Színes írások
A különböző cikkekhez felhasznált
illusztrációk képgyűjteménye

|
 |
|
2003. november
|
|
Európa az őssejtkísérletek mellett
2003. november 20., csütörtök - Forrás: Index.hu
,,Az
Európai Parlament szerdán 'érzelmileg túlfűtött' szavazással úgy döntött,
hogy engedélyezi az embrionális őssejtek kutatási célra való felhasználását.
Az EU kutatási minisztereinek találkozója még hátravan, ekkor fogadják
vagy vetik el véglegesen a szabályozást. Az Európai Parlament szerdán engedélyezte
az embrionális őssejtek kutatási célra való felhasználását, és az emberi
sejtekkel való kutatást, például az olyan típusú beavatkozásokat is, melyeket
Dolly, az első klónbárány létrehozásakor használtak, írta a New Scientist.
A kérdés már hagyományosan vitákat gerjeszt: a támogatók szerint ezek a
kutatások a későbbiekben segíthetnek olyan betegségek kezelésében is, mint
a Parkinson-kór vagy a cukorbetegség. Az ellenzők szerint viszont az ilyen
kutatások etikailag elfogadhatatlanok, az őssejtek kinyerése ugyanis emberi
embriók elpusztításával jár...'' link>>
|
|
Dohányzás: népegészségügyi katasztrófa
2003. november 20., csütörtök - Forrás: Origo.hu
,,Minden
év november harmadik csütörtökén világszerte nemzetközi 'Ne gyújts rá!'
napot szerveznek. A dohányzás visszaszorítása Magyarországon is alapvető
fontosságú népegészségügyi cél, mivel a dohányzással összefüggő betegségekben
vezető helyen állunk a világon. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet
'Dohányzás vagy Egészség' Központjában (1073 Budapest, Kertész u. 32. Telefon:
413-69-68) a dr. Vadász Imre vezette szakértő csapat a hét minden napján
fogadja a leszokni vágyókat (hétfőn, szerdán és pénteken 9-13 óra között,
kedden és csütörtökön 13-17 óra között)...'' link>>
|
|
Engedd magadhoz!
2003. november 20., csütörtök - Forrás: Házipatika.com
,,A
WHO szülészeti részlegének vezetője szerint az évszázad baklövése volt
elválasztani az újszülötteket az édesanyjuktól a szülészeteken. Ma a legtöbb
anya visszakapta ezt a lehetőséget, de sokan nem hordják magukban azt az
elemi igényt, ami kicsinyükhöz kötné őket. Sok gyermeknek mell helyett
cumival, ringatás helyett rázkódó babakocsival kell beérnie. Így is felnőnek,
de mi lesz velük? A gyermekrendelő várótermében üldögélünk, jó félórája.
Megjelenik egy anyuka, szuperszonikus babakocsival. Nem veszi le a kabátját,
a babát sem bugyolálja ki. A nyolchónaposforma gyerek, a félig ülő helyzetbe
állított kocsiból les ki, rengeteg ruhája közül. Hasára támasztva cumisüveg,
aminek alján rózsaszínes folyadék. A kicsi rágja, rágja a cumit, jámboran
nézeget erre-arra...'' link>>
|
|
Orvoshoroszkópok
2003. november 20., csütörtök - Forrás: Harmonet.hu
,,Kutatások igazolták, hogy az orvosok horoszkópjában leginkább a föld
elemhez tartozó jegyben jelent meg a Nap. Ezek közül is kiemelkedett a
Bika csillagjegy. Milyen módon segíthet a Bika Nap az orvosoknak pályafutásuk
és tanulmányaik során? Már a tanulmányok során is szükség van nagy kitartásra,
hiszen ez a hivatás nagy felkészülést, hosszú tanulmányokat, s óriási energia
befektetését kívánja a szakemberektől. S ki tudna nagyobb odaadással, s
türelemmel ülni éjszakánként a könyvei fölött, mint egy Bika. Nagy előnyt
jelent, hogy amit egy Bika egyszer elsajátított – igaz lassabban, mint
mások – azt soha többé nem felejti el, tehát tartósan tanul, s évek múlva
is emlékszik a tanultakra. Ez a tény pedig később valóban emberéleteket
menthet hivatása során. A Bikákra jellemző az igen gyakorlatias gondolkodásmód.
