EüÜzlet banner

 
Színes írások

A különböző cikkekhez felhasznált illusztrációk képgyűjteménye


Fizessen elő a papíron megjelenő Egészségügy + Üzlet HÍRlevélre!

Mike Wooster képe











 

2003. október

Amikor a szó nem is szó 
2003. október 17., péntek - Forrás: Origo.hu 

Agy,,Az ember agyféltekéi között jelentős munkamegosztás van. Régóta ismert, hogy a beszéd és a nyelv - az emberi faj gyakorlatilag egyedülálló képességei - szempontjából a bal agyféltekénk működése a fontosabb. Újabb eredmények azonban azt igazolják, hogy ez a megállapítás csak akkor helytálló, ha az érkező ingert kifejezetten nyelvi információként értelmezzük. Egy vizsgálat során az alanyoknak négybetűs szavakról azt kellett eldönteniük, hogy egy bizonyos betűt azok tartalmaznak-e vagy sem, illetve azt kellett megállapítaniuk, hogy az írás egyetlen piros betűje a szó közepétől balra vagy jobbra található. Eddigi ismereteink alapján azt várnánk, hogy az információ a látóközpontból rögtön a nyelvközpontba kerül, ahonnan az a feladat jellegéből adódóan távozik a megfelelő bal vagy jobb féltekés területek felé. Ezzel szemben a két különböző feladat gyökeresen eltérő agyműködést eredményezett még olyankor is, ha ugyanarról a szóról kellett döntést hozni...'' link>>


Injekció, tű nélkül 
2003. október 17., péntek - Forrás: Origo.hu 

Diabetes,,Az injekciós fecskendő szinte a gyógyítás jelképévé vált, mint a talán leggyakrabban használt orvosi eszköz. De sokan félnek tőle, a fájdalmas szúrás viszont csak a kisebbik veszély. Ott, ahol sok oltást kell elvégezni és nem lehet kellően sterilizálni a tűt - például a fejlődő országokban -, a fertőzésveszély is nagy. Ezért is terjedt el a tű nélküli oltókészülék, ez ugyanis gyors és steril eljárást jelent ma is olyan elmaradott területeken, ahol a kórokozók elleni fellépésre égetően szükség van. Tű nélküli rendszerek már több évtizede ismertek, elsősorban tömegoltásra használják őket. Egy magyar szabadalom - Lindmayer István mérnök-kutató találmánya - könnyen kezelhető, kicsiny készülék kifejlesztését eredményezte...'' link>>


Influenza - Évi 700 -1700 halott 
2003. október 17., péntek - Forrás: Tv2.hu 

Influenza A,,Az influenzajárványok végigkísérték az emberiséget történelme során. A kórokozó változékonysága miatt azonban eredetét nehéz kinyomozni. Athént Kr. e. 430-ban támadta meg a kór, Nagy Károly seregét Kr. u. 876-ban, de meggyőző bizonyíték van arra, hogy a XIV. században is felütötte fejét. Az első feljegyzett nagy járvány 1580-ban volt, és végigsöpört Afrikán és Európán. Ezreket ölt meg 1647-ben, amikor a Karib-tengertől indult pusztító útjára Új-Anglia felé. Tömeges elterjedését a XVI. században figyelték meg először Európában. Elnevezése olasz eredetű (influenza oli freddo annyit tesz, mint a hideg hatása) és az 1743. évi járvány óta használatos. 1918-19-ig nem számított a legsúlyosabb kórok közé, akkor azonban a 'spanyol nátha' 40 millió ember halálát okozta világviszonylatban...'' link>>


A here betegségei 
2003. október 17., péntek - Forrás: Házipatika.com 

Urológia,,A heregyulladásokat a következő tünetek teszik egyértelművé: magas láz, gyakran hidegrázás és igen heves fájdalom. A nem gyulladásos megbetegedések egymástól való elkülönítése sokszor nem egyszerű, de igen lényeges a további kezelés miatt. A here burkai között bizonyos mennyiségű folyadék mindig található, mely a hereburkok folyadékkiválasztó és visszaszívó képességével magyarázható. Ha a folyadék valamely okból nem szívódik vissza, és felszaporodik a hereburkok között, az akár emberfej nagyságúra is nőhet. Ezt nevezik vízsérvnek. Megelőző gyulladásos betegségek (here-, mellékhere - gyulladás) után is kialakulhat, az elvezető járatok hegesedése miatt. Jellemzője az igen lassú növekedés, amely hónapokig, sőt évekig is eltarthat. Az esetek döntő többségében teljesen fájdalmatlan, még tapintásra, nyomásra sem érzékeny...'' link>>


