EüÜzlet bannerA hazai napilapok
egészségüggyel
kapcsolatos
cikkeinek archívuma

 
2006. március 31. - péntek

Csökkennek a támogatott gyógyszerek árai -  Népszava (Szerző: L. G.)
,,Mérséklődnek szombattól egyes a társadalombiztosítás által (tb) támogatott gyógyszerek árai - tudatta közleményben az Egészségügyi Minisztérium. A szaktárca szerint 15 készítmény esetében a forgalmazó csökkentette a termelői árat, s ez alapján átlagosan az általános támogatási mértékkel (50-70 százalékos) kaphatókért öt, az emelt dotációval (90 százalék) igénybe vehető szerekért kilenc százalékkal kell majd kevesebbet fizetni a patikákban. Négy szájon át szedhető cukorbetegséget kezelő készítmény és 26 vérnyomáscsökkentő esetében ugyanakkor a támogatás mértékét 50-ről 70 százalékra emelkedik, ami az előbbi gyógyszerek esetében a térítési díj 35, az utóbbiaknál pedig 40 százalékos csökkenést jelent...'' A cikk folytatása>>
Beoltják az állatkerti madarakat -  Népszava (a teljes hírt átvettük)
,,A napokban három, a madárinfluenza miatt kialakított védőzónát szüntetnek meg Magyarországon, a jövő héten pedig elkezdik beoltani az állatkerti madarakat - számolt be tegnap Batiz András kormányszóvivő. Tizenhárom állatkert, összesen 5.600 - többségében - nagy értékű szárnyasát oltják majd be egy holland állatvakcinával, amit a holland gyártó cég ingyenesen ajánlott fel a tagországoknak. Ez az oltóanyag nem azonos a Magyarországon kifejlesztett vakcinával, mert míg az utóbbi emberi felhasználásra készült és az emberre is veszélyes H5N1-es vírus ellen véd, addig a holland készítmény csak állatoknak adható, és alapvetően a H5-ös törzs ellen nyújt védelmet.''
Olcsóbb tüdőkórdetektor -  Népszabadság (Szerző: H. M.)
,,Az ígéretes műszerújdonság még parkolópályán
Spirométert - légzésfunkciós diagnosztikai eszközt - hozott létre egy magyar fejlesztőcsoport a Műegyetem irányítástechnika és informatika tanszékének támogatásával. A hír önmagában nem számítana szenzációnak, elvégre a spirométer nem világújdonság, ám a magyar műszer - amellett, hogy lényegesen olcsóbb a már piacon lévőknél - számos, a gyógyászatban kulcsfontosságú alkalmazási előnyt ígér. A spirométereket elsősorban asztmában, illetve krónikus bronchitisben szenvedők diagnosztizálására, valamint a hörgőtágító gyógyszerek pontos adagolásához használják, újabban azonban lakossági szűrésre is, például a tüdőröntgen kiegészítőjeként. A forgalomban lévő, a kilélegzett levegő paramétereit mérő készülékek meglehetősen drágák (az áruk 2-3 ezer euró) és körülményesek: bakteriális szűrő kell hozzájuk - ami a vizsgálatokat is jelentősen megdrágítja, és problémát jelent számukra a változó külső hőmérséklethez, illetve a kilélegzett levegő szintén nem állandó (többek között betegségfüggő) páratartalmához történő alkalmazkodás...'' A cikk folytatása>>
Kis- és nagydolgok, csúcstechnikával -  Népszabadság (Szerző: Szentgyörgyi Zsuzsa)
,,Japán high-tech WC
Szoktuk emlegetni: már a régi rómaiak is. ...Pedig nem is ők voltak az elsők anyagcsere-végtermékeink eltávolítása műszaki megoldásainak fejlesztésében. Régészek i. e. 2350-ből származó ülőtoaletteket tártak fel az egykori Mezopotámia egyik palotájában. Századokkal később a görög Hérodotosz számolt be i. e. 480 körül arról, hogy Egyiptomban a lakosok nem kinn a szabadban, hanem a házukon belül intézik 'ügyeiket'. Az ókori Rómában pedig társas összejövetelek, magas filozófiai viták színhelyéül szolgáltak a folyóvízzel átáramoltatott, díszes berendezésű, 20-25 ülőhelyet tartalmazó közös megkönnyítőhelyek. Napjainkban azonban már tudományos eszközökkel, számítógépes szimulációkkal elemzik, modern berendezésű laboratóriumokban vizsgálják a szaniterberendezések leghatékonyabb, legtisztább, lehetőleg környezetkímélő működését, éppúgy, mint azt a rendkívül fontos logisztikai problémát, hogy hogyan oldható meg hatalmas tömegek szükségleteinek ellátása nagy rendezvényeken, ünnepségeken...'' A cikk folytatása>>
