Színes írások
A különböző cikkekhez felhasznált
illusztrációk képgyűjteménye

|
 |
|
2003. december
|
|
Döntő génváltozásokat okozott a főemlősök
életmódja
2003. december 22. - hétfő, Forrás: Index.hu
,,Az
ember és a csimpánz génszerkezetében megállapítható, közel 99 százalékos
egyezés még nagyobb mértékű lehetne, ha életmódjukban nem következik be
döntő változás, közölte a Science című folyóirat legújabb számában megjelent
tanulmány. Az elmúlt hatmillió évben, amely közös ősétől elválasztja az
embert és a csimpánzt, az eltérő életmód következtében döntő változások
következtek be a főemlősök génszerkezetében. A két legfontosabb különbség:
hogyan érzékelik a szagokat, és hogyan táplálkoznak, derült ki egy átfogó
összehasonlító tanulmányból, amely a Cornell egyetem két tudósának kutatási
eredményeit adja közre. Az összehasonlító genetikai elemzések megállapították:
a legfőbb eltérés a szaglásban résztvevő, illetve a szagok útján szerzett
információk feldolgozásáért felelős gének eltérő fejlődésében észlelhető...''
link>>
|
|
Vitamin segíthet a dohányosokon
2003. december 22. - hétfő, Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Angol
tudósok reményei szerint az A vitamin egyik formájának a segítségével hamarosan
gyógyítható lesz az emphysema, amely legtöbbször az erős dohányosoknál
jelentkezik. A betegség első jele a nehéz légzés, ám ez az idő előrehaladtával
egyes esetekben a beteg halálához is vezethet. Az orvosok ez idáig nem
tudták gyógyítani az emphysema-t, ám nemrég sikerrel teszteltek egy új
szert az egereken. 'Az eredményeink nagy reményekre jogosítanak fel, és
könnyen elképzelhető, hogy az a vitamin általunk használt formája más betegségek
esetében is sikerrel alkalmazható...'' link>>
|
|
Fájdalomcsillapító zene
2003. december 19., péntek - Forrás: Harmonet.hu
,,A
legújabb vizsgálatok anyagát az idén Ausztriában megrendezett fájdalommal
foglalkozó világ- kongresszuson tették közre. A tanulmány megállapítása
szerint a zenét eszközként alkalmazták, hogy ellazítsák az izmokat, ezáltal
feloldva a görcsöket. A vizsgálatokban 65 kórházban kezelt beteg vett részt,
akiknek krónikus hátfájásuk volt, és a kutatók véletlenszerűen két csoportra
osztották őket. Mindkét csoport szabályos orvosi kezelést kapott, illetve
a megszokott terápiát. De az egyik csoport eligazítást kapott, hogy miképpen
használják a relaxációs képeket, miközben zenét hallgatnak. Ezek a résztvevők
minden nap fél órán keresztül relaxációs zenét hallgattak fülhallgatón
keresztül...'' link>>
|
|
Tüdőrákszűrés CT-vel: új eredmények
2003. december 19., péntek - Forrás: Origo.hu
,,Új
adatok megerősítik a korábbi eredményeket: az ún. alacsony dózisú CT-vel
egészen apró elváltozások is kiszűrhetők. A kiszűrt tüdőrákok 80%-a a kezelhető
I-es stádiumban volt, ami körülbelül ötször jobb a jelenlegi, világszerte
jellemző aránynál. Napjainkban a tüdőrák világviszonylatban a leggyakrabban
előforduló rákféleség, a rákos halálozás leggyakoribb oka. Magyarországon
2001-ben 5741 férfi és 2161 nő halt meg tüdődaganat következtében, ami
az összes rákos halálozás 23,7%-ának felelt meg. A tüdőrák Magyarországon
a férfiak esetében vezető daganatos halálok, a nőknél az emlő- és a vastagbéldaganatok
után a harmadik helyen áll. A magas halálozási ráta az alacsony gyógyulási
arányra vezethető vissza, ami pedig összefüggésbe hozható a szűrés és a
korai felismerés hiányával. A tüdőrák fejlődésének kezdeti szakában rendszerint
nem okoz tüneteket...'' link>>
|
|
Intelligens influenzaoltás géntechnológiával