Kockázatos a fagyasztott embrió beültetése 
2003. október 16., csütörtök - Forrás: Index.hu 

In vitro fertilizáció,,Nagyobb eséllyel következik be méhen kívüli terhesség azoknál a nőknél, akiknek a szervezetébe fagyasztott embriót ültettek be a mesterséges megtermékenyítés során. Ez egy amerikai tanulmányból derült ki, amelyet a BBC ismertetett. Brit kutatók nem értenek egyet a fenti állítással. Amerikai tudósok 19 olyan nőt vizsgáltak, akik a fenti kezelésen mentek keresztül. A megfigyelt nők közül hatan veszítették el kisbabájukat, ami több mint 30 százalékos arányt jelent. Azoknál a nőknél, akiknek friss zigótát ültettek be, jóval elenyészőbb volt a meghiúsult kísérletek száma...'' link>>


Káros szenvedélyek és a spermák 
2003. október 16., csütörtök - Forrás: Origo.hu 

Spermiumok,,A kávéfogyasztás fürgébbé teszi a spermiumokat, ám úgy tűnik, e tekintetben ez az egyetlen élénkítőszer, amely efféle jótékony hatással bír - mutattak rá brazil kutatók. Miben tud többet a kávé a cigarettánál? Milyen hatása van a marihuánafogyasztásnak a nemzőképességre? Ezekre a kérdésekre keresték a válaszat az American Society for Reproductive Medicine a Texas állambeli San Antonióban megrendezett ötnapos konferenciáján. Ami a kávét illeti, a feketeleves fogyasztása, úgy tűnik, sokkal többet is tesz annál, mint hogy felébreszt reggeli kábulatunkból: napi egy-két csésze kávéval a férfiak új "lökést adhatnak" spermiumaiknak, s ezzel növelhetik fogamzóképességüket - áll abban a tanulmányban, amelyet a Sao Pauló-i egyetem kutatói készítettek. Ezzel azonban vége is azon élénkítőszerek sorának, amelyek a spermiumokra nézve jótékony hatással bírnak...'' link>>


A lupus 
2003. október 16., csütörtök - Forrás: Házipatika.com 

Lupus,,Október a lupus, azaz SLE betegséggel együtt élő emberek hónapja az egész világon. A lupus - teljes nevén szisztémás lupus erythematosus - krónikus, az általa megtámadott szervek gyulladásával és károsodásával járó autoimmunbetegség. A betegségnek alig vannak csak rá jellemző tünetei. Az általános tünetekhez (láz, hasmenés, gyengeség) mindig a betegség aktív szakaszában megtámadott szervekhez köthető tünetek társulnak. Az érintett szervek különböző mértékben károsodnak. Becslések szerint hazánk lakosságából 7-9000 embert érint e krónikus kór. Úgy tűnik azonban, hogy mivel a betegség felismerése rendkívül nehéz, így ez az adat nem teljesen reális. Szerte a világon több lupus-os beteg él, mint leukémiában vagy sclerosis multiplexben szenvedő. A lupus főként a fogamzóképes korban lévő nők betegsége, 10 beteg közül 9 nő...'' link>>


A Transzcendentális Meditáció megfordíthatja az érelmeszesedési folyamatot
2003. október 15., szerda - Forrás: Harmonet.hu 

Meditáció,,Az American Journal of Cardiology című neves orvosi szaklapban újabb kutatás jelent meg a Transzcendentális Meditáció és a Maharishi Védikus Orvoslásának egészségre gyakorolt hatásáról. Az elmúlt években az amerikai egészségügyi tárca jelentős összeggel támogatta a Transzcendentális Meditáció kutatását a szív- és érrendszeri betegségek gyógyítása és megelőzése terén. A nagyszámú, közel 400 egészségügyi témájú TM-kutatás újabb, az érelmeszesedési folyamat megfordítása területtel bővült. Az érelmeszesedés az artériák belső falának megvastagodását jelenti. A folyamat progresszióját illetve regresszióját egy nem invazív, ultrahangos méréssel lehet követni a karotidákon. A Maharishi University és a chicagói St. Joseph Hospital kutatói nemrégiben fejeztek be egy tanulmányt, amelyben a különféle étrendi és életmódbeli változóknak az érfalak vastagságára gyakorolt hatását mérték...'' link>>