Az orvostudomány pedig meghatározott tényeken alapszik, s ez igen testhezálló,
s rokonszenves egy Bika számára, hiszen munkája során konkrétumokkal foglalkozhat...''
link>>
|
|
Illatos fürdők
2003. november 20., csütörtök - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Vannak
a télnek is szépségei, például forró, illatos fürdőket vehetünk. Próbáljuk
ki, hogy egy negyed órás aromaterápiás fürdő milyen sokat javít közérzetünkön!
Az aromaterápiás fürdők minden várakozásunkat fölülmúlhatják, ha jól sikerül
kiválasztani az illatokat, és elkészíteni a fürdőadalékot. A hozzávalók
könnyen beszerezhetők, sőt, némelyik a háztartásunk alapvető része. A fürdőadalék
alapja lehet valamilyen illatmentes tusfürdő, szappan vagy habfürdő is,
de legjobb a méz. Az illóolajok ugyanis a vízben nem oldódnak, de mézben,
tejszínben, alkoholban és szappanban igen, és így egymással is elkeverednek
a különböző olajok...'' link>>
|
|
A mobiltelefon hátsérülést okoz
2003. november 19., szerda - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Ausztrál
kutatók szerint a mobiltelefon károsítja a hátunkat. Ennek oka abban keresendő,
ahogyan lélegzünk, miközben sétálva beszélünk a mobiltelefonunkon. A kutatók
arra figyelmeztettek, hogy az emberi testet úgy 'tervezték', hogy akkor
lélegezzen ki, amikor a lába talajt érinti. Ez megelőzi, hogy a gerinc
hirtelen megrázkódjon. Ám ha séta közben beszélgetünk, ez a lélegzési minta
összezavarodik, és a gerinc védtelenné válik. Dr Paul Hodges és kollégái
meglátásaikat egy kísérletre alapozzák, amelyet önként jelentkezőkön végeztek
taposógép segítségével. A kísérleti alanyok egy része csöndben gyalogolt,
másik része beszélt gyaloglás közben...'' link>>
|
|
Fogyókúra a képzelet erejével
2003. november 19., szerda - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
képzelet ereje, amelyet a jóga-meditációkban használnak, segíthet abban,
hogy elérjük fogyással kapcsolatos céljainkat. A fogyást segítő vizualizációs
gyakorlatot illesszük be az edzésrendünkbe és az étrendünkbe. Rendszeresen
végezzük el, nyugodt körülmények között. Keressünk egy csöndes helyet,
és csukjuk be a szemünket. Képzeljük el magunkat olyan súllyal, amilyenre
szeretnénk lefogyni. Kérdezzük meg magunktól: milyen érzés a vágyott alakúnak
lenni? Próbáljuk elképzelni az arckifejezést, ami ilyenkor az arcunkra
ül. Boldognak látszunk? Következő lépésként képzeljük el, hogy a vágyott
súlyunkkal olyan dolgokat tudunk megtenni, amelyeket a túlsúllyal nem...''
link>>
|
|
Vezető brit reumatológus tapasztalata a Transzcendentális
Meditációról
2003. november 19., szerda - Forrás: Harmonet.hu
,,A
British Medical Journal orvosi szaklap 2003. október 11-ei számának Primary
care rovatában Robert Johnstone, az Arthritis és Reumatológia Nemzetközi
Központ elnöke személyes tapasztalain keresztül méltatta a Transzcendentális
Meditációt. Dr. Johnstone Nagy-Britannia elismert reumatológus szakorvosa
és a számos orvosi cikk szerzője a következőképp nyilatkozik: Nagyon sok
pácienst ismerek, akik szeretnék elkerülni a gyógyszereket és előnyben
részesítenék az életmódváltoztatást, a kezelés mellékhatásait pedig minimálisra
akarják csökkenteni. Ezért bármiféle megelőző kezelésnek minimális beavatkozással
kell járnia azon páciensek életében, akik ilyen gyógymódot választanak...''
