| Budapest, 2010. március 3. -- Az Egészséges Vásárhely Program
(EVP) Hódmezővásárhely 10 éves népegészségügyi programja, melynek célja
az egészségmegőrzés, a népbetegségek megelőzése és az egészségben eltöltött
életévek meghosszabbítása. Az EVP-t 2008 januárjában egyhangúan fogadta
el a város közgyűlése, és mintegy 170 millió forintot különített el a program
2008-as elindítására. Az EVP már rövidtávon javulást hozhat a vásárhelyiek
egészségi állapotában, hosszú távon pedig megalapozhatja egy egészségesebb,
élhetőbb város kialakulását. A program segít abban, hogy a lakossági egészségügyet
kimozdítsuk a kórházak és rendelők falai közül, és a hétköznapok részéve
tegyük.
Az EVP átfogóan foglalkozik a betegségek felderítésével és megelőzésével,
az egészség megőrzésével. Az EVP minden vásárhelyinek lehetőséget teremt
az egészséges életmód megtanulására, a betegségek megelőzésére, illetve
kockázatának csökkentésére és kiszűrésére, valamint az egészségfejlesztésre.
Az önkormányzat és az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet által kidolgozott
2 éve működő program eddigi eredményeit és továbbfejlesztését a városvezetés
és a vásárhelyi polgárok összefogása tette és teszi lehetővé: egészségügyi
és szociális ellátó rendszer, oktatási intézmények, rendőrség, helyi média,
vállalatok, sportegyesületek és sportlétesítmények, civil szféra.
A program senkitől sem követel lehetetlent: mindenki részt vehet benne,
saját döntése, saját lehetőségei és meggyőződése szerint.
Miért van szükség az EVP-re?
A magyar népesség egészségi állapota lényegesen rosszabb, mint azt
az ország fejlettsége indokolná, amiért döntően a szív- és érrendszeri
betegségek és a rosszindulatú daganatos betegségek felelősek. Ennek megfelelően
az EVP kiemelt célja a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek
visszaszorítása Hódmezővásárhelyen. Harmadik fő célként a gyermekeket támogató
programokat jelölték meg, hiszen gyermekkorban lehet megalapozni a felnőttkori
egészséges életmódot és így elősegíteni a következő generáció egészségesebb
Vásárhelyét.
Az Egészséges Vásárhely Program az elmúlt két év során az országban
modellértékű népegészségügyi programmá nőtte ki magát: olyan lakosságbarát
kezdeményezésekkel állt elő, amelyek új színt vittek a városi egészségügybe.
2008. az EVP első, megalapozó éve volt. Nagy jelentőségű volt a lakossággal
való gyakori találkozás a sport és egészségnapokon, az EVP megismertetése
és a szűrőprogramok elindítása. Megkezdte munkáját a Magyar Rákellenes
Liga által átadott emlőszűrő busz és elindult a háziorvosi emlőszűrő program.
2009-ben folytatódott az EVP megalapozása a háziorvosi szív- és érrendszeri
prevenciós program megkezdésével és a háziorvosi emlőszűrő program továbbfejlesztésével;
a szűrőbusz is folytatta munkáját a dél-alföldi régióban. Megkezdődött
az EVP háziorvosi vastagbélszűrő programja. Hódmezővásárhely, Csongrád
megyében elsőként, csatlakozott a WHO Egészséges Városok Magyarországi
Szövetségéhez.
2008-2009-ben a gyermekeket támogató EVP program központi eleme volt
az egységes iskolai egészségfejlesztési normatíva fokozatos megvalósítása,
mely jelenleg is folyamatban van: mindennapos testnevelés (már 4 éve biztosított
a vásárhelyi iskolákban), egészségfejlesztési ismeretek oktatása, személyiségfejlesztés,
egészséges táplálkozás.
A 2009-es év egyik legkiemelkedőbb eredményét a forrásteremtés tekintetében
érte el a program: a helyi egészségügyi forrásokon és az EVP számára biztosított
önkormányzati kereten felül nyertes pályázatok és szponzori támogatások
segítségével összesen mintegy 82 millió forint forrást sikerült az EVP
számára biztosítani. Ez az összeg a vásárhelyiek egészségét szolgáló pluszforrás,
amely az Egészséges Vásárhely Programon keresztül érkezett a városba.
Számos civil és piaci szereplőt sikerült aktivitásra ösztönözni a város
lakóinak egészségmegőrző és egészségfejlesztő programjaiban; több privát
partner segíti az EVP szív és érrendszeri- és onkológiai programjainak
megvalósítását.
A program keretében - többek között - stratégiai együttműködést kötöttünk
a Magyar Rákellenes Ligával és a vásárhelyi szociális ellátást biztosító
Kapcsolat Központtal.
Jó szakmai együttműködést alakítottunk ki az ÁNTSZ-szel illetve az Országos
Tisztifőorvosi Hivatallal, több orvostudományi egyetemmel és országos intézettel.
Megalakult a Nők az Egészséges Vásárhelyért Mozgalom, amivel - a helyi
közéleti szereplők bevonása által - újabb lépést tettünk a lakossági aktivitás
növelésére, emellett a város önkormányzatával együttműködve megteremtettük
a vásárhelyi illetőségű 7. osztályos, 13 éves lányok ingyenes méhnyak-rák
elleni védőoltásának feltételeit.
1300 emlőszűrés a Janssen-Cilag támogatásával
Az Erzsébet kórház a 2008. áprilisi szűrőnapon vette át a Magyar Rákellenes
Liga 60 millió forint értékű szűrőbuszát. A szűrőbusz üzemeltetését a kórház
vállalta magára, amely nemcsak Vásárhelyen és környékén teljesít szolgálatot,
hanem a dél-alföldi régió számos más településén is. Az elmúlt közel két
évben a szűrőbusszal eddig több mint 1.300 nő szűrését végezték el Vásárhelyen
és a régióban, így a nőknek a lakhelyükhöz közel, a kórház falain kívül
volt lehetőségük részt venni mellrákszűrésen. A szűrőbusz működtetését
és üzemeltetését a Johnson & Johnson és gyógyszeripari vállalata, a
Janssen-Cilag szakmai és anyagi támogatása tette lehetővé.
A Janssen-Cilagról
A Janssen-Cilag a Johnson & Johnson egészségügyi vállalatóriás
gyógyszeripari vállalata. Az Európában 6000 magasan kvalifikált munkatársat
foglalkoztató Janssen-Cilag a világ egyik vezető, innovatív- kutatató tevékenységet
folytató gyógyszeripari vállalata, mely a pszichiátriai, neurológiai, fájdalomcsillapítási,
onkológiai, biotechnológiai, immunológiai, belgyógyászati területeken kínál
terápiás megoldásokat a betegek számára. Hazánkban az orvosok gyógyítási
tevékenységének részeként 2009-ben közel 20 millió terápiás napon alkalmazták
készítményeit betegek gyógyulásának vagy állapotuk javulásának érdekében.
A Johnson & Johnson, mint a világ legnagyobb egészségügyi vállalata
57 országban 250 leányvállalatnál több mint 100 000 ezer embert foglalkoztat.
A 2009-es évben megtermelt 61,9 milliárd dollár árbevétel megoszlása
a vállalat három divíziója között a következőképpen alakul:
- gyógyszeripari ágazat: 36%;
- diagnosztikai orvosi és gyógyászati eszközök ágazat: 38%;
- fogyasztási cikkek ágazat: 26%.
Honlap: www.evp.hu
Beküldő: fáma PR Kft.
Az itt megjelentetett adatok hitelességéért az információforrás
és nem az Egészségügy + Üzlet tematikus portál szerkesztősége a felelős.
| Vissza a PR-rovathoz |
|