Színes írások - 2012. január
| A pikkelysömör és a túlsúly kapcsolata
,,Egy
nemrégiben megjelent tanulmányban a pikkelysömör és a metabolikus szindróma
elemeinek összefüggéseit vizsgálták. Az elhízás, a magas vérnyomás, a koleszterinszint,
és a cukorbetegség szempontjából elemezték a betegek állapotát, és érdekes
eredmények születtek. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa
a betegség egyéb jellemzőiről is beszélt. - A psoriasis-nak több típusát
ismerjük: a plakk típusnál csak bizonyos testrészeken jelentkeznek a tünetek,
a guttált formánál testszerte, az inverz típusnál a hajlatokban vörös,
hámló területek láthatók. A pustulosus formában elsősorban a tenyereken
és a talpakon nedvező hólyagok jelentkeznek. Az erythrodermiás psoriasis
a legsúlyosabb, amikor az egész test vörössé, gyulladttá válik. Leggyakrabban
a plakk típusú psoriasis-sal találkozunk, amikor elsősorban a könyökök,
térdek területén jelennek meg vörös alapon viaszfehér, hámló, elszarusodó
foltok. Vannak azonban olyan esetek is, amelyek nem eredményeznek ilyen
feltűnő bőrtüneteket. - mondja dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical
bőrgyógyásza. - Előfordul, hogy a pikkelysömör csak a hajas fejbőrön vagy
csak a körmökön jelentkezik, de sajnos sok esetben kifejezett ízületi panaszokkal
is járhat...''
folytatás>>
|
|
| A csecsemőkori refluxról
,,Az
édesanyák többsége aggódva figyeli gyermeke súlygyarapodását. Eleget hízik-e
a pici, megfelelő-e a súlyfejlődése? Csecsemőkorban gyakori panasz az étkezések
után jelentkező bukás, mely tovább fokozhatja aggódásukat. Az esetek többségében
átmeneti panaszról van szó, azonban fontos ismernünk, mit tehetünk a tünetek
enyhítésének érdekében, illetve mikor forduljunk feltétlenül orvoshoz.
Étkezés során, az elfogyasztott táplálék a szájból a nyelőcsövön keresztül
a gyomorba jut, majd útját a bélrendszer felé folytatja.- magyarázza dr.
Hidvégi Edit gyermekgasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa.
Egyes embereknél azonban visszafelé is lejátszódik ez a folyamat: a gyomor
keverő mozgása során nemcsak a patkóbél felé jut a gyomortartalom, hanem
- ha rossz a nyelőcső alsó záróizmának működése - vissza is folyhat a nyelőcsőbe,
akár a garatig is. Ezt a jelenséget nevezzük refluxnak. A kis csecsemőknél
ez a bukás jelensége, amelyet szinte minden anyuka tapasztalhat. Azért
büfiztetik a babákat etetés után, hogy a sok lenyelt levegő ne feszítse
túl a gyomrot, rontva a nyelőcső záróizom záró funkcióját. Attól függően,
hogy az anyatej, vagy tápszer mennyi ideig volt a gyomorban, egészen folyékony
állapotban, vagy - később - túrós csapadék formájában jöhet vissza a szájba,
illetve köpheti ki a kis csecsemő. Ez az első hónapokban szinte természetes
dolog, amíg a baba csak kis mennyiséget bukik vissza, fejlődése normális...''
folytatás>>
|
|
| Lelki problémák a mozgásszervi betegségek hátterében?
,,Mozgásszervi
betegségekkel a felnőtt népesség döntő többsége találkozik élete során.
Egyes becslések szerint a lakosság 4-5 százaléka, tehát közel félmillió
ember szenved jelen pillanatban is deréktáji fájdalomtól. Dr. Dobos Márta,
az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa a testi panaszok hátterében meghúzódó
pszichés okokról beszélt. Dr. Dobos Márta a korábbi konzervatív szemléletű
gyógyítást az évek folyamán váltotta fel a holisztikus szemlélettel. Először
a természetes szerek, majd a szellem és a lélek erejét is felfedezte, és
azóta is sikerrel alkalmazza mindazon betegeknél, akik nyitottak
ebben az irányban. Ennek egyik feltétele, hogy a beteg kibeszélhesse magát,
ez már jó kiindulás a gyógyulás felé vezető úton. - Manapság az általános
válság kapcsán, tapasztalatom szerint ugrásszerűen megemelkedett a derékfájósak
száma, óriási a lelki és anyagi teher az embereken. Ennek ellenére kevesen
hajlandóak tenni valamit a gyógyulásukért, jellemzően kívülről várjuk a
segítséget. Sokak számára az az egyetlen elképzelhető út, ha bekapnak egy-két
fájdalomcsillapítót, esetleg az orvoshoz is csak a receptért mennek és
azonnali gyógyulást várnak. Akinek intenzív, nagy fájdalma van, természetesen
ajánlott annak csillapítása, de csak addig, amíg átvészeli a legnehezebb
időszakot. A tartós gyógyszerszedés semmiképpen sem tesz jót az egészségnek...''
folytatás>>
|
|
| Tejcukor-érzékenység: tünetek és diagnózis
,,Mi
lehet az oka, ha a nagymama nem bírja a tejet? Az apuka sem issza meg a
tejet, mert rögtön hasmenéses lesz, de a sajtot szereti, és gond nélkül
fogyasztja? A kisgyermeknek sokat fáj a hasa főként a köldöke körül, és
nem tudják, mi lehet az oka? A feltett kérdésekre sok esetben magyarázatot
ad a tejcukor érzékenység, más néven laktóz-intolerancia. A tejcukorra
érzékeny betegek esetében a leggyakoribb tünetek: a robbanásszerű, gyakori
vizes hasmenés, haspuffadás, szélgörcs. A laktóz-intolerancia felismerését
nehezíti, hogy a tünetek kialakulása nem mindig mutat közvetlen összefüggést
a tejfogyasztással. Óvodás és iskoláskorú gyermekek esetében görcsös köldöktáji
fájdalom, lesápadás, kellemetlen szájszag lehet a panasz. Tejcukor,
vagy tejfehérje? A hétköznapokban gyakran keveredik a két fogalom, s így
a laktóz-érzékeny betegek is inkább mellőzik a tejtermékek fogyasztását,
noha esetükben bizonyos készítmények nem okoznak tüneteket. Fontos tehát,
hogy első körben tisztázzuk, hogy a panaszokat, mely összetevő okozza -
magyarázza dr. Polgár Marianne, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusa.
A tej, étkezésünk egyik értékes eleme. Számos előnyös tulajdonsága ellenére
a tej fogyasztása tejre érzékeny egyéneknél panaszt okozhat...''
folytatás>>
|
|
| Kérdések és válaszok a lázcsillapításról
,,A
láz az egyik leggyakoribb panasz csecsemő- és kisgyermekkorban. Minden
édesanyát aggodalommal tölt el, ha gyermeke lázas. Tudnunk kell azonban,
hogy a láz nagysága nem áll mindig egyenes arányban a betegség súlyosságával.
Sok esetben egy egyszerű megfázás 39 fokos lázat is kiválthat, míg egy
valóban súlyos tüdőgyulladás enyhe hőemelkedéssel is kezdődhet. Mi a láz?
Normál testhőmérsékletről 36,5-37 fok között beszélünk. 37-38 fok közötti
testhőmérséklet hőemelkedést, 38 fok feletti pedig lázat jelent. Csecsemőknél
és kisgyermekeknél a végbélben történő mérésnél fél fokot mindig le kell
vonni, vagyis, ha popsiban 37 fokot mérünk, akkor a gyermek testhőmérséklete
36,5 fok - magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza.
A csecsemők hőháztartása még nem tökéletes, így különösen fontos, hogy
a külső hőmérsékletnek megfelelően öltöztessük őket. Esetükben már a túlöltöztetés
is könnyen okozhatja a testhőmérséklet emelkedését. A láz oka azonban a
leggyakrabban valamilyen fertőzés, de jelentkezhet a védőoltások utáni
napokban is. A láz szervezetünk védekező reakciója, így fontos segítségünk
a betegségek leküzdésében...''
folytatás>>
|
|
| Mik a tipikus fogyókúra hibák?
,,A
fogyókúra sikere nagyon sok tényezőn múlik, és néhány alaphibát szinte
mindenki elkövetett már. Lássuk, mik is ezek! 1. Ne remélj azonnali megoldást!
Ha rekordsebességgel akarsz lefogyni azért, mert valami szuper reklámot
láttál, és pár kapszula sok-sok mínusz kilót ígér, sajnos nem fog menni.
Hirtelen felindulásból sose fogj neki, mert először fejben kell eldönteni
és rákészülni, hogy leadod a súlyfelesleged. Azonnali megoldás nem létezik,
ráadásul minden egyéb energia befektetés nélkül. 2. Ne hagyd ki a szervezeted
felkészítését! Ha valaki szeretne megszabadulni a súlyfeleslegtől, akkor
nem is fogyókúrát kell tartania, hanem életmódot váltani. Ezt a döntést
először komolyan el kell határozni, majd pedig fel kell készíteni a szervezetet.
A túlsúlyosak ugyan általában sokat esznek, de az összetevők nincsenek
egyensúlyban, ételeik főként szénhidrátot és zsírt tartalmaznak; a vitaminok
és a fehérjék pedig nem megfelelő mennyiségben kerülnek be a szervezetükbe.
3. Drasztikusan ne vonj meg magadtól semmit! A drasztikus fogyókúra sokszorosan
megbosszulja magát!...''
folytatás>>
|
|
| Gyógyító gyümölcsök a Napsugár életház kertjéből: a narancs
,,A
narancs már az illatával is elvarázsol: betölti az egész szobát, és része
az ünnepi hangulatnak. Ahogy megérzed, azonnal megkívánod néha fanyar,
néha édes ízét, amelyet hosszú ideig a szádban érzel. De mindezek mellett
nagyon fontos megemlíteni gazdag vitamin, és ásványi anyag tartalmát, amely
nagy szerepet játszik az egészség megőrzésében. A narancs nagy mennyiségben
tartalmaz A, C, kisebb mennyiségben pedig K és B vitamint, folsavat, magnéziumot,
káliumot és antioxidánsokat, ezért fogyasztása - főleg a téli időszakban
- kifejezetten ajánlott. Kiváló a bőr-rendellenességek, emésztési zavarok,
ínysorvadás, köszvény, láz, magas vérnyomás, meghűlés, hurutos megbetegedések,
reuma és szívpanaszok, valamint a tüdőgyulladás kezelésére. Emellett tisztítja
az emésztőrendszert, erősíti a hajszálerek falát, valamint a szív és a
tüdő működésére egyaránt kedvező hatással van. Mivel kalóriatartalma rendkívül
alacsony, így azok is bártan fogyaszthatják, akik súlyfölösleggel küzdenek.
'Ha egy mozgalmas nap után feszülten megyünk haza, vagy a komor téli időjárás
miatt olykor kedvetlenek és levertek vagyunk, akkor mindenképp ajánlott
egy kellemes, illóolajos fürdő. A narancs ugyanis nyugtatja az idegrendszert,
ezáltal ellazít és javítja a közérzetünket. Szűrt leve kiváló kozmetikum:
megnyugtatja a kipirosodott bőrt és gátolja a hámlást. Ha pedig szegfűszeggel
tűzdeled meg, az egész lakást illatosíthatod vele' - mondta dr. Borbényi
Erika, a Napsugár életház orvosa és életmód tanácsadója...''
folytatás>>
|
|
| A hiányzó fogak növelik az elbutulás kockázatát
,,Már
régóta közismert a fogak és a szájhigiénia kapcsolata az egészséggel, a
legújabb kutatások pedig azt is bizonyították, hogy az elvesztett, hiányzó
fogak növelik a demencia, és az Alzheimer-kór kockázatát is. Az összefüggésekről
dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa beszélt. A British Dental
Health Foundation kutatói 4200 személyt vizsgáltak meg, és arra a következtetésre
jutottak, hogy azok, akik kevesebb saját foggal rendelkeztek, nagyobb eséllyel
néztek szembe a memóriaromlással és az Alzheimer-kór korai fázisával. A
japán résztvevők valamennyien 65 év fölöttiek voltak és teljes fogorvosi
szakvizsgálaton, valamint pszichológiai teszteken estek át. Dr. Nigel Carter
a kutatás egyik vezetője szerint már régóta ismert a kapcsolat a jó szájhigiénia
és a szervezet egészsége között, de egyre több a bizonyíték az ellenkezőjére
is. Eddig elsősorban a szívbetegségeket, a stroke-ot, a cukorbetegséget,
a tüdőproblémákat, a koraszülést és az alacsony születési súlyt hozták
összefüggésbe az elhanyagolt fogakkal és szájhigiéniával. Most ezen összefüggések
egészültek ki a romló memóriával, a demenciával és az Alzheimer-kórral...''
folytatás>>
|
|
| Méregtelenítsünk oxigénnel!
,,A
karácsony a családi együttlétekről, közös étkezésekről szól. A túlzásba
vitt evés és az asztal melletti sok ücsörgés azonban megterheli szervezetünket.
Éppen ezért fontos, hogy az ünnepek után hozzálássunk szervezetünk regenerálásához,
hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben! Az oxigén segít testünknek eltávolítani
a méreganyagokat. Karácsonykor mindenki kiélvezi a véget nem érő lakomák
örömeit. A családlátogatások és a vendégjárások tömkelegében hajlamosak
vagyunk egész álló nap a terített asztalról csipegetni. Így a szükségesnél
jóval több tápanyagot viszünk be, ami megterheli szervezetünket. A zsír-
és kalóriaszegénynek csöppet sem mondható karácsonyi menü, valamint a szinten
minden élelmiszerben jelenlévő adalékanyagok jócskán megterhelik szervezetünket,
lelassítják anyagcserénket. Felesleges salakanyagok raktározódnak fel testünkben,
aminek hatására anyagcserénk még tovább romlik és ezt végső soron immunrendszerünk
is megsínyli. Az alkohol, a nikotin és a koffein - amelyek szintén nem
ismeretlenek ebben az időszakban - pedig tovább súlyosbítják a helyzetet.
Saját érdekünk, hogy az ünnepek után hozzálássunk a 'nagytakarításhoz'
és segítsünk szervezetünknek a regenerálódásban! Érrendszerünk megtisztítása
különösen fontos, hiszen a zsír lerakódik az érfalakon és ez keringési
rendellenességekhez vezethet, agyi- és szívproblémákat is okozhat...''
folytatás>>
|
|
| Karácsonyi allergiák
,,Az
ünnepek alatt az allergiás tünetek fokozódhatnak. A karácsonyfa, az illatos
gyertyák és a készülődéssel járó stressz is felerősítheti a panaszokat.
Nátha, orrmelléküreg-gyulladás, hörghurut - ha a felsorolt panaszok évről-évre
hasonló időpontban jelentkeznek érdemes utána járnunk, mi állhat a tünetek
hátterében. A diagnosztizált allergiás betegek már tudatosan kerülik azt
az allergént, ami a tüneteket okozza. A probléma, hogy az allergia a nem
diagnosztizált és nem kezelt betegeknél gyakran más kórképekkel összetéveszthető
formában jelentkezik - magyarázza dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont
allergológus főorvosa. Aki rendszeresen küzd a felsorolt betegségek elhúzódó
tüneteivel a téli időszakban, könnyen lehet, hogy valójában lakáson belüli
allergia jeleit tapasztalja. A háziporatka mellett a penészgomba a két
leggyakoribb allergénforrás a lakásban. Penészgomba allergiás betegeknél
a tüneteket a karácsonyfa is fokozhatja. A fenyőkön az erdőkben is penészgomba
telepedhet meg. A kivágott fákon a szabad ég alatt, zsúfolt, nedves környezetben
való tárolás következtében pedig a gombatelepek tovább növekedhetnek. A
lakásba kerülve ezek után természetesen azonnal megjelennek a belső levegőben
is, amire az arra érzékenyek sűrű tüsszögésekkel, köhögéssel reagálhatnak.
Számukra ideális választás lehet a műfenyő vásárlása. Potpourri, gyertyák
és illóolajok - a karácsonyi hangulat elengedhetetlen kellékei...''
folytatás>>
|
|
| A leghatékonyabb edzés cukorbetegeknek
,,Az
már jó ideje köztudott, hogy a rendszeres mozgás segít a cukorbetegség
karbantartásában, de azt eddig nem vizsgálták, hogy pontosan mely típusú
edzés a leghatékonyabb ebből a szempontból. Dr. Apor Péter egyetemi tanár,
sportorvos, kutató, az Oxygen Medical szakértője beszélt a témáról. - Eddig
nem volt egészen világos, hogy mely típusú mozgásforma a leghatékonyabb
a 2. típusú cukorbetegeknek. Volt olyan irányzat, amely az aerob mozgást
ajánlotta, mások az úgynevezett rezisztenciaedzést preferálták - elemzi
a helyzetet dr. Apor Péter. A Louisiana State University System kutatásai
azonban arra mutattak rá, hogy a két edzéstípus kombinációjának mérhetően
pozitívabb hatása van a cukorbetegségre, mint a külön-külön végzett mozgásformának.
A kutatásokba 262 ülő életmódot folytató cukorbeteget vontak be, és a hemoglobin
A1c szintjüket mérték izomfejlesztő edzés, aerob mozgás és a kettő kombinációjának
hatására (ezt az összetevőt rendszeresen monitorozzák diabetes mellitus
esetén). A résztvevők - akiknek 63 százaléka nő - átlagéletkora 57 év volt,
átlagosan 7.1 éve éltek cukorbetegként és a hemoglobin A1c szintjük átlaga
7.7 százalék volt...''
folytatás>>
|
|
| Karácsonykor szülni nem éppen kellemes
,,December
végén, január elején elég sokan születnek, a tavaszi szerelem gyümölcse
ilyenkor érik be. A legszebb ajándék persze maga a gyermek, de az ünnepnapok
nem ideálisak a szülésre. A karácsony előtti kapkodás, a megterhelő ünnepi
lakomák, a hideg és a hó, vagy az orvos távolléte mind olyan körülmény,
ami megnehezíti a kismama és az apa dolgát. Mire kell figyelni, ha most
készülünk szülni? Erős fronthatás várható karácsonykor, ez pedig sok nőnél
megindíthatja a szülést. Minden feltétel adott ahhoz, hogy tele legyenek
a szülészetek az ünnepek alatt. Csakhogy a téli időszak eleve nem kedvez
a kismamának és az apának, és az ünnepi szokások sem könnyítik meg az örömteli
várakozást. A karácsony előtti felfordulásban babaszoba-kellékekért, babaruháért
és egyéb nélkülözhetetlen dolgokért rohanó anyát és apát minden és mindenki
hátráltatja. A leendő nagymamák biztosak benne, hogy lányuk éhezik, a nagypapaságra
készülő férfiak pedig meg akarják mutatni, hogy még mindig az ő halászlevük
a legjobb a környéken. Ha hó van, nehezebb eljutni a kórházba, ráadásul
az orvos is szeretné meglátogatni rokonait - egyszóval minden adott ahhoz,
hogy a szülés ne legyen zökkenőmentes...''
folytatás>>
|
|
| Maradj formában az ünnepek alatt is!
,,Az
ünnep közeledtével eszünkbe jutnak a finomabbnál finomabb karácsonyi ételek:
mákos és diós bejgli, töltött káposzta, halászlé és természetesen a változatos
ízű szaloncukrok. Ezek az elmaradhatatlan az ünnepi 'kiegészítők' azonban
nem csak kellemes, de gyötrő pillanatokat is okozhatnak. Hiszen a gyomorégés,
a rossz közérzet, a fájdalmas teltségérzés, puffadás még a legmeghittebb
ünnepi hangulatot is elronthatják. Mit tehetünk annak érdekében, hogy plusz
kilók és különösebb panaszok nélkül vészeljük át az ünnepeket? Dr. Nagy-László
Nóra, a Budai Egészségközpont szakorvosa a következőkben hasznos tanácsokkal
lát el minket. A változatos ünnepi kínálatnak gyakran még azok sem tudnak
ellenállni, akik egész évben gondosan ügyelnek az egészséges táplálkozásra.
A mértéktelen evés mindenki, de főként az ő számukra okozhat kellemetlen
órákat, vagy akár napokat. A sütemények, levesek és sültek zsír-, és cukortartalma
általában elég magas, így szervezetünk csak nehezen tudja megemészteni
ezeket az ételeket. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kerülnünk kell
a fogyasztásukat, hanem inkább arra kell figyelni, hogy mértékletesen fogyasszunk
belőlük...''
folytatás>>
|
|
| A menopauza tünetei csökkenthetők
,,A
menopauza egy folyamat, amely során a petefészkek működése fokozatos leáll,
a női ciklus szabálytalanná válik, a hormonértékek széles határok közt
ingadoznak, majd az ösztrogénhormon termelődése be is fejeződik. Ennek
a korszaknak számos kellemetlen velejárója lehet, amelyek enyhítéséről
dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza, a Magyar Menopauza Társaság
vizsgájával rendelkező szakorvos beszélt. Mivel a változókori tünetek jó
része az ösztrogénhormon hiányának köszönhető, súlyos kellemetlenségek
esetén mindenképpen érdemes elgondolkozni ennek, és más hormonoknak a pótlásáról.
Mielőtt erről döntés születne, a páciensnek mindenképpen szükséges részt
vennie egy szakorvosi vizsgálaton, EKG-n, vérvételen, testsúly- és csontsűrűség
mérésen, ultrahang vizsgálaton, illetve ha indokolt, más vizsgálatokon
is. A hosszú távú egészségét és a kellő információkat figyelembe véve,
az érintettnek és a szakorvosnak együtt kell meghoznia a döntést, amelynek
fő törekvése a legkisebb, még hatékony adag előírása. A szükséges hormonpótlást
mindenképpen egyénre szabva kell elrendelni, és rendszeres orvosi kontroll
mellett lehet biztonságosan alkalmazni...''
folytatás>>
|
|
| Új allergén a fogászatban: a titánium
,,A
fogászati allergiás panaszok elkerülésére, a fogorvosok a titániumból készült
fogpótlások alkalmazását javasolják. A legújabb kutatások szerint azonban
ez az allergénmentesnek vélt anyag is problémát okozhat. Az, hogy a fogászati
allergiák előfordulása a mai napig jelentősen aluldiagnosztizált meglátásom
szerint két okra vezethető vissza - magyarázza dr. Balogh Katalin, a Budai
Allergiaközpont allergológus főorvosa. A betegség megállapítását egyrészt
bonyolítja, hogy a fogászatban használt fémek által okozott allergiás tünetek
rendszerint kései reakciók, a beavatkozást követően hetek, hónapok, vagy
akár évek múlva is jelentkezhetnek. A másik ok, hogy a fémek által okozott
allergiás tünetek olyan széles skálán mozognak, hogy a betegek gyakran
maguk sem gondolnak arra, hogy panaszaikat a korábban beültetett implantátum
okozza. A beavatkozás helyén jelentkező panaszok kapcsán okkal feltételezhetjük,
hogy a probléma kiváltó oka a szájüregben található allergén anyag lehet.
Azonban a nikkel allergia szindróma esetén például egy olyan összetett
kórképpel találkozhatunk, mely a betegséget egyértelműen jellemző helyi
bőrtünetek mellett fejfájást, gyomor- és bélrendszeri panaszokat is okozhat.
A fogászatban használt fémek közül az allergiás reakciók okozói döntően
a nikkel, króm, kobalt, arany, és réz...''
folytatás>>
|
|
| A bőrfiatalítás titka 30, 40, 50 évesen
,,A
bőr rugalmasságának elvesztése a harmincas éveinkben kezdődik és ötven
felett egyre gyorsabbá válik. Ehhez hozzájárul, hogy idővel csökken a kollagén
és elasztin termelődése, valamint a bőr vízmegkötő képessége. A folyamatot
lassítani azonban minden életkorban lehetséges. A megoldási lehetőségekről
dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt.
30 éves kor fölött kezd csökkeni a kollagén-szintézis, ezáltal a bőr petyhüdtté,
rugalmatlanná válik, megjelennek az első ráncok. Fiatalabb életkorban a
mimikai ráncok válnak először láthatóvá, ezeket kezdetben konzervatív megoldással,
vagyis leginkább krémekkel, maszkokkal kell kezelni. Az egyik lehetséges
bőrfiatalító kezelés a hámlasztás. Ez otthon történhet egyszerű bőrradírozás
formájában. Aki ennél hatékonyabb módszert szeretne, azoknak a kémiai hámlasztás
jó megoldás lehet. Tény, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható készítmények
alacsonyabb koncentrációban tartalmaznak hatóanyagokat, mint az orvosi
szerek. Még a kozmetikus is csak kevésbé hatékony készítményt használhat,
tehát mást nyújt egy kozmetikai AHA savas hámlasztás és mást egy orvosi.
Az orvosi kémiai hámlasztás során a hatóanyag a bőr alsóbb rétegébe kerül
és ezáltal mélyebb ráncok kezelésére is alkalmas...''
folytatás>>
|
|
| Könnyű mozgással az ízületi porckopás ellen
,,Egy
bizonyos kor felett - ez leginkább 40 év - nagyon sokan ismerik a térdfájdalom
érzését. A legújabb amerikai kutatások szerint a leggyakoribb probléma,
az osteoathritis kockázatát erősen csökkenthetjük, ha rendszeresen sportolunk.
Dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom Oxygen Medical ortopédusa
és sportorvosa arról beszélt, hogy nem mindegy, milyen jellegű mozgást
végzünk. Míg a fiataloknál leginkább a sportolás közben szerzett sérülés
vagy a nyálkatömlő gyulladása eredményezi a térdfájdalmat, addig az idősebbeknél
a leggyakoribb ok az ízületek kopása, elhasználódása, azaz a korai osteoarthritis.
Ez a probléma annyira gyakori, hogy Amerikában például 25 éven felül becslések
szerint 27 millió embert érint. Az osteoarthritis az ízületi porcok állapotromlásának
végső és fájdalmas eredménye. A porc ugyanis 'kipárnázza' a csontok közti
területet, vagyis ha elvékonyodik, a csontok dörzsölik az ízületek szélét,
amely ráadásul bővelkedik a fájdalmat is érző idegvégződésekben. Bár mindenki
szembesülhet az osteoathritissel, mégis azoknál alakul ki korábban, akik
régebben atletizáltak, és fiatalabb korukban térdsérülést szenvedtek. Amennyiben
fájdalmat és merevséget tapasztalunk reggel vagy fizikai megterhelést követően,
gyanakodhatunk erre a problémára...''
folytatás>>
|
|
| Védőoltási tanácsok - utazzunk télen is felkészülten!
,,Sokan
télen is szikrázó napsütésre és homokos tengerpartra vágyunk. Nincs is
annál jobb érzés, mikor az itthoni zord időjárást hátrahagyva, bőröndünkből
ismét a bikini, a fürdőnadrág, a naptej és a szalmakalap kerül elő. Fontos
azonban, hogyha a télen közkedvelt egzotikus úti célokat választjuk, az
előkészületeket ne a csomagok bepakolásával kezdjük, hanem az esetleges
fertőzésekkel szembeni védekezéssel. A különleges úti célok ugyanis különleges
veszélyeket is rejtegethetnek, elkaphatunk akár olyan betegségeket is,
mint a sárgaláz, a kolera vagy a hastífusz. A biztonságos utazáshoz Dr.
Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyász, infektológus
szakorvosa ad védőoltási tanácsokat. 'Csak akkor lesz igazán gondtalan
a pihenésünk, ha előre tájékozódunk az idegen országok egészségügyi kockázatairól,
és a szükséges oltásokat időben megkapjuk. Egyes fertőzések után ugyanis
hosszú hónapok, akár évek is eltelhetnek a teljes gyógyulásig. Az úti cél
meghatározását követően ezért mindenképpen javasolt részt venni egy konzultáción,
ahol orvos segít kiválasztani a szükséges védőoltásokat, és tanácsokat
ad az ott honos betegségek elkerülésére' - mondta a doktornő...''
folytatás>>
|
|
| Kezdd az újévet tiszta lappal!
,,A
szilveszteri program tervezésekor több lehetőség közül is választhatsz:
buli egy zsúfolt szórakozóhelyen, házibuli egy barátodnál sok-sok ismeretlen
ember társaságában, vagy egyszerűen csak otthon ülve egyedül belemerülsz
a televízió által gyakran ismételt ünnepi műsorokba. Természetesen vannak
olyanok, akik számára a felsorolt lehetőségek egyike tökéletes módja az
újév köszöntésének, de bizonyára sokan vágynak a megszokottól eltérő, különleges
programra. A mögöttünk álló év sokszor a kemény munkáról, a sok-sok feszültségről
és rohanásról szól, így itt az ideje annak, hogy megálljunk egy kicsit
és végiggondoljuk, hogy mi minden történt velünk. Vegyük végig mind a jó,
mind pedig a rossz dolgokat, amelyek tanulságul szolgálhatnak a jövőre
nézve. Pihenjünk, és töltődjünk fel, hogy újult erővel vághassunk neki
a következő évnek. Ehhez kiváló segítséget nyújt a Napsugár Életház szilveszteri
léböjtkúrája, amely nem csupán testileg és lelkileg tisztít meg és tölt
fel, hanem...''
folytatás>>
|
|
| A vese betegségei gyermekkorban
,,Egy
szülő számára a legfontosabb, hogy gyermeke egészséges legyen. Nehéz elfogadni
és szembesülni azzal, hogy a gyermek egyik létfontosságú szerve nem működik
megfelelően, és talán még nehezebb megtanulni - és megtanítani a gyermeket
is - ezzel együtt élni. Magyarországon jelenleg több ezerre tehető a vesebeteg
gyermekek száma, és mintegy 35-40 gyermek részesül dialízis kezelésben.
Gyermekeken is történhet veseátültetés, vannak már kisdedkorban sikeresen
veseátültetésen átesett betegek is. A veseátültetett 18 év alatti gyermekek
száma 70 körül van. Amikor a kismama gyermekét várja, az ultrahang vizsgálaton
az orvos ellenőrzi a magzat létfontosságú szerveinek fejlődését - így a
vesék működését is, és már akkor jelzi, ha valami rendellenességet lát.
'A leggyakoribb fejlődési rendellenesség az üregrendszeri tágulat, amit
a vizelet elvezető rendszerben (a vesétől a húgycsőnyílásig bármely szinten)
lévő szűkület okoz. Ezen eltérést sok esetben a gyerek "kinövi", ám súlyosabb
esetben sebészeti beavatkozásra van szükség. A húgyúti rendellenességekre
azért is fontos figyelni, mert felszálló fertőzések kialakulására hajlamosítanak.
Csecsemő-kisgyerekkorban ez főként a fiúkat sújtja, a későbbi életkorban
a lányoknál lehet gyakoribb a fertőzés. Gyermekkorban a leggyakoribb vesét
érintő betegség is a húgyúti fertőzés, amely oka bakteriális fertőzés,
a kórokozó legtöbbször a székletben normálisan jelenlévő E.coli baktérium.
A húgyúti fertőzések kialakulásában tehát környezeti hatás (felfázás) nem
játszik szerepet...''
folytatás>>
|
|
| A rendszeres mozgás véd a depressziótól
,,Újabb
bizonyítást nyert, hogy azok az emberek, akik rendszeres testmozgást végeznek,
kevésbé esnek depresszióba és más mentális betegségekbe, mint azok, akiknek
nem mozognak. Dr. Babai László, prevenciós szakértő, az Élj Tovább 5 Évvel!
mozgalom megalapítója az összefüggésekről beszélt. A londoni King's College
pszichiátriai intézetének kutatói és a norvég Institute of Public Health
munkatársai közös kutatásukban kimutatták, hogy valójában csak a szabadidőben
végzett aktivitásnak van védő funkciója. Azok a fizikai munkások tehát,
akik munkájuk során sokat gyalogolnak vagy emelgetnek, semmivel sem védettebbek
a depresszió ellen, mint az ülőmunkát végzők. A kutatók 40.401 norvég lakost
kérdeztek a szabadidejükben végzett fizikai aktivitásukról. Ebből a szempontból
azt is elkülönítették, hogy a könnyű vagy közepesen intenzív mozgást végeztek-e
a megkérdezettek. Könnyű aktivitásnak értékelték, amely nem jár izzadással
és kifulladással (például egy nagyobb séta, jóga vagy gerinc-torna), intenzívebb
mozgásnak, amely eredményeképpen megizzadnak és gyorsabban veszik a levegőt.
A résztvevők a kérdőívekben azt is megválaszolták, milyen jellegű (fizikai
vagy szellemi) munkát végeznek, illetve tapasztalják-e magukon a szorongás
és a depresszió jeleit...''
folytatás>>
|
|
| Cukorbeteg? Védje a szemét!
,,Komoly
problémákat, akár a vakságot előzheti meg az, aki cukorbetegként részt
vesz rendszeres szemészeti ellenőrzéseken. Az elváltozások ugyanis a beteg
számára hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, és gyakran csak visszafordíthatatlan
stádiumban kerül a cukorbeteg a szemészhez. A megelőzésre hívja fel a figyelmet
dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemész szakorvosa. Az Amerikai Egyesült
Államokban a 24-72 éves lakosság körében a cukorbetegség a vakság első
számú okozója - a Transitions Optical's Healthy Sight Institute szerint.
És bár ezt az anyagcsere-betegséget elsősorban belgyógyász, endokrinológus,
esetleg gyermekorvos diagnosztizálja, gyakran a szemészeti vizsgálat mutatja
ki, a még tünetet nem okozó diabéteszt. Aki pedig már tud a cukorbetegségéről,
mindenképpen el kell mennie a szemészorvoshoz is. Nagyon fontos a betegek
megfelelő tájékoztatása, hiszen tisztában kell lenniük a rendszeres szakorvosi
vizsgálat jelentőségével és a megfelelő szemvédelemmel. Az elővigyázatossággal
megelőzhető számos, a szemet érintő komplikáció...''
folytatás>>
|
|
| 10 tipp az erős immunrendszerért
,,Az
időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, egyre kevesebb friss zöldséghez és
gyümölcshöz - ezáltal vitaminhoz - jutunk hozzá, valamint sokkal több betegségnek
vagyunk kitéve. Nagyon fontos, hogy ebben a nyirkos, szürke időben a szervezetünk
megfelelően tudjon védekezni, ezért az ősz során sokkal nagyobb figyelmet
kell fordítanunk immunrendszerünk állapotára. Így ahhoz, hogy a betegségeket
elkerülhessük, szervezetünket is fel kell készítenünk a téli időszakra.
Hogy mit kell tennünk egy erős immunrendszer érdekében, abban dr. Nagy
Judit, a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa segít. 'Nagyon fontos,
hogy megfelelően felkészüljünk a hűvös, csapadékos téli hónapokra, amikor
a szervezetnek fokozottabban kell megküzdenie a vírusokkal és a kórokozókkal.
Azonban nem elég, ha csak multivitaminokat szedünk egész nap: immunrendszerünknek
ennél sokkal több törődésre van szüksége' - mondta a doktornő...''
folytatás>>
|
|
| Életmóddal a mellrák ellen - Hogyan csökkenthető a betegség kockázata?
,,A
mellrák a nőket érintő második leggyakoribb daganatos megbetegedés, a bőrrák
után. 100 nő közül körülbelül 15-nek van hajlama erre a betegségre. Éppen
ezért nagyon fontos tudatában lennünk annak, hogyan csökkenthetjük a kockázatát
- tájékoztat dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! program kidolgozója.
- Attól függetlenül, hogy volt-e a családban mellrákos beteg vagy sem,
van néhány olyan életmódbeli tényező, amellyel csökkenthetjük a mellrák
rizikóját. Ezek pedig a rendszeres mozgás, a testsúlykontroll és a visszafogott
alkoholfogyasztás - áll a New York-i University of Rochester Medical Center
tanulmányában. A kutatók 85 ezer, menopauzán átesett nőt vontak be a vizsgálatokba,
amelyekben az összefüggéseket térképezték fel. - Fontos, hogy a nők tudják:
a családban öröklődő hajlamot rettenetesen felerősítik az egészségtelen
életmódbeli szokások. Persze nehéz pontosan megbecsülni, milyen mértékben
hat egy személyre a genetika, a környezet és az életmód, de azt a tanulmányunk
is bizonyította, hogy az egészségesebb életet élő nők még akkor is védettebbek,
ha a mellráknak van családi előzménye - nyilatkozta a kutatás egyik vezetője...''
folytatás>>
|
|
| A betegséget kipihenni, nem kiizzadni kell
,,A
hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk be és az influenzát sem
könnyű ilyenkor elkerülni. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják,
hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is,
a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még
árthat is a betegeknek. Dr. Bányai Tamás, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom
sportorvosa az elővigyázatosságra hívja fel a figyelmet. Az American College
of Sports Medicine (ACSM) ajánlása szerint a hét legalább 5 napján végzett
30 perces, közepes intenzitású edzés hatékony védelmet jelent a felsőlégúti
fertőzésekkel szemben. Ugyanakkor a túlzásba vitt, intenzív mozgás éppen
az ellenkező hatást fejtheti ki: legyengíti az immunrendszert, ezáltal
pedig szabad utat enged a vírusoknak, baktériumoknak. A fitness megszállottjainak
viszont jó hír, hogy a hét legtöbb napján végzett 30-60 perces edzés legalább
40 százalékkal képes csökkenteni a betegségben töltött napok számát - a
megfázások szezonjában. Azoknak az embereknek, akik már megbetegedtek,
csakis óvatosan kell és lehet edzeniük, amíg meg nem gyógyulnak. Dr. Bányai
Tamás tanácsaival eldönthetjük, szabad-e edzenünk ilyen állapotban vagy
ágyban kell kivárni a felépülést...''
folytatás>>
|
|
| Veszélyesek-e a reggeli rosszullétek?