2003. december 18., csütörtök - Forrás: Index.hu
,,Az
Egészségügyi Világszervezet már februárban sejtette, hogy idén télen mely
influenzatörzsek fognak megjelenni, és az oltóanyagokat is ez alapján készítették
elő. Idén azonban kiderült, hogy a rendszer nem igazán működőképes, mivel
a WHO kutatói nem találtak egyetlen példányt sem a Fujian névre keresztelt
altípusból, amelyre szükségük lett volna, írta a Nature magazin. Szakértők
szerint a hiányzó influenzatörzs problémája elkerülhető, ha a kutatók genetikai
módszerekkel saját maguk barkácsolják össze azt a mintatörzset, amelyet
később tovább szaporítanak. Sajnos a módszer klinikai vizsgálatára még
várni kell, ráadásul a technológia használatáért licencdíjat kell fizetni
a MedImmune vállalatnak, a WHO azonban 2004 februárjában napirendre fogja
tűzni a kérdést...'' link>>
|
|
A Creutzfeld Jacob kór vérátömlesztéssel is
terjed
2003. december 18., csütörtök - Forrás: Ma.hu
,,Az
embereket megtámadó szivacsos agysorvadás állatoknál előforduló megfelelője
a kergemarha-kórkén ismert megbetegedés. Ázsiában közben a vírusos tüdőgyulladásjárvány,
a SARS kór kiújulásától tartanak, miután Szingapúrban egy tajvani kutatónál
kimutatták a vírust. John Reid brit egézségügyi miniszter megerősítette,
hogy 3 évvel ezelőtt vértranfuzió útján kapott Creutzfeld Jacob kórt az
a beteg, akit a donor fertőzött meg. A beteg nemrég halt meg. A brit orvosok
szerint csak nagyon kicsi az esélye van annak, hogy valaki véren keresztül
megfertőzödjön. Nagy-Britanniában jelenleg 15 embert vizsgálnak, akik szivacsos
agysorvadásban szenvedő betegtől vért kaptak. A Creutzfeld Jacob betegség
gyors szellmi leéplüssel majd végül halállal jár. Szingapúrban közben a
vírusos tüdőgyulladás újra felbukkanásától tartanak, miután egy az országba
érkezett tajvani kutatónál kimutatták a fertőzést...'' link>>
|
|
Méhpempő
2003. december 18., csütörtök - Forrás: Harmonet.hu
,,A
méhek termékeinek gyógyhatását, gyógyászati felhasználását a tudósok még
mindig vizsgálják. Az eddigi vizsgálatok szerint különösen a méhpempővel
lehet elérni jó eredményeket, ha másképpen nem, mint vitathatatlan erősítőszerrel.
A méhpempőt a raj dolgozói termelik nyelő mirigyeikkel, mégpedig életük
negyedik napjától a tizenkettedik napjáig. Mint tápszer, a legtartalmasabb
a királynőnek (méhanyának) szánt pempő: sűrű, tejfölszerű, erősen savanykás
ízű és szagú massza. Vizet, ásványi sókat, vitaminokat, fehérjéket és hormonokat
tartalmaz. A sejtnek (királynő‚) nem szabad idősebbnek lennie 72 óránál.
A méhpempő gyógyhatását már az ókori népek is ismerték. Viszont nagy gond,
hogy ennek az anyagnak az életképessége nagyon rövid, bár lehet különféleképpen
tartósítani...'' link>>
|
|
Orrdugulás-elhárítás
2003. december 18., csütörtök - Forrás: Házipatika.com
,,A
nátha makacs egy jószág. A mindennapokban sokszor bevalljuk, hogy nehéz
vele mit kezdeni, valahogy át kell vészelni néhány napot, aztán 1-2 hét
alatt 'magától' is elmúlik. De mit tegyen az, aki már 'dáthás'? A legkellemetlenebb
tünet, amikor 'dáthás' orrhangok öntik el beszédünket, mert annyira nem
kapunk levegőt. Ilyenkor csak szájon át tud lélegezni az ember, és a fájós
toroktájék helyzetét tovább nehezíti az immár szabadon, szűrés és felmelengetés
nélkül beáramló hideg levegő. Az orrdugulás kezelése, megszüntetése tehát
nem csupán kényelmi intézkedés, a gyógyulást is segíti. Ha ugyanis az orrjáratok
átjárhatók, akkor a szájon át történő légzéssel nem segítünk további kórokozókat
a kihűlő nyálkahártyára, és támogatjuk a szervezet saját védelmi folyamatait...''