A gyógyítás sikerágazata a gyógyszerészet -  Világgazdaság (Szerző: Prof. Dr. Nyirdy Szabolcs)
,,Minden híreszteléssel ellentétben a magyar egészségügy gyógyszerellátása jó színvonalú - írta Veres János pénzügyminiszter a Világgazdaság január 25-i számában. Az igazság az, hogy nemcsak a gyógyszerellátás kiemelkedő színvonalú, hanem a teljes gyógyszervertikum, így a gyógyszeripar, a gyógyszer-nagykereskedelem, a lakossági gyógyszerellátás, a gyógyszerészképzés és -továbbképzés is. Nézzük talán sorba. Kevés olyan iparág van az országban, amely akkora mértékben járulna hozzá a nemzeti GDP értékéhez, mint a 14,2 ezer alkalmazottat foglalkoztató gyógyszeripar. A Richter, az Egis és a Chinoin annyit költ kutatás-fejlesztésre, hogy ez adja a hazai k+f kiadások 30 százalékát, a gyógyszeripar pedig a 44 százalékát. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai alapján a hazai gyógyszerforgalom volumenének közel felét, értékének 30 százalékát is a magyarországi gyárak adják...'' A cikk folytatása>>
Gyógyszerek készülnek a hazai vérplazmából -  Világgazdaság (Szerző: Dr. Illés Béla)
,,A hétköznapi szóhasználatban a vérrel való gyógyításra a 'vérátömlesztés' kifejezés terjedt el. A modern orvoslás során azonban ma már csak rendkívül ritka esetben alkalmazzák a friss teljes vér beadását. A korszerű vérellátásban az adományozott teljes vért alkotórészeire bontják, a beteg csak a szükséges részt kapja meg. Az Országos Vérellátó Szolgálatnál évente négy-ötszázezer véradásra kerül sor. A levett vér különlegesen fontos alkotórésze a plazma, amely a vér folyékony alkotórésze, s ebből számos fontos életmentő gyógyszer állítható elő. Gyógyítási célra közvetlenül is használják, de döntően a gyógyszerkészítés alapanyagául szolgál. A hazai alvadásifaktor-igény kielégítésére azonban a teljes véradásból rendelkezésre álló plazma kétszeresére lenne szükség. Ezért indítottuk el - mint arról korábban is hírt adtunk - a plazmaferezissel való plazmagyűjtést. Az első plazmaferezis-állomás Budapesten a VII. kerületben, az Alsóerdősor 7. szám alatt kezdte meg működését...'' A cikk folytatása>>
Német egészségügyi viták -  Világgazdaság
,,Az e heti egyeztetést követően továbbra is komoly nézetkülönbségek vannak a német koalíciós pártok között az egészségügyi reformot illetően. Angela Merkel kancellár arra figyelmeztette a lakosságot, hogy ha a kiadások növekedését sikerül is lassítani, az elkövetkező 10-15 évben mindenképpen a magasba szöknek az egészségügy költségei. A CDU/CSU és az SPD modellje azonban még mindig távol áll egymástól. A konzervatívok úgynevezett szolidaritási rendszere minden felnőttet azonos járulék megfizetésére kötelezné, függetlenül a jövedelemtől. Ezenfelül jobban elválasztanák egymástól az állami és a magán-betegbiztosításokat, versenyeztetve egymással a szolgáltatókat. Ezzel szemben a szociáldemokraták megszüntetnék a különbségeket a magán- és állami biztosítottaknak nyújtott egészségügyi szolgáltatások színvonalában...'' A cikk folytatása>>

 
2006. március 30. - csütörtök

A műanyag palack mérgezi az ásványvizet? -  Népszabadság (Szerző: Mihálovits András)