link>>
|
|
Baktérium, ami orvosság
2003. november 19., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,A
téli hónapok rettegett betegségei közé tartoznak - a légúti betegségeken
kívül - az igen heves lezajlású hasmenések. Vajon meghűlés vagy fertőzés
okozza-e ezeket a szülői szíveket megriasztó kórképeket? Hidegben a szájüregi
nyálkahártya immunvédelme csökken, és mind a légúti, mind a hasmenéses
betegségek kórokozói könnyen a szervezetbe jutnak. Míg a nyári, bélrendszeri
betegségeket általában széklettel terjedő vagy ételben elszaporodó baktériumok
okozzák, addig télen a hasmenést előidéző kórokozók leginkább vírusok,
amelyek cseppfertőzéssel jutnak a szájnyálkahártyára, majd onnan a gyomor-bélcsatornába.
A bélrendszerben számos védelmi rendszer igyekszik a kórokozók támadását
leküzdeni...'' link>>
|
|
Inzulintermelő lépsejtek: meglepő felfedezés
a cukorbetegség kezelésében
2003. november 18., kedd - Forrás: Origo.hu
,,Amerikai
kutatók váratlan felfedezése szerint a lépből a hasnyálmirigybe átültetett
sejtek képesek inzulintermelő sejtekké alakulni. A szakemberek egereken
már sikeresen tesztelték az új reményeket keltő eljárást. A Massachusetts
General Hospital (MGH) kutatói a Science c. tudományos hetilapban közölték
eredményeiket. Ugyanez a kutatócsoport, Denise Faustman vezetésével számolt
be 2001-ben előrehaladott cukorbetegséget modellező egerek sikeres terápiájáról.
Az I. típusú cukorbetegséget (diabéteszt) a hasnyálmirigy betegsége okozza.
A szervezet saját immunrendszere tévedésből megtámadja a hasnyálmirigy
ún. Langerhans-szigeteinek inzulintermelő béta-sejtjeit és szétroncsolja
őket. A megmaradt sejtek már nem tudnak elegendő inzulint termelni...''
link>>
|
|
Egyre lassuló öregedés
2003. november 18., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Az
utóbbi években azok, akik megtehették egyre jobban lelassíthatták az öregedés
folyamatát. Az első jel, amely zavarni szokta az embereket, a nyak ráncosodása.
Ezen a plasztikai sebészek felvarrással segítettek idáig, ám ez a jövőben
változni fog. Amerikai tudósok ugyanis kifejlesztették egy módszert, amelynek
a segítségével, sokkal hatásosabban kezelhető a probléma. Egy műanyag hurkot
ültettek be már jó néhány páciens nyakába, amely megfeszíti a bőrt...''
link>>
|
|
Bőrrák nem ismert hatásai
2003. november 18., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
napokban hozta nyilvánosságra egy amerikai tudóscsoport a tanulmányát,
amelyet bőrrákos betegek megfigyelése során írtak. A csoport nem kevesebb,
mint 92 ezer nőn végzett megfigyeléseket. Azt már korábban is lehetett
tudni, hogy a bőrrákosok teljes felgyógyulások után könnyen újból megbetegedhetnek.