link>>
|
|
A nehéz napok diétája
2003. december 17., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Bár
a különböző tévéreklámok azt sugallják, hogy a nők életük legszebb pillanatait
élik meg, amikor menstruálnak, azért a legtöbben tudjuk, hogy ez nem így
van. A premenstruációs tünetek, mint az ingerlékenység, feszült idegállapot,
a hasfal és a mellek feszülése, a fejfájás sok nő életét megkeserítik,
így sokan bármit megadnának azért, hogy a nehéz napok előtti időszak is
zökkenőmentes legyen. Megfelelő diétával és sok mozgással a kellemetlenségek
csökkenthetők. Az orvosok már régóta próbálkoznak a PMS kezelésével. Azonban
ezek csak tüneti terápiák: vízhajtót javasolnak a testsúlynövekedés, a
lábszár ödéma ellen, aszpirint a fájdalmakra, vitaminokat a feltételezett
anyagcserezavarok miatt...'' link>>
|
|
Gyorsteszt a leggyakoribb szexuális betegségre
2003. december 17., szerda - Forrás: Origo.hu
,,Brit
kutatók gyors és hatékony tesztet fejlesztettek ki a leggyakoribb szexuális
úton terjedő betegségre, amelyet a chlamydia nevű baktérium okoz. A Chlamydiasis
a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség. A világon 400 millió fertőzöttet
tartanak nyilván és évente 90 millió új fertőzöttet regisztrálnak. Európában
évente 3 millió új beteget észlelnek. Magyarországon a lakosság 30 százalékának
fertőzöttségét becsülik, de nincs rutinszerű szűrés. Ha nem észlelik és
kezelik idejében, a fertőzés méhnyálkahártya-gyulladást, húgycsőgyulladást,
petevezeték-gyulladást okozhat, ami a termékenység csökkenéséhez, sőt meddőséghez
vezethet...'' link>>
|
|
A fertőzések meghosszabbítják életünket?
2003. december 17., szerda - Forrás: Harmonet.hu
,,Vírusfertőzés,
vagy magasabb láz jótékony hatással lehet az emberi szervezetre, mert olyan
vegyületeket aktivál a sejtekben, amelyek meghosszabítják azok élettartamát
- írta a Sejtek molekuláris biológiája című amerikai szaklap legfrissebb
száma. Az Illinois államban működő Northwestern Egyetem kutatói szerint
a sejteket érő fiziológiai stressz a molekulák védelme szempontjából kulcsfontosságú
gének működését serkenti. Az Illinois-i egyetem munkatársai férgeken végzett
vizsgálatok alapján állapították meg, hogy hirtelen bekövetkező, erős hőhatásra
azonnal megkezdődött a sejteket érő stresszhatások kivédéséért felelő speciális
vegyületek termelődése. Ezek az úgynevezett molekuláris kísérő vegyületek
azon nyomban 'eltakarították' a sejtekben keletkezett sérült fehérjemaradványokat...''
link>>
|
|
Elhízás és cukorbetegség: forradalmi felfedezés
2003. december 16., kedd - Forrás: Origo.hu
,,Amerikai
kutatók először találtak bizonyítékot az elhízás és a cukorbetegség közötti
biokémiai kapcsolatra. A felfedezés mind a megelőzésben, mind a kezelésben
új utakat nyithat. A cukorbetegség (diabétesz) a szénhidrát-anyagcsere
zavara. Alapvetően két változata létezik. Az I. típusú diabétesz többnyire
gyerekkorban, tizenévesen alakul ki, ezért fiatalkori cukorbetegségnek
is nevezik. A cukorbetegek 90-95 százaléka azonban a II. típusú diabétesztől
szenved, amely általában 45-50 éves kor után alakul ki, bár fiatalabb korban
is előfordulhat. (Az idősek különösen érintettek: a 70-en felüliek 15 százaléka
bajlódik vele.) A II. típusú diabétesz esetében a hasnyálmirigy elegendő
inzulint termel, ám a szervezet érzéketlenné válik a hormonnal szemben,
így az nem tudja a szükséges glükózfelvételre serkenteni a sejteket...''
link>>
|
|
Veszekedni kell, de nem mindegy, hogy?
2003. december 16., kedd - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,A
konfliktusok és egyet nem értések haragos összetűzésekbe torkollnak gyakran?
