadalom egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismereteinek és igényeinek növekedése okozza. Éppen a közelmúlt hazai tapasztalatai bizonyították, hogy a kórházi ágyak számának csökkentése kizárólag a minőség, a hozzáférhetőség és az esélyegyenlőség hármas követelménye közül legalább az első kettőt biztosító alap- és járóbeteg- szakellátás esetén lehet költségkímélő megoldás. Az esélyegyenlőség gazdasági, politikai és szociális alkuk következménye, amelyre az egészségügyi ellátók befolyása nem jelentős. Ez annyit jelent, hogy a beteg házi gyógyításához a modern diagnosztikának, a korszerű, gyorsan ható és mellékhatások nélküli gyógyszereknek minden biztosított számára elérhetőnek kell lennie. Ha a betegséget az optimális időn túl ismerik fel, vagy ha időben diagnosztizálják ugyan, de olcsó és elavult szerekkel vagy eljárásokkal kezelik, a megbetegedés krónikussá válik, és a beteg kórházba kényszerül. Emiatt a járó- és fekvőbeteg-ellátás költségei összeadódnak, és a ráfordítások megtöbbszöröződnek. 

Az átalakulásban lévő alap- és szerkezetváltoztatás előtt álló szakorvosi járóbeteg-ellátás a felsorolt követelményeket egyelőre nem tudja teljesíteni. A kórházi ágyak számát ezért, nem pedig a hálapénzvadász orvoskommandók ármánykodása miatt lehetetlen csökkenteni. A betegellátás reformja nem kampány, hanem belső logikával rendelkező folyamat.