Ám nemcsak a bőrrák veszélye, hanem a sokkal veszélyesebb fajták előfordulásának
a valószínűsége is majdnem a kétszeresére nő. A tudóscsoport csak női betegeken
végezte a megfigyeléseit, de a vezetőjük véleménye szerint a férfiak ugyanolyan
veszélyben vannak...'' link>>
|
|
Még egyszer a melanomáról - most kell levetetni
a gyanús anyajegyeket
2003. november 17., hétfő - Forrás: Origo.hu
,,Bőrgyógyász
szakorvosok ajánlása szerint az őszi és téli hónapokban érdemes megszabadulni
azoktól a gyanús festékes anyajegyektől, amelyekből esetleg rosszindulatú
bőrdaganat (melanoma) fejlődhet ki. Török László professzor, a Kecskeméti
Bőrgyógyászat vezetője munkatársaival több mint 20 éve kiemelten foglalkozik
a festékes anyajegyekkel és a melanomával. Őt kérdeztük meg többek között
arról, kell-e félni az ilyen jellegű beavatkozásoktól. Daganatok.hu: A
legrosszindulatúbb bőrdaganat, a melanoma részben már meglévő anyajegyekből
alakul ki. Az egyik legjobb megelőzési mód az elváltozott anyajegyek idejében
történő felismerése és eltávolítása. Kell-e félni egy-egy gyanús anyajegy
eltávolításától?..'' link>>
|
|
Először tesztelnek emberen hepatitis C elleni
vakcinát
2003. november 17., hétfő - Forrás: Origo.hu
,,A
hepatitis C-vírussal mintegy 170 millió ember fertőzött világszerte (az
AIDS-et okozó HIV-vírust becslések szerint 40 millióan hordozzák). A súlyos
májbetegséget, esetleg májrákot okozó vírus ellen most próbálják ki az
első védőoltást. Az amerikai Saint Louis Egyetem orvosi karának kutatói
most először tesztelnek emberen egy olyan kísérleti vakcinát, amely reményeik
szerint védettséget nyújt majd a vírussal szemben, és ezáltal nagy lépést
jelent majd az egyre nagyobb egészségügyi problémát jelentő betegség elleni
harcban. Sharon Frey, a kutatások vezetője szerint a vakcinát három különféle
dózisban próbálják ki, és először - mint ahogyan az a klinikai próbáknál
szokás - a biztonságosságát tesztelik. A hepatitis C-vírus az Egyesült
Államokban mintegy 40 ezer új fertőzést és 10 ezer halálesetet okoz évente,
s a kb. 4 ezer májátültetés mintegy feléért lehet felelős...'' link>>
|
|
Egészséges nassolnivalók
2003. november 17., hétfő - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
gyorsételek és a rágcsálnivalók rossz hírbe keverték a nassolást. Pedig
a nassolásban önmagában nincsen semmi rossz. A nap folyamán számos kis
étkezésre van szükségünk, és ennek az egészséges nassolnivalók fogyasztása
is része kell, hogy legyen. A lényeg az, hogy akkor együnk, amikor éhesek
vagyunk, és ha már megteltünk, hagyjuk abba az evést. Ha ezt a szabályt
igazán követjük, két-három óránként éhesek leszünk. Néhány nassolnivaló,
amelyeknek létezik egészséges változata. Pattogatott kukorica: A zsírtalan,
natúr változatot válasszuk. Gyümölcsök és gyümölcsturmixok: Fenséges nassolnivalók.
A turmixokat a kedvenc tejtermékünkkel készítsük el, kefirrel, joghurttal
vagy tejjel. Fagylalt: nem minden nap, de megengedett nassolnivaló. Alacsony
kalóriatartalmút válasszunk...'' link>>
|
|
Szklerózis: a szervezet polgárháborúja
2003. november 14., péntek - Forrás: Origo.hu
,,Nyugat-Európában
minden ezredik ember szenved szklerózis multiplexben. Ez a degeneratív
betegség világszerte mintegy kétmillió embert érint. A közúti balesetek
után ez a kór a második leggyakoribb, korlátozottságot előidéző ok a fiatal
felnőttek között. Sűrűn fordul elő a 20 és 40 év közötti nőknél, előrehaladása
pedig szinte megjósolhatatlan. Az érintett testrészektől függően a betegség
súlyosan rontja a látást, az egyensúlyérzékelést, a járást és a tapintást.
Az immunrendszert elnyomó gyógyszerek néha látványos, de sajnos nem végleges
javulást eredményeznek. Egy dán kutatócsoport a természet egyik gyakori
jelensége, a mimikri kapcsán jutott közelebb a betegség okainak megfejtéséhez:
különös hasonlóságot mutattak ki egy vírus és az emberi idegrendszer egyik
alapvető molekulája között...'' link>>
|
|
Szívinfarktus-megelőzős Guinness sörrel
2003. november 14., péntek - Forrás: Napi.hu
,,A
tudósok kutatásai szerint a Guinness szlogenje, mi szerint a 'Guinness
- jót tesz Neked' mindenképpen helytálló. A Wisconsin University kutatói
ugyanis megállapították, hogy ez a barna sör csakúgy mint az aszpirin meggátolja
a vérrög képződést, s így csökkenti a szívinfarktus előfordulásának esélyét.
Mindehhez csak arra van szükség, hogy napi egy Guinnesst bekapjunk, de
ha valaki most arra gondol, hogy sör-sör, teljesen mindegy, az téved. Ugyanis
a kutatók úgy vélik, hogy egy egyszerű lager sör nem csökkenti a vérrögképződést,
csak a Guinness. Érdekes, hogy a sörgyártó korábban meg kívánt szabadulni
a szlogenjétől, amit - hála a tudománynak - valószínűleg most már nem tesz
meg...'' link>>
|
|
Baktériumokat öl a művírus
2003. november 14., péntek - Forrás: Index.hu
,,Az
emberi géntérkép feltérképezésében is jelentős szerepet vállalt kutatónak,
Craig Venternek és munkatársainak sikerült pusztán a genetikai kódja alapján
felépíteni egy mesterséges vírust. A Phi-X174 baktériumokat fertőz és öl.
A Phi-X174 nevű bakteriofág vírus volt az első szervezet, aminek sikerült
feltérképezni a genetikai kódját. A vírus genomja 5386 DNS-szegmensből
áll, melyek kis gyűrűt alkotnak. Korábban más kutatóknak már sikerült a
sejtekben természetesen előforduló enzimek segítségével létrehozni a poliovírus
genomját, ehhez azonban három év kellett, ráadásul a szintetizált genetikai
kód hibásnak bizonyult...'' link>>
|
|
A nélkülözhetetlen cink
2003. november 14., péntek - Forrás: Házipatika.com
,,A
cinket ötvözetek formájában már az ókorban is ismerték, de az emberi szervezetben
betöltött szerepére sokáig senki sem gondolt. Persze arra is csak a XVIII.
században jöttek rá, hogy a természetben előforduló szervetlen kémiai elemek,
mint pl. a vas, megtalálható a vérben, és azt is csak ebben az időben ismerték
fel, hogy a csont a kalciumnak köszönheti a keménységét. Ha elfogadjuk,
hogy az élet az ősidőkben a sós óceánokban keletkezett, magától értetődőnek
vehetjük, hogy sejtjeink ásványianyag-összetétele az ősóceán ásványianyag-összetételéhez
hasonló. Ma már a cinkről is tudjuk, hogy minden élő szervezet számára
nélkülözhetetlen...'' link>>
|
|
Nem segít a kemény matrac
2003. november 14., péntek - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Az
utóbbi években a komoly hátfájásban szenvedőknek a szakemberek azt ajánlották,
hogy minél keményebb matracokat használják. Egy a napokban megjelent cikk
szerint ez azonban nem vezet túl jó eredményekhez. A legfrissebb vizsgálatok
azt mutatják, hogy sokkal jobban segíthet egy félkemény matrac. Spanyol
tudósok több mint 300 önkéntesen végeztek megfigyeléseket. Sokkal kevesebben
panaszkodtak hátfájásra az érintettek, ha egy félkemény matracon töltötték
az estét. A tudósok az önkéntesek otthoni fekvőhelyeit cserélték ki kemény
illetve félkeményre...'' link>>
|
|
Aromaterápia - a természet ajándéka
2003. november 13., csütörtök - Forrás: Tv2.hu
,,Az
illatokkal való gyógyítás szinte egyidős az emberiséggel. Az illóolajokat
alkalmazó aromaterápia az egyik legősibb gyógymódnak számít. A növények
és az ezekből készített illóolajok hatását már több ezer évvel ezelőtt
ismerték. Az ókorban tisztelték a növények erejét, képességét, így sámánok
és varázslók szentnek tekintették a természet ajándékát. Az egyiptomiak
és a kínaiak ismerték fel először, hogy a növényekből készített illóolajoknak
gyógyító hatása van. Később a görögök lesték el a csodaszerek receptjét.
Az illóolajokat nemcsak testápolásra, vallási szertartásokra, gyógyításra
alkalmazták, hanem a szerelmi vágy serkentésére is. Az 'illatkészítés'
elterjedt Európában: a középkorban már megjelent a parfümgyártás csírája,
de az illatanyagot ekkor még csakis virágokból készítették...'' link>>
|
|
Candida - Igazságok és tévhitek
2003. november 13., csütörtök - Forrás: Tv2.hu
,,Soha
nem is gondoltam, hogy ezen tünetek egy új, 'divatos betegség' tüneteit
takarják. Mindig találtam valamilyen magyarázatot arra, hogy éppen miért
nem érzem magam jól. Ráfogtam valamelyik korábbi betegségemre. Nem is gondolhattam,
hiszen rendszeres orvosi kontroll alatt állok; kezelőorvosaimban fel sem
merült e 'betegség' lehetősége. Valójában nem is gondoltam, hogy ezen betegséggel
van dolgom. Gyakran - amikor úgy éreztem, hogy remegek, vagy szédülök,
netán a gyomron is émelyeg - gyorsan ettem valamit. Természetesen vagy
a ma oly divatos frissen sütött, minden sarkon, minden aluljáróban kapható,
kelt tésztás falatokhoz menekültem. Nem lehet ellenállni a csábító illatoknak
és még a legtöbb esetben meleg is volt a sütemény. Ilyenkor ideig-óráig
jól éreztem magam. Aztán kezdődött elölről az egész körforgás...'' link>>
|
|
Nem működik a legfejlettebb HIV-vakcina
2003. november 13., csütörtök - Forrás: Origo.hu
,,Az
első széles körben tesztelt HIV-elleni vakcina, az AidsVax az újabb eredmények
szerint sem működik. A vakcinát fejlesztő cég elnöke szerint ez arra inti
a kutatókat, hogy duplázzák meg erőfeszítéseiket egy hatékony szer kifejlesztéséhez.
Az AidsVax nem működik - erősítette meg a fejlesztő cég, a VaxGen 2003.
februári közleményét. Az újabb kudarc a thaiföldi tesztek előzetes eredményei
után derült ki. Az eredmények szerint a beoltott személyek nem lettek védettebbek
a HIV-fertőzés ellen, a fertőzötteknél pedig nem lassult le a betegség
kifejlődése. Tovább tart az AIDS halálos menetelése: bár a járvány már
21 éves múltra tekint vissza, még mindig nem állt meg a növekedése. Ugyanakkor
mára világosan kiderült, hogy egyes területeken, ahol komoly gondot fordítanak
a megelőzésre, már visszavonulóban van. Ha a világ összefogna, életek millióit
menthetné meg néhány év alatt...'' link>>
|
|
A csilipaprika és a fájdalom
2003. november 13., csütörtök - Forrás: Harmonet.hu
,,A
kutatások során a szakemberek azonosították azt a jelzést, amit a test
ad válaszreakcióként a csili égető érzetére, illetve azonosították a csilipaprika
azon összetevőjét, ami az erejét biztosítja. A mechanizmus úgy zajlik le,
hogy amikor csípős paprikát fogyasztunk egy receptor reagál a kapszaicinre,
amely a paprika erős hatóanyaga. Ez a receptor, amit TRPV1 néven ismeri
a szaktudomány nem csupán a paprika okozta égető érzetű csípősségre reagál,
hanem a tényleges hőhatásra, valamint az alacsony pH értékre, ami a savak
sajátossága és az égéshez hasonló sérüléseket okozhat. A kutató csoport
a vizsgálatok során megtalálták azt a molekulát (p38), amelyet a TRPV1
receptor hőhatásra reagálva fokozottan kiválaszt...'' link>>
|
|
A shiatsu története
2003. november 12., szerda - Forrás: Harmonet.hu
,,A
shiatsu gyökerei az ókori Kínában lelhetőek fel. Egy 1973-ban a mawangdui
sírban talált régészeti lelet szerint az i.e. II. században már ismertek
voltan azok az ún. Taoyin, japánul: Do-in, gyakorlatok, amelyeket a shiatsu
egyik alkotórészeként értelmezünk. Ezek a későbbiekben az ősi japán anma
masszázsba is beépültek, így létrejött a mai shiatsu őse a X. században.
A Taoyin (jelentése kb.: testünk vezetése, irányítása nyújtásokon, feszítéseken
keresztül) ma is használatos nem csak a shiatsu kezelésben, de önállóan
öngyógyító tornagyakorlatokként is. Az anma masszázs eredetileg gyúró,
nyomó, vibrációs technikákat tartalmazott. A Taoyin és a shiatsu fejlődésére
döntő hatást gyakorolt Bodhidharma, a legendás buddhista szerzetes munkássága.
Bodhidharma a VI. században, Kínában megalapította a Chan (japánul: Zen)
buddhizmust, a későbbiekben Shaolin Kolostorként híressé vált templomban...''
link>>
|
|
Agyukra megy a zene
2003. november 12., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Újabb
vizsgálat bizonyítja, hogy érdemes zenélni. Egy felmérés szerint azoknak
a gyerekeknek ugyanis, akik valamilyen hangszeren játszanak, jobb a verbális
memóriájuk, mint nem zenélő társaiknak. Hongkongban kilencven, hat és tizenöt
éves kora közötti fiúval végezték el a teszteket. A gyerekeket úgy válogatták
össze, hogy fele iskolai zenekar tagja volt és zeneórára járt, a többiek
viszont semmilyen hangszeren nem játszottak. A kutatók a verbális és a
vizuális memóriát vizsgálták: a fiúknak például szósorozatokat, képeket
kellett visszaidézniük. Az eredmények egyértelműen kimutatták, hogy azok,
akik zenéltek, több szóra emlékeztek, mint a kontrollcsoportbeliek, és
a vizsgálat után 30 perccel megismételt kérdezések során is több szó jutott
az eszükbe..'' link>>
|
|
Érzelmi hullámzás zavarhatja meg szülés után
az anyák boldogságát
2003. november 12., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Nevezik
szülés utáni depressziónak és bébi-bluesnak is, angol nyelvterületen third
day bluesként ismert. Arról a váratlanul ránk köszöntő, szomorkás hangulatról
lesz szó, amit száz anya közül legalább hetven megélt a várva várt baba
világrajövetele utáni napokban.Dr. Frigyes Júlia pszichiáter, négy gyermek
édesanyja, e terület avatott szakértője. Munkacsoportjával, ami a 'Hawa'
nevet választotta (jelentése Éva, ugyanakkor kígyót is jelent), arra vállalkoznak,
hogy a szülés után bajba jutott anyáknak segítsenek. - Mi az oka, a kiváltója
a szülés utáni depressziónak? - Azt kell mondanom, hogy tökéletesen egzakt
válasz nincs a kérdésre. A homonokat szokták felelőssé tenni, minden bizonnyal
szerepük is van a kialakulásában, ám még egyetlen hormont sem találtak
a kutatók, amelynek csökkenése vagy emelkedése a depressziós anyák többségére
inkább jellemző lenne, mint a többiekre...'' link>>
|
|
A magzat neme nem választható
2003. november 12., szerda - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
brit Human Fertilisation & Embryology Authority (Humán Termékenységi
és Embriológiai Hatóság) úgy döntött, hogy továbbra sem választható a megszületendő
gyermek neme Nagy-Britanniában. A döntést egy évnyi közvélemény-kutatás
előzte meg, melyből kiderült, hogy a lakosság 80 százaléka ellenzi azt,
hogy a szülők beleavatkozhassanak születendő gyermekük nemébe. A törvényt
azt követően hozták, hogy több pár külföldre utazott azért, hogy meghatározott
nemű magzattal térjen vissza. Suzi Leather, a HFEA elnöke elmondta, hogy
erős konszenzus alakult ki, miszerint a csecsemő nemének eldöntése nem
kívánatos, hacsak nem betegség megelőzése céljából. A törvény szerint tehát
csak azok a családok választhatják meg csecsemőjük nemét, amelyeknek kórtörténetében
olyan betegség fordul elő, amely nemhez kapcsolható...'' link>>
|
|
Ötven százalékkal magasabb a képzettebb nők
emlőrák-kockázata
2003. november 11., kedd - Forrás: Origo.hu
,,Brit
adatok szerint megfordult a korábbi trend, és ma már a képzettebb nőket
fenyegeti jobban a betegség. A fő okot a későbbi gyermekvállalásban és
a kevesebb szülésben látják a szakértők. Kovács Attila helyettes országos
tisztifőorvos az [origo]-nak elmondta: az emlőrák előfordulásának és halálozásának
szociális helyzet szempontjából történő felmérését Magyarországon legkorábban
3-5 év múlva érdemes megkezdeni. Az emlőrák kialakulásának fő kockázati
tényezője az életkor, ám szerepet játszik a gyermekvállalás időpontja és
a szülések száma is. A statisztikák szerint minél korábban és minél többször
szül valaki, annál kisebb a betegség kialakulásának a kockázata...'' link>>
|
|
Az epret fogyasztó űrhajósok jobban teljesítenek
2003. november 11., kedd - Forrás: Index.hu
,,Berrnard
Radin, a Marylandi Egyetem munkatársa laboratóriumi kísérletekkel kiderítette,
hogy az epret fogyasztó patkányok agya jobban ellenáll a kozmikus sugárzásnak.