Úgy, hogy aztán mindketten megbántják egymást? Megbántottnak és haragosnak
érzi magát, amikor harcolnak párjával? A konfliktusok és nézetletérések
elkerülhetetlenek egy közeli kapcsolatban, azt is mondhatni, szükség van
rájuk az egyensúly kialakulásához. De hogyan közelítjük meg ezeket a konfliktusokat?
Mert a mód, ahogyan Ön és partnere megoldja a nézeteltéréseket, meghatározza
azt, hogy kapcsolatuk ezáltal szorosabbra fűződött, vagy visszafordíthatatlanul
fellazult. A harcok soha nem kellemesek, főleg akkor nem, ha azt a kedvessel
vívjuk...'' link>>
|
|
Télen több az infarktus
2003. december 15., hétfő - Forrás: Tv2.hu
,,A
tél nem csak az influenza és a megfázások időszaka, az év leghidegebb hónapjaiban
ugyanis jóval több a szívroham, mint az év bármely más szakában, a forró
nyári napokat is beleértve. Az amerikai szív -és tüdőgyógyászati, illetve
vérképzőszervi központ szerint szívgyógyászoknak a jelenség okát illetően
egyelőre csak feltételezéseik vannak. Ezek egyike az, hogy a felső légúti
megbetegedések, nem csupán az influenza, vagy a bronchitis, de az egyszerű
megfázás is, már önmagukban növelik a szívroham kockázatát, elsősorban
a betegséget követő két hétben. Másik téli kockázat a testhőmérséklet normális
alá süllyedése. Szinte észrevétlenül következhet be olyankor, ha valaki
túlságosan hosszú ideig tartózkodik kint a hidegben, és szervezete nem
képes a normális testhő fenntartásához szükséges energiát megtermelni...''
link>>
|
|
Termékeny hímivarsejtek őssejtekből
2003. december 15., hétfő - Forrás: Origo.hu
,,Egerek
embrionális őssejtjéből hímivarsejtet állított elő, s azzal petesejtet
termékenyített meg az egyesült államokbeli Harvard Egyetem orvosi karának
egyik genetikuscsoportja - közölte a Nature brit tudományos hetilap. A
munkacsoport által őssejtekből kitenyésztett sejtek azonban szokatlan formájú,
csökevényes (farok nélküli) spermiumokká fejlődtek. A kísérleti egér petesejtjét
ettől függetlenül megtermékenyítették, és megindult az embrió fejlődése.
A kutatók a megtermékenyítés után öt nappal leállították az embriók fejlődésér,
így egyelőre bizonytalan, hogy a nem teljesen kifejlett spermával megtermékenyített
embriókból normális, életképes utódok jönnének-e a világra. (Termékeny
petesejteket egyébként már korábban sikerült őssejtekből előállítani.)..''
link>>
|
|
Le tudja tenni!
2003. december 15., hétfő - Forrás: Házipatika.com
,,Valószínűleg
egy ideje már Ön is készül abbahagyni a dohányzást, hiszen tisztában van
vele, milyen fontos lenne ez az Ön és családja egészsége érdekében. Talán
egy-két kisebb lépést már meg is tett a cél érdekében; apránként csökkenti
adagját... Ha biztos az elhatározásában, tegye meg a következő lépést is!
Nem lesz könnyű, és - mivel a dohányzás nemcsak egy rossz szokás, hanem
a teljes fizikai és pszichés működést érintő orvosi probléma -, ne restelljen
segítséget kérni! A dohányzás elhagyásának alapja az Ön tudatos elhatározása.
Erősítse ezt azzal, hogy végiggondolja, esetleg le is írja, milyen körülmények
késztetik dohányzásra, hogyan lehetne ezeket elkerülni, miért szeretne
leszokni, mi mindent nyerhet ezzel ön és családja egészségében, ismerősei,
munkáltatói elismerésében, és anyagiakban is...'' link>>
|
|
Gyermekmondókák veszélyessége
2003. december 15., hétfő - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Bizonyos
Sarah Giles és Sarah Shea kutatók a Dalhousie Egyetemről (Halifax, Kanada)
azt állítják, hogy a gyermekmondókák üzenetei veszélyesek, mert serülést
okozható tettekre sarkallják a gyermekeket, és olyan tevékenységekről szólnak,
amelyek a sérülések veszélyeit figyelmen kívül hagyják. Egy bizonyos Humpty
Dumpty karakter például, aki leesik a mondókában, szerintük egyenesen a
gerincmerevítőre szorulna az esése után. Egy szatirikus levélben, amelyet
a Kanadai Orvosi Szövetség kiadványának írtak hozzátették, hogy a mondóka
története szerint a jelenlévő 'király összes emberei' képtelenek lettek
volna újra összerakni Humpty Bumpty-t...'' link>>
|
|
Növelhető a memória
2003. december 12., péntek - Forrás: Harmonet.hu
,,A
Cold Spring Harbour Laboratórium kutatói egy kísérletben gyümölcslegyek
memóriáját tökéletesítették az úgynevezett PKM fehérje szintjének emelésével.