,,Egyes
felmérések szerint a nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel,
hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek bizonyos esetekben akár
a magzatot is veszélyeztethetik. Az okokról és a megoldásokról dr. Demjén
László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyásza beszélt. Az American Journal
of Obstetrics and Gynecology szerint Amerikában közel 60 ezer nő kerül
kórházba extrém reggeli rosszullétek miatt. Ezek ugyanis nem csak a mama,
de a magzat egészségét is veszélyeztetik, hiszen a rendszeres, extrém mértékű
reggeli hányás, esetleges kiszáradás miatt a baba nem jut elegendő mennyiségű
táplálékhoz. Korábban létezett egy olyan elképzelés, miszerint ez az émelygés
a szervezet ösztönös védelmi reakciója, aminek segítségével a szervezet
védi a babát. A hányinger miatt ugyanis az anya nem tud olyan ételeket,
italokat magához venni, amelyek esetleg nem lennének jó hatással a terhességre.
Ma már azonban a súlyos terhességi hányás (hyperemesis) veszélyeire figyelmeztetnek,
amelynek csökkentése mindenképpen orvosi feladat. A nőgyógyász a vizsgálatok
alapján meg tudja állapítani, megfelelően fejlődik-e a magzat, és ha szükséges,
hányáscsillapítókat, illetve a kiszáradás megelőzésére infúziós folyadékpótlást
javasolhat...''
folytatás>>
|
|
| A terhességi cukorbetegség megelőzhető
,,A
nők életének egyik legizgalmasabb és legfelelősségteljesebb időszaka az
a kilenc hónap, amikor babát várnak. Ilyenkor a legfontosabb, hogy saját
és leendő gyermekük egészségére, épségére odafigyeljenek. A várandósság
idején az egyik leggyakoribb kóros állapot a cukorbetegség, annak is egy
speciális formája, a terhességi cukorbetegség, amelynek hátteréről, kezeléséről
és megelőzéséről a Budai Egészségközpont endokrinológusa, Dr. Pusztai Péter
tájékoztat bennünket. 'A terhesség alatt megnövekedett inzulinigény az
egészséges nőknél nem okoz problémát, azoknál a leendő anyukáknál azonban,
akik mozgásszegény életmódot folytatnak, nem megfelelően táplálkoznak,
súlyfelesleggel küzdenek, ikerterhességük van, 40 év felettiek vagy genetikailag
hajlamosak rá, terhességi cukorbetegség alakulhat ki' - mondta Dr. Pusztai
Péter. A várandósság ideje alatt természetes módon nő az inzulin iránti
igény, a 27. héten kétszeresére, a 36. héten pedig akár három-négyszeresére,
mivel más, az inzulinnal ellentétes hatású hormonok szintje megsokszorozódik
a szervezetükben. A terhességi diabétesz általában nem jár a cukorbetegség
általános tüneteivel - bőrviszketéssel, gyakori vizeletürítéssel, túlzott
fáradékonysággal - leggyakrabban a kismama teljesen tünetmentes marad...''
folytatás>>
|
|
| A stressz növeli az érelmeszesedés kockázatát
,,Ismert,
hogy a dohányzás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, a cukorbetegség mind
növelik az érelmeszesedés, ezáltal a szívinfarktus, agyi infarktus és az
érelmeszesedés rizikóját, de mára az is bizonyítottá vált, hogy a stressz
is kockázatnövelő faktor. Az összefüggésekről dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical
angiológusa beszélt. Az erős munkahelyi nyomásból eredő stressz 46 százalékkal
növelheti az érelmeszesedés folyamatának előrehaladását azokban az emberekben,
akik különösen érzékenyen reagálnak a stresszre - derült ki az amerikai
School of Public Health in Berkeley kutatói által elvégzett tanulmányból.
A vizsgálatból kiderült, hogy azoknál, akik komolyan veszik a munkájukat
és az átlagosnál nehezebben dolgozzák fel az őket érő stresszt, megfigyelhető
a nyaki artériák belső falainak megvastagodása és a meszes plakkok lerakódása,
mely később akár az ér teljes elzáródásához is vezethet. Mindkét faktor
az érelmeszesedés előrehaladását jelzi és előrevetíti a szív- és érrendszeri
betegségek megjelenését. Bár nehéz azt megbecsülni, hogy hány embert fenyeget
a szívinfarktus a folyamatos stresszhelyzetek miatt, az INTERHEART című
tanulmány elemzése szerint a bekövetkező szívinfarktusok 20-30 százaléka
mögött húzódhat meg lelki stressz...''
folytatás>>
|
|
| Ha túl nagy a lyuk a fogon
,,-
Mi az az inlay? A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely
jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy
lyukat kellene betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már
nem megy. A megoldásokról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa
beszélt. Miért lyukad ki a fog? Ennek elsődleges oka a hiányos, rendszertelen
fogápolás, ugyanis ha nem távolítjuk el naponta többször az ételmaradványt
a fogainkról, lepedék képződik. A lepedék pedig ideális táptalaj a baktériumoknak,
amelyek savakat termelnek. Ezek a savak bontják le a fogzománcot, majd
a felszínről a mélybe jutva a dentin rétegeit is elkezdik lebontani, végül
pedig a fogbélre is ráterjedhetnek. Tehát a szuvasodás által meggyengült
fogakat minél hamarabb el kell látni, hogy a probléma a mélyebb területeket,
a fogbélkamrát ne érje el. A zománc felszínén megjelenő opálos színváltozás
már egy kezdeti szuvasodás jele lehet, amelyre csupán a rendszeres fogorvosi
ellenőrzések során derülhet fény. Később a folyamat már kellemetlen érzeteket
is okoz, így előfordulhat, hogy hideg vagy meleg hatásra, esetleg édességek
fogyasztásakor fájdalmat érzünk. Ebben a fázisban már elkerülhetetlen a
fogorvos felkeresése, hiszen egy egyszerű töméssel megmenthető a fog. Legtöbbször
elegendő, ha a fogorvos kitisztítja a szuvas területeket, majd a minimálisan
kialakított üreget egy töméssel fedi. A tömések különböző anyagból készülhetnek,
a korszerű tömőanyagok fogszínűek, kaméleoneffektussal beleolvadnak a fog
színébe, és kémiailag hozzákötnek a foghoz...''
folytatás>>
|
|
| Figyelj jobban magadra!
,,Napjainkat
állandó monotonitás jellemzi: a napi 8-10 óra munka után hazafelé még berohanunk
a boltba és bevásárolunk, megfőzzük a holnapi ebédet, megnézzük az esti
film elejét, és fáradtan álomba zuhanunk, hogy holnap elölről kezdhessünk
mindent. Ha van egy kis szabadidőnk, azt is csak a rutinszerű dolgokkal
töltjük ki. Hiába 'pihenünk', mégis fáradtnak érezzük magunkat. Mi lehet
ennek az oka? Sajnos gyakran nem vesszük észre testünk jelzéseit, amelyek
arra utalnak, hogy egy kicsit lazítani kellene a tempón, vagy éppen tartalmasabb
kapcsolatot kellene ápolnunk önmagunkkal. Dr. Borbényi Erika a Napsugár
Életház orvosa és életmód tanácsadója segítségével néhány apró praktikával
is jelentősen változtathatunk az életmódunkon. Nem szükséges nagy dolgokra
gondolnunk. Ha este hazaérünk és a tv helyett inkább sétálunk egyet vagy
elővesszük a kedvenc könyvünket, máris sikerül a napi forgatagból egy kicsit
kiszakadnunk. Egy kellemes illóolajos fürdő, vagy egy ízletes gyümölcstea
átmelengeti fáradt testünket. Ha lefekszünk, gondoljuk végig a napunkat:
vegyük sorba a jó és kevésbé jó dolgokat is. Ha a kellemetlenségeket újra
átgondoljuk, akkor másnap már nem okoznak számunkra bosszúságot. A jó dolgok
pedig segítenek, hogy holnap is vidáman ébredjünk és várjuk, hogy a következő
nap milyen meglepetéseket tartogat majd számunkra...''
folytatás>>
|
|
| Az életmód orvoslás szakértői: a humánkineziológusok
,,A
magyar társadalomban egyre erősebb az igény az egészséges életmód kialakítására,
illetve egyre többen látják be, hogy életmódjukkal jelentősen befolyásolni
képesek az egészségüket is. Az optimális életvitel kialakítását segítik
elő a humánkineziológus szakemberek, akik munkáját mostantól a ma megalakult
Humánkineziológiai Szakmai Műhely is segíti. Mivel foglalkozik egy humánkineziológus?
A humánkineziológia az emberi fizikai teljesítmény, állóképesség, terhelhetőség
vizsgálatával, erőnlétének megőrzésével, a mozgáskultúra fejlesztésével
foglalkozó szakág. A mozgás vizsgálatán kívül a humánkineziológusok otthonosan
mozognak a táplálkozás és a stressz menedzsment terén is. A magasan képzett
szakembereket tehát nem csak rehabilitációs intézetekben alkalmazzák, de
egyre inkább számítanak rájuk a fitness-, wellness létesítmények és akár
a szállodák is. Ők azok, akik összekötő kapcsok lehetnek az orvosok és
az edzők közt, hiszen tudásuk mindkét területen megalapozott, és a gyakorlatba
is kitűnően átültethető...''
folytatás>>
|
|
| Mandula műtét-a szükséges rossz?
,,A
legtöbb kórokozó cseppfertőzéssel, azaz a belélegzett levegő útján jut
a szervezetünkbe. A mandulák immunrendszerünk fontos részei, melyek az
első védelmi vonalat képezik a kórokozók leküzdésében, ezért nem is szabad
komoly indok nélkül megválni tőlük. A torokgyulladás a garatnyálkahártya
gyulladása, melyet nagyon sok kórokozó okozhat. Az esetek zömében vírus
áll a háttérben, amit antibiotikummal gyógyítani nem tudunk. Ilyenkor csak
láz-, és fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés és folyadékpótlás a dolgunk
- magyarázza dr. Csányi Márta, a Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész orvosa.
A vírusos eredetű gyulladások pár napon belül többnyire maguktól is gyógyulásnak
indulnak, így nem is igényelnek különösebb kezelést. mandulagyulladás
a torokmandulák gyulladása. Hátterében általában Streptococcus baktérium
eredetű fertőzés áll. Kisgyermekeknél jellemző tünet, hogy nem hajlandó
enni, torokfájásra panaszkodhat. A fájdalom gyakran kisugárzik a fülbe.
Jellemző a láz, a rossz közérzet, fejfájás és hányás. Bakteriális eredetű
fertőzés ellen a gyermekorvos antibiotikumot ír fel, melyet az előírt adagban
kell szedni, és annyi ideig, amíg az orvos javasolta az esetleges szövődmények
elkerülése érdekében. Tüszős mandulagyulladásban szenvedő gyermek az antibiotikum
mellett is lehet lázas 5-7 napig...''
folytatás>>
|
|
| Asztmás pocakosok
,,A
várandósság időszakában különös figyelmet fordítunk arra, hogy növekvő
gyermekünk fejlődését biztosítsuk. Tudatosabban étkezünk, sportolunk és
kerüljük azokat a tényezőket, amelyekről úgy véljük, gyermekünk egészségét
veszélyeztetné. Különösen gyakori ez a gyógyszerek esetében. Mellőzésük
azonban az olyan krónikus betegségek kezelésében, mint az asztma többet
árt, mint használ. A helyes légzés fontosságáról a legtöbb kismama hallhatott
már a szülésre felkészítő foglalkozások, vagy a kismama torna során. A
megfelelően végzett légzéstechnika segítségével megelőzhetőek az utolsó
trimeszterben gyakori légzési nehézségek, csökkenthető a szülés alatti
fájdalom és így juthatunk a szervezetünk működéséhez nélkülözhetetlen oxigénhez
is- magyarázza dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont
orvosa. A szükséges oxigént belégzés útján juttatjuk a szervezetünkbe,
kilégzéskor pedig távozik az anyagcsere végterméke, a széndioxid. Amíg
a baba az anyaméhben van, a tüdő - mint önálló légzőszerv - nem működik,
a köldökzsinóron keresztül a méhlepény látja el funkcióját. A várandósság
időszakában a magzat oxigén ellátottsága tehát teljes mértékben az édesanyától
függ. Vérszegénység, rossz lepényi működés, dohányzás, terhességi diabétesz,
toxémia és különböző anyagcserezavarok következtében csökkenhet a magzathoz
jutó oxigén mennyisége. A méhen belüli oxigénhiányos állapot a gyermeknél
súlyos fejlődési rendellenességeket - mozgásszervi- és beszédfejlődése
zavarok, diszlexia, diszgráfia, hiperaktivitás és figyelemzavar - okozhat...''
folytatás>>
|
|
| Visszér - a lábunk ellensége
,,Azt
hihetnénk, hogy a visszér csak az idősek és főként a nők betegsége, holott
sajnos már igen fiatal korban jelentkezhetnek a tünetei. Mindamellett,
hogy esztétikai problémát okoz, még az egészségünket is veszélyeztetheti,
ezért nagyon fontos a betegség kialakulásának megelőzése, illetve a már
meglévő probléma esetén a kezelés. Az alábbiakban dr. Laczkó Ágnes a Budai
Egészségközpont érsebész szakorvosa osztja meg velünk a visszér kialakulásának
okait, megelőzésének módját és a kezelési típusokat. 'A visszér már igen
fiatalkorban kialakulhat, és főként a nőket veszélyezteti. Mindamellett,
hogy ez egy örökletes betegség, vannak olyan tényezők, melyek növelik a
kialakulásának esélyét, mint például a túlsúly, a dohányzás a túl sok állás
vagy ülés vagy a mozgásszegény életmód. A helytelen táplálkozás vagy a
túl szoros ruházat szintén kiváltható ok lehet, a nőknél pedig magas cipősarok
vagy a fogamzásgátló szedése fokozhatja a visszér kialakulásának kockázatát'
- mondta a doktornő. Mi is a visszér és mi segítheti elő a kialakulását?
A visszér során a vénák fala elgyengül, rugalmatlanná válik, ezért a vénák
megnyúlnak, hosszabbak vagy szélesebbek lesznek. A vénákban található billentyűk
rossz zárása miatt megnő bennük a nyomás és emiatt az erek kitágulnak.
Ahhoz, hogy a megváltozott méretű vénák elférjenek, kacskaringóssá válnak
és kidudorodnak. A visszeres tágulatok mindamellett, hogy nem szépek és
fájdalmasak, még további komoly szövődményeket is okozhatnak, például idült
vénás elégtelenséget, vénagyulladást, következményes bőrtüneteket vagy
vénás fekélyt...''
folytatás>>
|
|
| Gyógyító gyümölcsök a Napsugár Életház kertjéből: az alma
,,Illatos
és gömbölyded. Ropogós és lédús. Zöld is lehet, de piros is. Létezik belőle
kisebb és nagyobb, édesebb vagy savanyúbb. Eheted egészben vagy reszelve,
süteménybe sütve, leves formájában, de egészséges, friss levet is készíthetsz
belőle. És mi az, amitől már az édenkertben is elcsábultak? Nem más, mint
a finom és vitamindús alma. Mivel az almának most kezdődik a szezonja,
nem árt, ha jobban megismerjük ezt az egészséges csodát. 'A piacon számtalan
fajtájú alma közük válogathatunk. Bármelyik is legyen a kedvencünk, fogyasztása
az egészségre gyakorolt jótékony hatása miatt mindenkinek ajánlott. Rendkívül
gazdag A, B1, B2, B6 és C vitaminban, ásványi anyagokban - többek között
káliumban, magnéziumban és vasban -, amely nagyon jó hatással van a körömre,
a hajra és a bőrre egyaránt. Emellett kiváló gyógyír az emésztési
zavarokra, az ízületi gyulladásra, a köszvényre, a májpanaszokra, a reumára,
a súlyfeleslegre és a vesebántalmakra. Ha minden nap megeszünk 2-3 almát,
szervezetünk ellenállóbb lesz a betegségekkel szemben...''
folytatás>>
|
|
Gyógyít és szépít a sós levegő
,,A
sós levegő gyógyító erejét már az ókorban is ismerték. Előnye, hogy a várandósság
időszakában és kisgyermekkortól is alkalmazható légúti fertőzések, asztma,
allergia és bőrproblémák kezelésére, de jótékony hatása a stresszoldás
terén is érvényesül. Hogyan gyógyít a sós levegő? A sóbarlangok pozitív
tulajdonságaira már az 1800-as évek közepén felfigyeltek, a sóbányákban
dolgozó munkásoknál ugyanis nem alakult ki tüdőbetegség. Ezt követően számos
kutatás igazolta alkalmazásának előnyeit különösen krónikus hörghurut esetén
és más légúti betegségektől szenvedők körében. A sós levegő belégzés útján
gyulladáscsökkentő hatást fejt ki. A belélegzett sókristályok a légző járatok
öntisztulását segítik elő. A speciális mikroklímában jól gyógyíthatók a
krónikus légzőszervi betegségek, hörghurut, nátha, torokgyulladás, és az
arcüreggyulladás. A már említett gyulladáscsökkentő hatása nem csak belsőleg,
de külsőleg is, bizonyos bőrbetegségek kezelésére is eredményesen alkalmazható:
pikkelysömör, ekcéma, allergiás bőrbetegségek. Asztmás betegek esetében
azonban a magas sókoncentráció rohamot is provokálhat. Különösen fontos
ezért, hogy a betegek a terápia megkezdése előtt kezelőorvosukkal egyeztessenek
- figyelmeztet dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa...''
folytatás>> |
|
Miért fontos a testzsír-százalék?
,,Aki
azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja,
milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem
derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós
férfi lehet elhízott és csupa izom - ennek a pontos kiderítésére szolgál
a testzsír-százalékmérés. - ismerteti dr. Babai László, az Élj Tovább 5
Évvel! mozgalom megalapítója. Hogyan lehet fittebb egy nagyobb súlyú ember?
Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát
jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta
többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt,
hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek
lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban
lesz jelen a kisebb testsúlynál is. Természetesen a zsírra szükség van,
hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, rész vesz
a test hőmérsékletének szabályozásában, és tárolja a vitaminokat. Ráadásul
az „éhezés” időszakaiban (amely szerencsés esetben nem a rossz körülmények
miatt adódik), a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis
a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges
szintre csökkentése...''
folytatás>> |
|
Hogyan élhetünk tovább 5 évvel?
,,Hazánkban
a várható életkor 10 évvel marad el a nyugati átlagtól. A WHO legfrissebb
felmérése szerint Magyarország Európa egyik legegészségtelenebb országa.
Sokkoló kijelentések, amelyek ellen minél előbb tennünk kell. Ezzel a céllal
született meg az Élj Tovább 5 Évvel! program, egy olyan társadalmi szerepvállalás,
mely a megelőzésre szeretné irányítani a figyelmet. A megoldásokról dr.
Babai László, a program ötletgazdája beszélt. Drámai adatok: - A magas
vérnyomással élő emberek életkilátása 50 éves korban 5 évvel rövidebb,
mint a normális vérnyomással bíró társaiké. (forrás:Hypertension. 2005;46:280-286)
- 50 éves cukorbeteg férfiak 7,5 évvel, nők 8,2 évvel élnek rövidebb ideig,
mint nem cukorbeteg társaik. (forrás: Arch Intern Med. 2007 Jun 11;167(11):1145-51.)
- 18-39 év közötti férfiaknál az emelkedett koleszterinszint 3,8-8,7 évvel
rövidíti meg az életet. (forrás: JAMA. 2000 Jul 19;284(3):311-8.) - Közepes
elhízás (BMI 30-35 között) 3 évvel, erős elhízás (BMI 40-50 között) 10
évvel rövidíti meg az életet. (forrás: Lancet. 2009 Mar 28;373(9669):1083-96.)
- A magas vérnyomás, a dohányzás és a magas koleszterinszint együttes megléte
10 évvel csökkenti az 50 éves férfiak életkilátást. (forrás: BMJ. 2009;339:b5099.
)...''
folytatás>> |
|
Súlyos problémák a köhögés hátterében
,,A
köhögés reflexes mechanizmus, születésünk pillanatától kezdve szervezetünk
védekező eszköze. Alapvető funkciója a légutakba került idegen anyag azonnali
eltávolítása. A köhögés tünet, hátterében igen nagyszámú betegség állhat.
Írásunkban most a kevésbé ismert kiváltó okok bemutatására vállalkozunk,
dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász segítségével. A felsőlégutak gyulladásos
betegségei közül leggyakrabban köhögést okozók az akut arcüreggyulladás,
valamint az orr-és garatmandula gyulladás. Mindkettő járhat rekedtséggel,
gombócérzéssel a torokban, ill. torkon érzett váladékozással. Ezek
általában viszonylag hirtelen kezdődnek, fertőzésre utaló bevezető tünetekkel,
esetleg lázzal is, de főleg az arcüreg gyulladás esetén alattomosan, az
akut fertőzés után hetekkel is panaszt okoz. Célzott kezeléssel gyorsan
gyógyítható - magyarázza a Budai Allergiaközpont orvosa. Ha az arcüreggyulladás
nem gyógyul, gyakran ismétlődik, hátterében egyéb hajlamosító tényező áll,(allergia,
polip, orrsövényferdülés, stb.) ennek kiderítése, megszüntetése indokolt.
Igen veszélyes az egyébként tünetszegényen zajló köhécselés- köhögés, rekedtség,
aminek hátterében gyakran a garat-gége daganatos megbetegedése áll...''folytatás>> |
|
Hogyan őrizhetjük meg szemünk egészségét?
,,A
szemünk az egyik legösszetettebb érzékszervünk, amelynek megóvásával még
mindig nem törődünk eleget. Erre a tényre az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) 2000 óta a Látás Világnapján keresztül is szeretné felhívni a figyelmet.
Az október második csütörtökén megrendezett jeles nap arra mutat
rá, hogy a látásromlás, illetve a vakság megelőzhető, és - mint oly sok
más betegség esetében - a prevenciót és a rendszeres szűrővizsgálat fontosságát
állítja a középpontba. A szemünk épségének megőrzésére Dr. Nagy Mária,
a Budai Egészségközpont szemészorvosa is ad néhány hasznos tanácsot. 'Az
egészséges szem elengedhetetlen a teljes élethez, a tanuláshoz, a biztonságos
autóvezetéshez, a panaszmentes munkavégzéshez. Látásunk az életkorral romlik,
de páros szerv lévén sok ember nem észleli, hogy rosszul lát például az
egyik szemével. Holott korai felismerés esetén számos betegség megelőzhető
vagy eredményesebben kezelhető lenne' - mondta a doktornő. 7 tipp a szem
egészségének megőrzésére: 1. Rendszeresen vegyünk részt szűrővizsgálaton!
A szemünket mindenképp vizsgáltassuk meg évente egyszer szakorvossal, hogy
a 'rejtett' problémáinkat a szakorvosok időben felfedezzék és kezeljék,
így az esetleges jövőbeni panaszainkat megelőzhessék!...''
folytatás>> |
|
Babavárás és magas vérnyomás
,,A
magas vérnyomás nem csak a kismama egészségét, de a magzat fejlődését is
veszélyezteti. Megfelelően beállított gyógyszeres kezelés és helyes életmód
mellett azonban a kismama és a baba egészsége is megőrizhető, a szövődmények
kialakulása megelőzhető. A várandósság időszakában, korábban panaszmentes
hölgyeknél is jelentkezhet magas vérnyomás. Ennek meghatározása azonban
némiképp eltér a fogantatást megelőző időszakhoz képest. - magyarázza dr.
Marton Anna, az Oxygen Medical belgyógyász, kardiológus, diabetológus főorvosa.
Terhesség alatt a vérnyomás normál határa alacsonyabb, mint gyermekvárás
előtt. Ez esetben magas vérnyomásról akkor beszélünk, ha a vérnyomás
120/80 Hgmm vagy ennél magasabb, illetve, ha a szisztolés vérnyomás
érték a terhesség alatt 30 Hgmm-t emelkedik, a diasztolés érték pedig 15
Hgmm-t. Időben ismerjük fel! A terhesség alatti magas vérnyomás mindig
gondos kezelést igényel. A hipertónia ez esetben már a magzat egészségét
is veszélyezteti azáltal, hogy rontja a méhlepény vérellátását. Terhesség
alatt megjelenő magasvérnyomás ún. terhességi toxémia tünete is lehet.
Ilyenkor fokozódik az ödemakészség, a vizeletben pedig fehérjeürítés
jelenik meg...''
folytatás>> |
|
Trombózis-hajlam esetén óvatosan a fogamzásgátlókkal!
,,Mélyvénás
trombózisról akkor beszélünk, ha leginkább az alsó végtag úgynevezett mélyvénás
rendszerének valamely ágában vérrög (trombus) képződik. Előfordulhat, hogy
a vérrög egy része leszakad, a vérárammal továbbsodródik egészen a tüdő
ereibe, ahol egy nála kisebb érszakaszhoz érve megakad és elzárja azt -
ez a tüdőembólia. A vénás trombózis megelőzésének lehetőségeiről dr. Kósa
Éva, az Oxygen Medical angiológusa beszélt. A vénás trombus kialakulásában
különböző tényezők játszanak szerepet, mint például az érfal sérülése,
a véráramlás meglassulása vagy a véralvadás fokozódása. Gyakorlati szempontból
ezek a tényezők lehetnek veleszületettek illetve szerzettek. Előbbiekre
példa a Leiden faktor mutációja, vagy bizonyos fehérjék hiánya. Szerzett
faktornak számítanak a különböző csonttörések, izomsérülések, műtétek,
a fogamzásgátló tabletták- vagy női hormonpótló tabletták szedése, a terhesség,
az idős kor, a tartós fekvés, a tumoros megbetegedések, a túlsúly és a
nagyfokú visszeresség. Igazán jelentőssé akkor válik a trombózis kialakulásának
veszélye, amikor ezek a tényezők együttesen fordulnak elő, például fogamzásgátló
tabletta szedése mellett valaki dohányzik, vagy egy tengerentúli repülőúton
vesz részt és mindehhez esetleg családi trombózishajlam is társul. Léteznek
kiküszöbölhető kockázati tényezők, illetve olyan életvezetés, mellyel a
mélyvénás trombózis kialakulásának esélye csökkenthető...''
folytatás>> |
|
Strandolás mellékhatások nélkül?
,,A
nyári időszakban a természetes és mesterséges vizekben élő kórokozók is
kellemetlen alhasi panaszokat okozhatnak, melyek a fertőzést követően napokkal,
hetekkel később is jelentkezhetnek. Melyek a húgyúti fertőzések jelei és
hogyan kezeljük a tüneteket? - erről kérdeztük dr. Szűcs Lászlót, az Oxygen
Medical urológus főorvosát. Az egyik leggyakoribb urológiai megbetegedés
a húgyhólyag-gyulladás. Statisztikák szerint a nők közel 80 %-a élete során
legalább egyszer átesik az ún. 'felfázásos' tüneteken. Ezt a betegséget
a felfázás helytelen elnevezése ellenére azonban a hólyagba bejutott kórokozók
okozzák. Leggyakoribb előidézőjük baktériumok, főleg bélbaktériumok, melyek
közül az E. Coli-t említhetjük meg elsősorban. Nem elhanyagolható azonban
a Klebsiella, Enterobacter és Proteus fajok jelenléte sem. A betegek elsősorban
rendszeres, görcsös vizelési ingerről panaszkodnak, vizelet azonban nem,
illetve csak pár csepp ürül, erős égő, szúró fájdalom kíséretében. Előrehaladott
állapotban időnként vérvizelés is lehetséges. Ha a fertőzés nem csak a
hólyagtájra korlátozódik, hanem felszálló gyulladásként a vesét is érinti,
úgy láz, nagyfokú elesettség is jelentkezik...''
folytatás>> |
|
Őszi anyajegy-mustra
,,A
nyári napfény, az UV-sugárzás még azokat is érte, akik rendszeresen használtak
napvédő készítményeket és igyekeztek árnyékban maradni. Az őszi hónapokban
éppen ezért hasznos részt venni egy anyajegy-szűrésen, hiszen a bőrön lévő
pigmentált részek változhatnak a fény hatására. Bőrünk a káros hatásokra
emlékezik, vagyis egyetlen napfényben eltöltött perc sem telik el úgy,
hogy azt ne raktározná el legnagyobb kiterjedésű szervünk, a bőrünk. Ez
pedig azt is jelenti, hogy a napon töltött idő és a bőrt ért káros UV sugarak
hatása egész életünkön át összeadódik, és akár évek, évtizedek múlva jelentkezik
mindennek a káros következménye. Vagyis nincs felmentés a tavalyi csokibarnaságra,
az idei leégésre, hiszen minden egyes napozással vagy naptól való leégéssel
egyre növekszik a későbbi a bőrdaganatok kialakulási valószínűsége. - összegzi
tapasztalatait dr. Vincze Ildikó, az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa.
Tudni kell, hogy napfény hatására az összes pigmentáció aktiválódik. Vagyis
ha valaki visszajön a tengerpartról, könnyen megijedhet, hogy mi is történt
az anyajegyeivel...''
folytatás>> |
|
Rendszeres szűrővizsgálattal és önvizsgálattal a nőgyógyászati problémák
is megelőzhetők
,,A
nők nagy többsége nem szeret nőgyógyászhoz járni, az egészségünk érdekében
azonban le kell küzdeni a félelmet és évente egyszer ajánlott egy általános
vizsgálatra bejelentkezni. A betegségek és a fertőzések nagy része megfelelő
higiéniával és elővigyázatossággal megelőzhető. Ez különösen nyáron nagyon
fontos, hiszen ebben az évszakban a nőgyógyászati problémák ugrásszerűen
megnőnek. Az alábbiakban dr. Tahy András, a Budai Egészségközpont szülész-nőgyógyász
szakorvosa osztja meg velünk a fertőzések kialakulásának okait, és hogy
miért fontos a rendszeres a nőgyógyászati vizsgálat. 'Nőgyógyászati vizsgálatokra
akkor is ajánlott évente bejelentkezni, ha teljesen panaszmentesek vagyunk.
Abban az esetben, ha bármilyen rendellenességet tapasztalunk, a további
szövődmények elkerülése végett azonnal keressünk fel egy szakorvost. Sok
betegség gyakran tünetmentes, azonban egy nem kezelt fertőzésnek súlyos
következményei lehetnek, mely és akár meddőséghez is vezethet' - mondta
a doktor úr. Mit tehetünk saját magunk védelmében?...''
folytatás>> |
|
A mozgás lehet az ,,örök fiatalság'' titka
,,A
teloméra elmélet. A legújabb - és 2009-ben Nobel-díjjal jutalmazott - kutatások
szerint létezik bennünk egy genetikai óra, amely nem más, mint a kromoszómák
vége, az úgynevezett teloméra régió. Az ehhez kapcsolódó öregedési teória
a teloméra-elmélet, ami német kutatások által egy újabb aspektussal gazdagodott.
A teloméra, a mozgás és a fiatalság megőrzésének titkairól dr. Babai László,
az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt. A telomérát úgy kell elképzelni,
mint a cipőfűző végére erősített műanyag védőkupakot. Ahogy a kupak a fűzőt,
úgy védi a teloméra is a DNS-t a kromoszómák végén. Úgy tűnik, a telomérában
rejlik az öregedés kulcsa, ugyanis amikor a teloméra megrövidül, a sejt
elkezd öregedni és végül elpusztul. Vagyis, ha meg tudjuk védeni a teloméra
hosszát, az lelassíthatja az öregedést. És most a kutatók megtalálták ennek
a legtermészetesebb módját: a hosszútávú fizikai aktivitást! Vagyis a drága
kozmetikai készítmények és a plasztikai sebészet helyett sokkal olcsóbb
és egészségesebb fiatalítókúrát is választhatunk: a mozgást. A Homburgi
egyetem tudósai megmérték jelenleg is aktív, 20 év körüli futók, egykori,
most 50 év körüli atléták és nem dohányzó, de nem is mozgó hasonló korú
személyek teloméra-hosszúságát. Az eredmények bebizonyították, hogy a rendszeres
és kitartó edzés aktivál egy telomeráz nevű enzimet, amely megállítja a
teloméra rövidülését...''
folytatás>> |
|
Allergia megelőzés a fogantatás pillanatától
,,Az
utóbbi évtizedekben ugrásszerűen megemelkedett az allergiás betegek száma.
A magyar lakosság harmada szenved valamilyen allergiás betegségben. A tünetek
kialakulásában számos tényező játszik szerepet. A megelőzésre már a várandósság
időszakától kezdődően nagy figyelmet kell fordítani, igaz ez különösen
azon családok esetében, ahol már előfordult allergiás megbetegedés. Az
allergiás családi előzmények mindenképpen növelik a betegség kialakulásának
kockázatát. Amennyiben az egyik szülő allergiás, 30-35 százalék az esélye
annak, hogy a gyermeknél is megjelennek a tünetek. Mindkét szülő esetében
ez az érték jóval magasabb, az öröklődés esélye 80 százalék körüli. A gyermekvállalásra
való felkészülés részeként szükséges átgondolni és kezelőorvossal egyeztetni
az allergiás tünetek kezelési lehetőségeit a várandósság időszakában. Az
öröklött hajlam mellett a betegség kialakulásában döntő szerepet játszanak
a környezeti tényezők. Az allergia megelőzése szempontjából is fontos,
hogy a várandósság időszakában kerüljük a dohányzást!...''
folytatás>> |
|
Szövődmények újabb betegséget szőhetnek - a cukorbetegség egyik
gyakori következménye a vesebetegség
,,Az
emberi szervezet jobban működik, mint a legprecízebb szakemberek által
összeállított gépezet, viszont ha meghibásodik benne valami, az hatással
van a többi szervre is. Ilyen ok-okozati kapcsolat van a cukorbetegség
és a vesebetegség között is: a cukorbetegség egyik legalattomosabb szövődménye
a vesebetegség, ami sokáig észrevehetetlen és csak akkor produkál tüneteket,
amikor már nagy a baj. Két alattomos betegségről van szó, ami egyre több
ember életét érinti. Becslések szerint világszerte 285 millió, Magyarországon
pedig egymillió ember szenved cukorbetegségben, és minden tizedik ember
érint valamilyen fokú vesezavar. A diabétesznek ugyanúgy, mint a vesebetegségnek
van egy lappangó fázisa, amikor nem mutat ugyan tüneteket, de súlyos rombolást
végez a szervezetben: károsítja az érfalakat, szív-és érrendszeri illetve
veseproblémákat okoz. A cukorbetegség a vesebetegség egyik leggyakoribb
okozója, és az új megbetegedések több mint 40 százalékáért felelős. A magas
vércukorszintek következtében elváltozás alakul ki a vese kisereiben, amely
hatására megvastagodik az erek alaphártyája, s ennek következtében romlik
a szűrő funkció. Hosszú távon az erek a fehérjék által átjárhatóvá válnak,
így a vizeletben kórosan megugrik az ürített fehérje mennyisége, amely
a vesebetegség egyik legjellemzőbb ismertetőjegye...''
folytatás>> |
|
Miért beteg a magyar?
,,A
legbetegebb nemzetek közé tartozik Európában a magyar - állapította meg
... a WHO. Rajtunk kívül Bulgária és Románia 'dicsekedhet' még ilyen eredménnyel,
és ez különösen annak fényében elkeserítő, hogy egy, a WEBBeteg.hu megbízásából
a Szinapszis Kft. Által készített, 1000 fős felmérésből kiderült: honfitársaink
hajlamosak a külső körülményekre hárítani egészségük romlását. Az egészségtudatosságra
és a saját felelősségünk fontosságára dr. Babai László, az Oxygen Medical
prevenciós szakértője hívta fel a figyelmet. Miután az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) nemrégiben ismét rámutatott a magyar lakosság egészségi állapotának
hanyatlására, egy ezer fős felmérésben megpróbálták kideríteni: hogyan
okolják meg mindezt a magyarok. A válaszadók többsége a rossz étkezési
szokásokat, a nehéz anyagi helyzetet és a túlhajszoltságot említette az
okok közt. A megkérdezettek 67 százaléka nevezett meg külső, nem befolyásolható
okokat, 15 százalék a hárítás legkézenfekvőbb okának a rossz anyagi helyzetet
látta...''
folytatás>> |
|
Aki balkezes, nem kétbalkezes! - augusztus 13-a a Balkezesek Világnapja
,,Mi
lehet a közös Benjamin Franklinben, Albert Einsteinben és Bruce Willisben?
A balkezesség, amely az emberiség 10 százalékát érinti. De vajon okosabbak,
kreatívabbak a balkezesek, vagy éppen ellenkezőleg: több baleset és lelki
sérülés éri őket? A magzat már a 10. hét környékén is lengeti a karját,
így a többszöri ultrahangos vizsgálatok során megfigyelhető, melyik keze
a domináns. Később, a méhen belüli ujjszopás megjelenésekor már sokkal
nagyobb az esély arra, hogy megállapítható legyen, melyik lesz a baba 'ügyesebbik'
keze. - mondja dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang diagnosztája.
Brit kutatók 1000 magzat ultrahangos felvételeinek tanulmányozása során
azt tapasztalták, hogy tízből kilenc magzat a terhesség 15. hetében a jobb
hüvelykujját szopta. Születésük után 75 gyerek sorsát követték nyomon és
megállapították, hogy a jobb ujjukat szopó 60 gyerek közül 10-12 éves korukban
mind jobbkezesek voltak. Az a 15 gyerek, aki a méhen belül a bal hüvelykujját
szopta, tízéves korban tíz gyerek balkezes volt, öt viszont jobbkezessé
vált. Balszerencsés a balkezes? Tény, hogy a világot a jobbkezesek számára
rendezték be, ezért a balkezeseket bizonyos helyzetekben több baleset érheti...''
folytatás>> |
|
Atlétaláb és napgomba - nyáron gyakoribb a gombásodás
,,A
strandolás szezonjában különösen gyakori a gombás fertőzések megjelenése.
