Menü

 
 
Kongresszusi képek>>

 
 
 
 


 
 













Dobó tér
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Minorita templom
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Fazola kapu
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ferencesek temploma
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Egri pince

 

A Magyar Immunológiai Társaság
XXXI. Kongresszusa
Eger, 2001. október 17-19.

Címer

MEGHÍVÓ




Tisztelt Hölgyem/Uram!

Tisztelettel meghívjuk Önt az idén 30 éves Magyar Immunológiai Társaság (MIT) kongresszusára, amelyet a MIT és a Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézet III. sz. Belgyógyászati Osztálya rendez 2001. október 17-19. között Egerben, a Flóra Szállóban.

A kongresszus idején tartjuk meg a MIT vezetőségválasztó közgyűlését is. A rendezvény alatt műszer- és gyógyszerkiállítást szervezünk.

Meggyőződésünk, hogy a tudományos program - amelynek keretében számítunk az Ön aktív részvételére, előadására is - a MIT hagyományaihoz híven magas színvonalú lesz, élénk érdeklődés és vita fogja kísérni, a kísérő rendezvények kötetlen eszmecseréi pedig alkalmat adnak nemcsak a szakmai tudás elmélyítésére, mások tapasztalatainak megismerésére, hanem az emberi, baráti kapcsolatok erősítésére is.

Tisztelettel:

 
 
Prof. Dr. Pálóczi Katalin s.k.
a MIT elnöke
Dr. Jánossy Tamás s.k.
a MIT főtitkára 

Dr. Gyetvai Gyula s.k.
osztályvezető főorvos
a kongresszus elnöke


TUDOMÁNYOS PROGRAM

A kongresszus fő témái

1. A genomkutatás immunológiai vonatkozásai
2. Primer immunhiányos állapotok
3. Szabadon választott témák
A genomkutatás és a primer immundeficienciák témaköréből referátumok fognak elhangozni. Gyapay Gábor az emberi genom projektről, Falus András a funkcionális genomika immunológiai vonatkozásairól, Maródi László az immundeficienciákról tart összefoglaló előadást. Várjuk a főtémákhoz kapcsolódó, valamint szabadon választott témájú előadások és poszterek bejelentését. A kongresszus programja és az összefoglalók meg fognak jelenni nyomtatásban, és az interneten is olvashatók lesznek a kongresszus honlapján (http://www.euuzlet.hu/mit31, amely a http://www.mit.hu honlapról is elérhető).

A szabadelőadások tervezett időtartama: maximum 10 perc + 5 perc vita.

A poszterek mérete: 90 cm széles, 120 cm magas.

Az absztraktok beküldésének határideje: 2001. agusztus 25.

(Ez a jelentkezési lap és a szállásrendelés visszaküldésének határideje is.)

Az absztraktok elkészítésének útmutatója

Lásd a mellékelt mintán. A Microsoft Word for Windows szövegszerkesztővel elkészített és RTF fájlként elmentett kivonatot szíveskedjék csatolt fájlként e-mailen vagy mágneslemezen postai úton eljuttatni a Kongresszusi Szervező Irodának. Az absztraktok beküldése online is lehetséges a kongresszus honlapjáról (http://www.euuzlet.hu/mit31). Ezen kívül kérjük, hogy az absztraktot a jelentkezési lappal együtt egy példányban kinyomtatva is küldje meg.

A Tudományos Bizottság dönt a kivonatok elfogadásáról, továbbá arról, hogy előadás vagy poszter bemutatására nyújt-e lehetőséget. A kongresszusra beküldött valamennyi absztrakt részt vesz a Magyar Immunológia Haladásáért Alapítvány (MIHA), illetve a Pszichoneuroimmunológiai Alapítvány (PNIM) absztraktpályázatán. A MIT Vezetőség Tudományos Pályázatokat Elbíráló Bizottsága a pályázat feltételei szerint értékeli és rangsorolja a kivonatokat. Az immunológiai alapkutatások, a klinikai immunológiai kutatások és a pszichoneuroimmunológia témakörökben a legjobbnak ítélt absztraktok szerzői alapítványi ösztöndíjban részesülnek. Az eredményhirdetésre a kongresszus ideje alatt tartandó MIT Közgyűlésen kerül sor. A MIHA és a PNIM 2001. évi pályázati felhívását mellékeltük, és megtekinthető lesz a MIT honlapján (http://www.mit.hu) is.

Tudományos Bizottság: Pálóczi Katalin, Jánossy Tamás, Gyetvai Gyula

A MIT Vezetőségének Tudományos Pályázatokat Elbíráló Bizottsága: Erdei Anna, Kemény Lajos, Németh Péter

Vetítési lehetőségek

Írás- és (párhuzamos) diavetítő, számítógépes kivetítő (számítógép Windows98 operációs rendszerrel, Microsoft PowerPoint 2000 szoftverrel és projektor), valamint video áll rendelkezésre. A vetítési igényeket kérjük a jelentkezési lapon megjelölni. Az ettől eltérő igényeket az előadóknak kell biztosítaniuk, és a jelentkezéssel egyidőben a Szervezőbizottságot a jelentkezési lapon tájékoztatniuk.

Tervezett időbeosztás

2001. október 16. (kedd)

16.30-19.00 MIT közgyűlés

2001. október 17. (szerda)

08:00-09:00 Regisztráció
09:00-12:30 Megnyitó, referátumok I., előadások I.
12:30-14:00 Ebédszünet, a leköszönő vezetőség utolsó ülése
13:30-16:30 Referátumok II., előadások II.
16:30-19:00 (megismételt) MIT közgyűlés
20:00-22:00 Állófogadás

2001. október 18. (csütörtök)

09:00-12:30 Előadások III.
12:30-14:00 Ebédszünet, az új vezetőség alakuló ülése
14:00-16:00 Poszterek
16:00-18:00 Eőadások IV.
19:00-19:30 Orgonahangverseny
20:00          Csülök-party

2001. október 19. (péntek) 

09:00-13:00 Előadások V.
13:00-13:10 A konferencia zárása
13:10 Ebéd

A kongresszuson való részvételért a 73/1999 (XII. 25.) EüM. rendelet 4. pontja értelmében 10 továbbképzési kreditpont adható.

 


ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

A kongresszus helyszíne

Hotel Flóra (3300 Eger, Fürdő u. 5., Tel.: 36-320-211, Fax: 36-320-815, E-mail: reserve@hotelflora.hunguest.hu, Internet: http://www.hunguest.hu)

Kongresszusi Szervezőbizottság: Gyetvai Gyula, Jánossy Tamás, Papp Mária, Pálóczi Katalin, Varga Gabriella

Kongresszusi Szervező Iroda

É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft., Várhegyi László ügyvezető igazgató
Cím (a kongresszus kezdetéig): 1081 Budapest, Kiss József u. 4., Levélcím: 1364 Budapest 4., Pf. 354, Tel./Fax: 1-313-2027, E-mail: eplusl@mail.datanet.hu, Honlap: http://www.euuzlet.hu és http://www.extra.hu/eplusl

A kongresszus ideje alatt: (30) 267-9013

Jelentkezés

A mellékelt jelentkezési lapot kérjük pontosan kitöltve és aláírva 2001. agusztus 25-ig az É+L Kft. címére visszaküldeni. A jelentkezés (az absztraktok beküldéséhez hasonlóan) a kongresszus honlapjáról (http://www.euuzlet.hu/mit31) online is lehetséges.

A kongresszusi felhívást, a jelentkezési lapot és az absztraktok elkészítésének útmutatóját tartalmazó, szövegszerkesztővel készült fájlok (tajekozt.rtf, jellap.rtf, abstract.rtf) letölthetők az internetről (http://www.mit.hu) is.

Részvételi díj

A részvételi díj magában foglalja a szakmai programokon való részvételt, a kongresszusi programfüzetet és absztraktkönyvet, a szakkiállítás megtekintését, valamint a kávészünetek és az állófogadás költségeit. A kísérők részvételi díja csak az állófogadást és a hangversenyt tartalmazza. A különböző programokra kizárólag névkitűzővel lehet belépni.


 
aug. 31. előtt 
aug. 31. után
a kongresszus 
helyszínén
MIT tagok (PhD hallgatók is)
5 000 Ft 
6 000 Ft 
7 000 Ft 
nem MIT tagok
6 000 Ft 
7 000 Ft 
8 000 Ft 
egyetemi hallgatók, szakdolgozók 
2 000 Ft 
3 000 Ft 
4 000 Ft 
kísérő családtagok
4 000 Ft 
5 000 Ft 
6 000 Ft 

Szállás

Az É+L Kft. vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, hogy pontos igényüket a jelentkezési lap megfelelő rovatában adják meg. A szállást csak a 2001. szeptember 15-ig beérkezett megrendelés és befizetés esetében tudjuk garantáltan biztosítani. A szobákat a jelentkezések beérkezési sorrendjében töltjük fel. A rangsor megadásával több szállást is megjelölhet. Amennyiben az Ön által igénybe venni kívánt férőhely(ek) betelt(ek), a szervezők megkeresik Önt a szükséges módosítás megbeszélése céljából. Természetesen lehetőség van a szobáknak a megadottnál hosszabb idejű igénybevételére is. Szíveskedjék beírni a megadott rovatba a szobatársának a nevét. Kérését csak akkor tudjuk figyelembe venni, ha ő is Önt jelöli meg szobatársának. Ha nem nevezi meg szobatársát, és a szobát nem egyedül kívánja igénybe venni, a Szervező Iroda jelöli ki Önnek a társat.

Hotel Flóra (Eger, Fürdő u. 5., a konferencia helyszíne. Sajnos, jelenleg október 16-án estére itt nincs férőhely. Amennyiben szabadul fel szállodai férőhely, s ezt az igényét a jelentkezési lap megfelelő rovatában megjelöli, automatikusan módosítjuk szobafoglalását!)

1 ágyas szoba - 9 500 Ft/fő/éj
2 ágyas szoba - 6 700 Ft/fő/éj

Hotel Eger-Park (Eger, Szálloda u. 1., 5 perc séta a konferencia helyszínétől)

1 ágyas szoba - 9 500 Ft/fő/éj
2 ágyas szoba - 6 700 Ft/fő/éj
Hotel Minaret (Eger, Knézich K. u. 4., 15-20 perc séta) 1 ágyas szoba - 6 000 Ft/fő/éj
2 ágyas szoba - 4 400 Ft/fő/éj
3 ágyas szoba - 3 400 Ft/fő/éj
4 ágyas szoba - 3 000 Ft/fő/éj
Javasoljuk, hogy a szállást foglalja el október 16-án (kedden), mert a kongresszus megnyitását 17-én legkésőbb 9 órára tervezzük.

Étkezés

Ebédlehetőséget szervezetten a kongresszus helyszínén, a Flóra Szállóban biztosítunk, ennek ára 2 000 Ft/fő/nap. Az október 17-i állófogadást a részvételi díj tartalmazza, az október 18-i Csülök-party (az egri Szépasszony-völgyben, cigányzenével) ára 2 500 Ft/fő.

Számla

A jelentkezési lapon megjelölt részvételi díjról és szolgáltatásokról (szállás, étkezés, társasvacsora) számlát postázunk az Ön címére. Kérjük, a jelentkezési lapon jelölje meg, hogy kinek a nevére kéri a számlát (saját név, munkahely, egyéb költségviselő), valamint azt is, hogy csekken vagy átutalással kívánja befizetni a részvétel költségeit.

Lemondási feltételek

A regisztrációs díjat és a szállásköltséget abban az esetben tudjuk visszatéríteni, ha erre vonatkozó igényét 2001. szeptember 15-ig írásban eljuttatja az É+L Kft-hez. Az adminisztrációs költségek fedezésére ebben az esetben a befizetett összeg 20%-át számítjuk fel. A fenti határidőn túl nem áll módunkban visszatéríteni a már befizetett részvételi díjat, sőt a hotel 1 hónapos kötbérmentes lemondási határidejét figyelembe véve egy éjszakai szállásköltséget sem. Ez utóbbit azoknak is ki kell egyenlíteniük, akik megrendelték, de nem fizették be a szállásköltséget.

Kiállítás

Az É+L Kft. a konferenciához kapcsolódóan szakkiállítást szervez. Várjuk a cégek érdeklődését!


 
EüÜzlet portál - amit látnia kell, hogy ne higgyen a szemének!
  Copyright (c) 2000-2001 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft. 
1081 Budapest, Kiss József u. 4., 1364 Budapest 4, Pf. 354, Tel./Fax: 313-2027,
http://www.extra.hu/eplusl, E-mail:eplusl@mail.datanet.hu