Az
információtechnológia egészségügyi vonatkozású
hírei
|
|
|
| 2001.
augusztus 16., csütörtök |
| PR
Newswire
A Forbes-ben
megjelent cikk szerint a Harris Interactive 101 orvos megkérdezése után
a következő eredményeket kapta: 78% véli úgy, hogy nagyon fontosak az internetről
beszerezhető pontos és hiteles információk, 52% szerint a nem jó tervezés,
a nehéz navigáció miatt nem olyan gyakran használják az internet eü. oldalait,
mint szeretnék, 60%-uk véli úgy, hogy ha az eü. oldal hirdetés-mentes,
úgy az növeli a hitelességét. |
| 2001.
augusztus 15., szerda |
| Az
internet az orvostudomány szolgálatában - Prim.hu
(Szerző: Tóth Kristóf)
,,Ed
Krzyston hat évvel ezelőtt harmadik szívinfarktusát szenvedte el, melynek
következtében majdnem elhalálozott. Akkoriban az orvosok szinte mindentől
eltiltották, tevékenységeit nagymértékben korlátozták, manapság mégis szinte
teljesen normális életvitelt folytathat, mely nagyrészt az internetnek
és egy a mellkasába beültetett parányi készüléknek köszönhető...'' |
| 2001.
augusztus 14., kedd |
| PR
Newswire
Október
1-én New Yorkban kerül megrendezésre az első eHealth
Wireless Summit, amely elsősorban a gyógyszeripar marketing vezetőinek
kívánja bemutatni a drótnélküli hordozható eszközök (pl. Palm, PocketPC,
internetes mobiltelefonok) lehetőségeit a laikusoknak és a szakembereknek
szóló reklám és marketing területén. A rendezvényen többek között olyan
cégek vesznek részt, mint a AvantGo, GoAmerica, YadaYada, Vindigo, WindWire,
SkyGo, ePhysician, ePocrates, MDeverywhere, iScribe, PatientKeeper, Medsite,
SoftWatch. |
| 2001.
augusztus 13., hétfő |
| PR
Newswire
Az
Oncology Care International (Omaha, NE) elindította az Oncli.com website-ot
(http://www.oncli.com).
A honlap szakorvosai a hét minden napján, napi 24 órában állnak a rákbetegek
és hozzátartozóik rendelkezésére segítve őket abban, hogy minél többet
tudjanak meg a rákról általában, az adott rákfajtáról és kezelési lehetőségeiről.
A közvetlenül hozzájuk feltett kérdésekre 4 napon belüli választ ígérnek.
(Csak az USA-ban ebben az évben várhatóan 1,2 millió új beteget diagnosztizálnak,
a hozzátartozók átlagos száma 20.) |
Nem
sérülhet a gyógyítás szabadsága - Világgazdaság
(Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet)
,,Internetes
kórházi vásárlások
A mintegy
300 hazai gyógyintézményben használt orvostechnikai eszköz elektronikus
központi beszerzését tervezi a miniszterelnökség - mondta a Világgazdaságnak
az MKGI igazgatóhelyettese. Kétszeri László szerint az idei 3,5 milliárd
forint értékű központi beszerzés bővülhet, az árkedvezmény 15-20 százalék
is lehet. Az intézmények egy része nem örül a további központosításnak,
félti a gyógyítás szabadságát...'' |
| 2001.
augusztus 10., péntek |
| Palm
a szívbetegekért? - Prim.hu (Szerző: Kollár
Csaba)
,,A
szívbetegek vezeték nélküli ellenőrző eszközeit a jövőben - az Active Corporation
fejlesztése révén - a Palmok is segítik. Az Active Corporation, melynek
nevét a vezeték nélküli szívfigyelő készülékekkel kapcsolatban ismerhettük
meg, olyan új fejlesztést mutatott be, amely ezeket a figyelő készülékeket
a Palmmal összekötve még biztonságosabbá teheti a szolgáltatásokat, egyben
költséghatékony megoldást is jelent...'' |
| Már
közeli jövő: robotkereskedők a Wall Streeten? - MTI
,,Az
amerikai IBM számítógépgyártó szakemberei szerint a New York-i árutőzsdén
hamarosan robotkereskedők válthatják fel a befektetők megbízásából dolgozó
valódi kereskedőket. Az IBM New York-i kutatóközpontjában elvégzett kísérletben
a robotkereskedők mindenesetre máris jobb eredményt értek el, mint a kísérletbe
bevont igazi kereskedők - írja a New Scientist tudományos lap...'' |
| 2001.
augusztus 8., szerda |
| PR
Newswire
A megkérdezettek
közül legtöbben az időveszteséget mondják annak okaként, hogy miért nem
ad vért. A Baxter Healthcare Corporation forgalomba hozta e-Chair nevű
székét, amely az ilyenkor szokásos procedúra közben számos audio-vizuális
és elektronikus kommunikációs (szörfözés, e-mail stb.) lehetőséget biztosít.
(Az USA-ban évi 14 millió egységnyi vért adnak, 4,5 millió ember kap transzfúziót
és napi 32.000 egységre van szükség.) |
| PR
Newswire
A német
Merck KGaA a Mercury Interactive szoftver-tesztelő programjait, a WinRunner-QuickTest
for R/3-at, a LoadRunner for R/3-at és a TestDirector-t használja fel a
SAP R/2-ről a SAP R/3-ra való átálláshoz történő felkészüléséhez. |
| 2001.
augusztus 7., kedd |
| PR
Newswire
Az
Aventis
Pasteur új elektronikus kereskedelmi website-ot indított VaccineShoppe.com
néven. Az oldalakon a legújabb tudományos információk elolvasása mellett
akár online rendelésre is lehetőség van. |
| Nő
a gyógyszergyártók IT kiadása - Napi.hu
,,Az
amerikai gyógyszergyárak a következő négy évben mintegy évi 5,5 milliárd
dollárt fordítanak információs technológiai kiadásokra tette közzé becslését
a Gartner Dataquest szakkutató intézet. A tavalyi 3,5 milliárd dollár után
az összeg növekedését az indokolja, hogy a társadalom szerkezetében tovább
nő az időskorú lakosság, és így a gyógyszerfogyasztás is.'' |
| ,,Az emberi faj operációs
rendszerét már legalább egy megaéve nem frissítették.’’ - Dan
Russell (IBM) |
|
| EüÜzlet portál - amit látnia
kell, hogy ne higgyen a szemének! Bízzon meg minket honlapjának napi frissítésével! |
Copyright
(c)
2000-2001 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft.
1081
Budapest, Kiss József u. 4., 1364 Budapest 4, Pf. 354, Tel./Fax: 313-2027,
http://www.extra.hu/eplusl,
E-mail: eplusl@mail.datanet.hu |
|
|