Ma Magyarországon a lakosság 60-70 százalékának van valamilyen gombás eredetű
panasza, ezen belül a körömágyon megjelenő fertőzés elterjedése 15-50 százalékos.
Vagyis nagy esély van rá, hogy legalább egyszer életében mindenki átesik
egy ilyen problémán, aminek a kezelése nem mindig egyszerű. Ráadásul az
elhanyagolt betegség súlyos szövődményekhez is vezethet - tudtuk meg dr.
Kalas Dianától, az Oxygen Medical bőrgyógyászától. Amíg az emberek természetes
alapanyagú cipőkben, esetleg mezítláb jártak, szinte ismeretlen volt a
gombásodás, mint népbetegség. A modern, szintetikus, rosszul szellőző cipők
és nylon zoknik, harisnyák viszont ideális körülményeket teremtenek a kórokozó
elszaporodásához, amely a meleg, párás, sötét helyeket kedveli. Ráadásul
számos olyan hajlamosító tényező létezik, amelyik elősegíti a gomba megtelepedését:
- túlfűtött helyiségek, párás levegő - túlzott tisztálkodás, amely rontja
a bőr természetes védekezőképességét - túlsúly, a végtagok rosszabb vérellátása
és az izzadás miatt - közös használatú zuhanyzók, fürdők, strandok - stressz,
amely gyengíti az immunrendszert - szív- és érrendszeri betegségek, - cukorbetegség...''
folytatás>> |
|
Mit egyen-igyon a gyerek nyáron?
,,A
gyermekek étkezési szokásai az egész életükre kihatnak. A helytelen vagy
éppen nem megfelelő ritmusban történő táplálkozás könnyen szokássá válik,
és később is nagyon nehéz megszabadulni tőle. A táplálkozástudomány szakértői
már régóta figyelmeztetnek, hogy a gyermekkori étkezési szokások fontos
szerepet játszanak a felnőttkorban kialakuló betegségek megelőzésében.
Elhízás, magas vérnyomás, cukorbetegség, a vese betegségei. Ma Magyarországon
2,5-3,5 millió közötti hipertóniás beteg él, a cukorbetegek száma meghaladja
az 1,1 milliót. Számítások szerint a hipertóniások 10, a cukorbetegek 25
százaléka (tekinthető) válik krónikus veseelégtelenné, és ezek a számok
a jövőben biztosan növekedni fognak. Kutatások igazolják, hogy a betegségek
nagy része a gyermekkori helytelen táplálkozásra és a felvett étkezési
szokásokra vezethető vissza - nem véletlen, hogy pl. a magas vérnyomás
egyre gyakrabban már tinédzser korban jelentkezik. Sajnos nagyon sok szülő
nem fordít kellő figyelmet a gyermekei táplálkozására. A nyár különösen
veszélyes időszak, hiszen akkor még az iskolai kontroll sem működik. Elmarad
a rendszeres étkezés, több magas cukortartalmú ételt és italt fogyaszt
a gyerek, és akár teljesen kimaradnak az egészséges ételek az étrendből.
A megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitele már rövidtávon is
problémát okozhat. Nyári melegben, fokozott fizikai aktivitás alkalmával,
de légzéssel is folyadék távozik a szervezetből...''
folytatás>> |
|
Egészségünk láthatatlan őrzői
,,A
legtöbb esetben csak akkor veszünk róluk tudomást, ha valami problémát,
elváltozást okoznak. Legyen az folyamatos testsúlyemelkedés, idegesség,
vagy a menstruációs problémák, a hormonháztartásban jelentkező zavar életminőségünket
és egészségünket is jelentősen befolyásolja. Prof. Balázs Csaba endokrinológus
segítségével most sorra vesszük a főbb hormontermelő szerveket és ismertetjük
egyes, működési zavarukból adódó betegségeiket. Ma több, mint 40-féle hormont
ismerünk, amelyek testünk váladéktermelő szerveinek, a mirigyeknek a termékei.
Egészen pontosan a belső elválasztású, úgynevezett endokrin mirigyek termelik
a hormonokat, míg a külső elválasztású, exokrin mirigyek például a verejték,
vagy a faggyútermelést végzik. - magyarázza a Budai Endokrinközpont professzora.
Az endokrin mirigyeknek nincs kivezető csöve és a váladékukat, vagyis a
hormonokat közvetlenül a vérbe ürítik. A hormon tulajdonképpen egy speciális
összetételű kémiai (jelátvivő) anyag, amely a vér útján jut el a rá specifikusan
érzékeny sejtekhez, és már alacsony koncentrációban is hatást fejt ki.
Éppen ezért a hormonrendszer hibás működése, vagy egy-egy hormon hiánya
akár életre szóló betegségeket eredményezhet, erősen meghatározva az életminőséget.
A fő hormontermelő szervek az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy,
a mellékvese, a here, a petefészek, a csecsemőmirigy, a tobozmirigy és
a hasnyálmirigy...''
folytatás>> |
|
Ételallergia csecsemőkorban
,,Ételallergiás
panaszok már csecsemőkortól, tápszeres és anyatejes babáknál egyaránt jelentkezhetnek.
Milyen tünetek esetén gondoljunk ételallergiára? Mikor forduljunk orvoshoz?
- erről kérdeztük dr. Hidvégi Edit gyermekgasztroenterológust, a Budai
Allergiaközpont orvosát. Az ételallergia gyakorisága felnőtt korban 1,5-2
% körülire tehető, gyermekkorban -különösen csecsemőkorban- ez ennél jóval
magasabb, elérheti akár a 6-7 %-ot is. A legismertebb allergének a tej,
tojás, szója, hal, eper és mogyoró, de szinte nincs olyan táplálék, amire
allergiát nem írtak volna még le. Az ételallergiák tünetei a gyomor- és
bélrendszerben, a bőrön és a légzésben jelentkezhetnek. A kicsinél véres
széklet, testszerte száraz, ekcémás bőr jelentkezhet. Allergiás reakció
lehet a hányás, hasmenés, haspuffadás, csalánkiütés és orrfolyás is. Talán
nem is gondolnánk, de bizony még a csecsemőkori krónikus középfülgyulladások
okozója is lehet táplálékallergia. Az anya által elfogyasztott ételek molekulái
- ugyan csak nagyon kis mennyiségben -, de átjutnak a tejbe. A kifejezetten
allergiás hajlamú csecsemőknél ettől az anyatejbe került igen minimális
mennyiségű idegen fehérjétől is jelentkezhetnek a tünetek...''
folytatás>> |
|
Kánikulában legfontosabb a folyadékpótlás
,,Mivel
az emberi szervezet 60-70%-a víz, így mindig fontos a megfelelő mennyiségű
víz fogyasztása, ám kánikulában ez hatványozottan igaz. A folyadékszükséglet
a duplájára is nőhet, ezért roppant fontos, hogy sok, lehetőleg tiszta,
szűrt vizet igyunk. Egy felnőtt ember számára nagyságrendileg napi 2 liter
folyadék fogyasztása ajánlott, ám a rekkenő hőségben ez 4-5 literre is
emelkedhet. Mivel a nyári kánikulában sokat izzadunk, ami folyadékot és
sót von el a szervezettől. Éppen ezért, ha már 25-30°C felett ját a hőmérő
higanyszála, még többet kell inni. 'Mivel kánikulában a szervezet jelentős
mennyiségű folyadékot veszít, ezt mielőbb pótolni kell, nem szabad megvárni
a kiszáradást. Nem mindegy azonban, hogy a folyadékvesztést mivel pótoljuk.
A cukros üdítőitalok és a kávéban lévő koffein még több folyadékot von
el, ezért nyári időszakban ez egyáltalán nem ajánlott. Az ásványvizek esetében
pedig felmerülhet az a probléma, hogy a vízben lévő ásványi anyagok felhalmozódnak
a szervezetben. Éppen ezért a kánikulában a legmegfelelőbb a tiszta, szűrt
csapvíz. Ugyanis épp azt kapja meg tőle az emberi szervezet, amit a legjobban
kíván, és a legkönnyebben tud hasznosítani. Szűrt vizet bárki könnyedén
elő tud állítani otthonában, ráadásul nincs szükség hozzá óriási beruházásra...''
folytatás>> |
|
Szűréssel előzzük meg a bajt!
,,Fiút
szeretnétek vagy lányt? Mindegy, csak egészséges legyen! - halljuk számtalanszor
családoknál. Gyermekünk egészségéért mindent megteszünk, édesanyaként odafigyelünk
táplálkozásunkra, mozgásunkra, a család pedig ránk figyel, óv minket minden
nehézségtől, problémától. A fogantatástól az újszülöttkorig számos lehetőség
áll a szülők rendelkezésére, hogy megfelelő időben fel tudják ismerni a
betegségeket.
A várandósság boldog időszakában nem azért beszélnek a szakemberek
a jövendő kismamáknak a szűrés lehetőségéről, mert olyan nagy okuk van
félni a Down kór előfordulásától! Erre még 38 éves korban is csak 1% körüli
esély van, ugyanakkor a kismamák már 30-32 évesen is ettől rettegnek. Azért
beszélünk a Down kór szűréséről, mert szerencsére ma már nagyon jó szűrőmódszerek
állnak rendelkezésünkre. Hazánkban azonban nincs egységes, finanszírozott
szűrési rendszer, sok helyen, sokféle módszerrel szűrnek, és ami a lényeg:
sokféle színvonalon. A megfelelő szűréssel azonban nagyon jó eséllyel felismerhetjük
a veszélyeztetett magzatokat. Megfelelő szűrésnek azt a kombinált
tesztet nevezzük, amikor (1) jó körülmények között akkreditált ultrahangos
szakember végzi a tarkóvastagságot mérő ultrahangot, amit (2) megfelelően
végzett biokémiai vizsgálatok egészítenek ki (PAPP-A és bétaHCG), (3) a
végeredmény pedig egy nemzetközileg akkreditált kockázatbecslő programmal
számított esély-hányados. Ha az érték 1:250-nél kisebb szám, aggodalomra
nincs okunk. A szűrés után kapott eredményt, az esély-hányadost genetikus
szakember, tanácsadás keretében magyarázza el számunkra...''
folytatás>> |
|
Sport, de csak ésszel
,,A
sportolás szerencsére egyre népszerűbb mind a fiatalok, mind az idősebbek
körében, hiszen egészségmegőrző hatása vitathatatlan. Azon kívül, hogy
növeli a szervezet ellenálló képességét, csökkenti a szív- és keringési
rendszer, a légző rendszer, valamint számos anyagcsere-betegség kialakulási
gyakoriságát, boldogság hormonokat szabadít fel, karban tartja izmainkat
és testünk minden porcikáját. A rendszeres sportot már érdemes a gyermekkorban
elkezdeni, hiszen nagyon hasznos, ha beépül a napi rutinba. Az alábbiakban
Dr. Hidas Péter PhD, a Budai Egészségközpont ortopédsebész- és sport szakorvosa
ismerteti velünk a legfontosabb tudnivalókat a sportolást megelőző bemelegítés
fontosságáról és arról, hogy mit tegyünk, ha már megtörtént a baj. 'Azok,
akik már gyermekkorukban is aktívan sportolnak, mindennapi életük nélkülözhetetlen
részévé válik a mozgás. A gyermekeknél azért is nagyon fontos a rendszeres
sport, mert az egészségre gyakorolt pozitív hatásai már minimális, de rendszeres
napi aktivitás mellett is jelentkeznek. Ilyenkor testük még folyamatosan
fejlődik, izomzatuk még könnyen formálható, ezáltal sok egyéb jótékony
hatás mellett számos testtartási rendellenesség kialakulása is megelőzhető.
Ha gyermekkorban megszokjuk a rendszeres mozgást, akkor felnőttként is
napi rutinná válik. Ennek főként azoknál van kiemelkedő szerepe, akik irodai,
vagy kevés mozgással járó munkát végeznek. A rendszeres mozgásnak és sportolásnak
is megvannak azonban az elengedhetetlen szabályai. Annak érdekében, hogy
a sportsérüléseket elkerüljük, vagy legalábbis a minimálisra csökkentsük,
minden esetben szükséges az alapos bemelegítés' - mondta a doktor úr. Miért
fontos a bemelegítés? A sportolás megkezdése előtt elengedhetetlen a bemelegítés,
mivel a napközbeni minimális fizikai igénybevétel miatt az izmok és ízületek
merevvé válnak, rugalmasságuk csökken. Ilyenkor bemelegítéssel felkészítjük
az izmokat a mozgásra...''
folytatás>> |
|
Zsírt a gyereknek!
,,Sokat
hallunk manapság az egészségtelen ételekről, ezért szeretnénk leszögezni:
nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen étrend. Az 1-3 éves gyermekek
étrendjére különösen oda kell figyelnünk, mert bár van foguk, ez nem jelenti
az, hogy ugyanazt fogyaszthatják már, mint a felnőttek. Ebben a korban
a gyermeket olyan ételekkel kell kínálnunk, ami az ő pocakjuknak készültek.
Az biztos, hogy az emberi szervezetnek már a méhen belüli élet során szüksége
van zsírokra, zsírsavakra, és ez a későbbi életkorokban sem változik. Két
dolog azonban nem mindegy. Az hogy mennyi és milyen minőségű zsírokat veszünk
magunkhoz. A mennyiségi kérdésre talán egyszerűbb megadni a választ, az
1-3 éves korosztály napi energia szükségletének harmadát a zsiradékbevitel
adja, ez mennyisében kb. 40g-ot jelent. Ennyi egy fogyókúrázó felnőtt zsiradékszükséglete
is (pl. 4ek olaj), tehát kisgyerek esetében sem férnek bele a rendszeres
bő zsírban sült húsok és a krumpli fogyasztása, zsíros sütemények, olajos
chipsek gyakori adása. Főzéshez, főzelékek dúsítására egy-egy kiskanál
jó minőségű olaj viszont nem csak hogy belefér, de nagy szüksége is van
rá a fejlődő szervezetnek. Amikor a zsírraktárak átlépnek egy egészséges
értéket, túlsúly, illetve elhízás alakul ki, és ez önmagában egészségügyi
kockázatot hordoz. Felmérések szerint iskolás korra a gyerekek harmada
túlsúlyos vagy elhízott lesz, így az egészséges étrendre már kiskorban
fokozott figyelmet kell fordítani. Ennek legegyszerűbb módja, hogy nem
szoktatjuk rá csemeténket az édességekre és a túl zsíros ételekre, rágcsálnivalókra...''
folytatás>> |
|
Gyógynövény és erős allergén: a falgyom
,,Számos,
a természetben megtalálható növény vitathatatlan gyógyhatással rendelkezik.
A falgyomot vizelethajtó, reumás panaszok, cukorbetegség, cellulitisz,
vesebántalmak, magas vérnyomás és légzőszervi megbetegedések kezelésére
alkalmazhatjuk eredményesen. Fogyasztása allergiások számára mégsem ajánlott,
a legfrissebb vizsgálatok alapján ugyanis erős allergenitással rendelkezik.
A klímaváltozás következtében a korábban jól bevált pollennaptár egyre
inkább felborulni látszik. Az allergiás betegek az előző évekhez képest
hosszabb pollenszezonra számíthatnak. Az allergén növények virágzása napokkal-hetekkel
korábban megkezdődik, a pollenszórás azonban a megszokott időszakban ér
véget. Az időjárás-változások hatására napjainkban egyre elterjedtebb a
csak kevesek által ismert, de erős allergén, a falgyom. - magyarázza dr.
Magyar Donát, aerobiológus. A csalánfélék családjába tartozó növényt egy
nemrég végzett vizsgálatban jelentős, új allergénként mutatták ki, az ellene
termelődött specifikus ellenanyag (IgE) alapján, allergiás betegtől gyűjtött
vérmintákból. Az allergiás betegeknél gyakori, hogy az évek múlásával újabb
allergiák jelennek meg...''
folytatás>> |
|
Hogyan tartsuk karban szívritmusunk a nyári melegben is?
,,A
nyári hónapok általában megteremtik a pihenés és kikapcsolódás lehetőségét
sokak számára, azonban az egészségügyi problémákkal küszködőknek ebben
az időszakban, az önfeledt feltöltődés közben is több dologra kell ügyelniük.
Különösen igaz ez a szív- és érrendszeri panaszokban szenvedők esetében,
akiktől a szélsőségesen meleg időjárás még nagyobb odafigyelést kíván meg.
A beültetett pacemakerrel rendelkező betegek szintén ebbe a kategóriába
tartoznak, hiszen a szívritmus-szabályozó egy nagyon hasznos orvosi műszer,
ám használója akkor tud maximálisan élni az eszköz nyújtotta lehetőségekkel,
ha betart néhány aranyszabályt. Ezeket próbáltuk meg egy csokorba gyűjteni,
hogy a nagy melegben is karban tudják tartani szívritmusuk. Mit jelent
pacemakerrel élni? A szívritmus szabályozó, vagyis pacemaker illetve a
implantálható defibrillátor (ICD) beültetés ma már rutin eljárásnak számít,
helyi érzéstelenítésben végzett beavatkozás az egyszerű készülékek esetében
körülbelül 30 - 60 percet vesz igénybe, a bonyolultabb eszközöknél pedig
1 - 3 órán át tarthat. A seb gyógyulási folyamatában 1 hét telik el a varratszedésig,
utána gyakorlatilag 1 hónap kell, amíg az operált oldalt a korábbiaknak
megfelelően lehet használni...''
folytatás>> |
|
Veseelégtelenség - a hasmenés járvány egyik súlyos következménye
,,A
veseelégtelenségről egyre többet hallani a németországi hasmenés járvány
kapcsán, azonban keveset tudunk és beszélünk arról, hogy ez a kór nemcsak
fertőzés következménye lehet, hanem pl. egészségtelen életmód vagy éppen
a gyakran feleslegesen beszedett sok gyógyszer hatásaként is megjelenhet.
Azok közé az ún. néma betegségek közé tartozik, amelyek tünetmentesek,
aztán egyik pillanatról a másikra az életminőség nagyfokú romlását eredményezik.
A veseelégtelenség az az állapot, amikor a vese nem - vagy csak csökkent
mennyiségben - képes a méreganyagokat kiválasztani. Veséink nagyon sokáig
képesek elvégezni a feladatukat akkor is, ha már drasztikusan, visszafordíthatatlanul
károsodtak. Amikor azonban bekövetkezik a teljes veseelégtelenség, akkor
a mérgező salakanyagok koncentrációja megemelkedik a vérben, ezt a jelenséget
urémiának hívják. A veseelégtelenségnek két típusát különböztetjük meg:
Akut (heveny) veseelégtelenségnél a veséket hirtelen éri károsító hatás,
amiatt a vesék kis időre leállhatnak, de ezt követően részben vagy teljesen
ismét működőképessé válnak. Ez az állapot bekövetkezhet nagy vérveszteség,
pl. baleset következtében, de okozhatja vérmérgezés is. A nagymértékű kiszáradás
szintén átmeneti veseleállással járhat, ezért például heveny hasmenéssel
járó állapotoknál ez is előfordulhat...''
folytatás>> |
|
Útipatika a gondtalan nyaralásért
,,A
nyár egyik leginkább várt pillanata, amikor pár napra pihenni indulunk.
Miközben izgatottan csomagoljuk a bőröndjeinket, a legtöbbször eszünkbe
sem jut, hogy a nyaraláskor egy kisebb baleset vagy egy hirtelen jött megbetegedés
milyen könnyen elronthatja idillünket. Pedig ha kellően felkészülünk, az
egyszerűbb betegségeket könnyen kezelhetjük anélkül, hogy ismeretlen orvoshoz
vagy gyógyszerészhez kellene fordulnunk panaszainkkal. A Budai Egészségközpont
összegyűjtötte, milyen esetekre érdemes felkészülni az utazás előtt, és
milyen szempontok alapján állíthatjuk össze könnyedén saját útipatikánkat.
'A nyaralásra mindig vigyük magunkkal azokat a gyógyszereket, amelyeket
krónikus vagy időszakosan megjelenő betegségünk miatt folyamatosan vagy
alkalmanként szedünk. Mindig tartsuk azonban észben, hogy ha az utazás
alatt a tüneteink nem múlnak el pár napon belül, feltétlenül keressük fel
a helyi orvosi rendelőt!' - mondta Dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont
háziorvosa...''
folytatás>> |
|
A gyermekkori szénanátha tünetei
,,Hazánkban
a lakosság 20-40 százaléka szenved valamilyen allergiás betegségben, és
a számok sajnos növekedést mutatnak. Az allergiás megbetegedések között
is kimagasló gyakorisággal fordulnak elő a légúti allergiák. Szénanátha
már gyermekkorban is jelentkezhet, kialakulását csecsemőkortól kezdődően
számos panasz előre jelezheti. Az allergiás betegség a szervezet túlzott
reakciója bizonyos anyagra / allergén /, ami egészséges emberben nem okoz
válaszreakciót. A betegség genetikailag meghatározott, de külső körülmények
játszanak szerepet abban, milyen erősségben, formában jelentkezik tünetekkel.
Az allergiás betegségek klinikai megnyilvánulása rendszerint életkorok
szerint megoszlást mutat. Csecsemő-és kisdedkorban főként atópiás bőrbetegségekkel
találkozunk. A szénanátha megjelenése inkább a késő óvodáskor-iskoláskorra
tehető, míg az allergiás asztma nagyobb gyermekeknél, fiatal felnőtteknél
jelenik meg. Sajnos a betegségek követhetik egymást, így az a csecsemő,
akinek száraz, viszkető bőre igényelt babakorában kezelést, sokszor lesz
szénanáthás és szerencsétlen esetben később asztmás - mondta el dr. Csányi
Márta, fül-orr-gégész...''
folytatás>> |
|
Az édes íz titkai
,,Tudta-e,
...hogy a cukorpótlók szénhidráttartalmát be kell számítani a cukorbeteg
diétába, míg az édesítőszereknél ilyen probléma nincs? ...hogy az édesítőszereket
általában együtt alkalmazzák egy terméken belül, mert növelik egymás édesítő
erejét? ...hogy a nyírfacukor (xilit) energia tartalma mintegy kétharmada
a cukorénak? …hogy a PKU -ban (fenilketonuria) szenvedő betegek nem fogyaszthatnak
aszpartámot? ...hogy a cukorpótlók nagy mennyiségben való fogyasztása hasmenést,
haspuffadást válthat ki? ...hogy az első édesítőszert 1879-ben állították
elő, ami akkoriban nagy ellenállást váltott ki az emberekből? Az édes íz
szeretete mindig jellemző volt az emberiségre: évezredekkel ezelőtt növényi
részekből és termésekből kinyert édes ízzel, majd később a mézzel elégítették
ki ez iránti vágyaikat. Cukorgyártásról a 4.-7. századtól beszélhetünk.
Ekkor Indiában a cukornád sűrűre főzött levét, a nádmézet használták alapanyagként...''
folytatás>> |
|
Felkészülés a nyárra - 2011
,,A
klímaváltozás hatásai ma már mindenki számára nyilvánvalók. A rendkívüli
időjárási jelenségek az elmúlt évtizedekben minden földrészen egyre gyakoribbá
váltak. Magyarországon a rendkívüli időjárási jelenségek elsősorban a nyári
hónapokban okoznak zavart a társadalom működésében (hőhullámok, szárazság,
UV sugárzás, erdőtüzek, szélviharok, hirtelen lezúduló nagymennyiségű csapadék,
áradások stb.). Ez a tájékoztató anyagot azért készült, mert a gyakran
(de nem minden esetben) egy időben jelentkező hőhullámok és az erős UV
sugárzás kapcsolatára kívánjuk felhívni a figyelmet. E két rendkívüli jelenség
kockázatinak csökkenetése érdekében tett intézkedések és megelőző lépések
esetén a lakosság egészségének védelme szempontjából különösen fontos,
hogy mindkét kockázat csökkentésére egyformán figyeljünk. Magyarországon
az elmúlt években a hőhullámok egyre gyakoribbá váltak. Egy kormányzati
koordinációs bizottság, a Hőhullámok Elleni Védekezési Munkabizottság,
már évek óta foglakozik a hőhullámok kockázatainak csökkentésével. A hőhullámok
káros hatásainak csökkentése, illetve megelőzése érdekében került bevezetésre
a három fokozatú hőségriasztás, amelynek fokozatai a hőmérsékleti küszöbérték
meghaladásának szintjeitől és az előre jelzett időtartamtól függenek...''
folytatás>> |
|
Tanulunk-e a filmekből? Vesebetegség és kezelése a kórház sorozatokban
,,Vészhelyzet,
Grace Klinika, Dr. House - bizonyára mindenkinek van olyan ismerőse, aki
bizonyos estékre, a kedvenc kórház sorozata időpontjára nem tervez programot,
vagy éppen rögzíti azt, nehogy lemaradjon akár egyetlen epizódról is. De
nem újkeletű a dolog, hiszen a még a negyvenes korosztály is jól emlékszik
a Kórház a város szélén csehszlovák filmsorozatra vagy éppen dr. Brinkmannra
a Feketeerdő Klinikáról. Mi a kórház és orvos-sorozatok népszerűségének
titka, és vajon segítenek-e abban, hogy a nézők jobban odafigyeljenek egészségükre,
vagy éppen elmenjenek szűrővizsgálatokra? A kórházsorozatok egy olyan világot
mutatnak be, amelyet nem ismerhetünk közelről, és a helyzet különlegessége,
hogy nem is szeretnénk testközelből megismerni. Vonz a műtők csillogó világa,
a szirénázó mentőautókkal érkező tömegbaleset sérültjeinek diagnosztizálása,
de közben bízunk benne, hogy mi ezt soha nem fogjuk személyesen megismerni,
átélni. A naponta több órát műtőben töltő, életeket mentő orvosokat egyfajta
misztikum övezi, ugyanakkor tudjuk, hogy a mindennapokban ők is a hétköznapi
emberek életét élik: családjuk, párkapcsolatuk van, szeretnek, csalódnak,
mint bárki más. Az orvosok bizonyára sokszor mosolyognak - vagy éppen bosszankodnak
- amikor egy-egy epizódban szakmai bakit fedeznek fel, de ez semmit sem
von le a laikus nézők szórakoztatásából, hiszen ők számos betegségről,
kezelési módról éppen ebben a mesterséges környezetben találkoznak először...''
folytatás>> |
|
Gyógyító gyümölcsök a Napsugár Életház kertjéből: az eper
,,Tudtad,
hogy a piros, ízletes és lédús földieper milyen jótékony hatással van a
szervezetedre? Meleg napokon remek szomjoltó, fogyasztása a jóllakottság
érzését kelti, ezáltal kiváló partner a fogyókúrában, vértisztító hatása
pedig segít a salakanyagok és a felesleges zsír távozásában. Nem csak belsőleg,
de a bőrbe bedörzsölve is kiváló bőrápoló. Megszabadít az elhalt hámsejtektől,
napozás után hűsíti a bőrt, valamint véd az ultraibolya sugárzástól. Mivel
most kezdődik ennek az illatos gyümölcsnek a szezonja, a Napsugár Életház
segítségével időben megtudhatsz mindent a lelket is melengető földieperről.
Azon kívül, hogy szépít, méregtelenít, fiatalít és fogyaszt, kiváló az
emésztési panaszok kezelésére, vesebántalmak esetén, a fájdalmak enyhítésére
és a láz csillapítására, tüdőgyulladás, reuma és pajzsmirigy rendellenességek
esetén, a pattanásos bőr kezelésére, valamint csökkenti a szívbetegségek,
a kötőszöveti gyulladások, és az agyér-elmeszesedés kialakulásának kockázatát
is. 'A földieper az első tavaszi gyümölcsök egyike. Aki eperkúrába kezd,
annak tudnia kell, hogy a sóoldó hatása eléggé intenzív, ezért előfordulhat,
hogy fogyasztása során kiütések jelentkezhetnek a bőrön. Ha a tisztító
folyamatok elérték hatásukat, és a szervezetünkből kiürültek a méreganyagok,
a kiütések maguktól elmúlnak' - mondta Dr. Borbényi Erika, a Napsugár Életház
orvosa és életmód tanácsadója...''
folytatás>> |
|
10 jel, mely pajzsmirigy betegségre utalhat
,,Hazánk
a közepesen jódhiányos területek közé tartozik, amely magában hordozza
a pajzsmirigy betegségek kialakulásának kockázatát. A kevés jód fogyasztása
sok esetben önmagában is kiválthatja a pajzsmirigy megnagyobbodását. Az
elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek.
Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosának segítségével
összegyűjtöttük a leggyakoribb tüneteket, melyek a pajzsmirigy rendellenes
működésére utalhatnak. A pajzsmirigy a nyelőcső két oldalán elhelyezkedő,
pillangó alakú szerv. Két fontos hormont termel: a thyroxint és a trijód-thyronint,
melyek az alapanyagcsere szabályozásának lévén, a szervezet valamennyi
sejtjének működésére hatást gyakorolnak. Pajzsmirigy betegség több okból
is jelentkezhet, kialakulásában fontos szerepet játszik az öröklött hajlam,
bizonyos autoimmun betegségek, a fokozott stressz, életmódbeli tényezők
épp úgy, mint a túl kevés jód fogyasztás. A pajzsmirigy betegségei gyakran
fordulnak elő nők körében, ennek egyik oka, hogy terhesség és szoptatás
alatt megnő a szervezet jódszükséglete, illetve - különösen a fiús mamák
esetében - hormonális tényezők is hozzájárulnak a szülés utáni pajzsmirigy-gyulladás
kialakulásához. A pajzsmirigy betegségek egyik leggyakoribb formája a pajzsmirigy
megnagyobbodása a struma, vagy másnéven golyva. Kialakulásának egyik lehetséges
-és egyben leginkább kivédhető - oka az alacsony jódfogyasztás. A pajzsmirigy
megfelelő működéséhez szükséges a napi, felnőttek esetében 150 mikrogramm
jód bevitele. Alacsony jódfogyasztás mellett a szervezetben jódhiány alakul
ki. A pajzsmirigy ezt területének növelésével igyekszik kiküszöbölni, a
megnagyobbodás által tudja ugyanis biztosítani a szervezet számára szükséges
thyroxint és a trijód-thyronint. Természetesen a végletekig ez a folyamat
sem folytatódhat. A megnövekedett pajzsmirigy stádiumtól függően először
még csak tapinthatóvá, majd szabad szemmel is láthatóvá válik...''
folytatás>> |
|
Daganatosok stroke-veszélyben!
,,A
stroke és az agydaganatok kapcsolata akkor is kézenfekvő, ha nem ok-okozati
viszony van köztük. Az átlagéletkor emelkedésével a daganatos betegek száma
növekszik, mint ahogy a stroke-osoké is. Ennek megfelelően az egyre magasabb
korú személyekben két egymástól független betegség is kialakulhat: agyi
érbetegség illetve daganat. A tudományos vizsgálatok azt is igazolták,
hogy a test más (nem agyi) rosszindulatú daganataiban szenvedők magasabb
arányban kapnak stroke-ot, mint akiknél nincs daganat. Ennek alapvető oka,
hogy a cerebrovascularis kórképeket, agyi érbetegségeket három fő tényező
kóros változása okozza: a szív- és érrendszeri megbetegedés, az agyi erek
és a vér kóros változása. A rosszindulatú daganatos betegségekben megváltozik
a vér alapvető egyensúlyi helyzete, mely biztosítja a vér alvadékonyságának
és vérzéses jellemzőinek kellő egyensúlyát. Rákbetegségekben szenvedőknél
fokozott alvadékonyság (thrombosis-készség), ugyanakkor akár vérzékenység
is előfordulhat. A neurológiai betegségek tüneteit nem a kórok, hanem a
károsodás anatómiai elhelyezkedése szabja meg. A neurológiai vizsgálaton
alapuló modern, úgynevezett képalkotó eljárások (pl. koponya CT, MRI) birtokában
általában pontos diagnózist lehet adni a stroke és a daganat elkülönítésére...''
folytatás>> |
|
A nő egészsége a családnak is megéri
,,Nem
először hangzik már el, hogy a prevenció jóval olcsóbb, mint a gyógyítás.
A nők betegségeinek megelőzése pedig az egész család és közvetve a társadalom
érdeke is, hiszen ők azok, akik kezükben tartják, menedzselik az környezetük
jól létét. A 'megtérülő befektetésről' dr. Babai László, az Oxygen Medical
életmód orvosa beszélt. A kaliforniai nők - betegbiztosításuktól függetlenül
- megengedhetik maguknak a prevenciós lehetőségeket. - ezt közölte a Californians
for Patient Care nevű szervezet a májusban megrendezett Nemzeti Női Egészség
Hetén. A 2008-as statisztikák szerint a nők túlnyomó többsége részt vett
valamilyen megelőző jellegű szűrésen, kezelésen. Több, mint 81 %-uk ment
el citológiai szűrésre, 76 %-uk pedig mammográfiára. A várandós nők
több, mint 86 % igényelte terhesség első harmadában a terhesgondozást.
Az adott évben ugyanakkor a hölgyek 81 % rendelkezett egészségbiztosítással,
ez a szám azonban az elmúlt évek gazdasági változásai miatt azóta csökkent.
A Californians for Patient Care elnöke szerint a romló gazdasági mutatók
miatt egyre több nő érzi úgy, hogy nem engedheti meg magának a megelőzést.
Ráadásul a hölgyek hajlamosak a saját érdekeiket a szeretteik mögé rendelni,
így minden családtagot előbb küldenek orvoshoz, mint ahogy maguk ezt tennék.
Holott azt is tudniuk kell a nőknek, hogy - mivel ők a család egészségének,
jólétének letéteményesei - saját egészségük megőrzése az egész környezetük
érdeke...''
folytatás>> |
|
Tiszta vizet a mamáknak és a babáknak!
,,A
tudatos folyadékbevitelt legkésőbb a terhesség idején el kell sajátítani.
Kismamák esetében ugyanis különösen fontos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás,
hiszen a magzatvíz 3 óránként cserélődik, és ehhez vízre van szükség. A
legoptimálisabb a szűrt víz, hiszen ez tartalmazza a legegészségesebb mennyiségben
az ásványi anyagokat. Ha a szervezet nem kap megfelelő mennyiségű vizet,
akkor az anyuka a víztartalékait veszíti el, ami nagyfokú kiszáradáshoz
vezet. 'Teljes egészében felelősek vagyunk kisbabánkért már a terhesség
alatt is. Amit az anyuka eszik-iszik, azzal befolyásolja a baba egészségét;
a pici mást nem kap, csak azt, amit a mama fogyaszt. Ő nem tud válogatni.
A cukros üdítők káros hatását boncolgatni szükségtelen, mindenki tisztában
van azzal, hogy az üdítőkkel nem tesznek jót az egészségüknek. Ez a várandósság
idejére hatványozottan igaz. A víz a legjobb ital, amit egy kismama fogyaszthat,
ám a csapvíz sokszor tartalmaz olyan összetevőket, amelyek a vízművek gondos
tisztítása utána is benne maradnak. Ezért ajánlott a vízszűrő kancsók használata,
hiszen néhány ezer forint ráfordítással beszerezhetők, és segítségükkel
kiszűrhetjük a csapvízben lévő anyagokat, pl. klórt, és a tiszta vízzel
hozzájárulhatunk saját magunk és a baba egészségéhez' - mondja Kornis Anita
életvezetési tanácsadó...''
folytatás>> |
|
A bőrrák leggyakoribb típusa is jól kezelhető
,,Eredményesen
felvehető a harc a bőrrák legsűrűbben előforduló típusával, a bazálsejtes
karcinómával egy otthon, a beteg által végezhető, könnyen kivitelezhető
és kényelmes terápia segítségével. A rákos sejtekkel a bőr saját
immunrendszerének aktiválása útján megküzdő, innovatív módszer önmagában
is bizonyítottan magas hatékonyságú a felületes (un. superficiális) bazalióma
esetén, de kiválóan alkalmazható sebészeti beavatkozás kiegészítő kezeléseként
is. A bazálsejtes karcinóma a bőr hámrétegének alapi sejtjeiből vagy a
szőrtüszők sejtjeiből fejlődik ki. A hosszantartó, ismétlődő, erős napsugárzás
gyengíti a bőr immunrendszerét és károsítja a bőrsejteket és így bőrdaganat
keletkezhet. Előfordulási gyakorisága jelentősen megnőtt az utóbbi 20 év
alatt. Jelenleg Európa minden százezer lakosára évi 110-200 új bazaliómás
megbetegedés esik. Különösen veszélyeztetettek a fehér bőrű felnőttek és
a 60 év felettiek, mert a betegség kialakulási kockázata az életkorral
arányosan emelkedik. A bőr ugyanis nem felejt: az életünk során bennünket
érő UV sugárzások negatív hatásai összeadódnak benne. Ez az oka annak is,
hogy a bazálsejtes karcinóma leggyakrabban a napfénynek legközvetlenebbül
kitett arcon jelenik meg. A tipikus helyek: az orr, az orcák, a halánték,
a homlok és a fül. Ritkábban képződhet a törzsön, a karon és a lábakon
is. Típusa szerint a bazalióma különféle formájú és színű lehet.
Néha úgy jelenik meg, mint egy kis kemény, csillogó felszínű csomó de az
arc területén pikkelyes, kiemelkedő, az ekcémához hasonlatos is lehet...''
folytatás>> |
|
PCOS: okok, tünetek, kezelés
,,Hiábavaló
fogyókúrák, sikertelen teherbeesés, vagy hajhullás? A három leggyakoribb
panasz, melyek eredetében kulcsszerepet játszanak a hormonok. Ismerjük
meg, mi a PCOS. A PCOS jelentése policisztás ovárium szindróma. Bár az
elnevezés csupán a petefészek (ovarium) betegségére utal, mégis számos
egyéb eltérés is áll hátterében, melyek szerteágazó tüneteket produkálnak.