Jerry Yin kutatócsoportja elektrosokkal arra tanította meg a gyümölcslegyeket,
hogy bizonyos illatokat érdemes elkerülniük. Ez után megmérték, hogy a
legyek mennyire emlékeztek az elkerülendő illatokra. A PKM-szint emelésével
a legyek nagy része még akkor is fel tudta ismerni a szagokat, amikor normális
esetben már rég elfelejtette volna azokat. A legtöbbek szerint az emlékeket
szinaptikus összeköttetések számának és erejének változásával tárolja az
agy. Egy tipikus agysejt több ezer szinapszist hoz létre más idegsejtekkel,
de ezekből csak néhány vesz részt egy bizonyos emlék tárolásában...'' link>>
|
|
Takamánykiegészítő antibiotikum helyett
2003. december 12., péntek - Forrás: Origo.hu
,,Három
év múlva a húsukért tartott állatok takarmányából ki kell vonni az antibiotikumokat,
ezért a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának kutatói
olyan takarmánykiegészítő szert fejlesztettek ki, amely pótolhatja a antibiotikumok
hatását. Ma már egy egészségesnek tűnő hús is tartalmazhat olyan hatóanyagokat,
amelyek az emberi szervezetbe jutva káros hatásokat váltanak ki. Az állatok
takarmányába évtizedek óta kevernek antibiotikumot azért, hogy az állat
ellenállóbb legyen a fertőzésekkel szemben és a súlya is jól gyarapodjon.
Ma már tudjuk, hogy az állatoknak adott antibiotikum az emberre is veszélyt
jelent: ellenállóvá teszi a baktériumokat, így az emberek gyógyulási esélyeit
is rontja...'' link>>
|
|
Veszélyessé válhatnak az ártalmatlan kórokozók
2003. december 11., csütörtök - Forrás: Index.hu
,,Négy
egyetem francia és amerikai kutatóinak a Nature magazinban közzétett tanulmánya
szerint egy-egy vírus vagy baktérium kis mértékű megváltozása elegendőnek
bizonyulhat ahhoz, hogy komoly veszélyt jelentsen az emberekre, tudósít
a BBC. Ráadásul a vakcinákkal már kipusztított kórokozókat is csupán egy
'genetikai paraszthajszál' választja el a visszatéréstől. 'A járványok
csak a kitörésre várnak' - fogalmaznak. A tudósvilágot teljesen váratlanul
érte a SARS-vírus elterjedése, ugyanúgy, ahogy a nyolcvanas évek elején
felismert HIV vírus. A SARS-vírusról jelenleg úgy tudják, állatról terjedt
át az emberre, hogy aztán az emberről-emberre terjedő járvánnyá váljék...''
link>>
|
|
A szép nők elveszik a férfiak racionalitását
2003. december 11., csütörtök - Forrás: Origo.hu
,,Csinos
nők tudattalanul is arra inspirálják a férfiakat, hogy gazdagnak mutassák
magukat - még akkor is, ha anyagilag ezzel hosszú távon rosszabbul járnak
- állítják kanadai kutatók. Margo Wilson és Martin Daly, a kanadai McMaster
Egyetem pszichológusai arra kerestek választ, hogy az emberek preferenciarendszere
hogyan módosul különböző helyzetekben és külső ingerek hatására. A kutatók
kísérletsorozatuk első részében azt vizsgálták, vajon szexuális "inger"
hatására változik-e az egyén döntési kompetenciája. Egyetemi hallgatókat
kérdeztek meg arról, mit választanának inkább: holnap 19 dollárt vagy 25-öt
a jövő héten, miközben ellenkező nemű átlagos, illetve vonzó külsejű személyek
képét mutatták nekik...'' link>>
|
|
Bipoláris betegség
2003. december 11., csütörtök - Forrás: Házipatika.com
,,Az
emberek kezdenek tudni róla, de hajlamosak romantikus színben feltüntetni
a hangulati zavarokat, szélsőséges érzelmi hullámzásokat, mint a nagy művészek
életének szinte kötelező tartozékát. Sajnos azonban a többség nem úgy tapasztalja
meg az érzelmi zűrzavart, hogy emellett zseniális alkotások kerülnek ki
a kezei közül, inkább az életüket tönkretevő, egyes betegségekre hajlamosító
kényelmetlen élettársként küzdenek vele nap mint nap. A depresszió címbeli,
súlyos formája a magyar lakosság 1-5%-ánál figyelhető meg. A betegek diagnosztizálása
nehéz feladat elé állítja az orvosokat, általában a depressziósok közül
kerülnek ki. Férfiak és nők egyaránt érintettek lehetnek...'' link>>
|
|
A szifilisz nem tűnt el, csak megenyhült
2003. december 10., szerda - Forrás: Origo.hu
,,A
világ egykor leginkább rettegett nemi úton terjedő betegsége, a szifilisz
a túlélés érdekében enyhébb tüneteket produkáló kórrá alakult át - állítja
egy brit kutató. A szifilisz tünetei: Első stádium (15-24 nappal a megfertőződés
után): fájdalmatlan fekély a hímvesszőn, ill. a hüvelyben vagy körülötte,
amely néhány héten belül magától meggyógyul. Második stádium (kb. két hónappal
a megfertőződés után): nem viszkető kiütések a testen, beleértve a nemi
szerveket, a tenyereket és a talpakat, fekélyesedés a szájban, enyhe láz,
kopaszodás foltokban, nyirokcsomóduzzanatok a lágyékban, hónaljban, nyakon.
Ezek a tünetek néhány hónap múltán maguktól megszűnnek...'' link>>
|
|
Megfejtették a csimpánz génsorrendjét
2003. december 10., szerda - Forrás: Index.hu
(a teljes
cikket átvettük)
,,A
tudósok ma bemutatták az ember legközelebbi rokonának génjeiről készült
vázlatot. A kutatók azt remélik, hogy az ember és a csimpánz génjeinek
összehasonlításával kiderül: mitől vagyunk emberek. Valószínűleg azok a
gének különböznek, amelyek többek között az agy fejlődéséért, a beszédért,
illetve az emberi betegségekért felelősek. A feltételezések szerint a csimpánz
génszekvenciájának bizonyos részei 99 százalékban teljesen megegyeznek
az emberével.''
|
|
Szépítő fehérség
2003. december 10., szerda - Forrás: Hölgyfórum.hu
,,Nőként
rengeteg energiát fordítunk szépségünk megóvására, miközben nem is sejtjük,
hogy olykor a legegyszerűbb megoldások mennyire hatékonyak lehetnek. Csak
kevesen tudják, hogy egyik alapvető táplálékunk, a tej, milyen jótékony
hatással van a bőrre, a hajra és a körmökre, hiszen egy sor olyan tápanyagot,
vitamint és ásványi anyagokat is tartalmaz, amelyek mind-mind az egészséget
és a természetes szépséget óvják. A tejben lévő B-, A-, és E- vitamin -
amelyeket szépségvitaminoknak is neveznek -, késleltetik a ráncképződést,
serkentik a sejtek megújulását, így módon fiatalon tartják a bőrt...''
link>>
|
|
Füvek, drogok, gyógyteák
2003. december 10., szerda - Forrás: Házipatika.com
,,Napjainkban
a természetes orvoslás - így a gyógynövények és teáik alkalmazása - reneszánszát
éli. Egyre többen használják ezeket az ún. szelíd gyógymódokat nemcsak
a már kialakult betegségek gyógyítására, hanem azok megelőzésére, vagyis
az egészségmegőrzésre is. Szinte mindegyik női magazinban találhatunk egy-egy
hasznos tippet a gyógynövények alkalmazására pl. feszültségoldáshoz, meghűlésre,
bőrápolásra stb. Magyarország flórája igen gazdag gyógynövényekben, melyek
gyűjtésére, feldolgozására egész ágazat létesült. Számos fajt termesztenek,
a kereskedelmi forgalomban lévő gyógynövények skáláját a külföldről behozott
növények is szélesítik...'' link>>
|
|
|
|
Ami zöldség, az még nem biztos, hogy tudományos.
|
|