Az elmúlt 10-15 év folyamán éppen a fejlett nyugati gazdaságokban lehettünk szemtanúi egy klasszikus közgazdsági alapvetés összeomlásának: 'a too big to fail' (túl nagyméretű cég ahhoz, hogy csődbe jusson) az energiaipari, médiaipari, pénzügyi és egyéb óriások kártyavárszerű összeomlásával immáron a gazdaságtörténet részét képezi. Könyvelési manipulációkkal, adózási kozmetikázással tartósan nem lehetséges életben maradni, a fizetőképes kereslet hiányát ily módon leplezni enyhén szólva nem tanácsos.

Az állam gazdaságpolitikájának mikroszintű 'fejezete' új megvilágításba került. A tőkeinjekció, az állami megrendelés akár a kórházak intenzív szobájához hasonlítható kezelési eljárás! Ugyanakkor éppen a kisvállalkozások - akikre oly sokat hivatkoznak a foglalkoztatásban - esnek el többnyire az állami mentőövtől. Egyéni vállalkozó például - ők a legszámosabb vállalkozói réteg - elkülönített saját tőke hiányában szóba sem jöhet a kockázati tőke szempontjából. Talán ez okozza azt a szomorú látványt, amikor trafikok, kocsmák, könyvesboltok, cukrászdák, papírüzletek, drogériák, rövidáru, elektromos, ruházati szaküzletek egész sora lehúzott redőnyökkel n e m  várja a vásárlókat. Ezek a családi sorstragédiák a politika számára szinte láthatatlanok, ugyanakkor az egészségügyi és a szociális ellátórendszer  számára mindennapi kihívást jelentenek. Igen, kispolgárnak lenni a háború előtti évizedekhez hasonlóan állandó veszélyeztetettséget jelent a családok és háztartások millió számára. Ezen szorongás - depresszió - pánikbetegség tünetegyüttese jelenik meg a rendelők falai között, egyebek között a közalkalmazott páciensek esetében. A nyugaton is úttörőnek számító privatizációk, a megyerendszer hatalmas leépítésekkel járó átszervezése közigazgatási reform címén- ott kopogtatnak az érintett családok lakásainak kapujában! Sok helyen maapság nem a jól menő vállalkozó tartja el a családot, hanem éppen fordítva: a közalkalmazott apuka-anyuka, a nyugdíjas nagymama-nagypapa ad 'tőkejuttatást' a befuccsolt ügyvezető igazgatóknak!

Azon 'kiválasztott' aktív korúak, akiknek ilyen adózási feltételek mellett megadatott az állás, a végsőkig titkolják betegségüket. Az esetleges állásvesztésen túl stigmatizációval találják szembe magukat: a biztosításkötéstől elkezdve az elhelyezkedésig. Ezen attitűd a rendelőkben pszichoszomatikus betegségek összes változatát indikálja kinek-kinek egyéni genetikai adottságai szerint. Az idő előrehaladtával pedig - ahogyan köztudott - egy aprónak tűnő szomatikus elváltozás is egyre súlyosabbá válik, a kezelése pedig egyre költségesebb  és ... fájdalmasabb.

Ezen kihívásokkal az egészségügyi-szociális intézményrendszer nem tudott maradéktalanul megbirkózni. Az igazsághoz tartozik, hogy orvosok és szakdolgozók ezrei naponta nyújtanak kiemelkedő, sokszor ember felettinek tűnő teljesítményt éjjel és nappal egyaránt. A kisvállalkozások kivételével kötelezővé tették a foglalkozásegészségügyet, s ez önkéntes egészségpénztárak is kamaszkorba léptek már. A tehetősebbek egyre inkább eljárnak a fitneszterembe, nyáron a wellness szállodába, a gyógyfürdőbe, a gyógyhatású készítmények szorgalmas fogyasztói, s a magánrendelők látogatói szintén közülük kerülnek ki leginkább. Mindeközben mégis mintha valami hiányozna, a rendszer egésze csikorogna. Hiszen a kórházakba immáron  szappant és gyógyszert is 'illik' vinni, a leletek olykor ellentmondanak egymásnak, mindeközben az OEP kegyeit keresik ('állam az államban'), pszichológushoz rendszeresen eljárni még 'újgazdagéknál' is ritkaságszámba megy. Sokszor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni anyagi és lelki gondjainkkal egyaránt. Szükségünk lenne egy jóbarátra, aki edzésben tart bennünket, hogy tovább tudjuk cipelni a terheinket.

Nos megjelent a piacon egy ilyen személy, próbáljuk hát ki a life coachingot! Gyógyszer helyett talán javasol egy kis lelkizést, chips és barna lé helyett egy kis diétát, számítógép melletti tespedés helyett némi mozgásterápiát. Hogy lelkizésre nincs idő? Talán ha az adóhatóságot, a szerzői jogi hivatalt, a bírósági végrehajtót és egyéb felsőbb hatalmakat alig tudjuk kielégíteni, akkor a lelkizésre is lesz időnk, ha úgy tetszik, akkor kényszerűségből. Lehet persze egy új kft-t alapítani, a régit meg felszámolni, mehetünk nyugatra segédmunkásnak vagy bébiszitternek, lelki terheink elől ugyanakkor nem tudunk elmenekülni sehová! Az is lehet, hogy egy ilyen személyi  e d z ő   felfedez egy lappangó betegséget (elküld szűrővizsgálatokra, nem ráolvasással gyógyít!), megelőzi a manifesztálódott fájdalmakat. 

Valljuk be őszintén, egy ügyvezető igazgató bipoláris depresszió nélkül is egyszer 'fent' van, máskor 'lent'  van. És amikor 'lent' van, akkor neurotikus. És amikor neurotikus, akkor szinte pánikbeteg. És amikor pánikbeteg, akkor társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzd. Hogy veszi ki magát, hogy egy ügyvezető igazgató nem tudja kifizetni saját áramszámláját? Nevetséges az egész, igaz? Ilyen frusztrált lelki állapotban mégiscsak kell egy-két ember, aki elejét veheti egy szívizominfarktusnak, nemdebár? Mert a k k o r  már szükség lesz az orvosra, a kórházra, a gyógyszerekre és ... a mellékhatásokra is... Persze az adósságok törlesztéséhez pénz kellene, a betegség kivédéséhez pedig olyan immunrendszerre, amelyik ellenáll a kísértéseknek. A tudósok azt mondják, hogy a (gazdasági) és a (testi) szervezet felé érkező külső csapásokra adekvát módon kell reagálni. Elméletileg ilyen egyszerű az élet, csak  éppen a gyakorlatban megvalósítani nagyon nehéz.

Freud óta tudjuk, hogy milyen kísértéseknek kell, kellene ellenállnunk (új barát-barátnő, gyógyszer és alkohol, egy kis drog stb.,stb.), pedig a hazardírozás nem vezet jóra! Ugye ismerős: kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét! Rendben van, de előbb k é r d e z z e      m e g      a   s z e m é l y i      e d z ő j é t  (is)! ! !
Gellért Andor Tamás ker. üzemgazdász, közgazdász, a Life Coaching Munkacsoport vezetője (Tel./Fax: 340-1871, E-mail: gatamas1136@freemail.hu)