A betegség előfordulása gyakori, de a betegek számát csak becsülni lehet.
Megközelítőleg a nők 5-10 százaléka lehet érintett. A PCOS kialakulásában
döntő szerepet játszanak az örökletes tényezők, de környezeti faktorok
által is jelentős mértékben súlyosbított betegség, aminek kialakulása általában
már a pubertás előtt megindul. - magyarázza Prof. Balázs Csaba, a Budai
Endokrinközpont endokrinológusa. Megjelenésében számos bonyolult mechanizmus
játszik szerepet. Az első menstruációs ciklus jelentkezését megelőző és
követő hormonális változások épp úgy hozzájárulhatnak, mint az anyai eredetű,
méhen belüli androgén túlsúly (a mellékvesék által termelt, férfias nemi
jelleg kialakításáért felelős hormonok), ami hozzájárul mind az agyalapi
mirigy, mind a petefészkek, mind a mellékvese hormontermelésének tartós
elhangolódásához...''
folytatás>> |
|
12 kérdés a napvédelemről
,,Most
már visszavonhatatlanul megjelentek az erősebb tavaszi napsugarak, amelyek
sokakat napozásra csábítanak. A védelem azonban már ilyenkor is elengedhetetlen.
A témában felmerülő kérdésekre dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical
bőrgyógyász-kozmetológusa válaszol. 1. Mi az UVA és UVB sugárzás közti
különbség? A napfény mintegy 50 százaléka látható fényből, 45 százaléka
infravörös sugárzásból, ás 5 százaléka ultraviola (UV) sugárzásból áll.
Ez utóbbi szintén három részre osztható: UVA-ra, UVB-re és UVC-re. Az alacsony
hullámhosszú UVC-sugarak legnagyobb részét kiszűri a földfelszínt körülvevő
ózonréteg. Az UVA-sugarak hullámhossza a legnagyobb, e sugárzás hatol a
legmélyebbre a bőrben. Az UVA-sugaraktól nem égünk le, de hosszú távon
ez felelős a bőr öregedéséért és bizonyítottan szerepet játszik a legrosszabb
indulatú bőrdaganat, a melanoma kialakulásában is. A bőr barnaságáról és
a leégésről is az UVB sugarak gondoskodnak, amelyek szintén hozzájárulnak
a bőrrák kifejlődéséhez. Minél nagyobb tengerszint feletti magasságban
nyaralunk, annál erősebb UVB-sugárzásnak vagyunk kitéve. 2. Mit jelentenek
a napozószereken olvasható SPF vagy UVA-faktor kifejezések? Az SPF a Sun
Protection Factor rövidítése, vagyis a fényvédőfaktorra utal. Az UVA-faktor
az UVA-sugárzás elleni védelem erősségét jelenti. A fényvédőfaktor melletti
szám arra utal, hogy hányszorosan több időt tölthetünk a napon leégés nélkül
a naptej használatával...''
folytatás>> |
|
Szebb mosolyt minimális beavatkozással?
,,Lehet
egy mosolyt korrigálni - igen költséges és hosszadalmas beavatkozások nélkül,
minimális foganyag eltávolítással? Mit jelent az élkorrekció vagy az ínykontúrozás?
Mit csinál egy esztétikai fogorvos? Ezekre a kérdésekre válaszol dr. Hatházi
Katinka, az Oxygen Medical fogszakorvosa, mosolytervező specialista. Ma
már minden érdeklődő számára nyilvánvaló, hogy rendkívül színes a rendelkezésre
álló módszerek palettája, amelyek képesek a mosoly megszépítésére. Sokan
azonban még mindig tartanak a hosszan tartó, igen költséges, esetleg a
fogak épségét romboló beavatkozásoktól. A gyorsan fejlődő technikának köszönhetően,
ma már léteznek olyan hatékony eljárások, amelyek úgy teszik harmonikusabbá
a megjelenést, hogy figyelembe veszik az arc karakterét, jellegzetes vonásait
és a személyiséget is. Az eredmény tehát a páciens és esztétikai fogorvos
együttműködéséképp jön létre. Akinek látványos, feltűnő problémái vannak
a fogsorával, nyilvánvalóan gondol a fogak rendbetételére. Ám gyakran előfordul,
hogy egészséges fogsor mellett is úgy érezzük, valami nem 'stimmel' a mosolyunkkal.
Mivel az arc fókuszpontja az ajkak és a fogak összképén van, ezen a területen
mosolygáskor, beszéd közben előtűnő pici eltérések is leronthatják a teljes
arc harmóniáját. Első körben sokan hajlamosak csupán egy fogfehérítést
kipróbálni, feltételezve, hogy biztosan a sárgásabb, szürkébb szín ront
az összképen...''
folytatás>> |
|
Védjük az ízületeket!
,,Fiatalok
és idősek körében egyaránt gyakran jelentkező panasz a nyak, derék, váll
és térd fájdalma. A következőkben megtudhatjuk, mit tegyünk, hogy az említett
fájdalmakat megelőzzük. Dr. Babai László prevenciós szakértő segítségével
annak is utána jártunk, vajon táplálkozásunk hogyan befolyásolja a tünetek
kialakulását. A két ízlap csúszik egymáson, mire a két csontdarab irányát
megváltoztatja: hajlításba, nyújtásba, közelítő vagy távolító állásba jön.
Valljuk be, kevesen gondolunk arra nap, mint nap, vajon hányszor ismétlik
meg ízületeink a fent leírt folyamatot minden mozdulat közben, amit akár
az utcán járva, a számítógép előtt ülve, vagy otthon, a házimunka végzése
közben végrehajtunk. Ízületeink működését természetes folyamatnak tartjuk,
többnyire csak akkor vesszük észre őket, ha fájdalom jelentkezésével adnak
hírt létezésükről. Mi okozhatja a fájdalmat? Az ízületi fájdalmak hátterében
számos tényező állhat. Okozhatja sérülés, fertőzés, gyulladás, autoimmun
betegség és porckopás egyaránt. A fájdalom az egyik testrészből a másikba
sugározhat, így sokszor azt sem könnyű megállapítani, a hiba mely ízületben
rejlik...''
folytatás>> |
|
Tavasszal ébrednek a rovarok is
,,Ahogy
a tél elmúltával ébred a természet, úgy nő körülöttünk a rovarok száma
is. A kullancsok, hangyák, méhek és darazsak egyre gyakrabban okoznak
kellemetlen perceket, akár mennyire is igyekszünk elkerülni a csípéseket.
Az alábbiakban dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont belgyógyász szakorvosa
ad néhány hasznos tanácsot azzal kapcsolatban, hogy mi a teendőnk abban
az esetben, ha rovarcsípés ér minket. 'Magyarországon a rovarok és a pókok
mérge nem halálos, ám azok számára, akik allergiásak a rovarméregre mégis
súlyos reakciókat, akár halált is okozhat egy-egy csípés. Elkerülni őket
sajnos nagyon nehéz, de az allergiás reakciókat enyhíthetjük. Épp ezért,
aki allergiás a rovarcsípésekre, mindig tartsunk magunknál gyógyszert vagy
kalcium pezsgőtablettát. Ha ez nem áll rendelkezésre, azonnal hívjunk orvosi
segítséget' - mondta a doktornő. Nyáron az élénk ruhadarabok, a parfümök,
az édes enni -és innivalók mind-mind előszeretettel vonzzák a rovarokat.
Ha hessegetjük őket, az számukra támadásnak minősül és ez gyakran csípéssel
végződik. A méreg összetevői mindenkinél okozhatnak viszkető vagy fájó
érzést, duzzanatot vagy bőrpírt, de ezek még nem minősülnek allergiás reakciónak.
Ezek a tünetek egy-két napon belül elmúlnak. A viszketés enyhítésére használhatunk
kenőcsöt, a duzzanatra hagymát vagy ecetes borogatást is tehetünk, de ezen
kívül nem igényelnek egyéb kezelést...''
folytatás>> |
|
Napsütötte bőrszín-mellékhatások nélkül
,,A
nyári szezon előtt a nők két dolognak mondanak búcsút szívesen: a plusz
kilóknak és a hófehér bőrnek. A drasztikus fogyókúrákhoz hasonlóan azonban
a gyorsan szerzett barnaság is többet árt, mint használ. Létezik-e napbarnított
bőrszín, kockázatok nélkül? - erről kérdeztük dr. Boros-Gyevi Mártát, az
Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusát. Szolárium: átok, vagy áldás?
A bőrgyógyászok továbbra is óva intenek a szoláriumok használatától. Legyen
az turbo-, bio-, bronzárium névre keresztelt készülék, a tény az, hogy
az itt szerzett barnaságért a későbbiekben nagy árat fizethetünk. Franciaország
és Németország után már Angliában is törvényben rögzített előírás, hogy
a 18 év alattiak számára tilos a szolárium használat. Hazánkban a barnító
gépek használata nincs életkorhoz kötve, azonban minden szalonban kötelező
felhívni a vendégek figyelmét a szolárium alkalmazásának veszélyeire. Kutatások
szerint a fiatalok körében a szoláriumok használata ugyanis 75 százalékkal
növeli meg a bőrrák kialakulásának veszélyét. Az, hogy a túlzásba vitt
mesterséges barnulás kinél okoz majd szövődményeket, nagy mértékben függ
az egyén adottságaitól is. A szoláriumot az Egészségügyi Világszervezet
rákkutató hivatala a tavalyi évtől a legerősebb rákkeltők közé sorolta.
A szintén e kategóriába tartozó cigarettáról sem tudjuk pontosan, hogy
hány elszívott szál okoz tüdőrákot. A szoláriumról sem határozhatjuk meg
egyértelműen, hogy mi az a heti, vagy havi gyakoriság, ami mellett a készülékek
még biztonsággal alkalmazhatók...''
folytatás>> |
|
A súlyosan horkolók több balesetet okoznak
,,A
nőknek igen komoly esélyük van arra, hogy a párjuk horkolása riassza fel
őket álmukból, hiszen egyes felmérések szerint a férfiaknak közel 40 százaléka
rendszeresen horkol. A hölgyeknél ez az arány megközelítőleg 24 százalék,
míg a gyerekeknek egytizedét érinti ez a probléma. Mert, hogy itt valódi
problémáról lehet szó, az a következmények ismeretében kijelenthető. -
erről beszél dr. Augusztinovicz Mónika, a Budapesti Fül-orr-gége Központ
szakorvosa. Honnan jön a hang? Normális esetben az orrunkon keresztül
szívjuk be a levegőt, amely tisztítja, szűri és felmelegíti azt. Ha azonban
ezt a rendszert, vagyis az orrlégzést valami gátolja, kénytelenek vagyunk
szájon át lélegezni. A horkoló hangot a felső légutak lágy szöveteinek
(torok oldalsó és hátsó falai, nyelvgyök, nyelvcsap, mandulák, lágy szájpadlás)
vibrációja hozza létre. Ugyanis mivel alvás közben az izmok és a kötőszövetek
ellazulnak, a ki-be áramló levegő mozgásba hozza a lágy szöveteket. A fő
probléma ezzel az, hogy a gátolt orrlégzés miatt horkolás közben hosszabb-rövidebb
ideig tartó belégzési szünetek jelentkeznek. Vagyis az alvó személy egy
pillanatnyi szünet után (ez akár 1 perces is lehet) hirtelen levegő után
kezd kapkodni, amely erős horkolásnál komoly alvási zavarokhoz, például
alvási apnoéhoz vezethet. Miért veszélyes az alvási zavar? Az éjszakai
légzéskimaradás (apnoé) önmagában nem életveszélyes állapot, azonban hosszútávon
súlyos következményei lehetnek. Mivel ugyanis kimaradáskor a vér oxigénszintje
csökken, a széndioxidszint viszont emelkedik, ennek eredményeként emelkedik
az adrenalin szint is, ami emeli a vérnyomást és a pulzust...''
folytatás>> |
|
Az autogén tréning szerepe az allergia kezelésében
,,Orrfolyás,
tüsszögés, viszkető szemek, nehézlégzés. Az allergiás tünetekkel vívott
harcban sokszor feladjuk a küzdelmet. Beletörődünk, hogy közérzetünk időszakosan,
vagy akár egész évben gyógyszeres kezeléssel sem lesz tökéletes. Az autogén
tréning segítségével azonban átvehetjük az irányítást és nem kell, hogy
az allergia határozza meg az életünket. Az allergiás -atópiás- hajlam genetikailag
meghatározott. Ahhoz, hogy az öröklött hajlamból betegség legyen, sok környezeti
tényező kell. Mai tudásunk szerint a környezeti faktorok azok, amik valójában
előhívják, felszínre juttatják a tüneteket. Többek közt ezért is javasoljuk,
hogy az édesanyák kerüljék a terhesség alatti dohányzást, az atópiás gyermek
lehetőleg ne a nyári, pollendús hónapokban szülessen. - sorolja az allergia
megelőzésének lehetséges módjait dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont
allergológus főorvosa. Az allergiával kapcsolatos kutatások régóta keresik
az allergia és a lelki tényezők közti összefüggés okát. Az eredmények alapján
feltételezhető, hogy a beteget értő folyamatos, mindennapi stresszhelyzet
is egy lényeges környezeti tényező, mely szintén szerepet játszhat az allergia
kialakulásában. Az allergiás tünetek többségében jól kezelhetők gyógyszeres
terápia segítségével, azonban előfordul, hogy a beteg panaszai a kezelés
ellenére sem szűnnek. Ilyen esetekben felvetődhet, hogy az állapotromlás
hátterében lelki problémák állnak. Tapasztalataim alapján a már kezelt
betegeknél az új, súlyosabb tünetek megjelenésének hátterében gyakran munkahelyi,
magánéleti konfliktus áll.-magyarázza a főorvosnő. Német kutatóorvosok
az allergiát, mint pszichoszomatikus betegséget vizsgálva már 1981-ben
leírták, hogy alkati kérdés függvényében bizonyos személyeknél stresszhelyzetben
allergiás tünetek jelentkezhetnek...''
folytatás>> |
|
A tavasz beköszöntével kezdődik az allergiaszezon
,,Egymás
után borulnak virágba a fák, a cserjék, s a rétek is újjáélednek a tavaszi
napsütésben. Sajnos vannak, akiknek mindez nem örömöt, hanem szenvedést
hoz. A növények virágzásával együtt elkezdődik az allergiaszezon is, amely
nemcsak a felnőttek, hanem sok kisgyermek életét is megnehezíti. Szerencsére
kellő odafigyeléssel könnyebbé tudjuk tenni gyermekeink számára ezt az
időszakot. Az allergiás betegek száma világszerte növekszik, s ehhez a
tendenciához a genetikai hajlamon kívül számos egyéb tényező, környezeti
hatás, életmódbeli változás, étkezési szokás - egyre több tartósítószer,
színező anyag - is hozzájárul. A világon 200 millió asztmás és 500 millió
szénanáthás beteget tartanak nyilván. Magyarországon az asztmás megbetegedés
a gyermekek 4-6%-át, a szénanátha 15-20%-át érinti. Az allergiás betegségeknek
három nagy csoportját különítjük el, a szénanátha-kötőhártyagyulladást,
az asztmát és az allergiás bőrelváltozásokat. Az allergiás hajlam öröklődik
és az utódoknál bármilyen életkorban megjelenhetnek a tünetek. Ha a szülők
nem allergiások, a gyermeknek 6% esélye van arra, hogy allergiás legyen.
Ha csak az egyik szülőt érinti az allergia, 20%-ra, ha mindkét szülőt,
akkor 60-80%-ra nő az esély, hogy a gyermekük életében is megjelenik az
allergia. - mondta Dr. Kovács Ilona, az ajkai Magyar Imre Kórház csecsemő-
és gyermekosztályának osztályvezető főorvosa...''
folytatás>> |
|
Nyűgös, vagy kimerült? Az iskolai túlterheltség
,,Bizonyára
sok szülő tapasztalja, hogy a tanév előre haladtával gyermeke egyre nyűgösebb,
fáradékonyabb, gyakran fáj a feje és semmihez nincs kedve. Ilyenkor hajlamosak
vagyunk azt hinni, hogy lusta vagy épp a kifogásokat keres, hogy kibújhasson
egy-egy feladat alól. Mielőtt azonban megdorgálnánk, üljünk le vele beszélgetni
és kérdezzük meg tőle, hogy mi lehet ennek az oka. A kapott válasz nem
is annyira meglepő. Bizony, gyermekünk fáradt és kimerült. Az alábbiakban
Küri Johanna, a Budai Egészségközpont gyermekpszichológusa elmondja nekünk,
hogy milyen tényezők okozhatják gyermekünk kimerültségét, illetve mit lehet
tenni ellene. 'Az iskolai túlterheltség létező jelenség. A központilag
meghatározott intézkedések ugyan szabályozzák a tananyag mennyiségét és
minőségét, az életkorhoz kapcsolódó kötelező óraszámok pedig segítenek
az iskolai tanmenet kialakításában, de sajnos egyik sem veszi figyelembe
a gyermekek egyéni terhelhetőségét. Éppen ezért a szülőkre hárul a feladat,
hogy gyermeküknek minden segítséget megadjanak ahhoz, hogy kipihent és
energikus legyen' - mondta a doktornő. Ez a feladat már az iskolaválasztásban
is nagy szerepet játszik, hiszen intézményenként más-más lehet a követelményszint.
Ha tudjuk, hogy gyermekünk nem tartozik az éltanulók közé, és erős közepes
a teljesítménye, válasszunk számára egy szakközépiskolát, ahol kitanulhat
egy jövedelmező szakmát...''
folytatás>> |
|
Tavasszal kiújuló gyomorfekély
,,Tavasszal
sok érintett tapasztalja, hogy kiújuló gyomorfekélye sok kellemetlenség
és fájdalom forrása. De vajon miért alakul ki ez a betegség, vannak-e erre
hajlamosító tényezők, illetve hogyan lehet kezelni a már meglévő gyomorfekélyt?
A kérdésekre dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa válaszolt.
Elég nehéz pontosan meghatározni, hol is érezzük a fájdalmat, amikor összegörnyedve
a gyomrunkat fájlaljuk. Ezért sokan gyomorfekélyt emlegetnek, holott a
fekélybetegségek döntő részben a nyombélben keletkeznek. Mivel a nyombélfekély
hazánkban a lakosság 6 százalékát érinti, komoly problémáról van szó, amelynek
kialakulásában többek közt szerepet játszanak az étkezési szokások, egyes
gyógyszerek és a jelentős részben a stressz is. A nyelőcső károsodását
az úgynevezett gastro-oesophagealis reflux betegség (GERD) okozhatja. Ennek
során a nyelőcső alsó záróizmának gyengesége miatt a gyomortartalom visszajut
a nyelőcsőbe, sőt, akár a garatba, szájüregbe is felkerülhet. A tünetek
lehetnek többek közt savas íz a szájban, gyakori büfögés, csuklás, égő
érzés a szegycsont mögött. de jelentkezhetnek atipusos tünetek is: száraz
köhögés, állandó rekedtség, mellkasi fájdalom, fokozott fogszuvasodás.
A nyelőcső tartósan károsodott nyálkahártyáján akár fekélyes elváltozás
is kialakulhat. Ez már a reflux betegség súlyos formáját jelenti...''
folytatás>> |
|
Bőrrák veszély és hatékony kezelése
,,A
bőr saját immunrendszerét mozgósítva akadályozza meg egy rendkívül korszerű,
kényelmesen alkalmazható eljárás, hogy bőrrák alakuljon ki az utóbbi évtizedekben
robbanásszerű gyorsasággal terjedő bőrelváltozás, az aktinikus keratózis
többségéből. A bőrből kiinduló rákmegelőző állapotok egyik gyakori formája,
a laphámrák (spinalioma) első lépcsőfokának tekintett aktinikus keratózis
a bőr immunrendszerét legyengítő és a bőrsejteket károsító, hosszantartó,
ismételt, erős napsugárzás hatására jön létre. A bőr felületén képződő,
abból kiemelkedő, általában 3-6 mm átmérőjű, lassan növekvő, pikkelyes,
kérges barnás folt tapintásra kemény, száraz, érdes. Legjellemzőbb előfordulási
helyei: a homlok, a halánték, az orr, az ajkak és a fülek; a váll és a
dekoltázs területe; az alkar és a kézhát; férfiaknál a kopasz fejbőr. Több
is lehet belőle egymás mellett, sőt nagyobb összefüggő területeket (homlok,
kézfej) is érinthet. Az aktinikus keratózisokból az egyébként megfelelő
immunállapotú betegek mintegy 10%-nál, a csökkent immunképességű
pácienseknél viszont már 40 százalékos arányban fejlődhet ki bőrrák, de
hogy konkrétan melyikből és mikor, azt szinte lehetetlen előre látni. Ezért
rendkívül fontos az elváltozások korai felismerése és következetes kezelése.
Számos eljárás jöhet szóba; a módszer megválasztását a megbetegedett bőrterületek
nagysága, elhelyezkedése és száma szabja meg...''
folytatás>> |
|
Ekcéma és táplálkozás
,,Vörös,
viszkető foltok, nedvedző hólyagocskák, rohamszerű viszketési inger. Az
ekcéma tünetei jelentkezhetnek már kisgyermekkorban is, a panaszok pedig
sok esetben végig kísérik a beteg életét. Dr. Babai László, prevenciós
szakértő segítségével most arra a kérdésre keressük a választ, miként befolyásolja
étkezésünk a tünetek fellángolását. Az ekcéma két típusa ismert. Kontakt
ekcéma esetében a panaszokat valamilyen külső tényező, sok esetben a hétköznapok
során gyakran használt tárgy váltja ki. Vörös folt, kiütés jelentkezhet
például valamely ékszer, kozmetikum, esetleg nadrággomb bőrrel való érintkezési
helyén. Az atópiás dermatitisz genetikailag hajlamos személyeknél alakul
ki. A kiváltó okok máig ismeretlenek, kialakulásában az öröklődés mellett
feltehetően fontos szerepet játszik a stressz és az étkezés is. Az ekcéma
és a táplálkozás kapcsolatáról tehát ez utóbbi, az atópiás dermatitisz
esetében beszélhetünk. Az atópiás dermatitisz esetében a betegek gyakran
számolnak be arról, hogy tüneteik a korábban eredményesen alkalmazott gyógykezelés
ellenére, látszólag minden ok nélkül, bizonyos időszakokban intenzívebben,
máskor alig észrevehetően jelentkeznek...''
folytatás>> |
|
Csernobil-Fukusima atomreaktor robbanás - Mit tegyünk? Szedjünk-e
jódot?
,,A
Japánban történt tragédia hatására világszerte megkezdődött a jódkészítmények
pánikszerű felvásárlása. Milyen esetekben indokolt a jód szedése, és ártalmas
lehet-e a túlzott jód fogyasztás? - ezekre a kérdésekre ad választ Prof.
Balázs Csaba, endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. -A fukusimai
erőműben történt katasztrófa miatt az erőmű körül a lakosságot több kilométeres
körzetben kitelepítették. Milyen egészségügyi problémákat okozhat a sugárzás?
-Ma az egyik beteg azt kérdezte tőlem: 'mit tehetek az unokámért, hogy
megóvjam?' Ekkor átszaladt rajtam az a 25 évvel ezelőtti tragédia, Csernobil
agyonhallgatott, de el nem felejthető tragédiája. A csernobili atomkatasztrófa
1986. április 26-án történt az ukrajnai -akkor a Szovjetunió tagállama-
Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőműben. Az Egészségügyi Világszervezet
(WHO) 2006-os jelentésében úgy fogalmazott: 'a baleset hatásai által leginkább
érintett területen élők körében - különösen, akik a robbanás idején voltak
gyerekek - jelentősen megugrott a pajzsmirigyrák előfordulási valószínűsége.'
Ez nagyrészt a reaktorból az első napokban kiszabaduló radioaktív jód nagy
mennyisége miatt történt, amely lerakódott a legelőkön, s így a tehenek
közvetítésével a tejbe került, amelyet a gyerekek fogyasztottak...''
folytatás>> |
|
Lebegj hozzá közel!
,,Kinek
van alkalma a rohanó hétköznapokon, hogy több órát tartalmasan együtt töltsön
szeretteivel? Valószínűleg sokan úgy válaszolnának erre a kérdésre, hogy
'ugyan, örülök, hogy haza érek, és végre csend van.' Ennek következtében
azonban kapcsolataink előbb-utóbb felszínessé válnak, és azt vesszük majd
észre, hogy csak éldegélünk egymás mellett anélkül, hogy igazán megértenénk,
vagy tudnánk, mi történik a másikkal. Számos terápia vagy program segít
az embereknek, hogy kapcsolataikat rendbe tegyék, vagy megerősítsék. Ez
vonatkozhat akár szülő-gyermek, barát-barátnő vagy akár saját magunkkal
való kapcsolatunkra is. Egy ilyen lehetőség a watsu is, amikor egy-egy
órás program keretein belül mindenki megtapasztalhat egy nem mindennapi
érzést. A program közege egy kellemes, meleg víz, amely segít abban, hogy
teljesen ellazulhassunk és minden feszültség - amely izmainkat görcsössé
teszi - feloldódjon. A testen kívül a gondolatok és tudat is teljesen ellazul,
így alkalmunk nyílik arra, hogy csak magunkra figyeljünk, ne zavarjon a
külvilág zaja. Ha úgy gondolod, hogy ezt az érzést meg kell osztanod szeretteiddel
is, látogassatok el együtt egy családi watsu kezelésre: egy kellemes programra,
melynek technikája egy, a vízben végzett közös dinamikus meditáció. A vízben
szerzett közös élmények lehetővé teszik, hogy fejlesszétek saját személyiségeteket,
kapcsolatotok elmélyüljön, a közöttetek lévő problémákat el tudjátok engedni,
és újult erővel induljatok el a közös úton...''
folytatás>> |
|
Gyógyító zöldségek a Napsugár Életház kertjéből: a cékla
,,Vérszegénységgel
küzdesz? Méregteleníteni szeretnél? A betegségek megelőzésére és a tünetek
kezelésére rengeteg zöldég közül válogathatsz a természet patikájából.
Egy ilyen vitaminbomba és ásványianyag-forrás a cékla és annak levele,
amely különböző formákban egész évben fogyasztható és sok betegségre jó
hatással van. A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére,
fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax
tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra,
a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra - mint például a
szemfáradás vagy szürkehályog -, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek
kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt
is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben. Fogadd meg a Napsugár
Életház tippjeit, és fogyassz céklát nyersen, főzve, préselve vagy akár
desszertként! A cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő
szinte ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges,
de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma előszeretettel
használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket...''
folytatás>> |
|
A tavaszi fáradtság a gyermekeket sem kíméli
,,Állandó
fáradtságérzet, kialvatlanság, ingerlékenyég és feszültség? A tünetek alapján
ez nem más, mint a tavaszi fáradtság, amely mindannyiunk napjait megnehezíti.
A környezetben végbemenő változások a gyermekeinket sem kímélik, így ők
is fáradékonyabbak, gyakran kezelhetetlenebbek, mint általában. Milyen
okok állnak a tünetek hátterében, és hogyan lehet a tavaszi fáradtság ellen
védekezni? Dr. Sepp Csaba, a Budai Egészségközpont szakorvosának hasznos
tanácsaiból most megtudhatjuk. 'Sokan nem tudják, hogy az oly gyakran emlegetett
tavaszi fáradtság kifejezés mit is takar valójában. Télen a szervezetünk
feléli az elraktározott tartalékokat, lassúbb működésre áll át, amely nem
tudja követni a hirtelen bekövetkező felmelegedést és a felfokozott tempót.
Kis segítséggel azonban felkészíthetjük szervezetünket az átállásra, megrövidíthetjük
a tavaszi fáradtság idejét, és enyhíthetjük a tüneteket' - mondta a doktor
úr. A téli hónapok gyakran szürkeségben telnek, ezáltal kevés napfény ér
minket és gyermekünket. Ebben az időszakban szervezetük nem kapja meg a
csontok és a szervezet a működése számára fontos vitaminokat, mint például
a D vitamint. Mivel a téli halvány napsugarak is kedvezően hatnak gyermekünk
hangulatára és egészségére, ezért ha hűvösebb az idő, akkor se hagyjuk
ki a játékot vagy sétát a friss levegőn...''
folytatás>> |
|
Állítsuk meg a metabolikus-szindrómát!
,,A
túlsúly, mint probléma, ritkán jár egyedül. Aki nassol, és nem mozog, nagy
valószínűséggel társbetegségeket is beenged az életébe. Ha pedig ez a körhinta
beindul, meglehetősen nehéz kiszállni. A metabolikus-szindrómáról és a
kilépés lehetőségeiről beszél dr. Marton Anna, az Oxygen Medical belgyógyász-kardiológus-diabetológusa.
A szakemberek szerint az elhízás, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint
és a cukorbetegség olyan gyakran fordul elő együtt, hogy akár 'négyes fogatként'
is lehetne aposztrofálni a jelenséget. A tünetegyüttest metabolikus
szindrómának nevezik, melynek többnyire feltűnő külső jegyei is vannak,
amelyek valószínűsítik a kórkép jelenlétét. A veszélyeztetett típus tagjai
főleg törzsre, hasra híznak, tehát náluk alma-típusú elhízásról beszélhetünk,
amit laikusok akár sörhasként is emlegetnek. A túlsúly mértéke azonban
nem mindig korrelál az anyagcsere-eltérések súlyosságával. Sokszor egészen
kisfokú túlsúly is kifejezett anyagcsere változással jár együtt. A hasi
predominanciájú súlynövekedés és a vele együtt megjelenő magasvérnyomás,
vérzsír eltérések, cukorbetegség - mint szív- és érrendszeri rizikófaktorok
- legsúlyosabb szövődményei a szívinfarktus és a stroke (agyi érelzáródás,
agyvérzés). Ugyanakkor sokszor állhatnak rejtetten érszűkület vagy
korai potenciazavar megjelenése mögött is...''
folytatás>> |
|
Az allergiaszezon küszöbén
,,Lassan
véget ér a hideg, hosszan tartó tél és beköszönt a várva várt tavasz. Sokan
azonban már most rettegve gondolnak a virágba boruló fák és növények által
kibocsátott pollenekre, a parlagfű okozta kellemetlen tünetekre, hiszen
a tél elmúltával nem csak a tavasz, hanem az allergiaszezon is kezdetét
veszi. Napjainkban egyre többen tapasztalnak magukon allergiás tüneteket,
még akkor is, ha hosszú éveken át semmilyen problémájuk nem volt. Dr Szilágyi
Katalint a Budai Egészségközpont fül-orr-gégész szakorvosát kérdeztük arról,
milyen tünetek utalhatnak allergiás megbetegedésre, és hogy tudjuk ezeket
hatásosan enyhíteni. Milyen tünetei vannak az allergiának? 'Az allergia
jelei - az orrfújás, köhögés és tüsszögés - nagyon hasonlóak lehetnek a
megfázás tüneteihez. Így aki nem sejti magáról, hogy allergiás, azt hiheti
csupán egy enyhe náthát szedett össze. Attól függően, hogy az allergiás
reakció mely szervben történik, egyéb tünetek is jelentkezhetnek: például
a légutak és a szem gyulladása, könnyezés, nehézlégzés, vagy a bőrön megjelenő
kiütések és elváltozások' - mondta Dr Szilágyi Katalin. Színezi a klinikai
képet továbbá a szájpad-, és szemviszketés. Ezek a tünetek már okot adnak
egy alaposabb kivizsgálásra, amelynek folyamán az allergia kimutatható
a vérből, illetve kis mennyiségű allergén bőrbe juttatásával. Így lehetőségünk
van rá, hogy a későbbiekben elkerüljük az olyan, allergiát okozó környezetet
vagy anyagokat, amelyekre szervezetünk hasonló módon reagálna...''
folytatás>> |
|
A legszebb kiegészítő: egy gyönyörű mosoly
,,Úgy
tartják, két ember között a legrövidebb út egy mosoly, de nem mindegy,
hogy milyen az a mosoly. A filmeken látható hófehéren csillogó fogsor ma
már különböző módszerekkel sokak számára elérhető, de a legfontosabb mégis
a fog- és fogágybetegségek megelőzése, így a rendszeres és alapos fogtisztítás.
Az alábbiakban Dr. Wenczl Mónika, a Budai Egészségközpont fogorvosa ismerteti
velünk a legfontosabb tudnivalókat a fogápolásról. 'A fogaink egészsége
nem csupán esztétikai, hanem egészségügyi kérdés is. A hiányos vagy az
ápolatlan fogsor azon túlmenően, hogy nem szép látvány, akár fogínysorvadáshoz,
egyéb fogászati vagy komolyabb általános megbetegedésekhez is vezethet'
- mondja a doktornő. Fogunk legfőbb ellenségei a savas, cukros italok és
élelmiszerek. A szájüregben lebomló cukor kitűnő táptalaja a baktériumoknak,
melyek elősegítik a fogszuvasodás és fogágybetegségek kialakulását. A fogakra
lerakódó lepedékből rendszeres és megfelelő tisztítás nélkül fogkő képződik.
A fogak között megbúvó ételmaradékok által okozott fogínysorvadás pedig
egy idő után már visszafordíthatatlan következményekkel járhat. Fogaink
elszíneződését a cukros italok, a kávé, a bor és a tea is okozhatja, így
célszerű odafigyelni, és minimálisra visszaszorítani ezek fogyasztását.
A dohányzás amellett, hogy egészségtelen és rossz leheletet okoz, ugyanúgy
elszínezi a fogzománcot és felgyorsíthatja a fogínysorvadást. A fentiek
mind-mind hozzájárulhatnak fogaink rossz állapotához, ám rendszeres és
alapos fogmosással, megfelelő szájápolással, valamint rendszeres fogászati
szűrővizsgálatokkal megelőzhetjük a problémákat...''
folytatás>> |
|
A téli időszak tipikus betegsége a krupp
,,Az
orvosok szerint minden évszaknak megvan a tipikus gyermek megbetegedése.
A téli hideg és nyirkos időben a krupp az egyik ilyen gyermekbetegség,
mellyel először találkozva minden szülő nagyon megrémül. Januárban és februárban
sajnos minden évben nagyon sok kruppos beteget kezelnek a magyarországi
kórházakban. 'A krupp a gége hangszalag alatti régiójában nyálkahártya-vizenyő
által okozott, gyakran súlyos, belégzési nehezítettséggel, ugató köhögéssel
kísért heveny felső légúti szűkület. Az akut gyulladás legtöbbször vírusfertőzés
következménye. A gyermekek 15%-ánál életük során egy vagy több alkalommal
előfordulhat a betegség jelentkezése. Leginkább a 6 hónapos és 6 éves közötti
korosztály érintett. A legtöbb gyermek a második életévében betegszik meg.
Iskoláskor után az előfordulás megritkul, a gyermekek kinövik.' - mondta
el Dr. Kovács Lajos a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinika Pulmonológiai
osztályának osztályvezető főorvosa. A betegség felső légúti vírusfertőzés
tüneteivel kezdődik. Nátha, köhögés 38-39 °C láz jelentkezik, egy-két napon
belül hirtelen rekedtség, ugató köhögés és belégzési nehezítettség lép
fel változó mértékű légzési nehézséggel. A tünetek legtöbbször éjjel jelentkeznek,
illetve este rosszabbodnak...''
folytatás>> |
|
Kínzó fronthatások
,,Van,
aki észre sem veszi. Van, aki ingerlékenyebb, fáradékonyabb, mint máskor.
Van, akinek enyhébb, de akár kínzó fejfájása van előtte, vagy éppen akkor.
Mi okozhatja ezeket a kellemetlen tüneteket? A problémákért a fronthatások
felelősek. A következőkben professzor dr. Molnár Mária Judit, a Budai Egészségközpont
neurológusa mondja el számunkra, hogy a különböző fronthatások hogyan hatnak
szervezetünkre, és az általuk okozott tüneteket hogyan enyhíthetjük. 'Az
elvonuló meleg vagy hideg frontok mindenkire eltérő hatással vannak. Valakinél
nem okoz tüneteket, vannak azonban olyanok, akik fokozottabban reagálnak
az időjárási tényezőkre. Az időjárás előrejelzés során tájékoztatást kapunk
arról, hogy várható-e valamilyen fronthatás, illetve felhívják a figyelmünket
arra is, hogy milyen tünetekkel reagálhatunk rájuk. Aki tudja, hogy érzékeny,
nem árt, ha idejébe felkészül' - mondta a doktornő. Az időjárás elsősorban
a vegetatív idegrendszeren keresztül fejti ki hatását. Akkor alakul ki
frontérzékenység, ha a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer között
megbomlik az egyensúly. Vannak olyan betegségek is, amelyek a kedvezőtlen
légköri változások hatására előjöhetnek, felerősödhetnek. Leginkább a szív-
és keringési problémákkal küszködők szervezetét viselhetik meg a légköri
változások, de a központi idegrendszeri betegségekben szenvedők panaszai
is felerősödhetnek...''
folytatás>> |
|
Természetes vérnyomáscsökkentő módszerek
,,Magyarországon
a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magas vérnyomás
betegségben szenved, ám sokan alig tudnak valamit a problémáról. Tény,
hogy a magasvérnyomás-betegségre való hajlam közel 40 százalékban meghatározott
a génekben. De az, hogy ez felnőttkorban meg is jelenjen, erősen függ azoktól
a kockázati tényezőktől, amelyek jórészt az akaratunktól függenek. Ilyenek
a dohányzás, a stressz, mozgásszegény életmód, a koleszterinszint, a fokozott
sófogyasztás, illetve a cukorbetegség. A magas vérnyomás növeli a szívinfarktus
és a stroke kockázatát, éppúgy, mint az aneurizmáét vagy a veseelégtelenségét.