A fagyasztott eper egyébként már az 1980-as évek eleje óta szerepel az
űrhajósok menüjében. A Föld védelmező mágneses terét elhagyó űrhajók már
ki vannak téve a kozmikus sugaraknak. Radin kiderítette, hogy a hasonló
hatásnak kitett laboratóriumi patkányok nehezebben tanulnak, de ezek az
ételek megvédhetik őket a hosszú ideig tartó sugárzás fizikai és mentális
hatásaitól...'' link>>
|
|
Arctranszplantáció már csak idő kérdése
2003. november 11., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
napokban több nyugati országban is jelezték az orvosok, hogy egyre többen
keresik meg őket arctranszplantációval kapcsolatban. Ma már a szakemberek
szerint lehetséges, hogy egy baleset során eltorzult arcú személy arcát
kicseréljék egy halott emberére. Az orvosok nagy többsége azonban addig
nem akar belevágni egy ilyen számos kényes kérdést felvető beavatkozásba,
amíg a lakosság és az illetékes hatóságok egyaránt bele nem egyeznek. Egy
halott ember arcát ma már minden gond nélkül fel tudnánk varrni egy baleset
során súlyosan sérültre...'' link>>
|
|
Csökkentsd az adagot!
2003. november 11., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Manapság
észrevehetően növekszik az ételadagok nagysága. A legtöbb étterem azzal
reklámozza magát, hogy nagyobb adagot ad kicsivel több pénzért, a boltokban
pedig a '25 százalékkal több' cédulák fogadnak minket. Ételadagjaink dagadnak.
Nem csoda, ha a mi testünk hasonlóképpen. A túltápláltak száma megkétszereződött
az elmúlt húsz évben. A gyerekkori elhízás 1985 és 1995 között megháromszorozódott,
a cukorbetegek száma pedig riasztó rohamossággal nő. Sherry Torkos, ausztrál
gyógyszerész és fitness-szakértő szerint a zsírbevitelünket már csökkentettük,
csakhogy helyette túl sok szénhidrátot fogyasztunk. A chips, a hamburger,
és általában a gyorsételek túl sok cukrot és túl sok szénhidrátot tartalmaznak,
hirtelen megnövelik a vércukor-szintet...'' link>>
|
|
Az emésztőrendszer
2003. november 11., kedd - Forrás: Házipatika.com
,,A
táplálék átalakítása, feldolgozása az emésztőrendszerben történik. Míg
áthalad a tápcsatornán az étel, különböző biokémiai reakciók során kis
molekuláris egységekre bomlik, majd felhasználódik, illetve raktározódik.
Az első lépés a szájban, a fogakkal történő aprítás. A nyál kezdi meg a
táplálék lebontását, amiláz nevű enzimje, a keményítő elbontását végzi.
A nyállal keveredett táplálék a nyelőcsövön keresztül a gyomorba kerül,
amely az emésztési folyamat egyik főhelyszíne. A nyelőcső végén lévő izomgyűrű
erőteljes bezáródása biztosítja, hogy a gyomornedv ne juthasson be a nyelőcső
alsó részébe. Ha ez mégis megtörténik, kellemetlen égő érzést okoz. Amennyiben
a gyomortartalom gyakran kerül vissza a nyelőcsőbe ez gyulladást, esetleg
nyelőcsőfekélyt is okozhat...'' link>>
|
|
|
|
Ami zöldség, az még nem biztos, hogy tudományos.
|
|