| Fix áras hálapénzek
A korrupció a bürokrácia édestestvére
A társadalom állandó velejárója a korrupció, visszaszorítani lehet,
de megszüntetni nem - hangzott el a Pázmány Péter Egyetemen megrendezett
korrupcióellenes konferencián. Paraszolvencia-árjegyzéket alakítottak ki
az egészségügyi szolgáltatásokért hálapénzt fizetők: egy szívműtét közel
50 ezer, egy leszázalékolás ára pedig -- abban az esetben, ha munkaképes
az illető - 32 ezer forint.
Tavaly a félmillió ismertté vált bűncselekményből mindössze 600-700
volt korrupciós bűntett. A statisztika viszont nem mutat valósághű képet,
mert a korrupciós bűnesetek felderítési aránya nagyon kicsi - mondta Kránitz
Mariann, a Transparency International (TI) kutatója a Pázmány Péter Egyetem
által megrendezett Visszaszorítható-e a korrupció? című konferencián. A
jogásznő arra a veszélyes tendenciára hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen
jellegű bűncselekményekben a nők részvételének aránya duplája az összes
bűntettben való részvételükhez viszonyítva. A másik kétségbeejtő tendencia
az, hogy a fiatalok kevésbé ítélik el a korrupciót, mint a felnőttek. A
társadalom különbséget tesz kicsi és nagy korrupció közt, a borravalót,
az orvosnak nyújtott csúszópénzt úgy ítéli meg, hogy az jár -- tette hozzá
a kutató.
Konkrét "árakat" alakítottak ki az egészségügyi szolgáltatásokért hálapénzt
adók. Egy szívműtétért az orvosok közel 50 ezer forint, egy szülésért a
nőgyógyász közel 20 ezer forint csúszópénzt kap. Egy leszázalékolás munkaképes
illető esetén 32 ezer forint - fejtegette Berki Zolna, a TI kutatója. A
betegek egyébként hozzávetőleg annyit fizetnek, mint amennyi a tényleges
bekerülési költség. Az orvosoknak mindössze 3,6 százaléka tartja elítélendőnek
a hálapénz intézményét. 32 százalékuk teljesen egyetért azzal a megállapítással,
hogy a hálapénz adása "nem oszt, nem szoroz", és 58 százalékuk tartja "szükséges
rossz"-nak.
A kormányzat korrupcióellenes intézkedési tervében szerepel, hogy rövid
időn belül felülvizsgálja az összeférhetetlenségi, pártfinanszírozási jogszabályokat,
és a lobbitörvény megalkotására is figyelmet szentel -- fogalmazott Sepsey
Tamás, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke.
Az OECD Magyarország által is aláírt korrupcióellenes konvenciójának
eredményeit vették számba az olaszországi La Pietrában. A nemzetközi szervezet
többek közt a következő lépések megtételét javasolja a tagoknak:
Az átláthatóság érdekében a tagországok politikai pártjainak haladéktalanul
fel kell tárniuk kiadásaikat, illetve azt, hogy milyen pénzbeli támogatásokban
részesültek. A vállalatoknak nyilvánosságra kell hozniuk a politikai pártoknak
nyújtott támogatásaikat.
A külföldi politikai pártok és tisztviselőik megvesztegetését hatékonyan
meg kell akadályozni, beleértve az üzleti megrendelésekkor előforduló jogtalan
előnyszerzést.
A kormányoknak minél hatékonyabban kell beültetni a jogrendbe az ajánlásokat. |