Jó hír, hogy a vérnyomás természetes módszerekkel is csökkenthető, amelyek
közül az elsődleges a testtömeg csökkentése. Nagyon határozott összefüggés
van ugyanis a túlsúly és a magas vérnyomás közt, és bizonyított tény, hogy
már 5 kiló fogyás is csökkenti a magas értékeket. - tájékoztat dr. Babai
László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. További tippek: 1. Intenzív
mozgás - A magas vérnyomással élőknek már a rendszeresen végzett jó tempós
séta is képes lejjebb vinni az értékeit. A rendszeres testmozgás hatására
a szív hatékonyabban képes felhasználni az oxigént, így nem szükséges olyan
erősen dolgoznia, hogy pumpálhassa a vért...''
folytatás>> |
|
Allergén növények a kertben és a lakásban
,,Az
allergiás tünetek javulásáért sokat tehetünk, ha közvetlen környezetünkben
csökkentjük az allergének mennyiségét. Ennek első lépése lehet, ha jól
választjuk meg kerti és szobanövényeinket. A betegek gyakran panaszkodnak
arról, hogy zárt térben tüneteik intenzívebben jelentkeznek. Ennek egyik
oka lehet, ha a páciens panaszait beltéri allergének okozzák.-magyarázza
dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosa. A beltéri
allergénekkel kapcsolatban leginkább a poratkára és a penészgombára gondolunk,
azonban számos szobanövény is okozhat allergiás tüneteket. Egy 1985-ben
készült belga tanulmány szerint a fikuszok családjába tartozó Ficus benjamina,
másnéven csüngőágú fikusz nedvéből, annak száradása után a latex szerkezetéhez
hasonló, allergén molekulák jutnak a lakás légterébe. A kutatók által végzett
vizsgálatban résztvevő 59 szénanáthás beteg 78 százaléka mutatott allergiás
reakciót a fikusz, yucca, borostyán, pálma és más közismert dísznövények
közül legalább egyre. A szobanövények fajtától függetlenül is képesek allergiát
okozni, gyakran öntözött, nedves földjük ugyanis kedvelt táptalaj a penészgombák
számára. A gombatelepek kialakulását megelőzendő, javasolt bizonyos időközönként
fellazítanunk a föld felső rétegét és a kelleténél gyakrabban cserélnünk
a virágföldet. Fontos, hogy a cserépbe, a virágföldre hullott leveleket
eltávolítsuk, mert ezeken is elszaporodhatnak a penészgombák...''
folytatás>> |
|
Méregtelenítés, böjt - csak körültekintően!
,,Tavasz
közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával,
és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél
végén már évszázadok óta szokás egyfajta 'nagyböjtöt' tartani - amely feltölti
energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít
és megtisztít. Azonban sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni
semmiféle kúrába, sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kérni.
A részletekről dr. Vass Éva, az Oxygen Medical gasztroenterológusa beszélt.
Azt, hogy mozgásszegényen élünk és helytelenül táplálkozunk, már sokszor
hallhattuk, de vajon tényleg ilyen nagy jelentősége van mindennek? Igen,
ugyanis az emésztés, a bélrendszer úgy működik, mint a fa gyökérzete: ha
ez egészségtelen, maga a fa és a lombok is azok lesznek. Tehát mindenképpen
érdemes odafigyelnünk a táplálkozásunkra, és időnként nem árt válogatott
élelmiszerekkel megkímélni magunkat...''
folytatás>> |
|
Terhesség és bőrváltozások
,,A
fogantatás pillanatától kezdve számos változás kezdődik szervezetben, mely
a magzat egészséges fejlődését szolgálja. A pocak gömbölyödése mellett
a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásai a bőr
és a haj állapotában is egyaránt jelentkeznek. Várandósság alatt rendszerint
a természetes összetevőket tartalmazó készítményeket részesítjük előnyben,
hiszen szeretnénk minden felesleges vegyszertől, illatanyagtól megóvni
szervezetünket. Érdemes azonban a korábban jól bevált termékeket megtartani,
mert elképzelhető, hogy az új kozmetikumok allergiás reakciót, vagy irritációt
váltanak ki - figyelmeztet dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus.
A terhesség alatt egyéntől függően az arcbőr zsírosabb lehet, mitesszerek,
pattanások jelenhetnek meg, vagy épp szárazzá, érdes felületűvé válhat.
A probléma kezeléséhez érdemes bőrgyógyász, kozmetikus segítségét kérnünk.
A várandósság időszakára jellemző a verejtékmirigyek fokozott termelődése
is. Fürdéshez a lúgos hatású tusfürdők, szappan helyett olyan fürdőszert
válasszunk, amely a bőr pH-értékével megegyező, vagy semleges vegyhatású...''
folytatás>> |
|
Az anyai zöldségfogyasztás védi a gyermeket is
,,Már
több tanulmány is vizsgálta már a terhesség alatti E-vitamin és cinkbevitel
összefüggését a megszületett gyermekek asztma-hajlamával. Japán kutatók
azonban szélesítették a kört, és a várandós anyák friss zöldség, gyümölcs
és antioxidáns bevitelét hozták összefüggésbe a 16-24 hónapos csemeték
nehézlégzés- és ekcéma kockázatával. A tanulmányba összesen 763 mama-gyermek
párost vontak be, és az anyák étkezési szokásait egy visszamenőleges kérdőív
kitöltésével térképezték fel. A nehézlégzésre és az ekcémára vonatkozó
adatokat a Gyermekkori Asztma és Allergia Nemzetközi Tanulmányának kritériumai
szerint rögzítették. Az eredményekből kiderült, hogy a terhesség alatt
nagy mennyiségben elfogyasztott sárga és zöld zöldségek, citrusfélék és
béta-karotin jelentősen csökkentik a gyermekkori ekcéma kockázatát, de
nincsenek hatással a nehézlégzésre. Éppen fordítva történik az E-vitamin
bevitel esetében: ez a nehézlégzés kialakulását gátolja, míg az ekcéma
megjelenésére nincs hatással. Tehát a magzatok szempontjából is ideális
élelmiszerek, amelyek E-vitaminban és/vagy béta-karotinban is gazdagok:
a sárgarépa, a cékla, a paradicsom, a brokkoli, a fokhagyma, a tengeri
halak, a paraj, a joghurt, a káposzta, a karfiol, a spenót és a teljes
kiőrlésű gabonák...''
folytatás>> |
|
Az asztmások számára különösen fontos a leszokás
,,Az
asztmás beteg állapotát a dohányzás negatívan befolyásolja. Növeli a betegség
mellett egyébként is gyakran fellépő köhögés, zihálás és az asztmás roham
előfordulását, a légutakba kerülő füst hatására a köpet képződése is fokozódik.
Mindez együttesen vezet a tüdőfunkció gyors ütemű romlásához. A dohányzás
abbahagyásával azonban mindez helyreállítható. Az asztma a légutak gyulladásos
betegsége. Nem asztmás dohányosokban is gyakran alakulnak ki légúti gyulladásos
folyamatok, így érthető, hogy az asztmás betegek esetében a füstölgés káros
hatásai hatványozottan érvényesülnek. A jelenség hátterében álló okok magyarázatát
keresve holland kutatók 147 asztmás betegnél hasonlították össze a hörgők
gyulladásának mértékét. A vizsgálatban 46 ex-dohányos és 35 jelenleg is
dohányzó személy vett részt, 66-an pedig soha nem dohányoztak...''
folytatás>> |
|
Jelez a baba-mit mutat a HCG hormon?
,,A
múlt században alkalmazott 'béka-teszt' óta az orvostudomány jelentős fejlődést
ért el a terhesség kimutatására alkalmas eszközök terén is. A kismamák
napjainkban akár már a magzat beágyazódásának idejétől tudomást szerezhetnek
az új élet kezdetéről. A korszerű terhességi tesztek azonban legalább annyi
örömet okoztak már, mint csalódást. Az ókori egyiptomiak a terhes nők vizeletéből
- búzára, árpamagra locsolva azt - következtettek a terhesség kimenetelére,
a magzat nemére. Még ennél is bizarabb benyomást kelt a következő leírás,
mely szerint a terhesség megállapítására egy hagymagumót nyomtak mélyen
a páciens húsába. Pozitív eredménynél a hölgy bőre a beavatkozás hatására
határozottan illatosnak tűnt. Az 1900-as évek elején különösen gyakori
eljárás során a terhes nő vizeletét a béka bőre alá fecskendezték. A terhességet
igazolta, ha a vizeletében található hormontól a békánál ovuláció következett
be. Az 1970-es évektől fokozatosan elterjedtek az első, kémiai módszereke
alapuló terhességi tesztek, melyek a terhességben megemelkedett HCG hormon
szint kimutatására alkalmasak. Régi idők bizonytalan jóslatai után ma már
nem kell a patikában sem sorban állnunk, a korszerű, pár perc alatt elvégezhető
terhességi teszteket a drogériákban, üzemanyag töltőállomásokon is könnyedén
beszerezhetjük...''
folytatás>> |
|
A petefészekciszta növeli a meddőség és az érelmeszesedés kockázatát
,,A
pubertáskortól a menopauzáig bármikor kialakulhat petefészekciszta, amely
az esetek egy részében tünetmentesen el is múlik. Előfordulhat azonban,
hogy a rutinvizsgálat során felfedezett ciszta akár meglepően nagyra nő,
ilyenkor elkerülhetetlen a műtéti eltávolítás. A petefészek-tömlők kialakulásáról,
kezelésük lehetőségeiről dr. Hintalan Albert, az Oxygen Medical nőgyógyász
szakorvosa beszélt. A ciszta magyarul hólyagot, tömlőt jelent, vagyis a
petefészekben megjelenő ciszták folyadékkal telt, hártyával vagy vastagabb
fallal körülvett elváltozások. Jelentős részben semmiféle tünetet nem okoznak,
ugyanis fogamzóképes korban a petefészekben növő tüszők a peteérést követően
- amennyiben nem reped meg a tüsző fala - tovább növekedvén könnyen cisztává
alakulhatnak. Az így kialakult tömlők néhány menstruációs ciklus után minden
beavatkozás nélkül elmúlhatnak. Ilyen esetben esetleg csak a rutinvizsgálat
során derül fény az elváltozásra. Előfordul azonban, hogy a petefészekciszta
panaszt okoz, így már célzottan kerülhet a beteg a nőgyógyászhoz, aki a
fizikális vizsgálatokon túl ultrahangos vizsgálattal is fény deríthet a
tömlők jelenlétére és szerkezetére. Méterüket tekintve a petefészek tömlők
két csoportba sorolhatók: a funkcionális (a petefészek működésével kapcsolatba
kialakult), panaszt nem mindig okozó, a petefészkek, illetve a hormonrendszer
működési zavara miatt kialakult elváltozások...''
folytatás>> |
|
Orrpolip a fejfájás és horkolás hátterében
,,Gátolt
orrlégzést, orrfolyást, de akár horkolást vagy fejfájást is eredményezhet
az orrpolip, amely a gyakori tévedéssel szemben nem daganat. Érdemes azonban
utánajárni a jelenségnek, hiszen jelenléte krónikus fertőzéshez, gyakori
orrmelléküreg-gyulladáshoz vagy szaglászavarhoz is vezethet. A témáról
dr. Koppány Judit, a Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész szakorvosa beszélt.
A felnőtt népesség 1-4 százalékánál fordul elő orrpolip, háromszor annyi
férfinál, mint nőnél. Gyerekeknél is megfigyelhető a jelenség, különösen
az orrmelléküregek krónikus fertőzése, asztma, allergiás orrfolyás vagy
cisztás fibrózis esetén - ráadásul a családi halmozódás sem ritka. Bár
a betegség oka legtöbbször nem egyértelmű, egyes kutatások szerint szerepet
játszik benne a levegő fokozott szennyezettsége, az allergiát okozó allergének,
az örökletes és helyi faktorok, a tüdőasztma és egyes allergiáért felelős
gombafajok. Az orrpolipok légúti allergiákban szenvedőkben gyakoribbak.
Az allergiás orrgyulladás (rinitisz) során a levegő pollenjei vagy bizonyos
vegyszerek ingerlik az orrnyálkahártyát, ezért az váladékot választ ki.
Az ismétlődő ingerek hatására a nyálkahártya néhol polippá alakul. Előfordul,
hogy az érintettek nem is veszik észre, hogy orrpolipjuk van, annak ellenére,
hogy orrnyálkahártya duzzanatuk, gátolt orrlégzésük van...''
folytatás>> |
|
Nevess az egészségedért! A mosolygás erősíti az immunrendszert
,,Mi
lehet az, ami enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit, csökkenti a fájdalmat,
javítja a véráramlást és még magabiztos fellépést is kölcsönöz? Az igazi,
szép mosoly és a nevetés. Számos kísérlet bizonyította a nevetés pozitív
élettani hatásait, amelyeknek ma már a rendezetlenebb fogak sem jelenthetnek
akadályt. Negyven éve ismert, hogy egy jóízű nevetés enyhíti az autoimmun
betegségek tüneteit - ahogyan azt egy Norman Cousins nevű kutató megfigyelte.
Ez a kutatás folytatódott a '80-as években is, amikor dr. Lee S. Berk leírta,
hogy a nevetés csökkenti a stresszhormonok szintjét és serkenti a védő
hatású immunsejtek termelődését. Sőt, ekkor már úgy fogalmazott, hogy a
nevetés élettani hatásai nagyjából megfelelnek a közepes intenzitású testmozgásénak.
Milyen változásokat eredményez tehát a legjobb orvosságnak is nevezett
felszabadult kacagás? - erősíti az immunrendszert - csökkenti a stresszhormonok
és 'rossz' koleszterin szintjét - növeli a védő hatású koleszterin szintjét
- csökkenti a feszültséget, segít kilábalni a lelki mélypontokról, így
megóv a krónikus betegségektől - hatására kevesebb kortizol és dopamin
nevű hormon termelődik, amelyek így kevésbé gátolják az immunrendszert,
vagyis a sokat nevető emberek ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben...''
folytatás>> |
|
Óvszer is okozhat allergiát!
,,Az
allergiás kontakt dermatitis gyakran kimutatható azoknál a pácienseknél,
akik viszkető, égő és irritáló érzésre panaszkodnak genitális területen.
Ez egy olyan bőrbetegség, amit a személy környezetében lévő kémiai anyag
bőrrel történő érintkezése vált ki. Készült is egy retrospektív tanulmány
abból a célból, hogy megállapítsa, milyen gyakori a genitális panaszokkal
rendelkező betegeknél a kontaktallergia. Egy zágrábi egyetem kutatói 33
pácienst követtek nyomon, akik tartósan és visszatérően küzdöttek a genitális
kipirosodással, viszketéssel és égő érzéssel. A diagnózisokat az elvégzett
klinikai vizsgálatokra és a bőrtesztekre alapozták. A bőrteszteket a Nemzetközi
Kontakt Dermatitis Kutatócsoport ajánlásai alapján végezték sztenderd allergénsorral.
Bőrtesztelés formájában vizsgálták továbbá a betege által tüneteikre szedett
gyógyszereket, illetve a betegk által használ intim mosakodószereket is.
A vizsgált betegek átlagéletkora 38 év volt, 11 férfi és 22 nő alkotta
a csoportot. 13 páciensnél (39%) állapítottak meg egy vagy több pozitív
allergiás reakciót, főként nikkelszulfátra, thimerosalra, perubalzsamra,
formaldehidre és neomycin szulfátra (antibiotikum)...''
folytatás>> |
|
Támadnak a kórokozók!
,,A
mínuszokat felváltó magas hőmérséklet, a ködös, párás idő kifejezetten
kedvez a kórokozóknak, így a náthás, megfázásos és influenzás megbetegedések
száma is egyre növekszik. Az alábbiakban dr. Nagy Judit, a Budai Egészségközpont
háziorvos, belgyógyász szakorvosa ismerteti velünk a leggyakoribb hurutos
megbetegedéseket, azok tüneteit, valamint azt, hogy hogyan tudunk ellenük
hatékonyan védekezni. 'A tél leggyakoribb megbetegedései közé tartozik
a nátha, megfázás és az influenza. Az évszaknak és az időjárásnak megfelelő,
réteges ruházattal, egészséges életmóddal és változatos, vitamindús táplálkozással
elkerülhetjük a megbetegedést. Ha mindezek ellenére kimerültek, levertek
és gyengék vagyunk, maradjunk otthon pár napig' - mondta dr. Nagy Judit.
A felső légutak hurutos megbetegedése a megfázás és a nátha, amelynek kialakulásában
nagy szerepet játszik a hideg levegő belélegzése, vagy a nem megfelelő
öltözék. Legjellemzőbb tünetei az orrfolyás, fejfájás, gyengeség és a rossz
közérzet, de láz kíséretében akár kaparó torokfájás is jelentkezhet. Ha
a fent említett panaszokat tapasztaljuk, célszerű pár napig otthon maradni.
Annál is inkább, mivel a legyengült immunrendszer a komolyabb betegséget
okozó baktériumok és vírusok támadása ellen nem tud kellőképp védekezni.
Nátha és megfázás esetén nem szükséges antibiotikumot szedni, a betegség
pihenéssel, meghűlés elleni mézes tea fogyasztásával, és lázcsillapító
szedésével pár napon belül elmúlik...''
folytatás>> |
|
Jobban járunk, ha továbbra is az orvossal iratjuk fel az allergia
gyógyszert
2009
,,az allergiások számára nélkülözhetetlen antihisztaminok többsége már
vény nélkül kapható a patikákban. A betegek számára azonban fontos információ,
hogy az így vásárolt készítmények egy részére nem jár támogatás, recept
nélkül kizárólag teljes áron vásárolhatóak meg. A változásokkal kapcsolatban
dr. Balogh Katalint, a Budai Allergiaközpont allergológusát kérdeztük.
Július közepével érkezik a leggyakoribb és legtöbb panaszt okozó allergén
növény virágzásának kezdete. Ilyenkor jellemzően többen keresik fel a szakrendeléseket
a kiújuló, vagy épp erősödő allergiás panaszok miatt? -Az igazán felkészült
allergiás betegek már a parlagfű virágzását megelőzően segítséget kérnek.
Az idejében megkezdett gyógykezeléssel a szezonban jelentkező tünetek súlyossága
és gyakorisága is csillapítható. Az allergiás betegek száma folyamatosan
emelkedik, így valóban igaz, hogy ebben az időszakban évről-évre többen
jelentkeznek panaszokkal. Milyen változásokkal kell számolnia annak, aki
július 1.-e után szerzi be a szükséges készítményeket? -Az egyik jelentős
változás az ÁFA emelkedése, mely plusz 5 százalékkal növeli a készítmények
árát. A másik fontos változás, hogy az orrspray-k és bizonyos antihisztamin
készítmények továbbra is vénykötelesek, azonban az antihisztamin készítmények
nagy része már vény nélkül is megvásárolható a patikákban...''
folytatás>> |
|
Aki többet tanul, egészségesebb
,,Talán
meglepő, de egészségi állapotunk, közérzetünk nem csak a nemünktől és a
korunktól függ, de a képzettségünktől is. A témában folyó, egymástól független
kutatások afelé mutatnak, hogy a tanultabb személyeknek kisebb panaszaik
vannak, és összességében egészségesebbnek mondhatók - összegzi a tapasztalatokat
dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője. A 2000-es években
a brémai egyetem és egy betegbiztosító végzett felmérést 9000 14-25 év
közti fiatal bevonásával. Arra jutottak, hogy az iskolások harmada valamilyen
allergiától szenved, minden második túlterheltnek érzi magát, stresszre,
fáradtságra panaszkodik. Minden negyedik fiatalnak konkrét pszichoszomatikus
gondjai is voltak. Kiderült azonban, hogy mindez szoros kapcsolatot mutat
a megkérdezettek képzettségi színvonalával. Ugyanis minél magasabb iskolázottságú
volt valaki, annál valószínűbben tudta úgy kezelni a problémáit, hogy azok
ne vezessenek az egészsége károsodásához. Minél több évet járt valaki iskolába,
annál valószínűbb, hogy kisebb panasszal is orvoshoz fordult, és még inkább,
hogy megfogadta az orvos tanácsait...''
folytatás>> |
|
Méregtelenítsd a lelked is!
,,Kedvetlen
és levert vagy? Rágódsz a múltban történt dolgokon, amelyek még ma is megkeserítik
az életedet? Állandóan fáradtnak érzed magad, de nem tudod, hogy miért?
Különös betegségek kínoznak, amelyeknek nem találják az okát? Ezeket a
tüneteket gyakran a fel nem dolgozott lelki problémák okozzák, és orvoslásuk
ugyan olyan fontos, mint a testi panaszok kezelése. Dr. Borbényi Erika
a Napsugár Életház orvosa az alábbiakban bemutatja nekünk az erre legalkalmasabb
módszerek egyikét. 'A testi-lelki problémák megszüntetésének, a feltöltődésnek
és megújulásnak egyik leghatásosabb módszere a léböjtkúra. A kúra során
a méreganyagok nem csak a testünkből távoznak, hanem a lelkünk is megtisztul
a régi sérelmektől, a fájó dolgoktól, amelyek - különféle fizikai tüneteket
okozva - a tudtunkon kívül beárnyékolták mindennapjainkat' - mondta a doktornő.
A lelki megtisztuláshoz elengedhetetlen a teljes nyugalom, ezért a kúra
elvégzéséhez válasszunk egy olyan helyet, ahol lehetőségünk van magunkra
figyelni és kizárni a külvilágot. A léböjt során végbemenő lelki folyamatokra
ugyanolyan figyelmet kell fordítani, mint a testi tünetekre. Ahhoz, hogy
a felszínre törő, sokszor régi, valósnak vélt sérelmeinket meg tudjuk bocsátani,
hatalmas akaraterőre van szükség...''
folytatás>> |
|
Mozgás korhatár nélkül: a vízi gimnasztika
,,A
vízi gimnasztika évek óta töretlen népszerűségnek örvend a mozogni vágyók
körében. Sikeréhez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a vízi torna
olyan panaszok esetén is biztonsággal végezhető, mint izületi elváltozások,
túlsúly, vagy visszeresség. A vízi gimnasztika megalkotója Glenn McWaters,
amerikai tengerész, aki lábsérülése után, rehabilitáció céljából alkalmazta
először ezt a mozgásformát. A látványos eredményeknek köszönhetően ma a
vízi torna már nem csak a műtétek, sérülések utáni rehabilitáció során
alkalmazható, de hazánkban is bárki számára elérhető a kondíció, egészség
megőrzése, javítása céljából. A vízi torna lényege, hogy a gravitációt
leküzdve, a víz ellenállásával állandó és folyamatos izommunkát igényelve
úgy mozgatja és erősíti az izmokat, hogy közben az ízületeket védi a megterheléstől,
az izmokat pedig a túlfeszüléstől. A vízi gimnasztika kiváló eszköz az
állóképesség és hajlékonyság növelésére, az izületek mozgékonyságának-,
és összetett gyakorlatok révén a koordináció fejlesztésére. A vízi torna
120 cm-es vízben történik, így végzéséhez úszás tudás sem szükséges. Az
egyes mozgásformák végrehajtása különböző kiegészítők segítségével történhet,
melyekkel az edzések színesebbé, változatosabbá tehetőek...''
folytatás>> |
|
Téli csodafegyver: a béta-karotin
,,A
béta-karotin az A-vitamin legfontosabb forrása, és szinte minden sárga
és piros növényben megtalálható. Télen legkönnyebben a sárgarépával, a
sütőtökkel, kelkáposztával vagy éppen tojássárgájával tudjuk bevinni a
szervezetbe és ezzel számos betegséget megelőzhetünk. A zsírban oldódó
A-vitamin ugyanis az egészséges nyálkahártyák és a jó látás letéteményese,
de mivel túladagolása veszélyes lehet, sokkal biztonságosabb, ha természetes
béta-karotinnal pótoljuk. - Már az is segíthet a szürkületi látás visszaállításában,
ha napi egy sárgarépát elropogtatunk, hiszen például a farkasvakság is
az A-vitamin hiányának egyik legsúlyosabb jelzése. - Mivel a béta-karotinoidok
antioxidánsként is megállják a helyüket, hasznosnak bizonyultak egyes rákfajták,
például tüdő-, gyomor- bőr és vastagbélrák megelőzésében. A kutatók szerint
az A-vitamin rákellenes hatása pontosan annak köszönhető, hogy a vitamin
elősegíti a sejtdifferenciálódást, és ezzel ellenőrzés alatt tudja tartani
a daganatos sejtek differenciálatlan növekedését...''
folytatás>> |
|
A tojásallergia
,,Hazánkban
a tojás a tej mellett az egyik leggyakoribb allergén kisgyermekek és felnőttek
körében is. Összeállításunkban a tojásallergiával kapcsolatos gyakran feltett
kérdésekre keresünk válaszokat szakértőnk segítségével. Az ételallergia
tünetei már a szoptatás időszakában is jelentkezhetnek. Ennek oka, hogy
az anya által fogyasztott ételek bizonyos mennyiségben átjutnak az anyatejen
keresztül a baba szervezetébe is. Érdemes ezért megfigyelnünk, hogy a panaszok
mely ételek fogyasztását követően jelentkeznek és a továbbiakban teljesen
hagyjuk el a gyanús élelmiszert - magyarázza dr. Hidvégi Edit, a Budai
Allergiaközpont gyermekgasztroenterológusa. Ha így nem jelentkeznek a tünetek,
akkor az egész szoptatási idő alatt érdemes a tojásmentes diétát tartani.
Amennyiben az ekcémás tünetek továbbra sem múlnak, akkor más élelmiszerekkel
is próbálkozhatunk, de ilyenkor mindenképpen javasolt egy szakorvost felkeresni.
A szoptatás időszakában a tojásallergia tüneteként a babánál jelentkezhet
bőrallergia, ekcéma és hasi panaszok. A tojást 8 hónapos kor után vezethetjük
be a babák étrendjébe. A kicsinek kezdetben kizárólag friss, jól megfőzött
tojás sárgáját készítsünk, majd fokozatosan kaphat tojásfehérjét is...''
folytatás>> |
|
Készülj fel az ünnepekre!
,,A
mai rohanó világban az ünnepi készülődés sokaknak egyet jelent a fárasztó
bevásárlással, a sütéssel-főzéssel és a karácsonyfa díszítéssel. A társadalmi
elvárások miatt úgy érezzük, hogy kötelező ajándékkal kedveskednünk, még
akkor is, ha ezért feszült órákat töltünk egy-egy bevásárlóközpontban.
Az ünnep előtti napokat szorgos takarítással töltjük, és mire elérkezik
a Szenteste, már kellőn elfáradunk. Amellett, hogy megpróbálunk megfelelni
környezetünk elvárásainak, lelkünket is készítsük fel, hogy a karácsony
ne a rohanásról, hanem a meghitt és nyugodt családi együttlétről szóljon.
'Ha szüleinkkel vagy nagyszüleinkkel beszélgetünk az ünnepi készülődésről,
számtalan hasznos tanácsot kapunk, amelyekkel még meghittebbé tehetjük
a karácsonyt. Az ő idejükben bizony még ismeretlen volt a bevásárlóközpont
fogalma, és a készülődés sem abból állt, hogy hosszú órákat töltöttek a
konyhában egy több fogásos vacsora elkészítése miatt. Sokkal inkább arra
figyeltek, hogy testileg és lelkileg felkészüljenek az ünnepekre, így igazán
megélhették a karácsony hangulatát' - mondta dr. Borbényi Erika, a Napsugár
Életház orvosa és életmód tanácsadója. Mivel gyakran csupán a nagyobb ünnepek
alkalmával van arra lehetőség, hogy a család minden tagja együtt legyen,
ezért nagyon fontos, hogy az ünnep harmonikusan és örömben teljen...''
folytatás>> |
|
A terhesség tönkreteszi a fogakat?
,,Bár
a legtöbb kismama tudatában van annak, hogy a megfelelő szájhigiénia fontos
a saját és a baba egészsége szempontjából is, számos félreértés és hamis
információ miatt sokan mégis elkerülik a fogorvost várandósságuk alatt.
Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogorvosa szerint azonban a szakemberek
biztonságosan és hatékonyan tudják kezelni a felmerülő problémákat. A terhesség
időszakában a nők orális egészsége számos jelentős változáson megy keresztül.
Az Academy of General Dentistry (AGD) szerint a kismamák egyaránt tapasztalhatnak
ínygyulladást, terhességi daganatokat, és közepestől súlyosig fajuló íny-megnagyobbodást.
Klinikailag a terhességi ínygyulladás nem különbözik a nem terhességitől.
A páciensek pirosságot, gyulladást tapasztalhatnak az ínyükön, előfordulhat
vérzés és a fogak mozgása is. A felmérések szerint a kismamák 30-100 százaléka
tapasztalhatja ezeket a tüneteket - változó intenzitással. A vérzés és
az íny gyulladása a várandósság minden szakaszában megfigyelhető, de jellemzően
mégis a harmadiktól a hatodik hónapig alakul ki. Ilyenkor még fokozottabb
figyelmet kell fordítani a szájhigiéniára...''
folytatás>> |
|
Védjük meg gyermekünket a hurutos megbetegedésektől!
,,A
hűvös idő beköszöntével egyre többen tapasztalják magukon a náthás megbetegedés
kellemetlen tüneteit, mint például a rossz közérzet, fejfájás, orrdugulás,
kaparó torok, orrfolyás. A változékony időjárásra főként a gyermekek reagálnak
érzékenyen, ezért náluk ősszel és télen magas a hurutos megbetegedések
száma. Az alábbiakban Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyász
szakorvosa ad tanácsokat, hogy a szülőknek ilyenkor mire kell fokozottan
odafigyelniük. 'A vírusok és baktériumok számára rendkívül kedvez az iskolai,
vagy óvodai közeg, ahol a gyerekek hosszabb időt töltenek együtt egy légtérben.
A betegség terjedésének egyik fő oka, hogy a beteg gyerekek nem maradnak
otthon, ezáltal társaikat is megfertőzik. Ha a betegség első jeleinél időben
kezeljük a tüneteket, elkerülhető a további szövődmények kialakulása' -
mondta a doktor úr. A gyermekek körében leggyakoribb a náthás megbetegedés.
Ennek jelei az orrfolyás, orrdugulás, esetleg köhécselés...''
folytatás>> |
|
Együnk a téli depresszió ellen!
,,A
tavaszra még várnunk kell, de addig se hagyjuk, hogy a téli depresszió
uralja hangulatunkat. Helyes táplálkozással nem csak energikusabbak lehetünk,
de jókedvünket is növelhetjük. 1. Ne hagyjuk ki a reggelit! - A reggeli
elmulasztása egész napunkra kihatással lesz, ennek hiányát a későbbi étkezések
sem pótolhatják. A mennyiség helyett koncentráljunk a minőségre, ügyeljünk
rá, hogy a reggelire szánt falatok egyaránt tartalmazzanak fehérjét (tojás,
alacsony zsírtartalmú tej, vagy joghurt formájában) és szénhidrátokat,
melyeket gyümölcsökből, teljes kiőrlésű kenyérből készített pirítósból,
vagy gabonapehelyből nyerhetünk. 2.Többször, keveset - Étkezzünk naponta
4-5 alkalommal, így frissességünket is megőrizhetjük és gyomrunkat sem
terheli meg az egyszerre bevitt nagy mennyiségű táplálék emésztése. 3.Színes
fogások - Az élénk színű növények és zöldségek fogyasztásával szervezetünket
sok antioxidánshoz juttathatjuk, mely nem csak jókedvre derít, de fejleszti
a memóriát és javítja a gondolkodást is. 4.Rosszkedv ellen omega-3 zsírsavak
- Hetente egyszer fogyasszunk halat. Omega-3 zsírsavakban különösen gazdag
a szardínia, a vörös lazac és a csíkos sügér. A legfrissebb kutatási eredmények
szerint az omega-3 zsírsavak fogyasztása csökkenti a depresszió kialakulásának
kockázatát és emeli a jókedvért is felelős szerotonin hormon szintet...''
folytatás>> |
|
Amit szülőként tehetünk a gerincferdülés ellen
,,A
mozgásszegény életmód már gyermekkorban érezteti hatását. A túlsúly és
a testmozgás hiánya nem csak a szív-és érrendszeri és anyagcsere betegségek
kockázatát növeli, de nagy veszélyt jelent a csontrendszert érintő rendellenességek,
a gerincferdülés kialakulása szempontjából is. Ahhoz, hogy az elváltozásokat
eredményesen kezelhessük, szükséges a mielőbbi felismerés, ezért szülőként
fontos, hogy a megelőzés lehetőségei mellett a tünetekkel is tisztában
legyünk. Öröklött, vagy szerzett? Gerincferdülés, vagy másnéven scoliosis
jelentkezhet valamilyen veleszületett betegség, vagy rendellenesség tüneteként,
ilyen esetekben strukturális gerincferdülésről beszélünk. - magyarázza
dr. Bányai Tamás ortopédus, az Oxygen Medical sportorvosa. Másik típusa
a funkcionális gerincferdülés, mely általában mozgásszegény életmód, egész
napos tanulás következményeként jelentkezik, de okozhatják pszichés problémák,
fájdalom miatti kímélő tartás, végtaghossz különbség kompenzációja is.
A gerincferdülés ezen típusa általában lányokon jelentkezik, a pubertás
megjelenésével. Harmadik megjelenési formája az ún. idiopathiás scoliosis:
ismeretlen eredetű, melyet részben genetikai hajlam, rendellenes növekedés,
kötőszöveti eltérések jellemeznek. A gerincferdülés ezen formája szintén
lányoknál fordul elő gyakrabban, típusától függően jelentkezhet 3 éves
kor előtt, 3-10 éves korban, vagy a pubertás idején...''
folytatás>> |
|
Depressziót az ételek is okozhatnak
,,Ételintolerancia
esetén a depresszió kezelésében használt gyógyszerek és a különböző pszichoterápiás
módszerek sem nyújtanak megoldást, ha a tüneteket kiváltó okot nem szüntetjük
meg. Létezik-e kapcsolat a táplálkozás és az érzelmek közt? A kérdésre
már az ókorban is keresték a választ, az összefüggés azonban csak a modern
kor kutatási eredményeinek segítségével vált világossá. Lucretius római
költő szavai jól mutatják, hogy már az ókorban felismerték, hogy bizonyos,
mások számára panaszokat nem okozó ételek egyeseknél komoly problémákat
okozhatnak. Az elmélet évszázadokon át csupán feltevés maradt, s legközelebb
az 1950-es években amerikai orvosok feljegyzéseiben olvashatunk arról,
hogy bizonyos betegeknél megfigyelték, hogy érzelmi életüket befolyásolja
táplálkozásuk. Rinkel, Randolph és Zeller orvosok 'Food Allergy' címmel
megjelent könyvében az írók már egyértelműen állítják, hogy a depresszió,
a hallucinációk, álmatlanság és a táplálkozás közt szoros kapcsolat áll
fenn. Dr. Randolph, belgyógyász, allergológus, könyvében pedig már nem
csak azt állítja, hogy az ételek elfogyasztása a fizikai mellett mentális
tüneteket is okozhat, de egyben azt is kijelenti, hogy a pszichoszomatikus
tünetként diagnosztizált panaszok 60-70 százalékát többek közt az elfogyasztott
ételek is okozzák...''
folytatás>> |
|
A fogcsikorgatás migrénhez vezethet
,,Az
éjszakai fogcsikorgatás rendkívül sok embert érint, bár sokan nem is tudnak
róla. Ám ha az éjszaka során látszólag ok nélkül többször megébredünk,
reggel fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, fáj a fejünk, a nyakunk,
zsibbad a karunk, zúg a fülünk, esetleg visszatérő migrénnel küzdünk, mindenképpen
gondolnunk kell a háttérben meghúzódó jelenségre. A fogszorítás és csikorgatás
hátterében többek közt az állhat, hogy az alsó és felső fogak kiegyensúlyozatlan
érintkezése miatt az állkapocs ízület nem tudja elérni a nyugalmi záródási
pontját. Akár egy nagyobb korona, egy magasabb tömés is okozhatja az ízület
erőlködését. - mondja dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa.
A csikorgatók közt vannak, akik előre-hátra csikorgatnak, mások oldalra
teszik ezt, leginkább öntudatlanul, főleg alvás közben. Azért éjszaka csikorgatunk,
mert az ízület ilyenkor normál esetben is reflexes, minimális mozgásokat
végez. Éppen ezért ha valakinek oldalt normálisan nőtt a foga, elől viszont
a frontfogak nem érnek össze, nem támaszkodnak (lásd pókharapók), akkor
addig próbál szorítani, amíg az érintkezés létre nem jön - ami persze lehetetlen...''folytatás>> |
|
3 apró trükk a téli sportbalesetek megelőzéséhez
,,Ahogy
múlik az ősz az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, ezért a kirándulások,
a szabadban végezhető sporttevékenységek lehetősége egyre korlátozottabb.
Sokan azonban kifejezetten örülnek a téli évszaknak, hiszen ez azt jelenti,
hogy elővehetjük a sí-és snowboard felszereléseket, és újra meghódíthatjuk
a havas lejtőket. Egy kellemes délután azonban rosszul is végződhet, amennyiben
nem készítjük fel kellően testünket a fokozott igénybevételre. Hogy hogyan
kerülhetjük el a sérüléseket, abban Dr. Hidas Péter, a Budai Egészségközpont
ortopédsebész- és sport szakorvosának hasznos tanácsai nyújthatnak segítséget.
