EüÜzlet banner

 
Színes írások

A különböző cikkekhez felhasznált illusztrációk képgyűjteménye


 
Fizessen elő a papíron megjelenő Egészségügy + Üzlet HÍRlevélre!

Mike Wooster képe












 

2003. szeptember

Enzim törli az emlékeket 
2003. szeptember 19., péntek - Forrás: Index.hu 

Óra,,Megtalálták a felejtés folyamatának kulcsszereplőjét. A PP1 jelű enzim felhalmozódása során törlődnek az emlékek, viszont megmaradnak, amíg ez az enzimszint alacsony - állítják svájci kutatók. A szakértők többsége eddig úgy gondolta, hogy az emlékek egyszerűen elhalványulnak az idő múlásával. Ezt a sejtést rendítette meg egy zürichi kutatócsoport bejelentése, miszerint megtalálták a felejtés "molekuláját", azt a vegyi anyagot, amely ezt a folyamatot szabályozza. Isabelle Mansuy és kollégái szerint ez a vegyület nem más, mint egy enzim, a PP1 (protein foszfatáz-1) - ez szabályozza az információk törlődését. A PP1 szinte minden sejtünkben megtalálható, s már eddig is tudtuk róla, hogy fontos szerepet játszik az embriók fejlődésében, vagy éppen a sejtosztódásban. A zürichi kutatók azonban - három éven át végzett kísérleteik során - rájöttek, hogy ez a vegyület a felejtés folyamatában is kulcsszereplőnek számít...'' link>>


Energiakolbász tartja ébren a sörözőket 
2003. szeptember 19., péntek - Forrás: Hölgyfórum.hu 

Sörhas,,A híres német rendezvény, az Októberi Sörfesztivál vendégeit olyan 'energiakolbász' fogja ébren tartani idén, amelynek tölteléke koffein. Johann Drexel, hentes, a kolbász föltalálója szerint: 'A Breaker fölélénkít, mint egy duplakávé.' A kolbász zsírtartalma mindössze 10 százalék, és tartalmaz még B1 és B6 vitamint, valamint koffeint és taurint. A koffein élénkíti a keringést, a taurin pedig a koffein gyorsabb fölszívódását segíti. A 17. müncheni Októberi Sörfesztivál vendégei lesznek az elsők, akik megkóstolhatják Drexler találmányát...'' link>>


Az idősebb kábítószerélvezők nagyobb veszélyben vannak 
2003. szeptember 19., péntek - Forrás: Hölgyfórum.hu 

Marihuana,,A brit Medical Research Council kutatóinak a Lancet című szaklapban megjelent tanulmánya szerint az intravénás kábítószerélvezők közül az idősebbek (azaz a 34. életévüket már betöltöttek) nagyobb veszélyben vannak, mint fiatalabb társaik. A vizsgálati eredményekből kiderült az is, hogy a férfiak valami miatt veszélyeztetettebbek, mint a nők. Mint azt Sheila Bird professzorasszony, a kutatás vezetője elmondta, a 34 évnél idősebbek közt kétszer-hatszor nagyobb a halálozási ráta...'' link>>


Hogyan védekezhetünk a földsugárzások ellen? 
2003. szeptember 18., csütörtök - Forrás: Harmonet.hu 

Feng shui,,Sokan hallottunk már a káros földsugárzásokról, így arról is érdemes pár szót ejteni, hogy mi a teendő, ha ágyunk vagy munkaasztalunk rossz helyen van. Természetesen a legkézenfekvőbb az ágy áthelyezése egy semleges területre. Ez általában elegendő is. Azonban sok lakásban ez megoldhatatlan, ezért rengetegféle "kihárító" eljárás és segédeszköz van forgalomban. Ezek egy része nem több mint babonás hiedelem, mások inkább üzleti fogások. A jól tájékozott érdeklődőnek hasznos, ha tudja, melyek ezek, mielőtt jelentősebb összeget kifizet érte. Mindenképpen fontos tudni, hogy végleges hatású ''kihárító'' tárgy vagy eljárás nem létezik, de ideig-óráig egészen egyszerű módszerekkel is segíthetünk magunkon...'' link>>