,,Egészségre káros anyagokra bukkantak kutatók a nagy népszerűségnek örvendő szomjoltó italok némelyikében. A gyártók szerint aggodalomra nincs ok, a kimutatott mennyiség a független szervezetek által meghatározott határértékek töredéke. Ásványvizet főleg azok fogyasztanak, akik egészségesen szeretnének táplálkozni - állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet egyik nemrégiben közzétett tanulmánya. Azok a vizek, amelyek műanyag - polietilén tereftalátból (PET) készült - palackban kerülnek a fogyasztókhoz, antimonnyomokat tartalmaznak, ez a fém pedig mérgező hatású - mutatták ki a Heidelbergi Egyetem kutatói. A két megállapítást egymás után olvasva a fogyasztó biztosan összezavarodik. Vajon kinek higgyen? A legújabb kutatási eredményeiket közzétevő tudósoknak vagy az ásványvizek jótékony hatásait ugyancsak tudományos adatokkal alátámasztó reklámoknak?...'' A cikk folytatása>>
Tabletta, mely megelőzi az AIDS-t? -  Népszabadság (Szerző: Palugyai István)
,,Tabletta, amely megelőzi a HIV-fertőzést. A szenzációértékű hírt ezúttal nem egy kétes hírű magányos feltaláló tette közzé, hanem az amerikai betegségellenőrző és -megelőzési központ HIV-kutatási laboratóriumának vezetője. Thomas Folks, a Centers for Desease Control and Prevention laborvezetője egy denveri tanácskozáson számolt be arról, hogy két, a HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek kezelésében eddig is használt vírus elleni szer kombinációja nemcsak azt akadályozta meg, hogy majmokat meg lehessen fertőzni a majom AIDS vírusával (SHIV), de hónapokkal a szer abbahagyása után sem következett be fertőzés. Sőt, a CDC tavaly 19 millió dolláros programot indított a szer embereken való kipróbálására Thaiföldön, Botswanában és az Egyesült Államokban. Az önkéntesekkel zajló emberkísérletek már meg is kezdődtek...'' A cikk folytatása>>
Dolgos nyugdíjas évek -  Népszabadság (Szerző: Kiss Melinda Katalin)
,,A magyar nyugdíjrendszer sajátossága, hogy több európai országgal ellentétben engedélyezi a nyugdíj melletti munkavállalást, a nyugdíjasnak csak az ellátáson felüli jövedelme után kell adóznia, és mentesül a jelenleg 12,5 százalékos munkavállalói járulék fizetése alól is. Ennek ellenére például 2002-ben az öregségi nyugdíjasok 3,6, a rokkantnyugdíjasok 6,5 százaléka dolgozott csupán. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2004-ben az 55-59 év közötti férfiak 56, a 60- 64 év közöttieknek 20 százaléka volt aktív dolgozó, a nőknél az 55-59 közöttiek 69 százalékos aktivitása a hatodik x-et átlépve 41 százalékra esett vissza...'' A cikk folytatása>>
Kórházak finisben -  HVG
,,Az utóbbi napokban avatási csúcsidőszak volt a kórházak táján. Lapzártánkkor adták át a pécsi Baranya Megyei Kórház 3 milliárd forintos rekonstrukciójának harmadik ütemében felújított épületszárnyat. Itt kapott helyet a belgyógyászati és a gasztroenterológiai részleg, valamint egy endoszkópos labor. A beruházás soron következő ütemében megújítják a sebészetet és a műtőblokkot. Átadták a betegforgalomnak a 400 millió forintos magánbefektetéssel készült sürgősségi betegellátó részleget a kiskunhalasi kórházban, és közvetlenül a befejezés előtt áll a főváros és egyben az ország legnagyobb egészségügyi célberuházása, a kelet-pesti régió ellátását szolgáló Bajcsy-Zsilinszky Kórház bővítése és korszerűsítése - 5 milliárd forintos címzett állami támogatással és a fővárosi önkormányzat ugyanekkora összegű hozzájárulásával...'' A cikk folytatása>>
A nők védelmében -  HVG (Szerző: Gáti Júlia)
