Az orvosi paraszolvencia számadatai mellé a miniszternek, a sajtó felelős képviselőinek oda kellene tenni azt, hogy az orvosok nagy részének fizetése és a paraszolvencia együttes összege milyen más társadalmi rétegek, és korosztályok jövedelmének felel meg. Gondolok itt arra, hogy valószínűleg kevesekben tudatosodik, hogy egy 25-30 éves orvos összes nettó jövedelme (paraszolvenciástul és ügyeleti díjastul) nem több mint egy vele egykorú gyógyszergyárban dolgozó vegyészé vagy egy nem banki szférában kezdő közgazdászé. Vajon ha a paraszolvencia intézménye megszűnne anélkül, hogy a fizetéseket az előbb említett foglalkozás béliek színvonalára emelnék, akkor ki menne el orvosnak? Továbbá tudatosítaniuk illene azt is, hogy az orvosok száma körülbelül 10 százalékát teszik ki az egészségügyben dolgozók létszámának. És hogy ennek a tíz százaléknak a többsége nem korrupt, nem mesés összegeket zsebre vágó harácsoló, hanem igenis tisztességes, hősiesen helytálló ember. Betegeinknek – esetenként olyanoknak, akik amúgy a mai magyar társadalom élcsapatához tartoznak, ámde többségükben nem a valóságos jövedelmük után fizetnek járulékokat – érdemes lenne elgondolkodniuk azon, hogy milyen lehet vajon megélhetési gondokkal és a betegellátás eszközfeltételeinek romlása mellett nap mint nap mosolyogva, kedvesen, odafigyelően topminőséggel gyógyítani. 

Kérem a miniszter urakat (azokat, akik voltak, a jelenlegit és az eljövendőket), hogy vegyék fele olyan komolyan a fogadalmukat, mint ahogy azt az orvos-doktoroktól elvárják. Szolgáljanak mindannyiunkat, tegyék azt, amire felesküdtek. Mert a kompromisszumokon át a megoldás keresése és megtalálása lehet annyira izgalmas, mint az egymásra mutogatás, az állandó acsarkodás a kormánypárti és az ellenzéki oldalak között. Az orvosszakma pedig tekintse feladatának, hogy megszabaduljon attól a törpe minoritástól, akik okai annak, hogy az egészségügyet pazarlónak, korruptnak mondhatják. 

Akiknek a tettei alapján mindannyiunkat, akik az egészségügyben dolgozunk, leír a társadalom. Akik megveszik, megvetetik kórházaikkal a többszörösen drága műszereket, akkor is, ha van hasonló színvonalú, lényegesen olcsóbb termék. Azoktól, akik feleslegesen írnak ki költséges diagnosztikai vizsgálatokat, gyógyszereket pénzes betegeiknek a zsírosabb paraszolvencia reményében. Az egészségügy házon belüli vámszedőitől, akik nem tesznek mást, mint az a betörő, aki kisnyugdíjasok kevéske félretett pénzét rabolja el. Ők azok, és csakis ők, akiknek van okuk arra, hogy szégyenkezzenek, nem nekünk, a nagy többségnek. Kollégáik és főleg főnökeik felelőssége, hogy ne engedjék őket tovább garázdálkodni mindannyiunk kárára.