Tesztelik a halálközeli élményeket 
2003. szeptember 17., szerda - Forrás: Origo.hu 

Szellem,,Minden korábbinál átfogóbb kísérletet terveznek brit tudósok, hogy egyszer és mindenkorra eldöntsék: lehetséges-e, hogy az emberi értelem a test halálának pillanatában képes elhagyni a testet. A brit Tudományfejlesztési Társaság kísérletében szívhalált - átélt és természetesen túlélt - személyektől próbálnak majd bizonyítékokat gyűjteni arra vonatkozóan, hogy voltak-e testen kívüli élményeik a műtőasztalon. Az előreláthatóan egy évig tartó kísérletben száz személlyel készítenek majd beható interjút - közölte Peter Fenwick neuropszichológus, a halálközeli élmények kutatója... A kutatók 25 kórházat vonnak be a kísérletbe, amelynek lényege igen egyszerű: különleges formájú, feltűnő színű tárgyakat, illetve képeket helyeznek el a kardiológiai intenzív osztályokon...'' link>>


Mutasd, hogyan alszol, megmondom, ki vagy 
2003. szeptember 17., szerda - Forrás: Origo.hu 

Alvó házaspár,,Van, aki hason fekve, karjait felhúzva, van, aki múmia módra, és akad, aki a jól ismert embrió-pózban teszi. Az alvás közben felvett testtartás személyiségünkről árulkodik - állítja egy brit alváskutató. Ahány ember, annyiféleképpen alszik - gondolhatnánk. Ám ha jobban utánajárunk vagy inkább utánanézünk a kérdésnek, kiderül, ebben a tekintetben nem is vagyunk annyira különbözőek. Hasonló megállapításra jutott Chris Idzikowski, a dél-angliai University of Surrey professzora, aki összesen hat, alváskor felvett gyakori testtartást azonosított, és azt vizsgálta, hogy a különböző pozitúrák milyen személyiségbeli tulajdonságokkal hozhatók összefüggésbe - írja a BBC...'' link>>


Trauma és gyógyulás 
2003. szeptember 17., szerda - Forrás: Index.hu 

Fájdalom,,Az erőszak hatásai a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig
Judith Lewis Herman amerikai pszichiáter könyve az erőszakos cselekmények hatásáról szeptember 16-án jelent meg a NaNe gondozásában. Az amerikai pszichiáter könyvében a háborúk, a holokauszt, a politikai bebörtönzések, a nemi erőszak és a családon belüli erőszak áldozatainak közös tapasztalatait összegzi. Az olvasó megértheti a családi és a közszférában történő erőszak hatásait, az áldozatok tüneteit és azt, hogy miként lehet magunk mögött hagyni a trauma okozta káros személyiségváltozásokat.'' link>>


Tehetünk-e valamit a hízási csíkok ellen? 
2003. szeptember 16., kedd - Forrás: Házipatika.com 

Terhes nők,,Egyre több, a terhességi csíkok megelőzősét célzó készítmény jelenik meg a piacon. Vajon felkeresik-e a kismamák a bőrgyógyászt, hogy tanácsot kérjenek szépségük megőrzéséhez? Sokan keresnek fel bennünket a terhességük alatt a terhességi csíkok miatt, de nemcsak a terhes nőket érinti a kérdés. Az utóbbi időben nagyon szaporodnak az efféle problémák. A gyerekek gyors növekedésekor ugyanúgy megjelennek a striák. A táplálkozás mellett a gyors térfogat-növekedésben nyilván a különböző hormonális változásoknak is nagy szerepe van. Nagyon sokszor a konditermek látogatói fordulnak hozzánk, mert a különböző fehérjék és táplálék-kiegészítők, ill. a rendszeres izomerősítés hatására az izmok túl gyorsan nőnek meg, és ezzel a hirtelen térfogat-növekedéssel a bőr nem tud lépést tartani, kireped. - A babavárás örömét csíkok nélkül megúszó kismamák a különböző krémekre, olajokra és a vérkeringést fokozó kefére, dörzsölésre esküsznek. Mennyire hatékonyak ezek a módszerek?...'' link>>


Buli után rosszabb a nőknek 
2003. szeptember 16., kedd - Forrás: Origo.hu 

Borosüvegek,,Egy átmulatott északa után a nyafogás nem csak kifogás - állítják amerikai kutatók, akik arra a megállapításra jutottak, hogy a nők másnapossági tünetei erősebbek a férfiakéinál. A University of Missouri-Columbia munkatársai által elvégzett felmérésben 1230 egyetemistát kértek föl, tivornyázás után osztályozzák, milyen erősen jelentkezik a másnaposság 13 kulcstünete - fejfájás, hányinger, kimerültség stb. Az eredményeket összevetve - figyelembe véve az elfogyasztott alkoholmennyiséget - kiderült, a nők a férfiaknál lényegesen hevesebb másnapossági tünetekkel szembesültek. ''Az eredmény tökéletesen érthető, hiszen a nőknek általában kisebb a testsúlyuk, továbbá százalékosan alacsonyabb testük folyadéktartalma, így ugyanannyi mennyiségű elfogyasztott alkohol jobban hat szervezetükre, s ennek másnap is érezhető a hatása'' - ismertette Wendy Slutske pszichológusprofesszor, a kutatás vezetője...'' link>>


Vadvirágból kivont anyag rák ellen
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Origo.hu 

Tumor,,Egy vadvirágból kivont anyag agresszív emésztőszervi daganatok kezelésére lehet alkalmas a jövőben - állítja két független tanulmány. Amerikai kutatók vizsgálatai alapján egy kaliforniai liliomfélében (Veratrum californicum) lévő vegyület, a ciklopamin képes lehet emésztőszervi daganatok elpusztítására. Főképp hasnyálmirigy-, gyomor- és nyelőcsőrák, illetve az epeutak rákjainak kezelésére lehet alkalmas a szer. A kutatók egereken és laboratóriumi emberi sejtvonalakon már elvégezték a kísérleteket. Korábbi tanulmányok is jelezték, hogy a ciklopamin alkalmas szer lehet a rák elleni küzdelemben: egy múlt évben megjelent cikk szerint az agydaganatok egyes típusai ellen is hatékonynak tűnik. Ez év elején pedig egy tanulmány arról számolt be, hogy a ciklopamin képes lehet a dohányzás okozta tüdőpusztulás megállítására, és véd a tüdőrák kialakulása ellen. A mostani eredmények a Nature-ben jelentek meg, s két független vizsgálatra alapulnak...'' link>>


A candidia - okai, tünetei és a helyes táplálkozás 
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Ma.hu 

Candida albicans,,Maga a Candida albicans egy teljesen ártalmatlan emésztőgomba, amely a legtöbb ember bélrendszerében megtalálható anélkül, hogy problémákat okozna. Amíg az immunrendszer normálisan működik, a gomba nem terjed el és nem okoz panaszokat. Ha azonban bizonyos okok miatt elszaporodik, akkor olyan akut és krónikus tüneteket hozhat létre - minden embernél egyedi, más és más tünetek jelentkezhetnek - amely első látásra nem, vagy csak alig mutat bármiféle összefüggést gombás megbetegedéssel. Napjainkra a candidiasis a fejlett országokban népbetegséggé vált, csak az Egyesült Államokban 50 millió regisztrált fertőzött van. Nem véletlen, hogy a candidiasist sokan "jóléti" betegségnek tartják - a szegényebb országokban jóval kevesebb a fertőzött - mivel kialakulása legtöbbször a helytelen táplálkozásra vezethető vissza. Ugyanis a nem kórokozó baktériumok, amelyek az emésztés problémamentességéért felelősek, ellenőrzésük alatt tartják a Candidát...'' link>>


A leszbikusok hajlamosabbak a szívbetegségekre
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Velvet.hu 