,,Az idei év egyik slágergyógyszere lesz a méhnyakrák elleni védőoltás - jósolják piaci szakértők. Csakhogy a betegség által leginkább sújtott országoknak elérhetetlenül drága lesz a vakcina. Soron kívüli eljárást ígért az amerikai Merck cégnek a Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) - így a nyár elején pecsét kerülhet a világ első méhnyakrák elleni védőoltásának forgalmazási papírjaira. A gyorsított ügymenetet, a kiemelt figyelmet azzal érdemelte ki a vakcina, hogy 'kielégítetlen egészségügyi igénynek' felel meg. Az elmúlt negyed században mind több kutatás igazolta, hogy a humán papilloma vírus (hpv) száz különböző genetikai típusa közül 15 egyértelműen összefüggésbe hozható rosszindulatú daganatos betegség kialakulásával. Mindenekelőtt a 16-os és 18-as sorszámmal jelölt hpv-t sorolták a különösen nagy kockázatot jelentő kórokozók közé - ezek okozzák a méhnyakdaganatok 70 százalékát...'' A cikk folytatása>>
Átadták a felújított szegedi kórházat -  Népszava
,,A kórház felújítása Szegeden minden idők egyik legnagyobb egészségügyi beruházása volt, másfél-két év alatt 2,5 milliárd forintot fordított az önkormányzat erre a célra - mondta Botka László polgármester. Az átadási rendezvényen, amelyen részt vett Rácz Jenő egészségügyi miniszter is, számot adtak az 1,3 milliárd forintos címzett támogatásból megvalósuló beruházás részleteiről is. A polgármester elmondta, teljesen felújították a pszichiátria épületét, a főépület homlokzatát és tetőszerkezetét, kicserélték az ablakokat, kibővítették az urológia épületét, valamint kialakítottak hat új műtőt és egy sterilizációs blokkot...'' A cikk folytatása>>
Nem tervez fizetős egészségügyet a kormány -  Népszava
,,Az egészségügyi miniszter örül annak, hogy a Fidesz egyetért az MSZP régóta hangoztatott programjával, miszerint meg kell őrizni a társadalombiztosítás egységes szolidaritási elvét. Rácz Jenő így reagált Mikola István nyilatkozatára, amelyben az ellenzéki párt kormányfőhelyettes-jelöltje aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Veres János pénzügyminiszter korábban a Bloomberg hírügynökségnek adott nyilatkozatában arról beszélt: ha a Gyurcsány-kormány ismét hatalomra kerül, akkor bevételnövelő lépéseket is tesz, ilyen lehet, hogy a betegek fizessenek a gyógyszerek felírásáért vagy az orvosi vizsgálatért...'' A cikk folytatása>>
Az életstílus meghatározza az egészség-magatartást -  Világgazdaság (Szerző: Dr. Törőcsik Mária, Dr. Lampek Kinga)
,,Az elmúlt évben ezerfős, reprezentatív mintán vizsgáltuk a felnőtt lakosság egészség-magatartását. A kutatás célja az volt, hogy feltérképezzük a különböző életstílusú csoportok egészségi állapotát, az egészségügyi intézményekkel kapcsolatban kialakult viszonyát, megismerjük, hogy a lakosság körében milyen különleges igények jelennek meg a szolgáltatásokkal szemben. A kutatás új eleme, hogy az egészségügyi fogyasztással szemben felmerülő igényeket nemcsak önmagában a hagyományosan alkalmazott szociodemográfiai tényezők mentén elemeztük, hanem az egészséges emberek eltérő igényeit is vázoltuk. A kutatás a 18-75 éves korosztályra terjedt ki, akik az egészségügyi ellátás bármely szintjén potenciális vagy tényleges fogyasztóként jelennek meg. Az úgynevezett alapsokaság hozzávetőleg 7,5 millió embert jelent, nem, életkor, településtípus és iskolai végzettség szerint reprezentatív...'' A cikk folytatása>>
A versenyképesség elválaszthatatlan az egészségtől -  Világgazdaság (Szerző: Palócz Éva)