'A sportolás közben bekövetkezett sérülések nagyrészt abból erednek, hogy
állóképességünk és kondíciónk nem megfelelő, vagy a szükséges bemelegítést
nem vesszük kellően komolyan. Ennek következtében azonban ficam, rándulás
sőt törés, illetve szalagszakadás is bekövetkezhet, amely sajnos fájdalmas
véget vethet a kikapcsolódásnak. Ezért ha már tudjuk az indulás időpontját,
4-6 héttel előtte kezdjük el felkészíteni testünket a fokozott terhelésre'
- mondta a doktor úr...''
folytatás>> |
|
Tények és tévhitek a vérnyomásról
,,Magyarországon
a felnőttek 16-20 százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magas vérnyomás
betegségben szenved, ám sokan nem ismerik problémájuk okait, összefüggéseit.
Annyit tudunk, hogy nem jó, ha túl magas a vérnyomás, és az is lehet zavaró,
ha túl alacsony. De arról például már kevesen tudnak, hogy ajánlott-e a
sport vagy fogyasztható-e alkohol vérnyomásprobléma esetén. A leggyakoribb
kérdésekre dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyásza, angiológusa válaszol.
- Miért lehet magasabb a vérnyomás, ha az orvos méri? Az orvosi rendelőben
sokaknak valóban magasabb a vérnyomásértéke a megengedettnél, ami 140/90
higanymilliméter. Ennek oka lehet az úgynevezett fehérköpeny-szindróma,
ami azt jelenti, hogy a beteg vérnyomása az orvosok, a rendelő miatt érzett
stressz miatt megemelkedik. Ezt a diagnózist azonban csak akkor szabad
kimondani, ha az otthoni vérnyomásértékek igazoltan a normál tartományban
vannak. - Öröklődik-e a magas vérnyomás? Tény, hogy a magasvérnyomás-betegségre
való hajlam több génben is meghatározott. A betegség kialakulásához azonban
több tényező együttes fennállása szükséges. A genetikán kívüli kockázati
tényezők jelentős hányada életmódunkkal befolyásolható...''
folytatás>> |
|
Téli bőrápolás kisbabáknál
,,'Olyan
szép az arca, mint a baba bőre' - hangzik el gyakran, ha olyan embert látunk,
aki egészséges, szép bőrrel rendelkezik. A test első védelmi vonala a bőr,
ezért ápolására különös figyelmet kell fordítani. A téli hónapokban a bababőrt
is komoly kihívások érik. Hogyan vigyázzunk rá most, amikor egyik percről
a másikra beköszönt a fűtési szezon? A zord időjárás, a vitaminokban szegényebb
táplálkozás, a kevés mozgás a szabad levegőn, a napfény hiánya egész szervezetünket
megviseli. A tél nyomai mégis leginkább bőrünkön tükröződnek. Arcunk színe
sápadttá válik, ellenálló-képessége csökken. Egy csecsemő bőre még nem
fejlődött ki teljesen: bár pont annyi rétegből áll, mint egy felnőtt emberé,
azonban jóval vékonyabb, mint a felnőtteké, szarurétege áteresztőbb, a
védelmező savköpeny és a benne található természetes baktériumflóra csak
lassan épül fel, s a faggyútermelés is minimális. Ezért a kisbaba bőre
kevésbé ellenálló és különösen érzékeny: gyakran újra és újra kipirosodik,
begyullad, szárazzá vagy pikkelyessé válik, elsősorban a popsi területén.
Egyéves kor alatt a csecsemő verejték- és faggyúmirigyei még nem működnek
tökéletesen, ezért egy kisbaba nem izzad annyira, mint egy felnőtt ember.
Bőre még nem tudja megfelelően szabályozni a testhőmérsékletet, így ha
nincs elég meleg, hamar kihűl...''
folytatás>> |
|
Az egészséges bőr titka: hasznos baktériumok
,,A
Kalifornia Egyetem kutatói igazolták, hogy a bőrfelszínen található normál
baktérium flóra gátolja a sérülések után jelentkező túlzott mértékű gyulladások
kialakulását. Az emberi és egér baktérium tenyészeteken elvégzett vizsgálatok
érdekessége, hogy nem csak a sebgyógyulás eddig fel nem fedezett folyamataiba
enged betekintést, de egyben mikroszkópikus szintű magyarázatot is nyújt
a higiénia hipotézis megértéséhez. Az 1980-as évek végén felfedezett higiénia
hipotézis szerint a kora gyermekkorban elszenvedett fertőzések hiányában
az immunrendszer megfelelő érése nem következhet be, így az a későbbiekben
kóros reakciót fejleszthet ki a baktériumokkal és vírusokkal szemben. A
hipotézis így választ ad arra a kérdésre is, hogy miért gyakoribbak szénanáthás
és ekcémás megbetegedések a kiscsaládokban élő gyermekeknél, mint a nagy
családokban felnövekvő gyermekek körében, akik feltehetően több fertőzésen
estek át. A bőr normál mikroflórájának, vagyis a bőr felszínén élő mikroszkópikus
és rendszerint ártalmatlan baktériumoknak egyike a staphillococcus. A kutatás
során egy olyan, korábban nem ismert folyamatra derült fény, melynek során
a staphillococcus baktérium megakadályozta a bőr gyulladását...''
folytatás>> |
|
November 18. - COPD Világnap
,,Az
Egészségügyi Világszervezet 2008-as felmérései alapján a COPD 2030-ra a
harmadik vezető halálok lesz a világon. A dohányzás okozta kórképek közül
most kiemelten foglalkozunk a tüdőt érintő elváltozásokkal, melyek közt
is a leggyakoribb és legtöbb halálos áldozatot követelő elváltozás a krónikus
obstruktív tüdőbetegség. A COPD kialakulásának a legfontosabb és leggyakoribb
oka a dohányzás, mely a COPD-s betegek 85-90%-ában játszik szerepet a betegség
kialakulásában. A betegség lassan alakul ki: kezdetben a belélegzett füst
hatására a hörgők nyálkahártyája begyullad. A gyulladás számos kedvezőtlen
folyamatot indít el a tüdőkben, melynek eredményeképpen a kilégzés nehezítetté
válik, tüdőtágulat alakul ki - magyarázza dr. Dózsa Izabella tüdőgyógyász,
a Budai Tüdőközpont orvosa. Egyre több jel mutat arra, hogy a COPD kapcsán
kialakuló gyulladás nemcsak a légutak izomzatát károsíthatja, hanem testszerte
a szövetek gyulladását idézheti elő, amely az érintett szervek működésének
károsodásához vezethet (csökken a működőképes vázizomzat és a szívizom,
valamint a csontok tömege, károsodhatnak az ízületek, izomsorvadás, csontritkulás,
ízületi panaszok léphetnek fel)...''
folytatás>> |
|
A klóros uszodavíz növeli az asztma és allergia kockázatát
,,Nemrégiben
láttak napvilágot azok a kutatások, amelyek szerint a kisgyerekek klóros
vízben történő úszóedzései növelik a légzőrendszeri fertőzések kockázatát.
A tudósok felbecsülték a klóros uszodavíz hatását a bronchiolitis (az alsóbb
légutak gyulladásos megbetegedése gyermekkorban) kialakulására és későbbi
következményeire nézve. 30 óvodából 430 gyereket vizsgáltak, akinél 5,7
év volt átlagéletkor és 47 % a lány. A szülőkkel előzőleg kitöltettek egy
kérdőívet a gyerek kórtörténetéről, az úszási szokásaikról és a lehetséges
súlyosbító tényezőkről. Az eredmények a következőképp alakultak: A fedett
vagy nyílt klóros uszodai vízben történő edzések kétéves kor alatt összefüggésbe
hozhatók a bronchiolitis nagyobb kockázatával. Az edzések száma természetesen
egyenesen arányos a rizikó arányával. Az összefüggés még akkor is nyilvánvaló
volt, ha más rizikótényezőket kizártak. Azok közt a gyerekek közt, akiknek
szülei nem szenvedtek atópiás betegségekben és óvodába sem jártak (tehát
számos rizikótényezőtől mentesültek), 4.45-szeresére nőtt a bronchiolitis
kialakulásának esélye, amennyiben a gyermekkoruk során 20 óránál többet
töltöttek klóros vízben...''
folytatás>> |
|
Munkamánia - a karrier betegít? (Október 10. - a Lelki Egészség
Világnapja)
,,Workalcoholism
- így is nevezik a munkamániát, amely nevének megfelelően komoly betegséget
takar. Az ebben szenvedők szinte észrevétlenül csúsznak bele egy olyan
állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyetlen forrása a munka,
amely szinte minden mást kiszorít az életből. A következmények pedig nem
csak lelki, de testi problémákban is jelentkeznek - világosít fel dr. Kocsi
Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája. Sokan magától értetődőnek
tekintik, hogy a munkamánia korunk tipikus menedzser-betegsége, de érdekes
adat, hogy az író Gustav Flaubert már 1852-ben jelentetett meg megfigyeléseket
a túlzottan munkájukba temetkező emberekről. Ferencz Sándor kutató 1919-ben
írt például a vasárnapi neurózisról, amelynek okát a munkája nélkül maradt
ember céltalanságában kereste. Mai értelemben a munkamánia leírása: olyan
függőségi állapot, amelyben a munka drogként funkcionál, az élet egyetlen
értelmévé válik, ezáltal háttérbe szorítva a társas, szociális és családi
kapcsolatokat. Ez pedig nyilvánvalóan az érzelmi kiüresedéshez, illetve
akár összeroppanáshoz is vezethet, ha az érintett nem kér idejében segítséget...''
folytatás>> |
|
Prosztatavédő tökmag és házasélet
,,A
férfiak jelentős részének tudomása van a prosztatája létezéséről, ugyanis
számtalan kellemetlen tünet okozója lehet ez a szerv. Amíg jól működik,
jelenléte teljesen észrevétlen marad. Fontos tehát, hogy megóvjuk egészségét
tudatos életvitellel, intimtornával és akár a táplálkozással is. A prosztatavédő
élelmiszerekről, természetes anyagokról dr. Babai László, az Oxygen Medical
prevenciós szakértője beszélt. A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt
elhelyezkedő, gesztenye nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek
váladéka adja a sperma folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége
miatt kitapintható a végbélen keresztül és duzzanata következtében nagy
nyomást tud gyakorolni a rajta áthaladó húgycsőre, ezt tapasztalhatják
a prosztata megnagyobbodással küzdő férfiak a vizelési nehézségeikben.
A méretbeli növekedésen kívül a prosztata jellemző betegsége lehet a gyulladás
és akár a rák is. A megnagyobbodás olyan gyakori jelenség, hogy az 50 év
feletti férfiak 50 százalékát érinti, hiszen a jóindulatú elváltozás hátterében
az öregedés folyamatában lejátszódó hormonális változások is állnak. Jellegzetes
tünetei a vizeletürítési problémák, illetve az utócsepegés. A sűrű vizelési
inger, a vizelési képtelenség, a fájdalom, a hidegrázás, a láz akut prosztatagyulladást
jelezhet, amely orvosi kezelést igényel. A krónikus gyulladás tünetei nem
ilyen feltűnőek, hiszen ott nincs láz, jelentős fájdalom, de a problémák
állandóan jelen vannak...''
folytatás>> |
|
Milyen az ideális fogamzásgátló módszer?
,,A
fogamzásgátlót szedő nők fele havonta legalább egyszer elfelejti bevenni
tablettáját és közülük minden második nincs tisztában ennek kockázataival
- derült ki egy nagyszabású, mintegy hétezer fővel készített internetes
felmérésből. Egy tréfás, ám sok igazságot hordozó mondás szerint egy nő
két dologért tesz meg mindent: hogy legyen gyereke és hogy ne legyen gyereke.
A hölgyeknél valóban egyre inkább elvárás, hogy a gyermekvállalás időpontját
önmaga határozza meg, felszabadultan élhesse szexuális életét, amihez elengedhetetlen
a biztonságos, ugyanakkor kényelmes fogamzásgátlás. A legtöbb nő a hormontartalmú
fogamzásgátló tabletták kapcsán elsősorban a súlygyarapodástól tart, ugyanakkor
keveset tudnak a nem megfelelően szedett tabletta következményeiről, esetleges
egészségügyi kockázatairól és a lehetséges alternatívákról. Mindez nem
is lenne gond, ha a nők valóban mindig az előírtaknak megfelelően alkalmaznák
a tablettákat. A fogamzasgatlashavi1x.hu portálon jelenleg is futó (nem
reprezentatív, ám igen nagy mintát képviselő) kérdőív eredményei szerint
ugyanakkor ez korántsincs így...''
folytatás>> |
|
Csíkok a bőrön - Mit tehetünk a stria ellen?
,,A
striákat sokan összekeverik a narancsbőrrel, főleg azért, mert ugyanazokon
a testtájakon - leginkább hason, combon, csípőn, fenéken, esetleg mellen
- jelennek meg. Holott míg a narancsbőr a zsírsejtek kiboltosulása a bőrfelszín
felé, addig a stria gyakorlatilag nyúlási, közkeletű nevén terhességi csík.
Kialakulásáról és a kezelés lehetőségeiről Dr. Vincze Ildikó, az Oxygen
Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt. Hízás után csíkok? A striák
a feszülés irányára merőleges lila vagy vörös csíkok, amelyek később gyöngyházas
fehér színűvé fakulnak. A csíkok jellemzően nagy hízás és fogyás után jelentkeznek,
esetleg éppen ezért terhesség következtében, vagy ha valaki túl intenzíven
folytatja a testépítést. Kialakulásuk oka tulajdonképpen az, hogy a bőr
alatti kötőszövet nem tud ugyanolyan ütemben növekedni, mint a bőr felső
rétege, így megreped vagy elszakad. A kötőszöveti gyengeséget a mozgásszegény
életmód és a helytelen táplálkozás is fokozhatja, azonban sajnos a genetikai
meghatározottság is negatív irányban befolyásolja a folyamatot. Így ha
valakinek az édesanyja is küzdött ezzel a jelenséggel, annak sokkal jobban
oda kell figyelnie a megelőzésre. Ebben a problémában ugyanis - éppúgy,
mint a narancsbőrnél - főleg a nők érintettek, mivel a női kötőszövet sokkal
lazább szerkezetű, hiszen csak így tud alkalmazkodni a terhességhez...''
folytatás>> |
|
Mi a kardiotréning és az aerob kapacitás?
,,Sokat
hallhatjuk a kardiotréning és az aerob edzés kifejezéseket - különösen
a fogyással és az egészségre gyakorolt hatással kapcsolatban -, de nem
árt pontosítani, valójában mit is takarnak ezek a fogalmak. A tájékozódásban
dr. Bányai Tamás, ortopéd- és sportorvos, az Élj Tovább 5 Évvel! program
szakértője segít. A kardiotréning kifejezést sokan sokféleképpen értelmezik,
gyakran használják például a fitnesz-sportok összefoglaló neveként. Leginkább
a gyaloglást, a futást, kocogást, kerékpározást, aerobikot, kardiogépeken
végzett tréninget sorolják ebbe a kategóriába, bár bizonyos intenzitási
szinten a labdajátékok, a vízi- és a téli sportok is ide tartoznak. Más
szövegkörnyezetben az aerob edzést értik alatta, bár a szív- és a vérkeringési
rendszer és az állóképesség nem csak aerob, hanem anaerob úton is fejleszthető.
Az edzőtermekben és fitnesz központokban leginkább szűkebb értelemben a
különböző kardio-berendezéseken (futópad, ellipszisjáró, kerékpár, lépcsőző-
és evezőgép) történő edzést nevezik 'kardiózásnak'...''
folytatás>> |
|
Tények és tévhitek az amalgám fogtömésről
,,Nincs
még egy, a fogászatban használatos anyag, mely az amalgámhoz hasonló vitákat
váltott volna ki. Az amalgámot megjelenése óta számos kutató támadta, sokak
szerint azonban, azóta sem készült még hozzá hasonlóan tartós anyag, mely
különösen rágófogak esetében jelent hosszútávú megoldást a szuvas fogak
kezelésére. Higany és ón ötvözetéből álló tömőanyagokat már az Ókori Kínában
is használtak, majd 1818-tól kezdődően folyamatos fejlesztések során 1896-ra
alakult ki a legmegfelelőbb keverési arány, melynek felfedezése dr. John
Vladimar Black nevéhez fűződik. Napjainkban a fogászati amalgám összetétele
a Fogorvos Világszövetség (FDI) leírása szerint a következő: -50 százalék
folyékony higany, -50 százalék fémpor, mely legalább 65% ezüstöt, legfeljebb
29% ónt, legfeljebb 6% rezet, legfeljebb 2% cinket és legfeljebb 3% higanyt
tartalmaz. Az amalgám összetevői közül a legnagyobb vitákat kétség kívül
a higany alkalmazása váltotta és váltja ki napjainkban is. Egyes elméletek
szerint
a higany folyamatosan oldódik a tömésekből, így akár évekkel később is
jelentkezhetnek a higanymérgezés tünetei...''
folytatás>> |
|
Sütőtök - az őszi-téli vitaminforrás
,,Kétségtelenül
elérkezett a sütőtökszezon! Nemcsak azért mert a közelmúltban volt Halloween
napja - a boszorkányok, kísértetek és a Mindenszentek ünnepe -, hanem mert
a sütőtök akkor ízletes igazán, ha megcsípte az őszi, hajnali dér. A sütőtök
sokakban kellemetlen gyermekkori élményeket ébreszt, pedig változatos felhasználása
mellett fogyasztása rengeteg egészségügyi előnnyel jár. A különleges formájáról
és élénk színéről ismert zöldség vitaminokban igen gazdag, ezért erősíti
az immunrendszert, véd a megfázástól és annak következményeitől, valamint
rák-megelőző hatása is van. Kevesen tudják, hogy a rendszeres sütőtök,
illetve sütőtök lé fogyasztás serkenti a máj működését, tehát a méregtelenítést
is. Gasztronómiai sikerét nem csupán finom ízének és belső értékeinek köszönheti,
de az elkészítési lehetőségek egész tárháza miatt is nagyon népszerű. Sós
és édes ételek egyaránt készíthetők belőle, hiszen tejszínes sütőtöklevesnek,
vagy desszertnek csakúgy alkalmas, mint húsok mellé szószként tálalva...''
folytatás>> |
|
Depressziót az ételek is okozhatnak
,,Ételintolerancia
esetén a depresszió kezelésében használt gyógyszerek és a különböző pszichoterápiás
módszerek sem nyújtanak megoldást, ha a tüneteket kiváltó okot nem szüntetjük
meg. Létezik-e kapcsolat a táplálkozás és az érzelmek közt? A kérdésre
már az ókorban is keresték a választ, az összefüggés azonban csak a modern
kor kutatási eredményeinek segítségével vált világossá. 'Ami az egyiknek
étel, a másiknak keserű méreg' - Lucretius római költő szavai jól mutatják,
hogy már az ókorban felismerték, hogy bizonyos, mások számára panaszokat
nem okozó ételek egyeseknél komoly problémákat okozhatnak. Az elmélet évszázadokon
át csupán feltevés maradt, s legközelebb az 1950-es években amerikai orvosok
feljegyzéseiben olvashatunk arról, hogy bizonyos betegeknél megfigyelték,
hogy érzelmi életüket befolyásolja táplálkozásuk. Rinkel, Randolph és Zeller
orvosok 'Food Allergy' címmel megjelent könyvében az írók már egyértelműen
állítják, hogy a depresszió, a hallucinációk, álmatlanság és a táplálkozás
közt szoros kapcsolat áll fenn. Dr. Randolph, belgyógyász, allergológus,
könyvében pedig már nem csak azt állítja, hogy az ételek elfogyasztása
a fizikai mellett mentális tüneteket is okozhat, de egyben azt is kijelenti,
hogy a pszichoszomatikus tünetként diagnosztizált panaszok 60-70 százalékát
többek közt az elfogyasztott ételek is okozzák...''
folytatás>> |
|
Mozgással az optimális vérnyomásért!
,,Mielőtt
bárki kizárólag a genetikára fogná a magas vérnyomását, fontos tudnunk,
hogy mi magunk, az életmódunk is jelentősen befolyásolja ezt az értéket.
Az Élj Tovább 5 Évvel! program ötletgazdája, dr. Babai László a lehetőségeinkre
hívja fel a figyelmet. Nem csak örökség! Magyarországon a felnőttek 16-20
százaléka, a 60 éven felüliek több, mint fele magasvérnyomás betegségben
szenved, ám még mindig kevesen fordulnak tudatosan a probléma megoldása
felé. Tagadhatatlan, hogy a betegségre való hajlam közel 40 százalékban
meghatározott a génekben. Ám a hajlam még nem maga a betegség! De a felnőttkori
megjelenésnek számos életmódbeli kockázati tényezője van. Ilyenek a mozgásszegény
életmód, a dohányzás, a stressz, a koleszterinszint, a fokozott sófogyasztás,
illetve a cukorbetegség. Könnyű belátni, hogy ezek jelentős része akaratunktól
függően változtatható. A magas vérnyomás önmagában az esetek döntő többségében
nem kellemetlen, maximum egy kis fejfájást okoz, ám növeli a szívinfarktus
és a stroke kockázatát, éppúgy, mint az aneurizmáét vagy a veseelégtelenségét.
Jó hír, hogy a vérnyomás természetes módszerekkel is csökkenthető, amelyek
közül az elsődleges a testtömeg csökkentése...''
folytatás>> |
|
Tartsd kordában a pulzusodat!
,,Sportolás
közben mindannyian tapasztalhatjuk, hogy szívverésünk és pulzusszámunk
fokozódik, és a nyugalmi állapothoz képest szinte majd kiugrik a helyéről.
Ezzel főként azok szembesülhetnek, akik rendszertelenül sportolnak és ezért
kevésbé edzettek. Vannak olyanok is, akiknek elég néhány emeletnyi lépcsőzés,
és már ekkor is légszomjjal együtt jelentkező szapora szívverés lép fel.
Ez az állapot azonban általában enyhül, amint megpihenünk. De mi a teendő
akkor, ha ez a tünet teljesen nyugalmi állapotban jelentkezik? A szapora
pulzus általános jelenség ha testedzést végzünk, ha stresszhelyzetbe kerülünk,
vagy ha izgatottá válunk valami miatt. A felnőttek esetében az 50-60/perc
és a 100/perc közötti érték tekinthető normálisnak, de gyermekeknél ez
az érték akár nagyobb is lehet, sőt terhelésnél akár 200/perc értékű pulzust
is mérhetünk. Ha azonban nyugalmi állapotban mérünk rendszeresen 100/perc-t
meghaladó értéket, mindenképp forduljunk szakorvoshoz, hiszen a normálisnál
nagyobb pulzusszámot számtalan egészségügyi probléma, mint például pajzsmirigy
rendellenesség, szívizombetegség, láz valamint tüdőbetegség is okozhat...''
folytatás>> |
|
Betegségek láncreakcióját indítja el a túlsúly
,,A
gömbölyded formákat az aktuális divat nem fogadja el, ám a plusz kilók
nem elsősorban esztétikai, hanem egészségügyi problémákat jelenthetnek.
Sőt, minél több fölösleges kilót cipel valaki, annál nagyobb valószínűséggel
alakul ki betegség, ami láncreakciót indít el, mert újabb és újabb rendellenességek
mutatkozhatnak. A túlsúly vagy elhízás következtében kialakuló egészségügyi
problémák két, nagy- és kis kockázatú csoportba sorolhatóak. A nagy kockázatú
betegségek (például magas vérnyomás, szívbetegség, cukorbetegség, epekövesség,
ízületi gyulladás, köszvény, visszér, alvászavarok, érszűkület) kialakulására
hatványozottan van esély, ha valaki túl sok pluszkilót cipel. Kis mértékű
kockázattal ugyan, de sajnos előfordulhat többféle daganatos megbetegedés,
hasnyálmirigy gyulladás, valamint hölgyek esetében meddőség, ami az elhízásra
vezethető vissza. Éppen ezért minden érintettnek fontos, hogy tegyen a
túlsúly ellen. Már kicsit elcsépeltnek tűnhet, de valóban ez a kulcsszó:
ÉLETMÓDVÁLTÁS...''
folytatás>> |
|
Terhesség és visszerek
,,A
terhesség alatt több olyan változás is történik, amely elősegíti a visszerek
kialakulását. Az első trimeszter idején főként a hormonális hatások, később
pedig a vénakompressziót okozó, növekvő testsúly következtében változik
meg a vénás keringés. A várandósság időszakában a terhességi hormonok,
az ösztradiol és a progeszteron hatására csökken a visszerek tónusa, a
keringés lassul, a vénákban levő nyomás megnövekszik, így a véna kitágul
- magyarázza dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyász, angiológus orvosa.
A második és főként a harmadik trimeszterben az egyre növekvő magzat a
könnyen összenyomható kismedencei vénák leszorítása által tovább fokozhatja
a vénás pangást, akadályozva a vénás vér visszaáramlását. Visszerek nemcsak
az alsó végtagokon alakulhatnak ki. Különösen többszörös terhesség esetén
megjelenhetnek gáttáji és a kismedencei vénatágulatok is, ezek azonban
a legtöbb esetben a szülést követően visszafejlődnek. A láthatóan növekvő
visszereken kívül egyéb tünetek is jelentkezhetnek, mint például a lábdagadás,
a láb feszülése, fájdalom, nehézlábérzés, és súlyos esetekben felületes
visszérgyulladás is kialakulhat...''
folytatás>> |
|
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
,,A
fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb
ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud
bomlani, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink miatt, aminek
következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek. A jelenségről
és a teendőkről dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.
A fog három fő alkotórésze a fogcement, a dentin és a zománc, amelyek közül
egyedül ez utóbbi látható a felszínen. Színét leginkább az alatta található
dentin színe határozza meg, ugyanis maga a zománc áttetsző, tehát a világossárga
és a szürkés is egészséges szín lehet. Általában az íny felé vékonyodik,
amíg el nem jut a cement-zománc találkozási pontig. Közismert, hogy a zománc
épségét a savas élelmiszerek, italok károsítják, de sokáig úgy tudtuk,
a nyál közömbösíti ezt a károsító hatást. Amerikai kutatók azonban ezt
cáfolták, és kísérletekkel bizonyították, hogy a narancslében található
savak sokkal inkább kikezdik a fogzománcot, mint a peroxidok, amelyeket
egyes fehérítő fogkrémek tartalmaznak...''
folytatás>> |
|
A legjobb bőrfiatalító: a folyadékpótlás
,,A
kor előrehaladtával életmódunk egyre inkább nyomot hagy külsőnkön is. Az
apróbb ráncok, a szárazabb bőr mind az idő múlásának figyelmeztető jelei.
A különböző fiatalító kozmetikai beavakozások és arcápolók mellett azonban
gyakran elfelejtkezünk arról, hogy már egy kis odafigyeléssel is sokat
tehetnénk azért, hogy bőrünk üdeségét megőrizzük. Ehhez nélkülözhetetlen
a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztás. Ahhoz, hogy jobban
megértsük a rendszeres folyadékfogyasztás jelentőségét, először is tudnunk
kell, hogy testünk közel 70 százaléka víz - magyarázza dr. Boros-Gyevi
Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológus orvosa. Egy nap folyamán
a lélegzettel, izzadás során és a vizelettel is jelentős mennyiségű -2-3
liter- folyadékot veszítünk. Különösen nyári melegben, ha a vízvesztés
nagy, de az utánpótlás elmarad, a vér és a többi szövet víztartalma csökken.
A nagyfokú vízvesztés komoly egészségi problémákat okozhat, de a folyadékpótlás
elmulasztását akkor is megérzi szervezetünk, ha súlyosabb tünetek nem jelentkeznek...''
folytatás>> |
|
Az egészség ára
,,Nyilvánvaló
tény, hogy a betegség nem olcsó mulatság: a gyógyszerek, a kórházi ellátás,
a munkából való kiesés az államnak és az egyénnek is sok pénzébe kerül.
Az is világos, hogy az egészség a legfőbb érték. De vajon melyik éri meg
jobban anyagilag: kezelni a betegséget vagy megelőzni? Az egészségügy költségeiről
és hatékonyságáról Dr. Aport Péter sportorvos, a Semmelweis Egyetem Testnevelés
és Sporttudományi Karának professzora, az Oxygen Medical szakértője írt
tanulmányt. A mozgásszegény életvitel és a testzsírfelesleg által okozott
krónikus cardio-, vasculometabolicus betegségek anyagi terhe tetemes mind
az egyén, mind az országok számára. Bár országonként jelentős különbségek
mutatkoznak a számszerűségben, az biztos, hogy a világ bármely részében
olcsóbb a megelőzés a testmozgás és az egészséges étkezés terjesztésével,
mint amennyibe ez gyógyszerekkel kerül. Ha csak azt a tanulmányt nézzük,
amely szerint a hátránnyal (betegséggel, elhízással, stb.) élők a 21-65
éves népesség 6-9%-át tették ki 1996 és 2004 között az Amerikai Egyesült
Államokban, s az összes egészségi kiadásuk személyenként 10508 dollár,
míg az egészségeseké 2256 - már látványos a különbség...''
folytatás>> |
|
Életmentő - tüdőgyulladás ellen
,,Hamarosan
beköszönt a tél, és vele együtt az ilyenkor ''szokásosan'' ránk leselkedő
betegségek, az influenza vírusok okozta kórképek és a bakteriális eredetű
légúti megbetegedések. Szerencsére a legveszélyesebbek - az influenza-változatok
és a gyakran ezen betegségek szövődményeként fellépő, szintén akár halálos
kimenetellel is fenyegető tüdőgyulladás - kivédésére fel tudunk védőoltásokkal
készülni. A felkészülést azonban idén jóval korábban el kell kezdenünk!
Eddig elegendő volt csak az igazán kemény téli hónapokkal, mint veszélyes
időszakkal számolnunk. Az újinfluenza vírus megjelenése azonban átírta
ezt a gondolkodásmódot. Egyrészt úgy tűnik, hogy pillanatnyilag folyamatosan
kell légúti vírusfertőzésektől tartanunk. Másrészt - tekintve, hogy ezek
a kórképek az általuk legyengített szervezetben mintegy 'megágyaznak' a
bakteriális fertőzéseknek - ez azt is jelenti, hogy lényegesen előre -
és kitolódik az a téli időtartam, amikor nagy számban várható pneumococcus
baktérium okozta légúti fertőzés, elsősorban tüdőgyulladás fellépése. Érdemes
tehát minél előbb beadatni a 'tüdőgyulladás elleni'' védőoltást is. Jelenleg
a 2 éves kor alatti gyermekeknek biztosít az állam ingyenes pneumococcus
elleni vakcinát...''folytatás>> |
|
A hozzátáplálás mérföldkövei
,,6
hónap viszonylagos állandóság után, fél éves kora körül a baba felfedezésre
indul. Ebben az időszakban a csecsemő már nem csak forog, hanem már aktívan
mászik is. A baba általában 8-9 hónaposan már stabilan ül a járókában vagy
önállóan eljátszik a szőnyegen, naponta többször körbemássza a lakást,
pakol, kommunikál a saját kis nyelvén. Rengeteg energiára van szüksége,
táplálkozásában is változásoknak kell bekövetkeznie. A kicsi szervezete
6 hónapos kortól igényel olyan vitaminokat, ásványi anyagokat, amelyek
a gyümölcsökből, főtt zöldségekből nyerhetőek, ezért 6 hónaposan a hozzátáplálást
feltétlenül érdemes elkezdeni. Minden anyuka izgalommal várja, mit fog
szólni a baba az első kanál friss gyümölcsléhez, a főtt zöldséghez, ugyanakkor
aggódunk is: és ha nem lesz jó evő a gyermekem? Az étrend színesítésének
ideje: Ebben a korban lehet és kell a napi rutinokat, így az étkezési rutinokat
is, kialakítanunk, ha a későbbiekben problémamentes étkezéseket szeretnénk.
Nagyon fontos, hogy a felfedezések korszakában a biztonságot adó régi szokásokat
fenntartsuk, illetve újakat is alakítsunk ki, többek között a táplálkozás
területén is. A csecsemő biztonságát és egészségét szolgálja, hogy az étkezések
közül a reggeli és az esti anyatejes, annak hiányában tápszeres etetést
ebben az időszakban végig megtartjuk a korábbival teljesen azonos módon...''
folytatás>> |
|
Tedd a szekrénybe az úszógumit!
,,A
nyár végével a fényképek megőrzik nyaralásunk emlékeit, ám fotóink kellemes
hangulata mellett egyéb jelek is utalnak a semmittevésre: a pihenés alatt
felszedett kilóktól gyakran nehezebb megszabadulni, mint gondolnánk. A
következőkben Tarnai Irén, a Budai Egészségközpont dietetikusának hasznos
tanácsait olvashatjuk arra vonatkozóan, hogy milyen módszerekkel nyerhetjük
vissza a nyaralás előtti alkatunkat és őrizhetjük meg vonalainkat a mindennapokban.
'A nyaralás a pihenés mellett a finom falatokról, és nassolásról szól.
Gyakran késő este vacsorázunk, háttérbe szorul a rendszeres étkezés, keveset
mozgunk, az egészséges táplálkozásról pedig szinte teljesen megfeledkezünk.
Ehhez hozzájárulhat még a mindennapoktól eltérő mértékű alkoholfogyasztás
is. Ez főként azoknál okozhat problémát, akik a nyaralás előtt odafigyeltek
arra, mit esznek, aktívan sportoltak, azonban a pihenés alatt mindezt teljesen
mellőzik. Ők sajnos komoly hasfájással, puffadással és emésztési zavarokkal
küzdhetnek, amely megkeserítheti a kellemes kikapcsolódást' - mondta Tarnai
Irén. Akiknek ezek a tünetek ismerősek, bizonyára szeretnének újra formába
lendülni...''
folytatás>> |
|
Kezdjük egészségesen a tanévet!
,,A
gyermekek számára véget értek a szünidő önfeledt, játékos mindennapjai:
megkezdődött az iskolaszezon. Az iskolakezdésre való felkészülés nemcsak
a nyári szünet utolsó, hanem a tanév első napjaiban is fontos teendőket
tartogat a szülők, és természetesen a gyermekek számára is. Az alábbiakban
Dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyásza segíti néhány
hasznos tanáccsal a tanévkezdést. 'Gyakran tapasztaljuk, hogy gyermekünk
az iskolakezdés után néhány héten belül megbetegszik. Ebben több tényező
is szerepet játszik: az ősz beköszöntével a hűvösebb, párásabb idő kedvez
a légúti kórokozók terjedésének, a közösségi lét elősegíti a fertőző betegségek
terjedését, továbbá az iskolakezdéssel együtt a terhelés szintén növekszik'
- mondta a doktor úr. Nyáron a gyerekek hajlamosabbak későn lefeküdni,
ezáltal reggel tovább - akár 10 óráig is - aludni. Mivel az iskolaidő alatt
ennél jóval hamarabb fel kell kelniük, fontos, hogy minél hamarabb -legkésőbb
este kilenckor - ágyba kerüljenek. Egy iskoláskorú gyermeknek 9-10 órányi
alvás szükséges ahhoz, hogy kipihent legyen. Ezt azért szükséges hangsúlyozni,
mert manapság a gyermekek terhelése egyre nagyobb, sokan járnak külön órákra,
és sajnos sokszor estére marad a tanulás...''
folytatás>> |
|
Nem csak a lyukas fog fájhat
,,Szerencsés
az a felnőtt, akinek még sosem fájt a foga, de erre a magyaroknak nincs
túl sok esélye, hiszen egy megdöbbentő statisztika szerint évente átlagosan
egy fogkefét és két tubus fogkrémet használunk el! Így nem csoda, ha előbb-utóbb
elromlik és fájni kezd a fog. A fájdalom lehetséges okairól dr. Benkő Krisztina,
az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt. A fájdalom hátterében leggyakrabban
a fogszuvasodás (káriesz) áll. A lassú folyamat során tulajdonképpen áttörik
a zománc - ez pedig hideg-, meleg-érzékenységet válthat ki. A háttérben
a fogak felszínén megtelepedő baktériumok romboló hatása áll, ugyanis ezek
savtermelése kioldja a kalciumot a fog anyagából. Amennyiben az üregképződés
tovább halad, a szuvasodás érinti a fog belső állományát, a dentint is,
és ha eléri az idegeket, a fájdalom már súlyosabb jelleget ölthet, és ekkor
már külső beavatkozás nélkül is érezhetjük. Ráadásul a fogbelet merev fal
veszi körül, így gyulladás esetén nem tud tágulni. Ennek következtében
megnő a nyomás, és az így nyomott idegek okozzák a folytonos, feszítő fájdalmat.
Amennyiben még ekkor sem fordulunk orvoshoz, a fog elhal és befertőződik
a foggyökércsúcs körüli terület. Az elhanyagolt gyulladás tályogot is létrehozhat,
amelynek orvosi feltárása viszont már elengedhetetlen, hiszen a felszaporodott
gennyet csak így lehet eltávolítani...''
folytatás>> |
|
A migrén magában rejtheti az infarktus és az agyvérzés veszélyét
is
,,Egy
friss amerikai kutatás szerint a migrénben szenvedőknek legalább kétszer
nagyobb az esélyük a szívinfarktusra, mint a többi embernek, továbbá fokozottan
ki vannak téve az agyi érelzáródásnak/gutaütésnek, és hajlamosabbak arra,
hogy kialakuljanak náluk a kardio-vaszkuláris betegségek fő rizikófaktorai,
köztük a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint.
- A tekintélyes New York-i Yeshiva Egyetem Orvosi karának munkatársai egy
közel tizenkétezer, 18 és 80 év közötti ember bevonásával végzett, átfogó
és reprezentatív felmérés eredményeként jutottak a fenti következtetésre.
- A tanulmány fő üzenete a migrénes betegek és orvosaik számára - mondja
dr. Ertsey Csaba neurológus, a Magyar Fejfájás Társaság elnöke -, hogy
a migrén kezelése mellett külön figyelmet kell fordítani az esetlegesen
szintén meglévő kardiovaszkuláris rizikófaktorok, a diabétesz, a magas
vérnyomás, az emelkedett koleszterinszint, illetve az elhízás felderítésére
és kezelésére. Megijedni azért nem kell - még akkor sem, ha az ún. aurával
járó migrén esetében a szívrohamra való hajlam nem is kétszer, hanem háromszor
magasabb, mint a görcsös fejfájásrohamok nélkül élők esetében -, ugyanis
szerencsére az összes érintettség akár infarktusról, akár stroke-ról legyen
szó, a migréneseknek mindössze 2-4 százalékát érintheti...''
folytatás>> |
|
Tudj meg többet a Candida-fertőzésről!
,,Hallottál
már a Candida nevű fertőzésről? Megrettensz, ha arra gondolsz, hogy Te
is megbetegedhetsz? Bizonyára sokan így vannak ezzel, de mielőtt még a
kelleténél jobban megijednénk, tudnunk kell, hogy a Candida-fertőzést okozó
Candida albicans nevű élesztőgomba minden ember szervezetében megtalálható,
anélkül, hogy bármilyen problémát okozna. A következőkben dr. Sike Róbert,
a Budai Egészségközpont gasztroenterológus szakorvosa mondja el, hogy mi
okozhatja a Candida-fertőzést, és milyen módszerekkel kerülhetjük el, vagy
kezelhetjük a betegséget. A folyamat kialakulásának megértéséhez először
is tudni kell, hogy az emésztőrendszerben -elsősorban a vastagbélben -
több mint 400 fajból álló baktérium és gomba közössége alkotja a bélflórát.
Ennek része a Candida albicans is, mely normális körülmények között csak
kis mennyiségben - néhány százalékban - van jelen. A betegség akkor alakul
ki, ha a Candida aránya a normál bélbaktérium flóra rovására megnövekszik,
elszaporodik. A gomba elterjedésének legfőbb okai a legyengült immunrendszer,
a súlyos Candida fertőzés veszélye egészséges emberben gyakorlatilag elhanyagolható...''
folytatás>> |
|
Egyszerre a ráncok és foltok ellen?
,,Lehetséges,
hogy többféle csodakezelés helyett egyidőben halványítsuk az arcbőr pigmentfoltjait,
érelváltozásait, visszanyerjük bőrünk rugalmasságát és lágyítsuk a ráncokat?
Ez a lehetőség ma már egy speciális készülékkel megvalósítható, hiszen
lézer, villanófény és rádiófrekvencia hatásait egyszerre alkalmazva valamennyi
elváltozást kezelhető. Az eljárást 3-4 hetente több alkalommal kell ismételni,
ha idén elkezdjük, jó esélyünk van rá, hogy tavaszra éppúgy megújulhatunk,
mint a természet. - A ráncok több tényező hatására alakulnak ki. A környezeti
hatások közül legjelentősebb a napfény UV-A tartománya, de szerepet játszanak
még a belső hatások, anyagcsere folyamatok, a mimikai izmok működése, a
bőr kötőszövetének változása. Megkülönböztetünk dinamikus és statikus ráncokat.
A dinamikus ráncok különböző érzelmek kifejezésekor jelennek meg arcunkon
(nevetés, csodálkozás, harag, stb.) és nyugalmi fázisban eltűnnek, a bőr
kisimul. Egyeseknél bizonyos izmok tónusa fokozódik, így nyugalmi állapotban
is fennmarad a kialakult bőrredő, ez már állandó ráncként látható. Finomabb,
statikus ráncok a vízhiányos, romló kötőszövetű bőrnél jelentkeznek. Idővel
a bőr mindenképpen elveszíti rugalmasságát, mert egyre kevesebb kollagén
és elasztin termelődik, valamint a vízmegkötő képessége is csökken. Már
a harmincas években beindul ez a folyamat, látványos fokozódásra pedig
ötven év felett elkerülhetetlenül sor kerül...''
folytatás>> |
|
Támadnak a frontok - a frontérzékenység egyre gyakoribb
,,Különösen
a nők, az idősek, és a gyengébb immunrendszerű, más betegségekkel is küzdő
személyek viselik nehezen a mostanság igen gyakran változó időjárási frontokat,
de a gyerekek, sőt, az állatok is élénken reagálhatnak a változásokra.
Milyen tünetekre kell számítanunk és mit tehetünk a csökkentésük érdekében?
A témáról dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszél.
Hazánkban jellemzően néhány naponta váltakoznak a frontok, vagyis találkoznak
a különböző hőmérsékletű légtömegek, amely az arra érzékenyeket bizony
megviseli. A szervezetre gyakorolt hatások közül a legjelentősebbek a hőmérséklet,
a levegő nedvességtartalma és a szélerősség. Sokan még a légnyomásváltozást
is okolják a tünetekért, de ennek szerepe jóval kisebb, mintha például
felmennénk egy húszemeletes ház tetejére. Van még egy olyan tényező, amely
hatással van ránk: a légelektromos erőtér. A levegőben lévő pozitív és
negatív ionok aránya ugyanis a frontokkal megváltozik: a hidegfront a kis
negatív ionok előretörését hozza, míg a melegfront a nagy pozitív ionok
felszaporodását eredményezi. Az első esetben ingerlékenyebbé válunk, míg
a másodikban inkább lelassulunk...''
folytatás>> |
|
A prosztataszűrés életet menthet
,,50
felett minden 2. férfi ismeri a prosztata-megnagyobbodás tüneteit, 80 felett
pedig ez az arány már 80 %. Éppen ezért fontos, hogy egy férfiember se
vegye félvállról a tüneteket, ugyanis idejében történő szűréssel a folyamat
jól kontrollálható, az esetleges rosszindulatú elváltozás idejében felismerhető
és sikeresen kezelhető. Az igen gyakori probléma hátteréről és a kezelési
lehetőségekről dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa
beszélt. A prosztata (dülmirigy) a húgyhólyag alatt elhelyezkedő, gesztenye
nagyságú és alakú, tokkal körülvett mirigy, amelynek váladéka adja a sperma
folyékony részének jelentős hányadát. A szerv tömörsége miatt kitapintható
a végbélen keresztül és duzzanata következtében kisebb-nagyobb mértékben
beszűkítheti a rajta áthaladó húgycsövet, ezt tapasztalhatják a prosztata-megnagyobbodással
küzdő férfiak vizeletürítési panaszaiknál. A prosztata növekedése bizonyos
mértékig együtt jár a korral, már csak a hormonális változások miatt is,
de ez nem feltétlenül jár együtt vizelési panaszokkal. Amennyiben azonban
a prosztatán áthaladó húgycső összenyomódik, ez fokozatosan elzárja a vizelet
útját, és a húgyhólyag izomzatának egyre nagyobb erő szükséges, hogy átpréselje
a vizeletet. Azért is veszélyes ez a folyamat, mert az erőltetés miatt
az izomzat megvastagodhat, a hólyag falában hegesedés alakulhat ki és csökkenhet
annak kontrakcióképessége is...''
folytatás>> |
|
Göbök, csomók a bőrön
,,A
faggyú- és zsíranyagcsere betegségei számos tünetet okozhatnak, ezek egyrésze
csak esztétikai jelentőségű, míg mások az egész szervezet betegségére utalhatnak.
Ezek kialakulásáról és kezelési lehetőségekről beszél dr. Vincze Ildikó,
az Oxygen Medical bőrgyógyász szakorvosa. Pattanásos bőr kisebb- nagyobb
mértékben mindenkinél megfigyelhető serdülőkorban. Kialakulásában a férfi
nemi hormonok megjelenésének van fontos szerepe (mely nőkben is termelődik).
A bőrben lévő faggyúmirigyek a szőrtüszőkbe nyílnak és a termelődött faggyú
ezen keresztül jut a bőrfelszínre, ahol a hám védelmét és zsírozását látja
el. Kamaszkorban a szőrtüszőben lévő hámsejtek tapadása megváltozik, dugószerű
hámtörmelék alakul ki, mely a faggyú elvezetődését gátolja, ez a mitesszer
vagy comedo képződés. A felhalmozódó faggyú kisebb-nagyobb göbcsék
kialakulásához vezet. A pangó faggyúváladékban baktériumok szaporodnak
el, melyek a gyulladásos folyamatok kialakulásáért felelősek. Ekkor már
gennyes, vörös csomócskákat látunk a bőr felszínén. Amenyiben ezek egymással
összeolvadnak, egyre nagyobb csomókat, úgynevezett nodusokat alakítanak
ki, melyek már a bőr mélyebb rétegeit is roncsolják és hegesedéssel gyógyulnak...''
folytatás>> |
|
Allergia: mítosz és valóság
,,Hazánkban
jelenleg a lakosság több, mint 25 százaléka küzd különböző szintű allergiával.
A tünetek kezeléséről számos hiedelem kering a köztudatban. Az allergiával
kapcsolatos tévhitek eloszlatásában Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont
allergológusa volt segítségünkre. 1. Felnőttként már nem lehetek allergiás
- Sokan gondolják, ha korábban nem jelentkeztek náluk allergia, egy bizonyos
kor után már nem is kell tartaniuk a tünetektől. Az allergia azonban nem
korfüggő, bármely életszakaszban jelentkezhet, sőt a betegek legnagyobb
százaléka épp a kamasz, fiatal felnőtt, 20-30 éves korosztály tagjai közt
található. 2. Az egészséges életmód véd az allergia ellen - Tény, hogy
az egészséges étkezés és a rendszeres mozgás sok krónikus betegség megelőzésében
segít. Az allergia kialakulásában azonban döntő szerepet játszik az öröklődés.
Egy allergiás szülő esetén 30 százalék, ha mindkét szülő allergiás, a gyermeknél
közel 80 százalék az esély, hogy megjelennek a tünetek....''
folytatás>> |
|
A gyermekkori asztmát is kezelni kell!
,,A
táplálkozás megváltozása, a légszennyezettség, a dohányfüst, a szőnyegpadló,
a légkondicionálás mind elősegítik az allergiás eredetű betegségek, így
az asztma kialakulását. A későbbi asztma megjelenésében nagy szerepet játszik
az anyatejes táplálás korai megszüntetése is. Nagyobb gyerekeknél is sokat
tehetünk az asztma megelőzéséért, karbantartásáért. - tudtuk meg dr. Somogyi
Évától, a Budai Allergiaközpont gyermektüdőgyógyászától. Mi is a betegség
lényege? Az asztmás betegeknél olyan ingerek - házipor, virágpollen, állati
szőr, füst, hideg levegő, fizikai terhelés, izgalom - hatására szűkülnek
a légutak, amelyek egészséges embereknél nem okoznak gondot. Az asztmás
rohamban a hörgők simaizomzata összehúzódik, a légutakat borító nyálkahártya
a gyulladás következtében megduzzad, és fokozott nyáktermelés indul, így
a légutak jelentős mértékben beszűkülnek. A beteg ennek hatására erőteljesebben
próbál, illetve kényszerül lélegezni. A tünetek súlyosságukat tekintve
különbözőek lehetnek. Néhány asztmás beteg alkalmanként jelentkező rövid,
enyhe nehézlégzési epizódtól eltekintve többnyire tünetmentes...''
folytatás>> |
|
Több mozgás - jobb szex
,,Amíg
mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető,
addig sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás
jót tesz a szexuális életnek is. Ez utóbbi kielégítő volta pedig magabiztosabbá
tesz, javítja az énképet és még az immunrendszert is erősíti. A folyamatokról
dr. Babai László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője beszélt. Egyértelmű,
hogy a szexualitás gyakorlásához szükséges a megfelelő kondíció, ennek
hiányában ugyanis csökken a teljesítőképesség, az aktus hossza, intenzitása
és maga a libidó is. Ha ugyanis az aktussal együtt járó élettani hatások
(emelkedő vérnyomás és pulzus, élénkülő vérkeringés, az izmok fokozódó
vérellátása) egy fizikailag gyengébb szervezetben játszódnak le, sokkal
erősebben kimerítik azt. És ezt még a központi idegrendszerben felszabaduló,
boldogságérzést generáló kémiai anyagok sem feledtetik. A szexualitás egyik
fő alapja az egészséges érrendszer. Eredetileg a 'kék tablettát' is koszorúér-szűkületre
fejlesztették ki, hiszen nitrogén-monoxid tartalma tágítja az artériákat
és a kisereket. Tulajdonképpen mellékhatásként fedezték fel, hogy erekciót
is képes okozni azoknál, akikben megvan a vágy, de az erek már nem tudnak
megfelelő mennyiségű vért pumpálni...''
folytatás>> |
|
Ciklusmonitorozás ultrahanggal
,,A
nők köztudottan két dologért képesek mindent megtenni: hogy legyen, és
hogy ne legyen gyerekük. Ha a teherbeesés megy nehezen, az ultrahangos
diagnózis sokat segíthet a testi okok feltárásában, mindkét nemnél. A nőknek
azonban első lépésként fontos tisztában lenniük a női nemi ciklus felépítésével.
A kismedencében elhelyezkedő petefészeknek kettős szerepe van: női ivarsejteket
(petesejteket) és női nemi hormonokat termel. Ez utóbbiból két csoportot
különböztetünk meg, az ösztrogéneket és a progesztagéneket. A normális
nemi ivarérettség időszakában két, egymáshoz kapcsolódó ciklus megy végbe
a nők szervezetében. A petefészekben a petesejt egy érési folyamaton megy
át, és kialakul belőle és a körülötte lévő sejtekből az úgynevezett tüsző.
Ez a tüsző termeli az ösztrogéneket, más néven tüszőhormonokat. Nagyjából
a folyamat közepén a megérett petesejt kiszabadul a tüszőből (ez az ovuláció),
és bejut a petevezetékbe. Ha ekkor találkozik a hímivarsejttel, megtermékenyül
és beágyazódik a méhbe. Amennyiben nincs fogamzás, akkor a petesejt 2-3
nap alatt elpusztul...''
folytatás>> |
|
Készülj fel az extrém helyzetekre!
,,A
nyár beköszöntével egyre többen hódolnak a szabadtéri extrém sportoknak,
főként a vízi sportok szerelmesei. A tapasztalt sportolók mellett azonban
nagy számban tűnnek fel lelkes amatőrök is, akik gyorsan, gyakran kellő
felkészültség nélkül szeretnének elsajátítani minden apró trükköt. Az alábbiakban
Dr. Rónai Márton, a Budai Egészségközpont ortopéd szakorvosa ad néhány
hasznos tanácsot a felkészüléssel és a sportolással kapcsolatban. 'A mai
divatos vízi sportok, mint például a jet-ski, wakeboard, vízisí vagy a
szörf nagyon izgalmas, látványos elemeket tartogatnak, és ezáltal sokakat
vonzanak. A gyakran könnyűnek tűnő mozdulatok igencsak igénybe veszik izmainkat
és izületeinket, így mielőtt belevetnénk magunkat a sportolásba, készüljünk
fel megfelelően. A fizikai erőnlét mellett azonban nagyon fontos a szellemi
felkészültség is, hogy sérülés nélkül zárjuk a napot' - mondta a doktor
úr...''
folytatás>> |
|
A néma járvány - a csontritkulás nem csak a nők betegsége
,,A
csontritkulást sokáig a menopauzán átesett nők betegségének gondolták,
de mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy férfiakat is érinti ez a betegség.
Ma Magyarországon kb. 600 ezer női és 300 ezer férfi beteg szenved csontritkulásban,
a betegséggel összefüggésben kialakuló csonttörések száma pedig évi 80
ezerre tehető. Azt gondolhatnánk, hogy a csont egy élettelen szerv, jóllehet
ennek épp az ellenkezője igaz, a csont folyamatos átalakuláson megy keresztül,
épül és bomlik - évente kicserélődik állományának közel 10 százaléka. Normális
esetben a felépülés és a lebomlás egyensúlyban van, ha azonban ez az egyensúly
a csontvesztés irányába mozdul el, kialakul a csontritkulás, vagy latinul
osteoporosis. Az osteoporosis tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége,
aminek következtében csökken a csont tömege, de ezzel párhuzamosan a csont
szerkezetében (minőségében) is átalakulás megy végbe, a csontgerendák elvékonyodnak,
ami miatt a csont törékennyé válik. Tévhit, hogy a csontból kivonódna bármi
is, hiszen annak tartalma, a benne lévő szerves és szervetlen anyagok aránya
nem változik, csupán maga a tömeg csökken. - tájékoztat dr. Ferincz Vera,
az Oxygen Medical reumatológus főorvosa...''
folytatás>> |
|
A nyári ételfertőzések megelőzhetők
,,Nyaranta
jelentősen megugrik az életmérgezések, ételfertőzések száma, és nem csak
a hírhedt szalmonella állhat a háttérben. A nagy melegben nem is kell különösebben
nagy hanyagság ahhoz, hogy romlott, fertőzött élelmiszert fogyasszunk,
éppen ezért még fokozottabban kell ügyelnünk a konyhai higiéniára. A kellemetlen
nyári betegség elkerüléséről dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai
Allergiaközpont orvosa tájékoztat. A WHO (Egészségügyi Világszervezet)
adatai alapján az ételfertőzések közel 60 százaléka háztartásokban fordul
elő, ezért ha otthon körültekintőek vagyunk a főzés, sütés, tárolás kapcsán,
nagyon sok kellemetlenségtől, kényszerű betegszabadságtól óvhatjuk meg
magunkat. Az élelmiszerek gyors megromlására remek példa a hűtőből kint
felejtett tej, amely a harminc fok körüli hőségben akár néhány óra alatt
is megsavanyodik, fogyasztásra már nem alkalmas. Vagyis a tej- és a tejtermékek
nyilvánvalóan könnyen és gyorsan a fertőzések forrásaivá válnak, de ugyanilyen
veszélyesek lehetnek a tojásos ételek, a halak, a húsok is. Mindez természetesen
csak abban az esetben érvényes, ha az elkészítésük vagy tárolásuk nem volt
kellően higiénikus...''
folytatás>> |
|
Árvíz és penészgomba-allergia - Penészmentesítés és fertőtlenítés
árvíz után
,,Az
árvizek nem csak a balesetveszély és az ivóvízbázis fertőzése révén fenyegetik
az egészségünket. A levonuló ár nyomán a beázott falakon, átnedvesedett
bútorokon, elpusztult növényzeten elszaporodnak a penészgombák, amelyek
allergiát és asztmát okozhatnak. A megoldási lehetőségekről dr. Magyar
Donát, a Budai Allergiaközpont aerobiológusa beszélt. Az árvíz során az
épületanyag nagy mennyiségű vizet vesz fel, mely a magas vízaktivitású
gombák elterjedéséhez vezet. A vízigény alapján ugyanis más penészgomba
fajokra számíthatunk egy enyhébb nedvesedés esetén, mint a tartós átázást
követően. Az árvizeket követően Stachybotrys, Chaetomium, Ulocladium, Trichoderma,
és Aureobasidium gombanemzetségek jelenhetnek meg, melyek allergiát és
asztmát okozhatnak. Vészforgatókönyv az árvíz okozta penészesedés elhárítására
- 1. Kárfelmérés. Penészmentesítés előtt kérjen tájékoztatást a biztosítójától
a bizonyítékok dokumentálási módjára (fénykép, tárgyi bizonyíték, helyszíni
kárbecslés) vonatkozóan. Az egészségkárosodás kockázatának dokumentálására
aerobiológiai vizsgálatot is igényelhetnek...''
folytatás>> |
|
A strand miatt gyulladt a szemem?
,,Különösen
a gyerekek élik át gyakran, de nyaranta - egy-egy strandolás, uszodázás
után - a felnőttek is tapasztalhatják magukon a kötőhártya-gyulladás jeleit.
A fertőzést nem könnyű kivédeni, de a kezelése ma már meglehetősen hatékony.
A részletekről dr. Tóth Eszter, az Oxygen Medical szemészorvosa beszélt.
Mi válthatja ki? A szem fehér részét, az ínhártyát borító átlátszó, vékony
nyálkahártyaréteg a kötőhártya, amely még a szemhéjak belső, szem felőli
részét is fedi. Elsődleges szerepe a szem kiszáradásának megelőzésében
van, amelyet nyáktermelő sejtjei biztosítanak, de a szem mechanikai védelméhez
is hozzájárul. Igen érzékeny területről van szó, így ritka az az ember,
aki élete során néhányszor ne találkozna a kötőhártya-gyulladás (conjuctivitis)
kellemetlenségeivel. A gyulladás megjelenhet mindkét szemen, de érintheti
csak az egyiket is, és több dolog is kiválthatja: - Huzat - Idegen anyag
szembekerülése (ez különösen poros munkahelyeken fenyeget, ahol például
mésszel, homokkal, fűrészporral dolgoznak)...''
folytatás>> |
|
Az allergia e fajtája ma már gyógyítható
,,A
méh- és darázsméreg allergia a legritkábban előforduló allergiás betegség.
Enyhébb esetben bőrpírt, duzzanatot, fájdalmat okoz, súlyosabb esetekben
hörgőgörcs és sokk, majd légzés-bénulás és keringésmegállás következik
be. Évente hazánkban átlagosan egy-két allergiás beteg hal meg a súlyos
tüneteket kiváltó csípések következtében. Magyarországon a felnőtt lakosság
4 %-a, a gyermekek 0,4-0,5%-a fokozottan érzékeny méh- illetve darázscsípésre.
Klinikai tesztelések bizonyítják, ha a csípés valakinél általános rosszullétet
okozott, akkor 100 betegből 75-ben egy következő 'baleset' ugyancsak rosszulléthez
vezet. Ezeket, a betegeket mindenképpen kezelni kell, mivel a rovarméreg
allergia, szemben egyéb allergiás betegségekkel, gyógyítható. A Magyar
Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság ajánlása szerint sok mindenre
oda kell figyelni, hogy egy-egy rovarcsípés alkalmával ne történjen tragédia...''
folytatás>> |
|
A nyaralás is lehet stresszhelyzet?
,,Az
egész éves munka, rohanás és stressz után sokan a nyaralás alatt próbálják
visszaszerezni életerejüket, növelni munkabírásukat. De elképzelhető, hogy
a várva várt szabadság csak újabb feszültséget szül? Ki lehet-e pihenni
egy-két hét alatt az egész éves hajtást? - Ami az egyik embernek kikapcsolódás,
az a másiknak esetleg kellemetlenség, feszültség forrása. Ezért nem árt,
ha rendelkezünk némi önismerettel, mielőtt belevágnánk a nyári programokba.
- elemzi a helyzetet dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája.
Aki a csendes, múzeumlátogatós, olvasgatós nyaralásokat szereti, nem biztos,
hogy jól érzi magát, ha belevág egy ibizai bulizásba. Van, akinek teljesen
természetesnek tűnik ez a fajta önelemző képesség, de sokaknál mindenképpen
fejlesztésre szorul. Gondoljuk bele, mennyi mindentől kímélhetjük meg magunkat,
ha legalább saját magunk ismerete nem okoz gondot. Az önismeret fejlesztésére
egyéni és csoport terápiák keretében is lehetőség van, de nyaralás előtti
tűzoltásnak elég, ha csak az ezzel kapcsolatos kérdéseket tesszük föl magunknak...''
folytatás>> |
|
Királyi pompa a műemléki fürdőben - Drága egészségünk…
Március
25-én nyitotta meg kapuit hivatalosan Székesfehérvár patinás épülete. A
már-már összedőléssel fenyegető épületet hosszas huzavona után 2004-ben
a Készpénz-Invest Kft. vásárolta meg, üzemeltetője a Förhécz ,,I'' Ingatlanfejlesztő
Kft. lett. Fő érdemük, hogy a romokból minden megmenthető értéket újjávarázsoltak.
A fürdő zegzugos: minden bukkanónál meglepetést, keleties színvilágú vagy
éppen visszafogottan elegáns hangulatú helyiségeket, hangulatelemeket találunk.
A műemléki fürdő rekonstrukciójához az Önkormányzati és Területfejlesztési
Minisztérium 300 millió forintos támogatással járult hozzá. Szép momentum
a történetben, hogy dr. Förhécz Imre betegsége miatt - a munka felelősségét
átérezve - a fia folytatta az értékmentést. A díszbádogozás, a klinker
falborítás, a nyílászárók felújításával az 1905-ös megépítés elevenedett
újjá. A századelő hangulatát idézi a megmentett faragott kabinsor, az eredeti
díszburkolat, a stukkók, korhű berendezések. A megnyitó műsorán táncaikkal,
kuplé számaikkal ezt a kort jelenítették meg a Vörösmarty Színház művészei
is...''
folytatás>> |
|
A szájszag oka is lehet: a fogkő
,,A
fogkő látványnak sem kellemes, viszont ezen kívül más problémákhoz is vezethet,
mint az ínyvérzés, a kellemetlen szájíz és szájszag. Érdemes tehát e problémákkal
fogorvoshoz fordulnunk, még akkor is, ha maga a fogkő esetleg nem látszik.
A fogkő mibenlétéről, eltávolításáról dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical
fogszakorvosa beszélt. A dentális plakk nem más, mint a foglepedék, amelyet
a fogak és a szilárd szájképletek (tömések, koronák, hidak, kivehető pótlások)
felszínén megtapadó ételmaradványok, baktériumok, hámsejtek, immunsejtek
hoznak létre. Még egy gyakorlatlan szem is képes megkülönböztetni egy gondosan
tisztított, fényes felületű fogat a hasonló árnyalatú, de mattabb fogtól,
amelyet plakk borít. Ennek az anyagnak mindössze 20 százaléka a szilárd
állomány, 70 százalékban baktériumok alkotják. Önmagukban a baktériumok
még nem veszélyesek, hiszen normális esetben is több millió tartózkodik
belőlük a szájban. Sőt, más mikroorganizmusok - gombák, amőbák - is benépesítik
a szájüreget, és jelentős védőszerepük van. Mind a nyálkahártyát, mind
az immunrendszert védik, és egyetlen célunk csupán az lehet, hogy ne engedjük
őket túlburjánozni. Ha ugyanis nem fektetünk energiát a megfelelő szájhigiéniába,
vagyis például nem mosunk elég gyakran fogat, úgy a fogak közt, az ínyszélen
és az ínytasakokban életmaradékok ragadnak le, amelyek ideális táptalajt
biztosítanak a baktériumoknak...''
folytatás>> |
|
Az álmatlanság súlyos betegségek melegágya
,,Szív-
és érrendszeri elváltozások, szívbetegség, elhízás és majdani agykárosodás
- ezek az életminőséget jelentősen rontó vagy akár halálhoz is vezető betegségek
mind lehetnek az álmatlanság egyenes következményei. Ha időben orvoshoz
fordulunk, nemcsak a jó közérzetünket szerezhetjük vissza,
de ezeket a súlyos szövődményeket is megelőzhetjük. Magyarországon
is csaknem minden harmadik felnőtt küzd azzal a visszatérő gonddal, hogy
nehezen tud elaludni, vagy képtelen átaludni az éjszakát. Másnap természetesen
fáradt, feszült, ingerült, és munkáját sem képes eredményesen elvégezni.
Kanadai kutatók - egy montréali Alvászavar Központ és a Laval Egyetem munkatársai
- nemrég közzétett vizsgálatukban arra jutottak, hogy a kóros álmatlanságban
szenvedő embereknek magasabb az éjszakai vérnyomása, ami hosszú távon szív-
és érrendszeri kockázattal járhat, és károsítja a szívet. Egy francia tanulmány
szerzői pedig azt valószínűsítik, hogy az alváshiány lehet a járványos
méreteket öltő elhízás egyik háttér-oka. Tizenkét átlagos testsúlyú, egészséges
fiatalember 'normális', illetve 4 órára korlátozott alvását, étkezését
és energia-felhasználását követték nyomon. A kutatók azt tapasztalták,
hogy a rövidre szabott alvás utáni napon a férfiak átlagosan 22 százalékkal,
azaz 560 kalóriával több energiát vettek magukhoz, mint akkor, amikor hagyták
őket 8 órán át aludni...''
folytatás>> |
|
Alattomos kór: a chlamydia
,,Több
mint huszonötféle, nemi úton terjedő betegséget ismerünk, amelyek közül
az egyik legelterjedtebb a Chlamydia trachomatis. A fertőzés a nők 70,
a férfiak 50 százalékánál rejtőzködik, és sok esetben semmiféle tünetet
nem okoz. Azonban ha nem kezeltetjük, súlyos következményekhez vezethet,
akár meddőséget is okozhat. - figyelmeztet dr. Hintalan Albert, az Oxygen
Medical nőgyógyász szakorvosa. A Chlamydia trachomatis egy vírusszerűen
viselkedő parazita, rendszertanilag a baktériumok és vírusok közé sorolható,
amely a gazdaszervezet citoplazmájában szaporodik. Az egyik legelterjedtebb
nemi úton terjedő betegség, amely azonban idejében felfezezve gyógyítható.
Legnagyobb veszélye azonban - a terjedésén túl - abban áll, hogy sokszor
már csak valamilyen szövődmény kapcsán terelődik rá a gyanú. A 25 évnél
fiatalabb, szexuálisan aktív nők közül tízből egy személy chlamídiával
fertőzött. 20 éves kor alatt a védekezés nélküli nemi élet miatt meglehetősen
nagy a kockázat, később pedig a gyakori partnerváltások teszik indokolttá
a rendszeres ellenőrzéseket. De a fertőzés nem csak a nőket érinti, a 20
és 30 közti férfiak is a kiemelten veszélyeztetett csoportba tartoznak...''
folytatás>> |
|
Minden egészséges férfi mögött egy nő áll?
,,Az
Amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium (HHS) átfogó programot
indított a férfiak egészségének megőrzésére. A kampány a nők figyelmét
igyekszik felhívni a férfiakat veszélyeztető kockázati tényezőkre, mivel
adataik alapján ők azok, akik a legtöbbet tehetik az erősebbik nem tagjainak
egészségéért. Miért a nők? Felmérések alapján a hölgyek gyakrabban vesznek
részt szűrővizsgálatokon, mint a férfiak. A női magazinok kiemelten foglalkoznak
egészséggel, életmóddal kapcsolatos kérdésekkel, ezen kívül a nők szívesebben
keresik a témához kapcsolódó írásokat az interneten is. A férfiak hajlamosak
legyinteni az enyhe panaszokra, többségük rendszerint csak a család valamely
hölgy tagjának unszolására jelenik meg orvosi vizsgálaton. Gyakrabban teszik
kockára testi épségüket és a HHS adatai alapján hajlamosabbak a dohányzásra
és több alkoholt is fogyasztanak életük során, mint a nők. Az életmódból
adódóan bekövetkező egészségügyi problémák többsége azonban megelőzhető,
illetve korai felismerés esetén kezelhető. A női gondoskodás jelentősége
is e két tényezőben rejlik. Az Egyesült Államokban, férfiak körében a legtöbb
haláleset szív-és érrendszeri betegségek miatt következik be. Második helyen
a daganatos megbetegedések, majd ezt követően a különböző okokból bekövetkezett
balesetek állnak a harmadik helyen...''
folytatás>> |
|
Védjük az ízületeket sportolás közben is!
,,Miután
vészesen közeledik a nyár, sokan úgy gondolják, itt az ideje belevágni
a sportolásba, hogy a szezonra formába lendüljenek. Mielőtt azonban meggondolatlanul
belevágnánk a mozgásba, tudnunk kell, hogy az ízületeink könnyen megsérülhetnek
- főleg akkor, ha hosszú kihagyás után hirtelen vágunk bele egy újfajta
edzésbe. Az ízületek védelméről dr. Bányai Tamás, az Oxygen Medical sportorvosa
beszélt. Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a rendszeres edzés testileg-lelkileg
egyaránt előnyös, ám mielőtt belevágunk egy izgalmas sportágba, végig kell
gondolnunk az adottságainkat, az edzettségi szintünket, sőt akár szakember
segítségét is ajánlatos kérni, a komolyabb sérülések megelőzése érdekében.
Ha még az ízületeink működésével és a lehetséges veszélyforrásokkal is
tisztában vagyunk, könnyebben megelőzhetjük a baleseteket. - mondja dr.
Bányai Tamás, az Oxygen Medical ortopéd- és sportorvosa. Alapvető szabály
sportolás előtt a bemelegítés, a méretnek, sportágnak megfelelő ruha és
cipő, valamint az esetleges védőfelszerelések. Ha időt szánunk az edzés
utáni nyújtásra is, sokkal kisebb eséllyel fogunk izomlázzal bajlódni...''
folytatás>> |
|
Változtatni, amin lehet! - az SM betegek és családjuk sokat tehetnek
a javulásért
,,A
sclerosis multiplex (SM) nevű betegség a központi idegrendszer krónikus,
gyulladásos megbetegedése, amely ma hazánkban 10-12 ezer beteget érint.
Leginkább a 20 és 40 év közötti korosztályban a veszélyeztetett, 70 százalékban
nők. Az SM változatos tünetei, amelyek az idegrendszer több részének egyszerre
fennálló érintettségéből erednek gyakran shubok formájában jelentkeznek.
Az SM első szakaszára a betegek 60-85 százalékában jellemző a hullámzás:
rosszabbodások és javulások követik egymást. Miért döntő jelentőségű a
korai diagnózis, és mi a szerepe a betegnek a javulásban? Az SM autoimmun
betegség, vagyis a rosszul működő idegrendszer a saját idegsejtjeit és
az azok nyúlványait borító velőshüvelyt támadja meg és roncsolja. Epidemiológiai
adatok azt mutatták, hogy genetikai hajlam és a környezeti károsító hatás
- feltehetően egy vírus- együttesen játszik szerepet a betegség kialakulásában.
Az SM betegek 15 százalékánál a családban van hasonló betegségben szenvedő
rokon. A korai tünetek felismerésének fontos szerepe van az érintett sorsának
alakulásában...''
folytatás>> |
|
A zene jótékony hatásai
,,A
jótékony zene már az ókori gondolkodókat is foglalkoztatta: Platón, Püthagorasz
és Arisztotelész is készített feljegyzéseket a zene, nyugtató, megtisztító,
közérzetjavító hatásairól. De az elképzelés még régebbi, tulajdonképpen
az ember történelmével egyidős. Az, hogy a zene befolyásolja a lélek állapotát,
korántsem új keletű felfedezés. Az ókor bölcsei nagyon jól ismerték a különböző
zenék lélekre gyakorolt hatásait. Ezek vizsgálatát Püthagorasztól, az i.
e. VI. század kiemelkedő filozófusától kezdtük, akit kortársai a lélek
orvosának is neveztek. Feljegyezték róla, hogy a maga szerkesztette dallamokkal
képes volt lecsillapítani a szenvedélyektől elvakított embereket, és visszavezetni
a lelki egyensúly egészséges állapotába. Platón is kiemelte a zene jelentőségét
a nevelésben. Azt a muzsikát tartotta jónak, amely képes erényeket ébreszteni
hallgatójában és művelőjében egyaránt. Vagyis emeli, nemesíti, harmonizálja
a lelket. Ezért is javasolta, hogy a gyerekek már születésüktől fogva a
széppel, az erkölcsössel kerüljenek kapcsolatba, mert a lélek természete
szerint ahhoz válik hasonlóvá, ami körülveszi. Nincsen ebben semmi meglepő,
intuitív módon mindannyian ismerjük, használjuk és kihasználjuk a zene
befolyását...''
folytatás>> |
|
Változtatni, amin lehet! - az SM betegek és családjuk sokat tehetnek
a javulásért
,,A
sclerosis multiplex (SM) nevű betegség a központi idegrendszer krónikus,
gyulladásos megbetegedése, amely ma hazánkban 10-12 ezer beteget érint.
Leginkább a 20 és 40 év közötti korosztályban a veszélyeztetett, 70 százalékban
nők. Az SM változatos tünetei, amelyek az idegrendszer több részének egyszerre
fennálló érintettségéből erednek gyakran shubok formájában jelentkeznek.
Az SM első szakaszára a betegek 60-85 százalékában jellemző a hullámzás:
rosszabbodások és javulások követik egymást. Miért döntő jelentőségű a
korai diagnózis, és mi a szerepe a betegnek a javulásban? Az SM autoimmun
betegség, vagyis a rosszul működő idegrendszer a saját idegsejtjeit és
az azok nyúlványait borító velőshüvelyt támadja meg és roncsolja. Epidemiológiai
adatok azt mutatták, hogy genetikai hajlam és a környezeti károsító hatás
- feltehetően egy vírus- együttesen játszik szerepet a betegség kialakulásában.
Az SM betegek 15 százalékánál a családban van hasonló betegségben szenvedő
rokon. A korai tünetek felismerésének fontos szerepe van az érintett sorsának
alakulásában...''
folytatás>> |
|
Kevesebb só - elkerülhető kockázatok
,,Az
Amerikai Élelmiszer és Hatóanyag Igazgatóság (FDA) szabályozná a hozzáadott
só mennyiségét az élelmiszergyártóknál és az éttermekben is. - mondta a
hatóság képviselője a napokban. Az Egyesült Állomokban is ismertek a túlzott
nátriumbevitel következményei, és számos erőfeszítés is történt már e téren,
de nem sok eredmény mutatkozott az elmúlt 40 évben. Már a '70-es évek óta
nagyon fontos célkitűzés Amerikában a nátriumfogyasztás csökkentése, de
hiába az egészségügyi irányelvek, a nemzeti sztenderdek és ajánlások, az
amerikaiak még mindig több nátriumot fogyasztanak, mint amennyi egészséges
lenne. Holott az étkezési szokások jelentősen változtak az elmúlt évtizedekben.
Amíg korábban a nátrium nagy része az otthon, friss alapanyagokból készített
ételek és utólagos sózás révén került a szervezetbe, ma már jellemzően
a készételek, az éttermi és kiszállított fogások tartalmaznak túl sok sót.
A só évszázadok óta része az étkezéseinknek, és alapvetően nem is lehet
a veszélyes táplálékok közé sorolni, azonban a túlzott fogyasztása ellen
már számos érv felsorakoztatható: a magas nátriumbevitelt összefüggésbe
hozzák a magas vérnyomással, a szívinfarktussal, a stroke-kel, bizonyos
vesebetegségekkel és más súlyos állapotokkal...''
folytatás>> |
|
Érzékeny intim részek - vulvodynia
,,Sok
nő érezhette már, hogy ég, csíp, fáj a szeméremtest környéke, akár párja
közeledésének hatására, akár mindenféle inger nélkül. Csupán két és fél
évtizede nevezték el ezt a jelenséget, de azóta egyre kiterjedtebb ismeretekkel
rendelkezünk a felismerésével és kezelésével kapcsolatban. Mi is az a vulvodynia?
A vulvodynia-kutatás nemzetközi szervezete (International Society for the
Study of Vulvovaginal Disease ISSVD) pontos leírást tett közzé a vulvodyniáról.
Eszerint ez az 1985-ben elnevezett jelenség nem más, mint a szeméremtest
krónikus kellemetlen érzése, amely mögött nem áll sem gomba-, sem herpeszvírus
fertőzés, bőrbetegség, vagy más laboratóriumi módszerekkel kimutatható
elváltozás. A kellemetlenség leginkább égő, csípő fájdalom, amely érintésre
jelentkezik, de tovább is fennállhat. A fájdalom típusai: Az esetek egy
részében csak a hüvelybemenetnél érzékelhető égő érzés akkor, amikor azt
valamiféle fizikai inger kiváltja. Ez nem csupán a szexuális életre vonatkozik,
hiszen ez a fájdalom akár egy nőgyógyászati vizsgálatnál, tamponhasználat
során, de az ennél jóval finomabb ingereknél is jelentkezik, miközben a
hüvelybemenet vörhenyes színű. Ez a probléma leginkább a 40 év alatti hölgyeket
érinti...''
folytatás>> |
|
A szervezet ,,orosz rulettjei’’
,,Minden
bizonyíték azt mutatja, hogy felelősek vagyunk az egészségünkért. Különösen
igaz ez a rákos megbetegedések közül a tüdődaganatra és a melanomára. A
festékes bőrdaganat a 20-30 éves korú nők között a rákhalálozási listán
az első, a 30-35 évesek körében pedig a második helyet foglalja el.
Életmódunk változása- több napfény, szolárium, stresszes élet- mind jelentősen
növelik a bőrrák kockázatát. Ugyanakkor természetesen kialakulásának valószínűsége
nagyon sok tényezőtől, de elsősorban az adott egyén genetikai tulajdonságaitól
és a környezeti behatásoktól függ. A családban előforduló bőrdaganat, sok
vagy különös anyajegy jelenléte a bőrön, a világos bőr- és hajszín, a sok
napozás (beleértve a szoláriumozást is) mind-mind hozzájárulnak a kockázatokhoz.
Ugyanilyen bizonyított tény, hogy napi egy doboz cigaretta elszívása a
férfiak esetében tízszeresére, nőknél ötszörösére emeli a tüdőrák kialakulásának
kockázatát. Erős dohányosok esetében - napi két doboz cigaretta - a kockázat
akár 20-30 szoros is lehet. Bár a legtöbben nem szívják le a füstjét, a
szivarozás és a pipázás is igen komoly kockázati tényező, akárcsak a marihuánás
cigaretta fogyasztása...''
folytatás>> |
|
Akár az igazi - Híd vs. fogimplantátum?
,,Az
implantáció magyarul beültetést jelent, az elvesztett fogak pótlásának
egyik módja. A hagyományos hídnál két vagy több pillér kell, ami áthidalja
a foghiányt, az implantációnál nincs szükség ilyesmire, hiszen a korona
megtartásához előbb beültetnek egy implantátumot, vagyis egy csavar formájú,
titánból készült műgyökeret. A szájsebészeti eljárásról dr. Iványi Zoltán,
az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt. Híd vs. implantátum? Természetesen
vannak helyzetek, amikor a hagyományos hídpótlás a megfelelő választás,
elsősorban akkor, ha az implantációnak van valamiféle kizáró oka. Ilyen
lehet: immunrendszeri betegségek, vér- és vérképzőszervi betegségek, bizonyos
krónikus fertőző betegségek, nem kezelt diabétesz, elhanyagolt szájhigiénia,
súlyos harapási rendellenességek, daganatos betegségek. A relatív kontraindikációk
közé tartozik a dohányzás is, amely bár nem kizáró ok, de csökkentheti
a siker esélyét...''
folytatás>> |
|
A válogatott probiotikumok megelőzhetik az ekcémát
,,Az
allergia megelőzésének egyik eszköze lehet, ha sikerül meghatározni a probiotikus
baktériumok pontos hatását a bélrendszer mikroorganizmusaira. Az utrechti
egyetemen folyó kutatások célja az volt, hogy tanulmányozzák az egyes probiotikus
baktériumok preventív hatását a magzatkorban lévő és a már megszületett,
magas allergia-kockázattal rendelkező gyermekeknél. Egy duplavak, véletlenszerű,
és placebo-kontrollált vizsgálatsorozat kapcsán in-vitro kísérletekben
kiválasztott probiotikus baktérium-mixtúrát adtak (Bifidobacterium bifidum,
Bifidobacterium lactis, Lactococcus lactis) a magas rizikócsoportba tartozó
magzatokkal terhes nőknek. Magas rizikócsoportnak a családban halmozódó
allergiás betegségeket tekintették. A babák a megszületésük után még 12
hónapig kapták ezt a kiegészítést...''
folytatás>> |
|
Mozgás és zöldtea a tüdőrák ellen
,,A
tüdőrák a daganatos megbetegedések 25 százalékát teszi ki, és nyilvánvaló
rizikófaktorai mellett - melyek közül a dohányzás áll első helyen - mára
már jónéhány életmódbeli tényezőről kiderült, hogy hatékony megelőzését
jelenthetik a betegségnek. Az eredményekről dr. Babai László, az Oxygen
Medical prevenciós szakértője számolt be. Számos tanulmány vizsgálta már
azt a kérdést, hogy a fizikai aktivitás csökkenti-e a tüdőrákos megbetegedések
kockázatát, és bár már született néhány becslés az összefüggésekről, nemrégiben
egy sokkal pontosabb eredmény is napvilágot látott. A dallasi Cooper Klinikán
ugyanis 38 ezer 20 és 84 év közti férfit vizsgáltak 1974 és 2002 közt,
akik a vizsgálat kezdetéig elkerülték a tüdőrákot. Három csoportba sorolták
be őket a taposógépen végzett edzéseik időtartama szerint: a legkevesebbet
edzők 20 %-ot tettek ki, a közepes mennyiséget 40, és a legnagyobb mennyiséget
szintén 40 % alkotta. Az eredmények: a vizsgált időszakban összesen 232
tüdőrák miatti halálozás következett be. Tekintetbe véve az életkort, az
edzéssel eltöltött éveket, a testtömeg-indexet, a dohányzást, az alkoholfogyasztást,
a fizikai aktivitást és a családi kórelőzményeket, világossá vált, hogy
a többet edzőknél kimutathatóan alacsonyabb volt a halálozások száma...''
folytatás>> |
|
Mozgással a terhességi cukorbetegség ellen
,,A
terhesség alatti cukorbetegség (gesztációs diabétesz) az összes várandósság
1-14 százalékában jelentkezik világszerte, és előfordulása egyre növekszik.
Holott megfelelő életmóddal és ellenőrzésekkel számos későbbi kockázati
tényezőtől mentesülnének a mamák és a babák. A részletekről dr. Kocsi Anikó,
az Oxygen Medical diabetológusa tájékoztat. Az Amerikai Diabétesz Szövetség
szerint 'Az orvosoknak fel kell világosítaniuk a szülőképes korban lévő
nőket a terhességi cukorbetegségről, hogy azok terhességük során egészséges
életmódot folytathassanak.' A kutatások alapján kiderült ugyanis, hogy
azoknál az enyhe terhességi cukorbetegségben szenvedő nőknél, akik valamilyen
kezelésben (diéta, mozgás, saját vércukorszint ellenőrzése, inzulin) részesülnek,
kisebb valószínűséggel alakul ki terhességi magasvérnyomás (preeklampszia),
továbbá kisebb a szülés körüli szövődmények száma is. Az USA-ban a terhes
nők mintegy 14 százalékánál jelentkezik terhességi cukorbetegség. 'Szinte
minden szülész-nőgyógyász elvégzi a terhességi diabétesz szűrését, de némelyikük
nem eléggé következetes és szigorú az enyhébb formák kezelésében, csak
a súlyosabb esetek kezelését veszi komolyan.' - mondja Dr. Mark Landon,
az Ohio Állami Egyetem Orvosi Központjának orvosa...''
folytatás>> |
|
Húsvéti allergének
,,Nyuszi,
barka, locsolókölni, tojás. Az ünnep elengedhetetlen kellékei, sokak számára
jelenlétük mégis többet árt, mint gondolnánk. Milyen allergénekre számíthatunk
húsvétkor? A következőkben a Budai Allergiaközpont szakemberei hívják fel
a figyelmet a lehetséges veszélyforrásokra. A húsvéti dekoráció elengedhetetlen
kelléke. A gyerekek is kedvelik, selymes puhasága miatt, felnőttként pedig
szívesen dobjuk fel a lakás hangulatát egy csokor vázába helyezett barkával.
A köznyelv 'barkának' nevezi a fűzfa vesszőin található szórt állású rügyeket,
és néha magát a fűzfavesszőt is. Növénytani szempontból a barkán csak a
virágzatot értjük. - mondta el dr. Magyar Donát, aerobiológus. Kinyílt
állapotban apró sárga színű porzók jelennek meg a rügy szürke, finoman
molyhos felszínén. A barka ekkor kezdi szóródni az erősen allergén virágport.
Egy kísérlet során megvizsgáltuk, milyen allergénterhelést jelent az allergiásoknak,
ha kinyílt barka van a szobájukban. Megfigyeléseink alapján, ha a vizsgálat
során a szobában tevékenység folyt, a légköri pollenkoncentráció magas
szintre szökött fel a barka közelében. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a fűzfa
allergiások virágzó barkát lehetőleg ne tartsanak a lakásban, főleg ne
az ágy mellett. Ne tegyék ki forgalmas, huzatos helyekre, pl. a nappali
közepén álló asztalkára. A leülepedett pollen miatt nedves portörlés és
porszívózás is szükséges, mert az allergén virágporok hosszú ideig a háziporban
maradnak...''
folytatás>> |
|
Egészségtudatosság a kamaszoknál is!
,,Az
iskolás kamasz gyerekek hajlamosak kapkodva táplálkozni, előszeretettel
hagyják ki a reggelit, és választják napközben a gyorséttermek menüsorait.
A szülőknek pedig sokszor az a legkényelmesebb, ha rájuk hagyják. Holott
ezek az évek nagyon fontosak a gyerekek fejlődése szempontjából, hiszen
nem csak a kapcsolatot erősíthetik meg az együtt elköltött reggelik, de
a szervezetbe bejuttatott létfontosságú tápanyagok későbbi betegségeket
is megelőzhetnek. Néhány szabály, amelyet érdemes betartanunk kamasz gyermekünk
táplálkozása szempontjából: - A legfontosabb tudatosítani magunkban, hogy
a gyerek csak akkor fog sportos, egészségtudatos életet élni, ha ez a természetes
minta a családban. Az életmódban meglévő réseket a kamaszok azonnal észreveszik,
és kihasználják. Az első lépés tehát, hogy az egész család szemléletét
kell egészségesebbé tenni. - Ragaszkodjunk az otthoni reggelihez. Ne álldogálva
kapjunk be néhány falatot, üljünk le és hagyjunk időt a nyugodt étkezésnek.
Jó, ha előre kikészítjük az asztalra a müzlit, a pékárut (ha lehet, teljes
kiőrlésűt), kis zöldséget, gyümölcsöt - így még nassolás jelleget is ölthet
a reggeli, ami így azonnal élvezetesebbé válik...''
folytatás>> |
|
|
Kapcsolat a krónikus fáradtság és az étkezés közt
,,A
téli időszakban reggelenként nehezünkre esik kikelni az ágyból, a rövid
és hideg nappalok miatt könnyen kedvetlennek érezzük magunkat. Ha a rosszkedv
nem múlik és hónapokon át tartós fáradtság és letargia lesz úrrá rajtunk,
már fontos komolyan vennünk a panaszokat. A tünetek hátterében krónikus
fáradtság szindróma állhat, melyet sok esetben a nem megfelelő étrend okoz.
Krónikus fáradtságot több súlyos betegség is okozhat. Tartós, vagyis hat
hónaptól egy évig, vagy tovább tartó fáradtság oka lehet többek közt vérszegénység,
pajzsmirigy betegség, vagy daganatos elváltozás is. Ha egyéb szervi eltérést
a vizsgálatok nem mutatnak a kezelés a legtöbb esetben a tünetek megszüntetésére,
vagy javítására irányul. A hagyományos gyógykezelés mellett gyakori a gyógynövényeket
tartalmazó készítmények használata is, melyek segítségével a páciensek
a folytonos fáradtság érzet csökkentésére, a rövid távú memória javítására,
a depresszió és különböző, fej-, torok-, és izomfájdalmak csillapítására
törekednek. Az átmeneti enyhülést kínáló terápiák azonban a legtöbb esetben
nem járnak sikerrel, a betegek többségénél - elegendő alvás ellenére -
a mindennapi teendők végrehajtása is extrém fáradtságot okoz...''
folytatás>> |
|
Mikor optimális elkezdeni a fogszabályozást?
,,Bár
a fogszabályozás bármely életkorban képes szebbé tenni egy mosolyt, mégis
létezik egy optimális időszak a kezelés megindítására. Az ebben az életkorban
elkezdett szabályozás garantálja ugyanis a legjobb eredményt, valamint
a legkevesebb ráfordított időt és költséget. A részletekről dr. Ameri Sahar,
az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt. Mindenképpen érdemes ellátogatni
a fogorvosi rendelőbe 3-4 éves kor körül, bár vannak gyerekek, akiket már
1 éves korukban elvisznek a szüleik ismerkedni. Ebben az életkorban még
nem törnek elő a maradandó fogak, vagyis nincs szükség beavatkozásra, így
pedig a kicsik bátran ismerkedhetnek a környezettel. Ha évente egyszer
így megjelenünk a fogorvosnál, aki még ellenőrzi is a fogak állapotát,
a gyerek nem fog félni, mire valóban szükséges lehet egy-egy beavatkozás.
Hiszen a félelem egyik leggyakoribb oka, hogy csak akkor megyünk fogorvoshoz,
amikor már problémánk van, és rá vagyunk kényszerítve. Vagy éppenséggel
nem tudunk semmit a kezelésről és az ismeretlentől félünk. Éppen ezt kell
elkerülni a gyerekeknél. Így egyrészt nem kapcsolnak a rendelőhöz rossz
élményeket, másrészt a prevencióval meg is előzhetünk későbbi problémákat
és a szakember nyomon követheti a végleges fogsor kialakulását. Ezzel a
'trenírozással' a gyerekek hozzászoktathatók a rendszeres fogorvosi ellenőrzésekhez
és jó kapcsolat alakulhat ki a fogorvos és köztük...''
folytatás>> |
|
Passzív dohányzás, asztma és allergia a gyerekeknél
,,A
dohányzás visszaszorítását és a passzív dohányzás káros hatásainak megakadályozását
célzó kampányok dacára, az aktuális dohányzási arányszámok világszerte
növekednek. Holott a passzív dohányzás jónéhány fiziológiai rendszert -
elsősorban természetesen a légzőrendszert - bolygatja meg, és hosszútávú
hatásként erőteljesen roncsolja is. Ennek különös jelentősége van a gyerekeknél,
mivel a gyermekkori légzőrendszeri problémák áthúzódhatnak felnőttkorra
is, ez pedig nagyfokú egészségromláshoz vezethet. Ennélfogva nem meglepő,
hogy azok a gyerekek, akik kénytelenek elszenvedni a passzív dohányzást,
akár méhen belül, akár születésük után, sokkal nagyobb eséllyel lesznek
allergiások vagy asztmások. Természetesen a passzív dohányzás konkrét vizsgálata
számos összetett ok miatt behatárolt, elsősorban nyilván etikai korlátok
szabnak határt. Holott a passzív dohányzás hatásainak megismerése nagyon
fontos lehet, mivel a dózis-függő hatások hosszútávon egyfajta alkalmazkodáshoz
vezetnek, amely kitűnő táptalaj az allergia és az asztma számára. Az aktuális
adatok azt mutatják, hogy a dohány kémiai és karcinogén alkotórészei erőteljes
hatással vannak a gyerekek egészségére és megzavarhatják a normális biológiai
fejlődést...''
folytatás>> |
|
Könnyek nélkül: a szemszárazságról
,,A
száraz szem szindróma elsősorban a nők betegsége, a kiváltó okok széles
skálája miatt azonban mindkét nem körében egyre gyakrabban okoz panaszokat.
Nevezhetjük korunk civilizációs betegségének is, kialakulásának kockázatát
a légkondicionáló használata, a dohányzás, a gyakori tévénézés és számítógép
használat egyaránt növeli. A szemeket borító vékony könnyréteg feladata
nem csak a nedvesség fenntartása, de segítségével biztosítható a szaruhártya
oxigén- és tápanyag-ellátása, és a bekerülő idegentestek eltávolítása.
A könnyfilm az első védelmi vonalat képezi a bakteriális és vírusos fertőzésekkel
szemben, hiánya tehát nem csak komfortézetünket csökkenti, de számos egészségügyi
probléma kockázatát is növeli. - hívja fel figyelmünket dr. Tóth Eszter,
az Oxygen Medical szemész orvosa. A szemszárazság főleg 40 év felett fordul
elő, gyakorisága a változó korral járó hormonális hatások következtében
nők körében magasabb. Fiatalabb korban a panaszokat elsősorban az életmódból
fakadó tényezők okozzák. A számítógép, vagy televízió előtt ülve ritkábban
pislogunk, ezáltal a könnyfilm nem pótlódik megfelelő ütemben, ami szemszárazságot
okoz. A túl száraz szobalevegő, a dohányfüst, a légkondicionáló, bizonyos
gyógyszerek (pl. fogamzásgátló, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő)
szedése és a kontaktlencse használat egyaránt hozzájárulhat a tünetek fiatalabb
korban történő jelentkezéséhez...''
folytatás>> |
|
Az edzés úgy hat, mint az inzulin
,,A
diabétesz ugyan súlyos betegség, mégsem jelenti azt, hogy a sportot el
kell felejteni. Sőt, a komoly szövődmények megelőzésének leghatásosabb
módszerei a személyre szabott étkezés és a - tervszerűen és felügyelettel
végzett - mozgás. A 2-es típusú cukorbetegség általában idősebb korban
lép fel, de napjainkban a legtöbb úgynevezett civilizációs betegséghez
hasonlóan egyre fiatalabb korosztály körében, sőt gyermekeknél is előfordul.
A betegség kialakulását egyes kockázati tényezők nagymértékben elősegítik:
mozgásszegény életmód, túlsúly (különösen a hasi területen jelentkező elhízás),
helytelen étrend, öröklött hajlam és a terhesség során mért magasabb vércukor
érték. - tájékoztat dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical diabetológus szakorvosa.
A 2. típusú diabétesz lassú lefolyású betegség, a diagnózist hosszú évekkel
megelőzheti a szénhidrát-anyagcsere enyhébb zavara. Így fontos, hogy a
diabéteszre ne, mint önálló betegségre tekintsünk, hiszen megjelenése rendszerint
több tényező együttes fennállásának következménye. A metabolikus ,,x''
szindróma egy olyan tünetegyüttes, mely egyaránt okoz magas vérzsír-, vérnyomás-
és vércukor értékeket. Éppen ezért a cukorbetegség gyakran jár együtt például
magas vérnyomás betegséggel is, így a probléma megelőzéséhez, kezeléséhez
is átfogó programra van szükség...''
folytatás>> |
|
Megelőző fogászati kezelések
,,Gyakorlatilag
nincs olyan fogászati probléma, amit egy jó szakorvos ne tudna helyrehozni.
A letört, vagy elvesztett fog pótlására ma már számtalan módszer létezik,
mégis szerencsésebb, ha kellő odafigyeléssel megelőzzük a bajt. Ne csak
a vészhelyzetek elhárításában kérjük fogorvosunk segítségét, forduljunk
hozzá tanácsért a helyes fogápolással, a megelőzéssel kapcsolatban is.
Becslések alapján a magyar átlagember a szükséges 4 helyett, évente csak
1 fogkefét használ el. Ezek után nem meglepő, ha azt állítjuk, hogy a helyes
fogmosás lépéseivel kapcsolatban sem vagyunk tisztában, tehát, aki rendszeresen
ügyel is a megfelelő szájhigiéné betartására, az sem biztos, hogy elkerülheti
a fogszuvasodást. A helyes fogmosás lépéseit könnyen elsajátíthatjuk plakkfestés
segítségével. A plakkok a fogakon és a fogak közt képződő lepedékek, melyek
még gondos fogápolás mellett is kialakulhatnak, s így hozzájárulnak a fogkő
megjelenéséhez, a fog szuvasodásához, de ínygyulladást is okozhatnak. A
plakkok színe a fogak színével megegyező, fehéres árnyalatú, ezért plakkfestés
során, melyet közvetlenül fogmosás után végzünk, egy speciális, színes
oldatot kenünk fel az összes fogfelszínre. A festék a lepedéket és fogkövet
festi csak meg, eltérő mértékben, tehát a még friss lepedék világosabb
színű, a régebbit pedig sötétebbre festi. ...''
folytatás>> |
|
A gyomorfájás rejtett forrása
,,A
gyomorfájás az egyik leggyakoribb panasz hazánkban a felnőtt lakosság körében.
Sok esetben azonban az alapos és minden részletre kiterjedő kivizsgálás
sem hoz megoldást. A tüneteket ételintolerancia is okozhatja, melynek kimutatása
egyszerű vérvizsgálattal is elvégezhető. A gyomortáji fájdalmakkal küzdő
betegek a panaszok kivizsgálása során számtalan procedúrán esnek át. A
gyomortükrözés, a szövettani vizsgálat, a nyelőcső pH mérése és a hasi
ultrahang mind szükséges eszközei a háttérben álló okok felderítésének.
Sok esetben azonban a laborleletek és az elvégzett vizsgálatok semmilyen
kóros eltérést nem mutatnak, a panaszok azonban továbbra sem szűnnek. Negatív
leletek esetén megpróbálkozhatunk az ágy fejvégi részének megemelésével,
a gyomrot megterhelő ételek kerülésével, savcsökkentők szedésével. A szűnni
nem akaró panaszokat azonban ételintolerancia is okozhatja. - hívja fel
a figyelmet el dr. Babai László, prevenciós szakértő. Az ételintolerancia
által okozott hasi panaszok akár pár nappal az étel fogyasztását követően
is felléphetnek és hetekig is fennállhatnak. A gyomorfájdalom mellé társulhat
krónikus hasmenés, vagy székrekedés is. Az ételintolerancia gyakoriságára
jellemző, hogy a népesség több, mint 45 százalékánál okoz kellemetlen tüneteket
bizonyos ételek fogyasztása...''
folytatás>> |
|
Egészségesebb munkahely - jobb teljesítmény
,,Egy
munkahelyi egészségfejlesztési terv célja, hogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb
emberek dolgozzanak egy empatikus légkörű, korszerű munkahelyen. A megfelelő
fizikális állapot, mentális és lelki kiegyensúlyozottság eredményeként
már rövidtávon elkerülhető a tartós stressz, így csökkenhet a pszichoszomatikus
megbetegedések száma. A lehetséges lépésekről dr. Budavölgyi Attila, az
Oxygen Medical foglalkozás-egészségügyi szakorvosa beszélt. Néhány éve
Amerikában zajlott egy Krónikus Betegségeket Megelőző Munkahelyi Program
nevű kezdeményezés, amelynél az induláskor, 6 hét és fél év elteltével
felmérték a dolgozók fizikai állapotát, táplálkozási szokásait és számos
betegség rizikófaktorainak jelenlétét. Már a 2. mérés alkalmával tapasztalható
volt, hogy a résztvevőknek csökkent a vérnyomása, a testzsír- és a koleszterinszintje.
Ezen felül a megkérdezettek 39 százaléka teljeskörűen változtatott életvitelén,
tehát a munkahelyén kívül is egészségesebben táplálkozott és növelte a
fizikai aktivitását. A prevenciós programokra szánt költség később az anyagiakban
is megtérült: nőtt az egészséges munkavállalók teljesítménye, csökkent
viszont a betegállományban töltött napok száma. Ráadásul, mivel a
dolgozók érezték, hogy a vezetőség is erőfeszítéseket tesz a jó közérzet
biztosításáért, a személyes elköteleződésük is megnőtt a cég felé, és még
inkább a közösség részének érezték magukat. Mindezen folyamatok pedig nyilvánvalóan
hatékonyabb munkavégzést eredményeztek...''
folytatás>> |
|
Az elhanyagolt érszűkület infarktushoz vezethet
,,Hazánk
a szív- és érrendszeri betegek számában az élmezőnyhöz tartozik, és a helyzet
javításához elengedhetetlen mind az orvosok felvilágosító munkája, mint
a betegek valódi életmódváltása. Ha nem változtatunk, akár fekély, infarktus
vagy stroke is fenyegethet! Az érszűkületet az alsó végtagokat friss vérrel
ellátó verőerek, az artériák falának elmeszesedése, szűkülete okozza. Ezek
az erek az egész testünket behálózó érrendszer részei, ezért betegségük
estén más szervek, például a szív, vagy az agy ereinek érintettségére is
számítani lehet. A későn felismert, vagy elhanyagolt érszűkület igen súlyos
következményekkel járhat, amelyek kezelése nehezebb, megelőzni viszont
hatékonyan lehetett volna őket. A betegségre hajlamosító fő tényezők a
dohányzás, a cukorbetegség, az elhízottság, a magas vérnyomás, a magas
a vérzsír- és húgysavszint, a mozgásszegény életmód. A változáshoz az orvosok
felvilágosító tevékenységén kívül nagyon fontos, hogy a lakosság részéről
is tovább növekedjen az igény arra, hogy saját életvitelükben felismerjék
az érbetegségekre hajlamosító elemeket, és időben segítségért forduljanak
ezek megoldására. Bár a genetikai hajlamot nem lehet kivédeni, megfelelő
életmóddal és rendszeres szűréssel sokat tehetünk a betegségek és szövődményeik
kivédéséért - hívja fel a figyelmet dr. Kósa Éva, az Oxygen Medical belgyógyásza...''
folytatás>> |
|
Előzze meg a burnout-ot! - 10 módszer kiégés ellen
,,Ön
hogyan kezeli a mindennapokban a stresszt? Ha esetleg már a padlón érzi
magát miatta, jobb, ha tudja: nincs egyedül. A burnout szindróma elsősorban
a kommunikációval kapcsolatos szakmákban dolgozókat érinti (orvosok, jogászok,
ügyfélszolgálatosok, pedagógusok...), és jelentősen rányomja a bélyegét
a vezetők teljesítményére is. A témáról dr. Babai László, az Oxygen Medical
prevenciós szakértője beszélt. 'A burnout-szindróma (kiégés) krónikus,
emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális,
mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével,
célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára,
illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.' - fogalmazta
meg a jelenség lényegét H. Freudenberger már 1974-ben. Teljesen nyilvánvaló,
hogy a kiégett, belefásult vezető nem képes fenntartani azt a fajta mentális
jólétet és lelki egészséget, amely a sikeres munka elengedhetetlen feltétele.
Amikor tehát felüti a fejét a megfelelni képtelenség érzése, és erősödik
a stressz-nyomás, idejekorán érdemes belekezdeni egy megreformált életstílus
kialakításába...''
folytatás>> |
|
Stressz is vezethet cukorbetegséghez
,,A
cukorbetegség alattomos kór, amely sokszor csak akkor okoz tüneteket, amikor
már a szövődmények is kialakultak. Különösen azoknak érdemes figyelni a
cukorbetegség első, kezdeti tüneteire, akik a veszélyeztetettek közé tartoznak
ebből a szempontból. A legfontosabb rizikótényezők: - A 2-es típusú cukorbaj
elsődleges rizikótényezője az elhízás (különösen a hasra történő, úgynevezett
alma-típusú), illetve az ezzel összefüggő mozgásszegény életmód és az emelkedett
vérzsírszint. - A terhesség során azoknak a kismamáknál szükséges a fokozott
odafigyelés, akik 30 fölött járnak és túlsúlyosak. Ha a baba 4 kg vagy
afeletti, okot adhat a következő terhesség erőteljesebb nyomon követésére.
- Bizonyos gyógyszerek hosszú ideig tartó szedése is eredményezheti
ezt a betegséget, így például a szteroidoké, a fogamzásgátlóké vagy a vizelethajtóké.
- Egyes betegségek fokozottan hajlamosítanak cukorbajra, ilyen például
a hasnyálmirigyhez vagy a hormonháztartáshoz kapcsolódó problémák (például
Cushing-szindróma, pajzsmirigy rendellenes működése), valamint genetikai
rendellenességek, mint a Down-szindróma...''
folytatás>> |
|
A gyermekkori mozgásszervi elváltozások megelőzhetők
,,A
mozgás-szervrendszer fejlődésével gyermekeinket folyamatosan veszélyeztetik
a korosztályra jellemző elváltozások, melyeknek megvannak a jellegzetes
betegségei, illetve a betegséget vagy elváltozást előidéző vagy fokozó
tényezők. A legtöbb probléma azonban megelőzhető, ha tudjuk, hogy mire
is kell figyelnünk. Az alábbiakban dr. Lajos Éva, a Budai Egészségközpont
ortopéd orvosa ismerteti velünk a leggyakoribb problémákat és a módszereket,
amelyek segítségével azok kezelhetők. 'A gyermekek már csecsemőkorban részt
vesznek mozgásszervi szűrővizsgálaton, hiszen csak így észlelhetők jó időben
a korra jellemző elváltozások, mint például a csípőizületek kötöttsége,
fejletlensége, a csípőficam, a lábdeformitás, fejtartás hiba, vagy izomtónus
zavar. Ha a különböző születési rendellenességek kezelését időben elkezdjük,
elkerülhető, hogy felnőtt korban maradandó elváltozásokkal kelljen élnie
a gyermeknek. A korai kezelések célja, hogy az ízületek optimális helyzetbe
kerülhessenek, még mielőtt a baba járni kezd. Egyes esetekben, az ideális
helyzet kialakításához például szükség lehet külső rögzítő használatára
(például terpeszbetétre). Ez gyakran ébreszt aggodalmat a szülőkben, de
a baba számára semmilyen fájdalommal, vagy egyéb káros hatással nem jár.
Ha egy-egy elváltozás esetében mégis műtéti beavatkozásra van szükség,
azt is célszerű minél hamarabb elvégezni' - mondta a doktornő...''
folytatás>> |
|
Immunerősítés drogokkal
,,Télvíz
és járványok idején érdemes sokféle természetes anyaggal erősíteni az immunrendszert,
így például drogokkal is. Félreértések elkerülése végett, a növényi drog
a gyógynövénynek az a része, amely a hatóanyagot tartalmazza. Alkalmazásuk
szerteágazó lehet, így a fitoterapeuták hatóanyaguk szerint sorolják be
őket. A legfontosabb védekezőképességet fokozó gyógynövényekről dr. Babai
László, az Oxygen Medical prevenciós szakértője számolt be. Alkalmazási
szabályok: Mielőtt hozzáfognánk egy gyógynövényes főzet, tea elkészítéséhez,
mindig tanulmányozzuk a csomagoláson lévő útmutatót vagy kérjünk tanácsot
szakembertől, hiszen nem minden gyógynövényt kell leforrázni - a csipkebogyó
például csak 8 órás, hideg vizes áztatás után fejti ki a hatását. Annak
is érdemes utánanézni, hogy milyen mellékhatásai lehetnek egyes hatóanyagoknak,
hiszen előfordulhat hashajtó hatás, illetve tartós alkalmazás után akár
májkárosító hatás is. Éppen ezért csak az előírt kúraszerű alkalmazási
időtartamban érdemes bizonyos gyógynövényeket használni, ez általában nem
több, mint 1-2 hónap...''
folytatás>> |
|
Egészségünk őrei: a probiotikumok
,,A
téli időszakban gyakori náthás, meghűléses panaszok megelőzése és kezelése
kapcsán egyre többet hallhatjuk a probiotikum kifejezést. Sokan mégsem
ismerjük pontos jelentését, nem tudjuk mikor, és hogyan alkalmazhatjuk
őket egészségünk védelmében. A probiotikumokról dr. Hidvégi Edit gasztroenterológust,
a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük. - Mi a probiotikum? A probiotikum
kifejezés több, különböző baktérium törzset jelöl. Ezek nem kórokozók,
hanem jótékony baktériumok. Együtt élünk velük, szimbiózisban. A probiotikumok
a bélrendszerben találhatóak, az általunk elfogyasztott ételek meg nem
emésztett cukor-komponensével táplálkoznak. Cserébe olyan vegyületeket
kapunk tőlük, amire nekünk van szükségünk: pl. K vitamint, ami a normális
véralvadáshoz szükséges anyag. Az immun-rendszert is serkentik, ez nagyon
lényeges a kórokozók elleni természetes védekezés kialakításában. - Ha
szervezetünkben megtalálhatóak, miért van szükségünk probiotikumok szedésére?
Valóban, a probiotikumok szinte születésünktől fogva bélflóránknak természetes
részei, melyet szoptatással, vagy probiotikum tartalmú tápszer adásával
tarthatunk egyensúlyban. Ez az egyensúlyi állapot azonban különböző okokból
bármely életkorban felborulhat. Az antibiotikumok szedése során például
nem csak a kórokozók, de a jótékony baktériumok is elpusztulnak....''
folytatás>> |
|
Miért nem hall jól a gyerekem? - a tartós nátha halláscsökkenést
okozhat
,,Szinte
nincs is olyan gyermek, aki ősszel, télen ne lenne legalább egyszer náthás.
Könnyű kis betegség ez, következménye azonban akár tartós halláscsökkenés
is lehet, ha nem kezeljük időben és megfelelő módon. Miért a gyerekek?
Az őszi-téli időszak szinte el sem múlhat nátha, felsőlégúti hurut, köhögés
nélkül az óvodás, kisiskolás gyermekek, bár ezek a betegségek a felnőtteket
és az kisebb gyerekeket sem kímélik. A kicsik immunrendszere 6-7 éves kor
körül éri el a felnőttkori érettséget, nem csoda hát, hogy ha könnyebben
betegednek meg. Gyakran vesszük észre, hogy egy-egy elhúzódó nátha után
a gyermek kiabál, hangosabban hallgatja a mesét. Előfordul, hogy óvodai
logopédiai szűrés mutat rá esetleges hallásproblémákra. Szerencsére ezen
esetek legnagyobb része jól gyógyítható - mutat rá dr. Csányi Márta, a
Budai Allergiaközpont fül-orr-gégész szakorvosa. A középfül üregrendszere,
a dobüreg az orr ugyanolyan melléküregének tekinthető, mint az arcüreg,
a homloküreg. Egészséges esetben a dobüreg az orrgarat felől egy kis csövecskén,
a fülkürtön keresztül szellőzik...''
folytatás>> |
|
Kínzó allergia télen is
,,Gyermeke
tüsszög és folyik az orra? Köhög, és nehezen veszi a levegőt? A megfázásos
tünetek allergiás reakcióra hasonlítanak, de azt gondolhatnánk, hogy ez
nem lehetséges, hiszen télen a nyári kínzó polleneknek nyoma sincs. Mi
okozhatja hát a panaszokat? Dr. Sepp Csaba a Budai Egészségközpont gyermekorvosa
az alábbiakban bemutat néhány allergént, amelyek a hideg évszakokban is
megkeseríthetik gyermekünk mindennapjait. 'Bizonyára azt gondoljuk, hogy
télen megszabadulhatunk az allergiás tünetektől. Elmúlik a gyermekünket
kínzó nehéz légzés vagy fulladás, viszkető torok vagy a szűnni nem akaró
tüsszögés. Sokan azonban nem ilyen szerencsések. A visszatérő vagy épp
egyre erősödő allergiás reakciók gyakran a minket körülvevő tárgyaknak,
környezetnek vagy élőlényeknek köszönhetők' - mondta a doktor úr. A leggyakoribb
allergén a házi por. Mivel a hűvös idő miatt több időt töltünk a lakásban,
így nagyobb az esély arra, hogy az allergiás tünetek kiújulnak. Komoly
problémát okoznak a poratkák is, amelyek például a függönyökben, vagy az
ágyneműben élősködnek...''
folytatás>> |
|
Ami zöldség, az még nem biztos, hogy tudományos.
|
|
Archívum:
|
Hirdessen
az orvosoknak és/vagy eü. cégeknek havonta egyszer kiküldött e-mailes hírleveleinkben!
|
|
|
| EüÜzlet.hu portál - amit látnia kell, hogy ne higgyen a szemének! |
Copyright
(c) 2000-2012 - É+L Kongresszus-
és Kiállításszervező Kft.
1081 Budapest, Kiss József u. 4., 1364 Budapest 4, Pf. 354, Tel./Fax:
313-2027, E-mail: el.kft@chello.hu |
|
|
|