A hipertónia ,,természetes'' kezelése 
2003. október 15., szerda - Forrás: Harmonet.hu 

Szívizom,,A WebMd tekintélyes orvosi szaklapban nemrég megjelent cikk szerint 'a magas vérnyomás kezelése nem korlátozódik csak a gyógyszerekre. A természetes gyógymódoknak, mint a meditáció és az étrend, jelentős hatásuk lehet'. - Meditáció, nem pedig gyógyszer - így hangzik Dr. Robert Schneidernek a magas vérnyomás kezelésére vonatkozó tanácsa. Ez nemcsak egyszerűen egy tanács, hiszen éppen a listája legtetején szerepel. Schneider, aki a Maharishi Védikus Orvostudományi Főiskola dékánja a Maharishi Menedzsment Egyetemen, Fairfieldben (Iowa), az egyetem kormány által finanszírozott Természetgyógyászat és Megelőzés Központjának is az igazgatója, amely egyike a 16 ilyen központnak az országban. Schneider a Maharishi Védikus Gyógyászat – melynek kulcsa a Transzcendentális Meditáció (TM) - ősi orvostudományának pozitív hatásait kutatta az elmúlt 15 év során...'' link>>


A szennyezett levegő növeli a stroke veszélyét 
2003. október 15., szerda - Forrás: Weborvos.hu 

Stroke,,A levegő magas szennyezettsége esetén a kórházakban növekszik a felvett betegek száma, - jelentették ki a taiwani Kaoshiung Orvosi Egyetem kutatói a Stroke című lapban.A kutatók szerint a legrosszabb helyzet akkor alakul ki, amikor a hőmérséklet meghaladja a 20 Celsius fokot.  1977 és 2000 közötti kórházi felvételi adatokat vettek alapul és összehasonlították a levegő szennyezettségének fokát a felvétel időpontjában, a felvétel előtti és utáni héten. A levegő magas szennyezettsége idején jelentősen növekedett a stroke egyik legáltalánosabb formáival (amikor az agyi erek kiszakadnak; illetve, amikor a vérrög az agyban szakad le) felvett emberek száma. Régebbi kutatási adatok kapcsolatot mutattak ki szintén a szennyezett levegő és a légzési valamint a szív betegségekhez kötődő halálozás aránya között...'' link>>


A marihuána károsítja a hímivarsejteket 
2003. október 14., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu

Spermium,,Hosszú időn keresztül a legkönnyebb drognak tartották a marihuánát, amelynek gyakorlatilag nagyon csekély káros hatása van az emberi szervezetre. Egy a napokban publikált amerikai tanulmány eredményei azonban megváltoztathatják az emberek gondolkodásmódját. A kutatók szerint ugyanis azok a férfiak, akik rendszeresen fogyasztják a közenyelvben csak fűnek nevezett drogot, sokkal nehezebben tudják teherbe ejteni a partnereiket. A rendszeres 'használóknak' sokkal kevesebb a hímivarsejtjük, amelyek ráadásul a normálishoz képest gyorsabban mozognak. Emiatt hamarabb 'kifáradnak' és sokszor nem érik el a petesejtet...'' link>>


A nők könnyebben viselik a stresszt 
2003. október 14., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu

Stressz,,A hazai kutatások is azt igazolják, hogy a nők könnyebben birkóznak meg a stressszel, mint a férfiak. De most, a Los Angeles-i egyetem tudósai is közzétettek egy hasonló eredményt mutató tanulmányt. A jelenség magyarázatát egy oxitocin nevű hormonban vélik felfedezni. Az oxitocin stresszhelyzetekben termelődik, embereknél és állatoknál egyaránt. Ez a hormon megnyugtat, oldja a félelmet és elősegíti a kapcsolatteremtést. A férfi szervezet is termeli ezt a hormont, de hatását valószínűleg csökkentik a férfihormonok...'' link>>