Szív,,A leszbikusok között több a túlsúlyos, így körükben a szívbetegségek kockázata is számottevőbb, derült ki egy kaliforniai leszbikusok körében végzett vizsgálatból.  A jelenség oka lehet, hogy a leszbikus párkapcsolatban élő nők kevésbé aggódnak a testsúlyuk miatt, mint a heteroszexuálisok, vélik azok az orvosok, akik 324 kaliforniai leszbikus bevonásával végezték el vizsgálatukat. E felismerés egyből arra indíttatta őket, hogy kijelentsék: a leszbikusokat arra kéne bátorítani, hogy foglalkozzanak többet a testükkel, próbáljanak lefogyni. A Dr. Stephanie Roberts által vezetett kutatás során a San Fransico-i Egyetem munkatársai leszbikus és heteroszexuális nőket kérdeztek a testsúlyukról...'' link>>


Tönkrement a Dollyt klónozó cég 
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Index.hu 

Dolly,,Új tulajdonosokat keres a piacon az a skóciai biotechnológiai cég, amely hét évvel ezelőtt a világon először hozott létre életképes emlősállatot sejtklónozással. A PPL Therapeutics 1996-ban vált világszerte ismertté, amikor bejelentette, hogy a Roslin kutatóintézet által kidolgozott tudományos módszerrel egy bárány testi sejtjéből sikeresen klónozott egy másikat. A klónbárány Dolly néven lett szintén világhírű. A PPL Therapeutics később, szintén úttörőként a klóntechnológiában, olyan klónsertéseket is életre hívott, amelyeknek szervei - a cég állítása szerint - emberi beültetésre alkalmasak. A cégnél csírasejtekkel is kísérleteznek, amelyekből, tudományos meggyőződés szerint, beültetésre alkalmas szervek növeszthetők...'' link>>


Leszokás mobillal 
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Index.hu 

Mobiltelefon,,A rendszeresen dohányzó emberek hamarosan egy mobilos szoftver segítségével szabadulhatnak meg a káros szenvedélyüktől. A program hasznossága kétségbevonhatatlan: a dohányzás 2000-ben körülbelül ötmillió ember halálát okozta. Világszerte körülbelül 1,1 milliárd ember dohányzik, és a füstölgők legnagyobb része - mintegy 930 millió ember - a fejlődő országokban él, derült ki a bostoni Harvard Egyetem és az ausztráliai Queensland Egyetem közös tanulmányából, amelyet a legnevesebb orvosi szaklapban, a Lancetben publikáltak. Bármily meglepő, a 2000-es adatok szerint a fejlett és a fejlődő országokban nagyjából ugyanannyi ember halálát okozza a dohányzás. A Sheffield Egyetem kutatócsoportja talált egy módszert, amellyel valószínűleg csökkenteni lehet a dohányosok számát. A tudósok egy kísérletben bebizonyították, hogy villogó képekkel mérsékelhető a cigaretta iránti sóvárgás, és abban reménykednek, hogy ez az egyszerű trükk a leszokást is segíti...'' link>>


Tornagyakorlatok az íróasztalnál 
2003. szeptember 15., hétfő - Forrás: Hölgyfórum.hu 

Értekezlet,,Napjainkban egyre többeket szólít az íróasztal mellé a munkájuk - az ülő életmód pedig nemcsak, hogy elkényelmesít, hanem a keringési rendszerünkre és az ízületi valamint az izomrendszerünkre is negatívan hathat. Érdemes ezért időnként megszakítanunk a munkát, és felfrissíteni, átmozgatni a testünket - ám ha erre nincs lehetőség, és továbbra is az asztalunk mellett kell maradnunk, akkor jobb híján munka közben is elvégezhetünk pár frissítő-lazító gyakorlatot: 1/ emeljük fel a lábunka, nyújtsuk ki a levegőbe, és tízszer forgassuk a lábfejünket jobbra, majd ismételjük meg a gyakorlatot az ellenkező irányba is..'' link>>


 
Ami zöldség, az még nem biztos, hogy tudományos.

 
EüÜzlet portál - amit látnia kell, hogy ne higgyen a szemének! 
Bízzon meg minket honlapjának napi frissítésével!
  Copyright (c) 2000-2003 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft.