| Budapest, 2006. szeptember 25. -- Az egész évben folyó programok
csúcspontjaként az Egészség Hídja Összefogás október 8-án, idén már ötödik
éve - most először egész napos - tájékoztató és szórakoztató rendezvényt
tart a nagyközönség számára a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Magyar Tudományos
Akadémia előtti Roosevelt téren, mialatt a mellrákkal kapcsolatos tudományos
eredményeket szimpóziumon tekintik át a szakemberek. Az Összefogás a nap
záróakkordjaként este 18.00-kor minden egészség iránt elkötelezett érdeklődőt
sétára hív az összefogás jelképeként erre az estére rózsaszínre kivilágított
Lánchíd pesti hídfőjéhez, amelyet az immár szokásos koncert követ neves
előadók részvételével. Az 2001-ben életre hívott kezdeményezés célja az,
hogy felhívja a társadalom figyelmét a mellrák elleni védekezés jelentőségére,
az egészséges életmódra és országos mozgósító programokkal minél több nőt
vegyen rá a mellrák korai felismerését lehetővé tevő szűrővizsgálatokon
való részvételre, és így életeket mentsen meg. 2006-ban, a létrehozását
követő ötödik évében az Egészség Hídja Összefogás egyesületté alakult,
hogy még hatékonyabban foghassa össze a mellrák elleni küzdelemben résztvevő
politikai, üzleti és civil szervezetek munkáját.
A mellrák kockázatának csökkentése és az egészségtudatosság növelése
az egész társadalom, mindannyiunk közös érdeke. Ma Magyarországon a nőket
a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül legnagyobb arányban a mellrák
sújtja, 2004-ben 2316 nő halálát okozta a betegség .
Az intézményes egészségügy országos szinten rendelkezik mindazzal a
szakértelemmel és eszközparkkal, amely a hatékony kockázatcsökkentéshez,
a korai felismeréshez és a kialakult betegség komplex és korszerű kezeléséhez
szükséges. Ma 45 akkreditált helyen történik a szervezett emlőszűrés, a
centrumokban, ahol e fontos tevékenység minden részletét ismerő szakemberek
várják a vizsgálatra jelentkezőket. A kockázatcsökkentés legfontosabb eszközei
a 45-65 év közötti korban a kétévenkénti rendszeres szűrés, a mammográfia.
Ugyanakkor igen fontos a rendszeres önvizsgálat, ami bár nem szűrővizsgálat,
de igen hasznos lehet, és mindenki maga is elvégezheti. 2002. január és
2006. április között 2 457 742 nőt hívtak be szűrővizsgálatra, amelyen
a részvételi arány a diagnosztikus vizsgálatokat is beleértve mintegy 60%-os
volt.
2006. október 8-án az Egészség Hídja Összefogás a Magyar Tudományos
Akadémia előtti téren a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem csupán
figyelemfelhívó sétával, hanem egésznapos rendezvénnyel várja az érdeklődőket.
A nap mottója az ,,Egészségnap a mellrák ellen'', amelyhez kapcsolódóan
11 órától a Roosevelt téren tájékoztató és gyerekprogramok, bioélelmiszer
kiállítás és könyvvásár fogadja a látogatókat. Ezen a napon lehetőség nyílik
különböző egészségügyi szűréseken történő részvételre, így vérnyomás, koleszterinszint,
légzésfunkció méréssel várják a szervezők a résztvevőket. Az egészséges
táplálkozásról és élelmiszerekről külön bemutatón tájékozódhatnak az odalátogatók,
míg a mozogásra vágyókat ismert sportolók várják, a fiatalabbakat Halász
Judit koncertje. A rendezvény célja, hogy tájékozódási lehetőséget biztosítson
minden látogató számára a daganatos megbetegedések elkerülését elősegítő
egészséges életvitelről, a mozgás fontosságáról, egyúttal felhívja a hölgyek
figyelmét az önvizsgálat és a szűrés jelentőségére. A rendezvénnyel párhuzamosan
tudományos szimpóziumra kerül sor, amely közös fórumot teremt arra, hogy
az orvosok, a szakemberek és a civil szervezetek képviselői együtt tudják
megvitatni a mellrák elleni küzdelem és a lakossági felvilágosítás fő teendőit
és eredményeit.
Az programsorozat 18:00 órakor figyelemfelkeltő sétával folytatódik
a Roosevelt térről, az Egészség Hídján - a Lánchídon - át és vissza, amelynek
keretében az alapítókkal és a támogatókkal együtt a nagyközönség is átvonul
az erre az alkalomra a GE jóvoltából rózsaszínre megvilágított hídon.
Az Egészség Napja lezárásaként, a sétát követően neves előadók koncertjére
kerül sor, amelyen fellép többek között Halász Judit (napközben), Tóth
Gabi, Roy & Ádám, Groovehouse, Crystal, Tóth Vera, Gáspár Laci, Dorina,
a BELLS és sokan mások.
A fővárosihoz hasonló figyelemfelhívó sétára kerül sor október 7-én
Miskolcon.
Bárki segíthet: támogatási lehetőségek
A korábbi évekhez hasonlóan a mellrák elleni küzdelem támogatására
2006-ban a demonstratív séta mellett több új lehetőség is nyílik. Az idén
a Fiskars cég Európa két legnépszerűbb ollóját rózsaszín kivitelben számos
európai országban - köztük Magyarországon is - kedvezményes áron, egy közös
csomagban árulja, s az ollók árából befolyt összeg 10%-át a mellrákellenes
küzdelem támogatására ajánlotta fel. Az ollókészlet forgalmazását a Tesco-Global
Áruházak Zrt., a Metro Kereskedelmi Kft, a dm - drogerie markt Kft., a
Spar Magyarország Kft., a Magyar Hipermarket Kft. Cora üzletei és a Magyar
Posta hivatali vállalták.
A 2005-ben bemutatott, az Összefogás jelképévé vált rózsaszín karkötő,
valamint a Magyar Posta által kibocsátott feláras forgalmi bélyeg továbbra
is kapható lesz a postahivatalokban, illetve a séta helyszínén is.
Múlt és jelen: Az Egészség Hídja Összefogásról
Az Egészség Hídja összefogás Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet
asszony kezdeményezésére 2002-ben jött létre Magyarországon. Az Összefogás
küldetése az egészséges életmód népszerűsítése, illetve az emlőrák korai
felismerésének révén a betegség legyőzése. Az idén ötödik születésnapját
ünneplő Összefogás alapítói - A Rák Ellen az Emberért a Holnapért Alapítvány,
a Rákbetegek Országos Szövetsége, a Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Radiológusok
Társasága - Emlődiagnosztikai Szekció, az Egészséges Településekért Alapítvány,
a Hungarian Business Leaders Forum - Women Business Leaders Forum, a Magyar
Orvosnők Egyesülete és a Magyar Szenológiai Társaság - úgy döntöttek, hogy
Egyesületet hoznak létre, így biztosítva a folyamatos jelenlétet és figyelemfelhívást
a sajtóban és a társadalomban. Az Egyesület elnöke Körtvélyes Éva, aki
egyúttal Dr. Timkó Enikővel magánszemélyként az alapítókhoz tartozik. Az
októberi fővárosi séta mellett az Egyesület tervei szerint egyre több vidéki
helyszínen is részt kíván vállalni a helyi figyelemfelhívó séták megszervezésében,
a következő évek során pedig határon túli együttműködésre is sort szeretne
keríteni. Mindemellett egész éves aktivitása keretében mind több helyen
szeretné felhívni a figyelmet a kockázati tényezőkre és az egészséges életmód
révén a megelőzés, valamint a rendszeres önvizsgálat és a szűrés fontosságára.
Az Összefogás támogatói
Az aktivitást egyedülálló módon évről évre több cég és magánszemély
támogatja pénzzel, operatív munkával, személyes kapcsolataival. A rendezvény
fővédnöke hagyományosan a mindenkori magyar miniszterelnök felesége. Az
Összefogás arcaiként idén is ismert művészek - Dobó Kata, Galambos Erzsi,
Oroszlán Szonja és Sebestyén Márta - jelennek meg.
Az Egészség Hídja Összefogás Egyesületet A Rák Ellen az Emberért a Holnapért
Alapítvány, a Rákbetegek Országos Szövetsége, a Magyar Rákellenes Liga,
a Magyar Radiológusok Társaságának Emlődiagnosztikai Szekciója, az Egészséges
Településekért Alapítvány, a Hungarian Business Leaders Forum - Women Business
Leaders Forum, a Magyar Orvosnők Egyesülete, a Szenológiai Társaság, illetve
Körtvélyes Éva és Dr. Timkó Enikő alapította. Az Összefogás kiemelt szakmai
támogatója a Magyar Köztársaság Egészségügyi Minisztere.
Az Összefogás médiatámogatói ez évben az ATV, a Danubius Rádió, a Duna
TV, az Index.hu, a Juventus Rádió, a Magyar Rádió, a Metro, az MTV, az
Origo.hu, a Pannon Lapok Társasága, a Rádió Hírszolgálat Kft., az RTL Klub
és a TV2.
A mellrák megelőzéséről, gyógyításáról
Hogyan segíthető elő a korai felismerés?
A regisztrált orvosi tapasztalatok szerint amennyiben a mellrákot a
legkorábbi stádiumban észlelik, a betegek túlélési esélye 90%-os. A korai
felismerés feltétele a szakszerű szűrés, ami ezt egy életen át kiegészítheti
a rendszeres önvizsgálat . A szervezett szűrés hazánkban 2001-ben kezdődött
el és ehhez a kormányzati kezdeményezéshez csatlakozott az Egészség Hídja
Összefogás, a maga egész országra kiterjedő mozgósító és felvilágosító
eszközeivel. Minden 45 és 65 év közötti nő kétévente meghívó levelet kap
mammográfiai (mellrák) vizsgálatra, a Népegészségügyi Program keretében.
Mindenkit a lakóhelyéhez legközelebb eső szűrőállomásra invitálnak.
A hazai adatok szerint a kötelező szűrést megelőzően a megbetegedések
80-90%-át a nők maguk észlelték, sokszor azonban túl későn. A mellrák nem
jár fájdalommal, így amennyiben a nők elhanyagolják az önvizsgálatot, azzal
a korai felismerés lehetőségét csökkentik, esélyt adva ezzel a daganat
zavartalan fejlődésének. Mivel a kötelező szűrés csak a legveszélyeztetettebb
45-65 év közötti nőket érinti, az önvizsgálat jelentősége a fiatalabb korosztályban
nagy, ahol - bár ritkán - de szintén előfordulhat megbetegedés. Fontos,
hogy az önvizsgálat nem helyettesíti a szűrést, mert a szűrés alkalmával
a nem tapintható rákok is felfedezésre kerülnek.
Hogyan csökkenthető a mellrákos megbetegedés kockázata?
A mellrák kockázatának csökkentése és az egészségtudatosság növelése
az egész társadalom, mindannyiunk, ezen belül természetesen a nők közös
érdeke. Ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések
közül legnagyobb arányban a mellrák sújtja, 2004-ben 2316 nő halálát okozta
a betegség.
A kockázat csökkentésének kulcsszavai az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés,
a gyermekvállalás, illetve a szoptatás idejének növelése.
Az egészség megőrzésének legfontosabb feltételei a dohányzás mellőzése,
az egészséges táplálkozás, az aktív testmozgás, az elegendő pihenés, és
a stressz mérséklése. Mit is jelentenek a gyakorlatban ezek, a sokak számára
ismerősen csengő fogalmak?
Az egészséges táplálkozás elsősorban az évszakoknak megfelelő, idényjellegű
zöldségek, gyümölcsök napi háromszori fogyasztását jelenti. Emellett nagyon
fontos, hogy elegendő rizs, gabona - például teljes kiőrlésű kenyér - szerepeljen
az étrendben. A zsír és a felesleges só bevitel csökkentése is elengedhetetlen.
A rendszeres testmozgás kiemelt fontosságú, természetesen mindenkinek
képességei szerinti mozgás javasolt, hetente legalább háromszor félórában.
A pihenés terén fontos a nyugodt éjszakai alvás, a stressz mérséklésében
pedig a saját, személyre szabott védekezési mechanizmus kialakítása. Mindez
a diszharmóniát képviselő szabályozatlan rákos folyamattal szemben a test
és lélek harmóniáját hivatott a legelső helyen csatasorba állítani.
További szakmai információ:
Dr. Fényi Ágnes, Magyar Orvosnők Egyesülete - elnök
Dr. Vass László, Magyar Szenológiai Társaság - főtitkár
Dr. Kásler Miklós, Országos Onkológiai Intézet - főigazgató
Körtvélyes Éva, Egészség Hídja Összefogás Egyesület - elnök
Honlap: -
Az itt megjelentetett adatok hitelességéért az információforrás
és nem az Egészségügy + Üzlet tematikus portál szerkesztősége a felelős. |