EüÜzlet banner


 
Kozma F. cikke
Mennyibe kerül egy műtét?

Az orvos és a hálapénz fogalma Magyarországon összetartozik, s akár beszélünk róla, akár nem, e réteg igazi jövedelmét és életszínvonalát a beteg határozza meg. A műtétnek, az orvosi beavatkozásnak sajátos ára van tehát, s ezt az árat legfőképpen a beteg pénztárcája szabja meg. Ritkábban az orvos.

BARANYAI KÖRKÉP

Előrebocsátom: érthető okokból sem orvos nem akadt, aki nevét adta volna kérdésünkhöz, de olyan beteget sem találtam, aki nevesítette volna az esetet, azaz melyik baranyai kórházban vagy klinikán mennyit adott orvosának. Tehát csak úgy általában beszélgethettem e szakma sokféle képviselőjével, professzorral, adjunktussal, tanársegéddel - főorvossal és alorvossal.
 Azt is fontos leszögezni, hogy Baranyában a műtéti árakat illetően a nagyobb intézményekben több pénz jár(na), a kisebb városi kórházakban pedig 20-30 százalékkal kevesebb. Hasonlóképpen többre értékelt a szakma különböző grádicsát megjárt professzor, mint a kezdő operatőr. Persze általános szabály nincs: a beteg pénztárcája sok esetben az elvárt összeget lefelé és fölfelé is befolyásolja.
 Egy úgynevezett középműtét (mondjuk vakbél) ára 10 000 forint. Ehhez lehet a többit szabni, s például az a hír járja, hogy a felső kategóriát az idegsebészeti, az ortopédiai és a szívműtétek jelentik. Itt adott esetben a hálapénz határa a csillagos ég. E kategóriáknál fordul elő az 50-100 ezer forint, vagy még több. A szülész ©rezsiórabéreŞ úgy 2000 forint, s ezzel a 9 hónap során elvégzett tízegynéhány vizsgálat és az 5 órás szülés globálisan 15-20 ezer forintos minimumot kíván. Egy érműtét (ha apró a beavatkozás) 5-10 ezer forint, egy vesekő ugyanennyi.
 Ugyanezek az árak ©orvosválasztásŞ esetén duplázódhatnak, s ha netán a beteg a szakma legjobbját szeretné, külön egyezség kérdése a dolog. Egyébként nyugati országokban, ahol nincs paraszolvencia, a biztosítók hasonlóképpen többet fizetnek ugyanazért a műtétért, ha azt nem a beosztott ügyeletes orvos, hanem a professzor végzi el.
 Érdekes, hogy az új műtéti eljárások bevezetése, a korszerűbb technikák elterjedése nem jelenti azt, hogy a beteg többet fizet. Jobban megnyílik a pénztárcája s értékeli azt, ha hetekig lábadozik, mintha csak egy szúrás marad a hasán és a gyötrő kövek azon át távoznak el, s ő három nap alatt felépül.
 Végül egy általános megállapítás: a hálapénzrendszer, a paraszolvencia beépülése az egészségügybe, a műtétek sajátos orvos–jövedelemformáló szerepe a hatékonyságot fokozza. Halasztható műtét esetén is (ha van rá mód) azonnal befektetik a delikvenst, s azt mondják a statisztikák, hogy sokkal többet műt egy magyar orvos, mint mondjuk új–zélandi kollégája. Mert a magyar orvos - társadalmunk szégyenére - betegfüggő. 

http://www.baranyanet.hu/dn/98jan/980105_12.htm


 
EüÜzlet portál - amit látnia kell, hogy ne higgyen a szemének! 
Bízzon meg minket honlapjának napi frissítésével!
  Copyright (c) 2000-2002 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft. 
1081 Budapest, Kiss József u. 4., 1364 Budapest 4, Pf. 354, Tel./Fax: 313-2027,
http://www.extra.hu/eplusl, E-mail: eplusl@mail.datanet.hu