Őszinte szavak a tüdőrákról 
2003. október 14., kedd - Forrás: Házipatika.com 

Tüdőrák,,A korai stádiumban panaszmentes a beteg. Itt kell hangsúlyozni a sajnos sok esetben emberi jogokra hivatkozva megtagadott tüdőszűrés jelentőségét. A szűrésen kiemelt, panaszmentes betegek operálhatósága sokkal jobb, ezáltal jobbak a gyógyulás esélyei. A köhögés tipikus, azonban régi dohányosoknál nem jellemző tünet. Ilyen esetekben a köhögés jellegének megváltozása hívhatja fel a figyelmet a betegségre. Az ismert, nedves, hurutos köhögést kínzó, száraz ingerköhögés váltja fel. Orvosilag 'szerencsésebb' eset, ha a köhögéssel vérköpés párosul, mely ijesztő tünet, így a beteget gyorsan orvoshoz küldi, aki pedig a szakorvosi hálózat felé irányítja. A visszatérő tüdőgyulladások, a fogyás, a mellkasi fájdalom, gyengeség, mind-mind olyan tünetek, amelyek fel kell, hogy hívják a figyelmet a betegségre. Nem köztudott, de reumatikus panaszok is jelentkezhetnek, melyek kivizsgálása során mellkasröntgent is végeznek, ezen pedig jól látszik, ha daganat van a tüdőben...'' link>>


Áttörés a petefészekszövet - transzplantációban
2003. október 13., hétfő - Forrás: Origo.hu 

Laboratórium,,Amerikai kutatók először érték el, hogy átültetett petefészekszövetből élő utód jöjjön a világra. Az eddig példátlan eredményt egyelőre főemlősön (rhesusmajommal) érték el, de a kutatók véleménye szerint ugyanez az eljárás emberen is alkalmazható lesz - írja a BBC. A petefészekszövetek kivétele, tárolása és újbóli visszaültetése nagyon fontos lehet olyan nők esetében, akik például daganatos betegségük miatt az érzékeny szövetet károsító sugárkezelést kapnak. Az Oregon University kutatói az American Society for Reproductive Medicine konferenciáján számoltak be eredményeikről. A kísérleti állatból kivett petefészekszövetet az állat egy másik részébe ültették vissza...'' link>>


Ingyen olvasható az új tudományos szaklap 
2003. október 13., hétfő - Forrás: Index.hu 

PLoS Biology,,Vannak, akik a tudományos publikálás forradalmát várják tőle, mások meglehetősen szkeptikusak azzal a hétfőn elindult tudományos folyóirattal kapcsolatban, mely társaitól eltérően ingyenesen biztosít hozzáférést a biológiai és orvostudományi publikációkhoz. A PLoS Biology névre keresztelt folyóirat elindítói nyíltan felveszik a harcot a megszokott gyakorlattal, melyben a kutatóknak, diákoknak és az érdeklődőknek fizetniük kell azért, hogy a neves szaklapokban elolvashassák a friss tudományos eredményeket, írta a Nature. Az éves előfizetés ezekre a folyóiratokra akár több tízezer dollárba is kerülhet...'' link>>


Vérnyomást mér a karkötő, mérlegel az ágy 
2003. október 13., hétfő - Forrás: Index.hu 

,,Az intelligens szenzorokkal felszerelt otthonokban biztonságosan élhetnek a nyugdíjasok. Az okos otthon szükség esetén hívja a mentőket. A drótnélküli szőlőskertben is intelligens szenzorok segítik a borászt. 'A szenzorok részei azoknak az alapoknak, melyekre a jövő otthonai épülnek majd' - prognosztizál Patrick Gelsinger, Intel-főmérnök, a cég egyik alelnöke. A közeljövőben otthonainkat nemcsak lakjuk, hanem, a körvonalazódó és részben fejlesztés alatt álló innovatív technológiáknak köszönhetően azok is élni fognak velünk együtt. Egyelőre még külön-külön működnek a telefonos, a televíziós és az ilyen-olyan adathálózatok, ám mind több az egyetlen rendszerbe történő integrálásukat célzó kísérlet...'' link>>


 
Ami zöldség, az még nem biztos, hogy tudományos.

 
EüÜzlet portál - amit látnia kell, hogy ne higgyen a szemének! 
Bízzon meg minket honlapjának napi frissítésével!
  Copyright (c) 2000-2003 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft.