|
|
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.31. |
| Az
FDA engedélyezte a Hoffmann-La Roche
Inc. Pregnancy Prevention Program for Women on Accutane bővített programját.
A System to Manage Accutane Related Teratogenicity (SMART) 2002 januárjában
kiadványokban és levelekben tájékoztatja az orvosokat, a gyógyszerészeket
és a betegeket a súlyos nodularis acne kezelésére szolgáló Accutane (isotretinoin)
teratogén hatásával kapcsolatos kérdésekről. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.31. - Szerző: Bana Péter |
| Megugrott
a Teva nyeresége
,,Az
izraeli Teva Pharmaceutical Industries Ltd. gyógyszergyár szerint megalapozottak
azok az elemzői várakozások, amelyek az amerikai letéti igazolásokra (ADR)
a folyó negyedévben 60 cent nettó nyereséget várnak, mert az új termékek
ebben az időszakban jelennek meg a piacon. A legnagyobb generikus gyógyszergyártó
így 3 centtel túlteljesítené a második félévre augusztusban saját maga
által előrejelzett 1,15 dolláros ADR-enkénti nyereséget. A Teva a harmadik
negyedévi nettó nyeresége 79 millió dollár, ADR-enkénti nyeresége 58 cent
volt, 71, illetve 75 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az árbevétel
12 százalékkal, 505,7 millió dollárra nőtt.'' |
| Forrás:
business.com 2001.10.30. |
| A
svájci hatóság engedélyezte a Novartis
AG irritábilis bél szindróma kezelésére szolgáló Zelmac-jának forgalomba
hozatalát. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| A
világ egyik vezető biotechnológiai cége, a Serono
S.A. (45 országban van jelen, termékeit 100 államban forgalmazzák)
2001 harmadik negyedévében 295,4 millió dollár értékben értékesítette termékeit,
ami 13,1%-os növekedést jelent, jóllehet a Crinone visszahívására és a
Curosurf eladásainak leállítására kényszerültek. A Rebif megerősítette
vezető helyét (az USA-n kívül) a szklerózis multiplex kezelésében, ebben
az időszakban az értékesítés 47%-kal, 95,4 millió dollárra nőtt. A Saizen
forgalma 34,2, a Serostim-é 3,0%-kal emelkedett. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| Az
Amersham
plc 2001 harmadik negyedévi eladásai 10%-kal, 367 millió fontra nőttek.
Mindkét üzletág, mind az Amersham Health (+9%, 216 millió), mind az Amersham
Biosciences (+11%, 151 millió font) jól szerepelt. Az első 9 hónapban az
összeladás 1.150 millió fontot tett ki, ami 12%-os növekedést mutat
200 hasonló időszakához képest. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| A
Pharmacia Corporation és a Myriad Genetics
Inc. kutatási együttműködési szerződést írt alá, amely azt célozza,
hogy a két cég közösen próbálja meg azonosítani azokat a genetikai eltéréseket,
amely egyes (beteg) emberek és az ,,átlagos'' populáció között vannak. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| Az
Axcan
Pharma Inc. (pl. Canasa, Photofrin, Ultrase, Urso 250 and Salofalk)
szándéknyilatkozatot írt alá, amely szerint egy kb. 22 millió dolláros
üzlet keretében fel kívánja vásárolni a párizsi székhelyű, gastro-intestinalis
termékekre szakosodott Laboratoires Enteris S.A-t. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| Az
ICN
Pharmaceuticals Inc. az Ausztráliát, Ázsiát és Afrikát magában foglaló
régió alelnökévé Xavier Thevelein-t nevezte ki, aki ezzel a más pozícióba
került Ted Olic helyét vette át. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.30. |
| Az
1966-ban alapított Coherent Inc.
értékesítése 2001 harmadik negyedévében 7%-kal, 115,5 millió dollárra nőtt
2000 hasonló időszakához képest. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.30. - Szerző: Ádám Viktor |
| A várakozásoknál jobb
eredményről számolt be a Procter & Gamble
,,A Procter & Gamble
a harmadik negyedévben - a rendkívüli tételeket nem számítva - 96 centes
részvényenkénti eredményt ért el, ami meghaladja mind az egy évvel korábbi
88 centet, mind pedig az elemzők által várt 93 centet. Az egyszeri tételeket
figyelembe véve a részvényenkénti nyereség ugyanakkor 82 centről 79-re
esett vissza. A csökkenésért egyrészt az átszervezési költségek, másrészt
az felelős, hogy a cég forgalma 200 millió dollárral 9,77 milliárdra esett
vissza a fenti időszakban. A társaság mindemellett közölte, hogy 2002.
évi egy részvényre jutó profitja az elemzők által várt 3,40-3,50 dolláros
sávban lehet.'' |
| Forrás:
business.com 2001.10.29. |
| A
Novartis Pharma AG felhagyott az NN622 inzulin amboceptor területén a dán
Novo
Noridsk-kal folytatott együttműködéssel, és visszaadta a vegyület USA-beli,
kanadai és mexikói marketingjére vonatkozó jogait. (Mindettől függetlenül
a klinikai kipróbálás 3. fázisa ez év végén elkezdődik.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.29. |
| A |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.29. |
| A
GlaxoSmithKline plc. és a kanadai Biovail Corp. marketing szerződést kötött,
amelynek értelmében az utóbbi cég 133 millió dollárt fizet a herpesz és
az ajaksömör elleni Zoviraxot az USA-ban. A megegyezés részeként a GlaxoSmithKline
kizárólagos forgalmazási jogot kap (engedélyezését követően) a Wellbutrin
napi egyszeri változatára, míg az antidepresszáns napi kétszeri variánsát
közösen forgalmazzák az USA-ban. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.28. |
| A
Schering
AG bejelentette, hogy a klinikai kipróbálás során a Campath (alemtuzumab)
hatékonynak bizonyult a T-sejtes prolymphocytikus leukémia első vonalbeli
terápiájában. A humanizált monoklonális antitestet ez évben törzskönyvezték
az USA-ban és Európában (itt MabCampath márkanéven) a betegség B-sejtes
változatára. Ez utóbbit az M&I Partners (a Millennium Pharmaceuticals
Inc.és az ILEX Oncology Inc. 50-50%-os cége) és a Schering AG fejlesztették
ki. (Az USA-ban a Schering cége, a Berlex Laboratories forgalmazza.) |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.26. |
| A
francia Sanofi-Synthelabo indoklás nélkül visszaadta az 1997-ben a Praecis
Pharmaceuticals Inc-től megvásárolt, a prosztata rák és endometriosis kezelésére
szolgáló Plenaxis-szel (kémiai nevén Abarelix) kapcsolatos jogait. A döntés
elemzők számára azt jelzi, hogy mint korábban az Amgen Inc., úgy a Sanofi-Synthelabo
is elvesztette a gyógyszerbe vetett bizalmát azt követően, hogy 3 hónappal
ezelőtt az FDA ,,nem megfelelőnek'' minősítette azt. |
| Forrás:
Világgazdaság 2001.10.24. |
Ugrásra
kész gyógyszercégek
Csábító
a Bayer lépfeneüzlete.
,,A
Bayer mellett több nagy gyógyszergyár is be akar szállni a lépfene elleni
küzdelembe -- számol be a Handelsblatt. Néhány órával azután, hogy a német
konszern megállapodott az amerikai kormánnyal a lépfene kezelésére szolgáló
Ciprobay szállításáról, a Johnson & Johnson bejelentette: kérni fogja
az anthrax ellen is hatásos Levaquin elnevezésű készítményének regisztrálását...'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.24. - Szerző: Bana Péter |
| A
Sanofi különösen jó évet vár
,,Három
sikerszerének köszönhetően a francia Sanofi-Synthelabo SA árbevétele a
harmadik negyedévben éves összevetésben 13 százalékkal, 1,65 milliárd euróra
nőtt. Ennél is impozánsabbak a kilenchavi eladási adatok, amelyek a forgalom
22 százalékkal, 6,44 milliárd euróra emelkedését mutatják. Az amerikai
értékesítések különösen erősen alakultak, hiszen 37 százalékkal emelkedtek
éves összevetésben. Ezek után nem keltett meglepetést a tőzsdén, hogy a
Sanofi megerősítette: az árbevétel kedvező alakulása nyomán nem forog veszélyben
a 35 százalékos nyereségnövekedési előrejelzés.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.24. |
| Az
Abbott
Laboratories felvásárolja a rák, a prenatális rendellenességek és más
genetikai betegségek kezeléséhez szükséges laboratóriumi diagnosztikai
termékeket gyártó Vysis Inc-t. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.24. |
| A
Pfizer Inc. megvásárolta a Valentis-től
(Burlingame, Kalifornia) a GeneSwitch
gén regulációs technológia kutatási célú nem kizárólagos licencét. (A klinikai
felhasználás jogát a biotechnológiai cég megtartotta magának.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.24. |
| A
CIGNA
Corporation (Philadelphia) beválasztotta igazgató tanácsába Fred Hassan-t
a Pharmacia Corporation és Joseph M. Magliochetti-t, a Dana Corporation
vezérigazgatóját. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.24. |
| Mérsékelt
eredménycsökkenésre számít az Akzo Nobel
,,A
magyarországi érdekeltséggel is rendelkező holland Akzo Nobel vegyipari
és gyógyszeripari csoport harmadik negyedévi nettó nyeresége 239 millió
euró (268,5 millió dollár) lett, ami bár elmarad az egy évvel korábbi 242
millió eurós rekordösszegtől, az elemzők által várt 229 millió eurót meghaladja.
A társaság forgalma kismértékben szűkült, 3,54 milliárd euróról 3,52 milliárdra.
A cég egyúttal közölte, hogy korábbi, stagnálást valószínűsítő várakozásaival
ellentétben idei, egész éves eredménye némileg kisebb lehet a tavalyi 946
millió eurónál. Elemzők úgy kommentálták a bejelentést, hogy ők jelentősebb
profit warningra számítottak.'' |
| Forrás:
Világgazdaság 2001.10.24. |
| Kanada
is megegyezett a Bayerrel
,,A
kanadai kormány elismeri a Bayer AG Cipro nevű, anthrax elleni készítményének
szabadalmi védettségét - jelentette be a német gyógyszeripari óriáscég.
Ez egyben azt is jelenti, hogy Ottawában letettek arról, hogy olcsóbb Cipro-másolatot
szerezzenek be a lépfene elleni esetleges fellépéshez...'' |
| Forrás:
business.com 2001.10.23. |
| Egy
vizsgálat eredményei szerint a Pfizer Inc.
két
ösztrogén vegyülete, a femhrt és az Estrostep hatékonynak bizonyult
az osteoporosis megelőzésében és az acne kezelésében is. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.23. - Szerző: Ádám Viktor |
| A
GlaxoSmithKline 17 százalékos eredménynövekedésről számolt be
,,Európa
legnagyobb gyógyszergyártója, a GlaxoSmithKline Plc. a harmadik negyedévben
- 13 százalékkal 4,99 milliárd fontra növekvő forgalom mellett - 1,35 milliárd
fontos (950 millió dollár), részvényenként 15,8 pennys (11,1 cent) eredményt
ért el, szemben a Reuters által megkérdezett elemzők prognózisában szereplő
15,3-16,5 pennyvel. A gyógyszergyártó szerint nyeresége az idén a várt
mértékben, 13 százalékkal bővül majd, ugyanis a világgazdasági növekedés
lassulása ellenére a gyógyszereladás erőteljesen emelkedik.'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.23. |
| Alig nőtt a Bristol-Myers
nyeresége
,,A Bristol-Myers Squibb
gyógyszergyártó 1,25 milliárd dollár, részvényenként 63 cent nyereséggel
zárta a harmadik negyedévet, nem sokkal fejelve meg az egy évvel korábbi
1,24 milliárdot, illetve 62 centet. Az árbevétel 3,9 százalékkal 4,74 milliárd
dollárra nőtt.A Magyarországon a Pharmavit tulajdonosaként jelenlévő egyesült
államokbeli gyógyszergyár főleg a cukorbaj elleni Glucophage és a Plavix
szívgyógyszer forgalmát tudta növelni, de jól hozott a konyhára a Pravachol
koleszterincsökkentő is, miután a piac elfordult a Bayer veszélyesnek ítélt
Baycoljától.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.22. |
| A
Johnson
& Johnson (51 országban 195 cég, mintegy 100.000 alkalmazott) főként
részvénycsere útján felvásárolja a diabetes területén tevékenykedő Inverness
Medical Technology-t (Waltham, MA, 1.000 embert foglalkozat). |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.19. |
| A
Novartis
kérte az FDA-től a 2001. május 10-én, a krónikus myeloid leukaemia kezelésére
törzskönyvezett Gleevec (imatinib mesylat, jelenleg 30 országban forgalmazzák)
engedélyezését a nem operálható és/vagy áttételes malignus gastrointestinalis
stroma tumorban szenvedő betegek kezelésére. (A GIST a sarcoma leggyakoribb
malignus formája, átlagosan 10-12 hónapos túlélési idővel.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.19. |
| A
Bio-Rad
Laboratories Inc. (Hercules, Kalifornia) eladta a spektroszkópiával
foglalkozó részlegét az Atropros Technologies L.L.C-nek. A cambridge-i
(Massachusetts) cég új neve Digilab L.L.C. (A tranzakció előzményeként
a Bio-Rad az elmúlt évben felszámolta Semiconductor Measurements Division-jét.
Mindez abba a stratégiai célkitűzésbe illeszkedik be, amely szerint a cég
a jövőben az élettudományok területére összpontosít.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.19. |
| Az
Abbott Laboratories a cégnél 1979 óta dolgozó Terrence C. Kearney-t (47)
alelnökké nevezte ki (Greg W. Linder helyére). |
| Forrás:
excite.com 2001.10.18. |
| A
világ 3. számú gyógyszergyártójának, a Merck & Co. Inc-nek 3.
negyedévi profitja 5%-kal emelkedett. A szokásosnál lassabb ütemű bővülést
a generikumok erős versenye (pl. a Vasotec 85, a Pepcid 89%-ra esett vissza),
valamint a Vioxx arthritis gyógyszer értékesítésének csökkenő üteme (29%-kal
795 millió dollárra) magyarázza. A Pfizer Lipitor-jával való erős verseny
ellenére jól szerepelt a cég zászlóshajójának számító Zocor (28%-kal 1,7
mrd USD-re), de ugyancsak jelentősen növekedett a Singulair (asztma), Fosamax
(osteoporosis) és a Cozaar (magas vérnyomás) gyógyszerek értékesítése is. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.18. |
| A
Baxter
International Inc. értékesítése a harmadik negyedévben 13%-kal, 1,90
milliárd dollárra nőtt 2000 hasonló időszakához képest (1,69 mrd USD). |
| Forrás:
PR Newswire 2001.18. |
| 23,
a Schering-Plough Corporation-nél
eltöltött év (1984-1998, igazgató tanácsi elnök, 1982-1996 vezérigazgató)
után lemondott igazgató tanácsi tagságáról Robert P. Luciano. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.18. |
| Az
Eli Lilly eredménye megfelel a vártnak
,,A
várakozásoknak megfelelő, az egy évvel korábbi 71 centtel szemben 66 centes
részvényenkénti eredményt ért el a harmadik negyedévben az Eli Lilly gyógyszergyár.
A Bloomberg által megkérdezett elemzők 55,9 centet vártak. A társaság rendkívüli
tételek nélkül 59-61 centes EPS-t vár a negyedik negyedévben. Az elemzők
dettó.'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.18. - Szerző: Máté Dániel |
| A
Merck eredménye is megfelel a várakozásoknak
,,A
Merck harmadik negyedéves eredménye megfelel az elemzők által várt 0,835
dollárnak, és a cég szerint az éves eredmény is összhangban lesz a korábbi
várakozásokkal.'' |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.17. |
| A
Pfizer által forgalmazott, a belga UCB által kifejlesztett Zyrtec (szénanátha
szimptómáinak kezelésére) értékesítése 30%-kal nőtt a 3. negyedévében 2000
hasonló időszakához viszonyítva (192 millióról 251 millió dollárra). 2001
első 9 hónapjában az összértékesítés 35%-kal, 697 millió USD-re nőtt (516
millióról). A gyógyszer licence után kapott díjból származik az UCB bevételeinek
mintegy fele. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.17. |
| Az
Atrix
Laboratories Inc. eladta a klinikai kipróbálás 3. fázisában lévő Atrisone
gél (acne kezelésére) kizárólagos észak-amerikai marketing és disztribúciós
jogait a Fujisawa Pharmaceutical Co., Ltd. (Osaka, Japán, 8.000 alkalmazott)
cégének, a Fujisawa Healthcare Inc-nek (Deerfield, Illinois). |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.17. |
| A
Roche
Diagnostics és a Quest Diagnostics
Incorporated (Teterboro, N.J.) együttműködési szerződést kötött gén-alapú
orvosi tesztek kifejlesztésére. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.17. - Szerző: Bana Péter |
| A
Bayer megháromszorozta a lépfene-elleni szer gyártását
,,Charles
Schumer demokrata szenátor szerint viszont a kormánynak meg kellene fontolnia
annak lehetőségét, hogy a szer generikus - másolt - változatait is hozzáférhetővé
tegye, mert ez mintegy 50 százalékos megtakarítást jelentene. A szenátor
máris felvette a kapcsolatot három gyártóval. Ezek az izraeli Teva Pharmaceutical
Industries Ltd, az amerikai Barr Laboratories Inc. és az indiai Ranbaxy
Laboratories Ltd.. Ha zöld utat kap kezdeményezése az egészségügyi hatóságoktól,
a fenti cégek készen állnak termelésük azonnali felfuttatására. A gyógyszerfelügyelet
(FDA) viszont még hétfőn azt közölte, hogy a Cipro megfelelő mennyiségben
és minőségben áll rendelkezésre.'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.17. - Szerző: Madarász János |
| Biogen:
ha csak kis mértékben is, de nő a nyereség
,,Mindössze
2 százalékos nyereségnövekedésről számolt be a Biogen biotechnológiai vállalat
harmadik negyedévi gazdálkodását taglaló jelentésében. A többek között
az Avonex nevű gyógyszeréről ismert társaság nyeresége 69,82 millió dollár
volt, ami meghaladta a szakértők által várt eredményt. A vállalat bevétele
13 százalékkal 265,2 millió dollárra emelkedett.'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.17. - Szerző: Máté Dániel |
| A
vártnál jobb a Pfizer eredménye
,,A
várt 0,328 dollár helyett 0,34 dollár lett a Pfizer gyógyszergyár harmadik
negyedéves eredménye. A cég egész évre 1,3 dolláros EPS-t vár.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.16. |
| A
Baxter
International Inc. egyik leányvállalata megvásárolta egy kis magáncégtől
az anemia kezelésére szolgáló erythropoietin (epo) rekombináns egész világra
szóló jogait. A physicokémiai jellemzőkkel bíró Epoetin Omega eltér a már
forgalmazott erythropoietinektől (az egészséges vese által termelt, a vörösvérsejtek
termelését stimuláló hormon). Az epotein gyógyszerosztály (valamint a kapcsolódó
felszerelések és berendezések) külön kategóriát képviselnek a dialízis
termékeken belül, értékesítésük 2000-ben 5 milliárd dollárt ért el. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.16. |
| A
Closure Medical Corporation (Raleigh, Észak Karolina,) a legutóbbi időkig
a GlaxoSmithKline plc-nél dolgozó Dr. James E. Niedel, Ph.D-t (57) beválasztotta
az igazgató tanácsba. |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.16. |
| Az
Allergan
Inc. (Irvine, Kalifornia) megkapta az FDA engedélyét az acne vulgaris
kezelésére szolgáló Tazorac (0,1%-os tazaroten krém) forgalomba hozatalára.
(A Tazorac a cég egyik legdinamikusabb növekedést mutató terméke, 2001
első félévében 18,5 millió dollár értékben forgalmazták.) |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.16. |
| A
Bayer
Corporation az igények kielégítésére az elkövetkező 3 hónapban 200
millió darabot gyárt a 14 indikációjú (köztük az anthrax) Cipro (ciprofloxacin)
tablettákból. Az antibiotikumot a cég a megnövekedett kereslet ellenére
a szeptember 11-i terrortámadás előtti árakon értékesíti. |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.16. |
| A
Journal
of the American Medical Association folyóiratban publikált 5.720, 55
éves vagy annál idősebb (vascularis vagy más diabetes-rizikójú betegségben
szenvedő) beteg bevonásával végzett vizsgálat eredményei szerint az Aventis
ACE-inhibitora, az Altace (ramipril) 30%-kal csökkentette a diabetes kialakulásának
kockázatát. A vizsgálat pénzügyi hátterét a Medical Research Council of
Canada, a Stroke Foundation of Ontario és néhány gyógyszergyár - beleértve
az Aventis Pharmaceuticals-t - biztosította. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.16. |
| Stabil
eredmények a Roche-nál
,,A
Roche Holding AG bejelentette: a gyógyszergyártó divízió eladásai gyors
ütemben növekedtek a harmadik negyedévben, így az egész csoport első kilenc
hónapra vonatkozó forgalmi mutatói 8 százalékkal bővültek, és elérték a
21,6 milliárd svájci frankot. A 2001-es profitkilátások kedvezőnek mondhatók,
hiszen legalább akkora lesz a működési nyereség, mint tavaly – közölte
a svájci gyógyszercég. A nettó pénzügyi eredmény idén, az egész évben szintén
stabil maradhat, minthogy az első félévi 1,5 milliárd svájci frankos eredmény
várhatóan megismétlődik az év második felében.'' |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.16. - Szerző: Ádám Viktor |
| A
Johnson & Johnson 16 százalékkal növelte eredményét
,,A
kozmetikai cikkeket és gyógyszereket is gyártó Johnson & Johnson a
harmadik negyedévben 1,53 milliárd dolláros, részvényenként 49 centes eredményt
ért el, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, s jobb a
piac által várt 48 centnél is. A társaság forgalma 10,8 százalékkal, 8,24
milliárd dollárra emelkedett; a növekedésben a gyógyszerek és egészségügyi
eszközök játszották a főszerepet.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.15. |
| Nyolc
hónappal forgalomba hozatala után a GlaxoSmithKline
plc nem vényköteles Abreva-ja piacvezetővé
vált az ajaksömör kezelése területén. A Pharmacy Times októberi számában
közzétett tanulmány szerint a gyógyszert a patikusok 45,7%-a ajánlotta,
míg a következő szer csak 9,7%-ot ért el. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.15. |
| A
Pharmacia
Corporation (59.000 alkalmazottat foglalkoztat) a Novartis Pharmaceuticals
Corporation-től érkező Thomas Koestler Ph.D-t nevezte ki a Senior Vice
President és Head of Regulatory Affairs pozícióba. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.15. |
| A
Novo Nordisk A/S cége, a Novo Nordisk
Pharmaceuticals Inc. Dr. Elsie M. Allen-t nevezte ki az orvosi ügyek
igazgatójává. Ebben a minőségében ő vezeti a vállalat diabetessel kapcsolatos
oktatási tevékenységét. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.15. |
| A
Datex-Ohmeda
(Madison, Wisconsin) az American Society of Anesthesiologists ezévi New
Orleans-ban megrendezésre került nagygyűlését használta fel új termékeinek,
az Aestiva/5, a Cardiocap/5 (anaesthesia monitor) és a S/5 Oxygen Saturation
Module (M-OSAT) bemutatására. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.15. |
| Változások
történtek a Stryker vezetésében.
James R. Lawson, a Stryker Corporation alelnöke és a Stryker Europe elnöke,
a Stryker Corporation elnöke és a Stryker International ,,group presidentje''
lett. Új pozíciójában ő lesz a felelős a cég tevékenységéért Európában
és Japánban. Luciano Cattanit, az eddigi senior vice president-et, a Stryker
Europe elnökévé nevezték ki. |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.15. |
| Az
American Society for Bone and Mineral Research 23. Éves Nagygyűlésén bemutatott,
a New Mexico Clinical Research & Osteoporosis Center-ben (Albuquerque)
végzett felmérés megállapításai szerint a menopausa után lévő osteoporosisos
nők közel 90%-a a Merck & Co. Fosamax-ának (alendronat sodium) 70 mg-os,
heti egyszeri bevitelt igénylő változatát részesíti előnyben a 10 mg-os,
naponta szedendő változattal szemben. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.15. - Szerző: Bana Péter |
| A
lépfene felfelé nyomta a gyógyszergyárak árfolyamát
,,Az
újabb egyesült államokbeli lépfene fertőzésekre utaló jelek megemelték
a kór elleni vakcina-gyártó és antibiotikum-előállító koreai, japán, és
tajvani gyógyszergyártók árfolyamait. Emellett a biotechnológiai és gyógyszergyártó
vállalatok papírjai általában is erősödtek Ázsiában. A japán Meiji Seika
Kaishi Ltd. 10,7 százalékkal futott fel, ami azt jelenti, hogy már a negyedik
egymást követő kereskedési napon erősödött folyamatosan a részvény. A koreai
Csongkundang. a Kukje Pharm és a Handok Pharm árfolyamai egyaránt limittel,
15 százalékkal ugrottak meg. A tajvani tőzsdén a China Chemical és a Standard
Chem & Pharm szintén az ottani limittel, 7 százalékkal drágult.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.13. |
| Az
American Society for Bone and Mineral Research 23. Éves Nagygyűlésén bemutatott,
2.442 menopausa után lévő nő bevonásával végzett vizsgálat eredménye szerint
az Aventis Pharmaceuticals (Bridgewater,
N.J.) 5 mg-os Actonel (risedronat
sodium) tablettája már 6 hónap elteltével hatékonyan csökkentette a klinikai
csigolya törések számát. |
| Forrás:
Pharmaceuticalonline.com 2001.10.12. |
| Az
FDA engedélyezte a Teva Pharmaceutical Industries Ltd. 0,25 és 0,5 mikrogrammos
Calcitriol kapszuláinak forgalomba hozatalát. A gyógyszer a Roche
Laboratories másodlagos hyperparathyroidismus kezelésére szolgáló Rocaltrol-jának
(forgalma az USA-ban évi 40 millió dollár) első törzskönyvezett generikuma. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.12. |
| A
Bausch
& Lomb forgalomba hozta új étrendi kiegészítőjét, az Ocuvite PreserVision-t,
azt követően, hogy a National Eye Institute által végzett (és az Archives
of Ophthalmology-ban publikált) Age-Related Eye Study (hosszútávú, placebó-kontrollált)
klinika vizsgálat bebizonyította, hogy a vitaminok és az ásványi anyagok
hozzájárulnak a szem (és így a látás) egészségének megóvásához. Az Ocuvite
PreserVision 500 milligramm C vitamint, 400 milligramm E vitamint, 15 milligramm
béta-karotint, 80 milligramm cinket (cink-oxid) és 2 milligramm rezet (réz-oxid)
tartalmaz. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.12. |
| A
GE Medical Systems divíziója, General Electric Clinical Services Inc. és
a Steris Corporation 3 évvel meghosszabbította
együttműködését, amelynek keretében a Steris szervizeli az USA-ban a GE
infekciómegelőzésre és szennyez(őd)és eltávolításra szolgáló berendezéseit. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.12. |
| Az
Abbott
Laboratories igazgató tanácsa Greg W. Linder-t (45) alelnökké nevezte
ki. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.10. |
| A
GlaxoSmithKline
és a First Genetic Trust kutatási
együttműködési szerződést kötött, amelynek célja, hogy megállapítsa, milyen
genetikai okai vannak annak, hogy egyeseknél szélsőséges reakciókat váltanak
ki olyan gyógyszerek, amelyek a többségre semmilyen (mellék)hatással sincsenek.
Ugyancsak célul tűzték ki olyan diagnosztikai tesztek kifejlesztését, amelyekkel
előre jelezhetők lennének a várható extrém reakciók. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.10. |
| A
Merck & Co. Inc. és a Cambridge Antibody Technology (Cambridge, Egyesült
Királyság, 250 főt foglalkoztat) 5 éves, a HIV által közvetített betegségek
gyógyítására és kezelésére vonatkozó kutatási és fejlesztési együttműködési
licenc-szerződést kötött. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.10. |
| Az
Abbott
Laboratories 2001 3. negyedévi értékesítése 4.181 milliárd dollárt
tettek ki, ami 26,0%-os növekedést mutat a 2000 hasonló időszakában elért
3,318 mrd USD-hez képest. A gyógyszeripari ágazat növekedése 56,9%-os (!)
volt ( 2,272 mrd USD), az egyéb egészségügyi termékeké (1,1 milliárd) 3,2%-os
volt. Az év első kilenc hónapjában a cég 11,840 milliárd USD értékben
forgalmazta termékeit, ami 17,9%-os növekedést jelent 2000 hasonló időszakához
képest. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.10. |
| A
Bausch & Lomb egy 49 millió dolláros üzlet keretében felvásárolta a
Pharmos
Corporation szemészeti üzletágát (pl. Lotemax és Alrex márkák). Az
akvizíció összefüggésben van a Pharmosnak azzal a korábbi stratégiai döntésével,
hogy a jövőben a központi idegrendszer betegségeire, a neurológiai és gyulladással
kapcsolatos indikációkra koncentrál. |
| Forrás:
MTI 2001.10.10. |
| ,,A
német Bayer AG szerdán bejelentette, hogy az amerikai lépfene-félelmek
nyomán növeli az anthrax kezelésére szolgáló, Cipro nevű gyógyszerének
termelését. A cég november 1-jétől 25 százalékkal emeli az előállított
gyógyszermennyiséget, mivel növekvő keresletet lát a piacon. A Ciprót 2000
augusztusában hagyta jóvá az amerikai élelmiszer- és gyógyszer-engedélyezési
hatóság (FDA) az anthrax-fertőzés kezelésére. A Bayer részvénye szerda
délután 1 százalékos drágulással 33,99 euró volt Frankfurtban.'' |
| Forrás:
Portfolio.hu 2001.10.10. |
|
Egy
kis lépfene jót tehet a profitnak
,,Erősödést
mutat a mai napon a Bayer részvénye Németországban, a piaci optimizmus
annak köszönhető, hogy Cipro nevű gyógyszere az egyetlen az amerikai kormány
által elfogadott lépfene elleni gyógyszer. Elemzők szerint a német társaság
már értékesítette amerikai készleteit, s most valószínűleg a termelés növelése
következik. A helyzet iróniája az, hogy paradox módon eddig a Cipro jelentette
a Bayer gyógyszer üzletágának negatívumát, mivel a készítmény szabadalmi
védettsége 2004-ben le fog járni, most azonban úgy néz ki, hogy a gyógyszer
szépen hozhat addig a konyhára. A gyógyszer azután lett rendkívül keresett,
hogy lépfene által okozott megbetegedést találtak az USA-ban, bár a legnagyobb
kereslet New Yorkban tapasztalható a Cipro iránt, nyilvánvalóan a terrorizmustól
való félelem miatt.'' |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.09. |
| A
Texas
Biotechnology Corporation (Houston) és marketing partnere, a GlaxoSmithKline
megkezdték a percutan koronária intervención (PCI - csak az USA-ban évi
500.000 esetben) átesett betegek kezelésére szolgáló Argatroban klinikai
kipróbálásának 2. fázisát. A várhatóan 2002 első felében befejeződő vizsgálat
célja annak megállapítása, hogy a szer alternatívája-e a heparinnak, s
hatékony-e a GPIIb/IIIa receptor antagonistákkal való kombinációban. (Az
Argatroban-t már 1996-ban törzskönyvezték Japánban az ischaemiás stroke
kezelésére.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.09. |
| Az
Abbott
Laboratories igazgató tanácsa azonnali hatállyal kinevezte Gary L.
Flynn-t (52) a Ross Products Division
(Columbus, Ohio) senior vice president-jévé. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.09. |
A
Working Mother Magazine idei (16.) választásán a 114 éves Bristol-Myers
Squibb-et beválasztotta a 10 ,,legcsaládbarátabb'' (The 10 Best Companies
for Working
Mothers)
cég közé. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.08. |
| Az
Abbott Laboratories 1 millió dollár értékű részvényt vásárolva 5,9%-ra
emelte részesedését a SpectRx Inc-ben.
A vétel annak a folyamatnak a része, amelynek keretében a két cég együtt
fejleszti ki és viszi piacra a SpectRx glükóz szint mérő rendszerét. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.08. |
| A
Pharmacia Corporation és a Chicago-i MediChem
Life Sciences 2 éves, közös gyógyszerkutatási és -fejlesztési orvosi
kémiai együttműködési szerződést kötött. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.08. |
| A
North American Association for the Study of Obesity ezévi rendezvényen
bemutatott 151 túlsúlyos emberen 3 hónapon át végzett vizsgálatok első
eredményei szerint az Abbott Meridia
(sibutramin hydrochlorid monohydrat) C-IV kapszulája a csökkentett kalóriabevitelen
(hús-helyettesítésen) alapuló diétával kombinálva nagyobb súlycsökenést
lehet elérni, mint a gyógyszer alkalmazása nélkül. |
| Forrás:
MTI - Dr. Eol (teljes cikk) 2001.10.08. |
| Új
fogamzásgátló Amerikában
,,Az
amerikai élelmiszer- és gyógyszerengedélyezési hatóság (FDA) a napokban
új fogamzásgátlási eljárást hagyott jóvá az Egyesült Államokban. Az új
eszköz - egy hüvelybe helyezendő gyűrű - a Nuvaring nevet viseli, és a
fogamzásgátló tablettákhoz hasonló hatóanyagokat tartalmaz. A terhesség
megelőzésére folyamatosan kis mennyiségű hormont adagol a szervezetbe,
amíg a helyén van. A nők maguknak helyezik fel három hétre, a negyedik
héten, a havi vérzés idejére viszont el kell távolítani a Nuvaringet. A
fogamzásgátló gyűrűt gyártó Organon cég jelezte, hogy az új szer más hormonális
gyógyszerekhez hasonló mellékhatásokkal jár, de még nem közölte, mikor
és mennyiért árusítja majd.'' |
| Forrás:
iwon.com 2001.10.05. |
| A
Merck & Co. beadványban kérte a Delaware-i kerületi bíróságot, hogy
ítéletben mondja ki, a Fosamax-szal (alendronat sodium) kapcsolatos szabadalmi
jogai 2008-ig érvényesek. Ezzel a lépéssel azt kívánják megakadályozni,
hogy az izraeli Teva forgalomba hozhassa osteoporosis gyógyszerük (évi
762,7 millió USD forgalom) generikumát. Az IMS Health Inc. adatai szerint
az ostoporosis-piac (nem beleértve a hormonpótlási terápiát) nagysága a
2001 júniusa előtti 1 évben elérte a 2,4 milliárd dollárt. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.05. |
| Az
inzulin és más terápiás proteinek bevitelének piacán meglévő vezető szerepének
megerősítése érdekében a dán Novo
Nordisk A/S (68 országban 15.000 embert foglalkoztat, termékeit 179
országban forgalmazzák) új részleget hozott létre a kutatási és fejlesztési
szervezetén belül, a Protein Delivery Systems-et. |
| Forrás:
latimes.com 2001.10.04. |
| A
Costa Mesa-i ICN Pharmaceuticals Inc. beperelte a Novartis tulajdonában
lévő Geneva Pharmaceuticals-t annak érdekében, hogy megakadályozza az ICN
legkelendőbb termékének, a hepatitis kezelésére szolgáló ribavirinnek a
generikumának forgalomba hozatalát. (A cégnek 2016-ban jár le a kapcsolatos
szabadalma, amiért 2000-ben 155 millió dollárt fizetett a Schering Plough
Corp-nek.) A Geneva véleménye szerint 200 mg-os kapszulái részben nem sértenék
a szabadalmi védettségét, egy részük pedig érvénytelen. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.04. |
| A
Gambro AB (a világ 40 országában 19.500 embert foglalkoztat, évi forgalma
2,4 milliárd dollár) leányvállalata, a Gambro
BCT megkezdte a BioTransplant
Incorporated Eligix BCell-SC és TCell-DLI sejtszeparációs rendszereinek
forgalmazását Európában. (A Gambro az egész világra szóló kizárólagos jogot
megszerezte az USA, Kanada és Japán kivételével.) |
| Forrás:
yahoo.com 2001.10.03. |
| Az
AstraZeneca Plc. megkapta az engedélyét a Crohn betegség (gyulladásos bél
betegség - IBD) kezelésére szolgáló új orális steroidjának, az Entocort-nak
a forgalomba hozatalára. A kapszula klinikai kipróbálásában 651 beteg vett
részt. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.03. |
| A
Vertex
Pharmaceuticals Incorporated Kenneth Boger-t nevezte ki az újonnan
létesített Senior Vice President és General Counsel pozícióba. |
| Forrás:
Napi.hu 2001.10.02. - Szerző: Ádám Viktor |
| Profit
warning a gyógyszeriparból: Eli Lilly
,,Az
egyesült államokbeli Eli Lilly & Co. gyógyszergyártó cég lefelé módosította
eredményvárakozását. A társaság a harmadik negyedévben még képes lesz hozni
a piac által várt 66 centes részvényenkénti nyereséget, ám a negyedik negyedévben
csupán 59-61 centre van kilátás, szemben az elemzői konszenzusban szereplő
65 centtel. A vállalatot a szabadalmi oltalmat augusztusban elvesztő, s
a világ legkelendőbb depresszió elleni gyógyszereként számontartott Prozac
készítmény forgalmának visszaesése sújtja.'' |
| Forrás:
Reuters.com 2001.10.02. |
| A
Schering AG bejelentette, hogy kész megvásárolni az Aventis SA-tól a Refludan
(alvadásgátló) márkát. A még a Hoechst-től származó direkt thrombin inhibitor
2000. évi forgalma 18,28 millió dollár volt. Az ügylet összhangban lenne
az amerikai FTC előírásaival, hiszen az Aventist létrehozó fúziókor a Rhone-Poulenc-nek
már a kifejlesztés utolsó stádiumában volt a hasonló terméke, a Revasc. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.02. |
| A
Novartis
Pharmaceuticals Corporation és a Celgene
Corporation (Warren, New Jersey) megkapta az FDA levelét a hiperaktivitás
(ADHD) kezelésére szolgáló Ritalin LA (methylphenidat HCl) kapszulák új,
napi egyszeri szedést igénylő változatának elfogadásáról. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.02. |
| A
Pharmacopeia
Inc. és a Boehringer
Ingelheim (1 milliárd eurót, nettó eladásainak 16%-át költi kutatásra
és fejlesztésre) együttműködési szerződést kötött, amelynek értelmében,
a német cég munkájának hatékonyabbá tétele érdekében felhasználhatja a
Pharmacopeia vegyületmeghatározásban (többmilliós gyűjtemény, technológia
stb.) felhalmozott szaktudását. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.02. |
| A
Bristol-Myers
Squibb Company befejezte a DuPont Pharmaceuticals Company (DuPont
Pharma) június 7-én bejelentett, 7,8 milliárd dollár összértékű felvásárlási
folyamatát. Az akvizícióval a BMS portfóliója pl. olyan termékekkel lett
gazdagabb, mint a Sustiva (HIV/AIDS), a Coumadin (antikoaguláns) vagy a
Cardiolite (kardiovaszkuláris szer). |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.02. |
| Az
ICN
Pharmaceuticals Inc. egy ígéretes hepatitis B kezelését célzó vegyületet
licencel a Metabasis Therapeutics-től (San Diego, Kalifornia). Az ICN 2001-3
egy nucleotid analóg, amely jelenleg a fejlesztés preklinikai fázisánál
tart. (A hepatitis C ellenes Levovirin-t az ICN nem régen adta licencbe
a Roche-nak.) |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.02. |
| Egy
a Neurology c. újság augusztusi számában publikált vizsgálat eredményei
szerint a Teva Pharmaceutical Industries Ltd. cége, a Teva Neuroscience
Inc. által forgalmazott Copaxone
(glatiramer acetat) 50%-kal csökkentette az ún. fekete lyukak számát a
sclerosis multiplexes betegekben. |
| Forrás:
docguide.com 2001.10.01. |
| A
GlaxoSmithKline forgalomba hozta az Augmentin ES-600 orális szuszpenziót
(amoxicillin/clavulanat potassium) az USA-ban. |
| Forrás:
PR Newswire 2001.10.01. |
| A
Nordic Capital A/S, a Nycomed Pharma holding cége kifizette az Amersham
plc (8.900 alkalmazott, 1,4 milliárd font éves forgalom) részére a Nycomedért
járó 402,5 millió fontos vételár utolsó, 123 millió fontos részletét is. |
|
Az egyetlen
hasznos hazugság a gyógyszer. - Platón
|
|