,,Nincs összhang a magyar gazdaság fejlettsége és a lakosság egészségi állapota között - állapítja meg a Kopint-Datorg Rt. és a Novartis közös tanulmányában, amely az egészségügy és a versenyképesség kapcsolatát elemzi. Magyarország egészségügyi mutatói gátolhatják a versenyképességünk növekedését. A rossz egészségügyi mutatókat az egészségügy hatékonyságának növelésével, az elavult szerkezet és intézményi rendszer átalakításával, valamint a lakosság egészséges életmódra szoktatásával lehet megjavítani. A nemzetközi összehasonlítás alapján szoros összefüggés állapítható meg az egyes országokban az egészségügyre fordított kiadások, az egészségügy hatékonysága, valamint az egy főre jutó termelés és jövedelmek, azaz az egészségi állapot és a fejlettség, versenyképesség között. Ez a szoros kapcsolat kölcsönös egymásra hatások eredménye: a növekvő jövedelem egyre magasabb színvonalú és hatékonyságú egészségügyi ellátást tesz lehetővé, amely azután - a munkaerő jobb fizikai és mentális állapota következtében - magasabb termelékenységgel és GDP-növekedéssel jár együtt...'' A cikk folytatása>>
A gyógyszertári liberalizáció kárt okozhat -  Világgazdaság (Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet)
,,A gyógyszerkiadások növekedése mérsékeltebb, a vény nélkül kapható orvosságok ára pedig stabilabb az állam által szabályozott keretek között működő országokban, mint a patikai liberalizációt megengedőkben - derült ki az Európai Unió gyógyszerészeti csoportja által megbízott független kutatóintézet felméréséből. A vizsgálatot három liberalizált (Írország, Hollandia, Norvégia) és három szabályozott (Ausztria, Finn-, Spanyolország ) gyógyszerpiaccal működő országban végezték el - mondta tegnapi sajtótájékoztatóján Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. A vizsgálatból kiderült, hogy a liberalizáció kezdeti időszakában nő a gyógyszertárak száma, ezáltal nagyobb a verseny, ám rövid időn belül - főleg a kisebb településeken - egy részük tönkremegy, így felborul a gyógyszerellátás rendje. Vannak országok, ahol patikán kívül is lehet orvosságot vásárolni, ám kiderült: a kórházban fekvők nyolc százaléka az ellenőrizetlen gyógyszerfogyasztás miatt betegedett meg. A patikaszer ugyanis speciális áru, annak nem megfelelő alkalmazása súlyos kockázatokkal jár...'' A cikk folytatása>>
Kelendő gyógyszercégek -  Világgazdaság
,,India vezető gyógyszeripari vállalata, a Ranbaxy 324 millió dollárért tegnap megvásárolta a legnagyobb román generikusgyógyszer-gyártó, a Terapia 96,7 százalékát. Az indiai társaság a tranzakciónak köszönhetően a tizenöt országban aktív román cég két termelőegysége mellett megszerezte a vállalat négyezer helyi gyógyszertárra és 450 romániai...'' A cikk folytatása (jelszóval védetten)>>

 
2006. március 29. - szerda

A németek a nyugdíjkorhatár emelését tervezik - Népszava (Szerző: Mogyorósi Géza)
,,Az Európai Unióban egyre tovább élnek az emberek: a legnépesebb tagországban az NSZK-ban és a parányi Luxemburgban átlag 77 esztendővel, míg Svédországban 80 évnyi élettartammal kalkulálhatnak a polgárok. Az EU-ba frissen felvett tizek közül a ciprusiak és a máltaiak a bajnokok (78 év), míg a Balti-államok és hazánk lakói (70-71 év) a sereghajtók. Brüsszel 2010-ig célul tűzte ki, hogy az 55 esztendősnél idősebb munkavállalók részaránya elérje az 50 százalékot a foglalkoztatási piacon. Nos a 21. század elején másfél tucat tagországban ez még csak álom...'' A cikk folytatása>>
Több a HIV-fertőzött Magyarországon - Népszava (a teljes hírt átvettük)
,,Negyven százalékkal több HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon tavaly, mint egy évvel korábban. Az Országos Epidemológiai Központ adatai szerint 2005-ben 106 új beteg került nyilvántartásba, míg 2004-ben ez a szám 75 volt, az új AIDS-betegek száma pedig 23-ról 33-ra nőtt. Szakértők szerint egyre több fiatal nő fertőződik meg, legtöbben közülük afrikai partnertől kapják a vírust. A 2005-ös adatokkal együtt jelenleg Magyarországon több mint 1.200 HIV-fertőzöttet tartanak nyilván. Az 1986 óta regisztrált több mint 500 AIDS-beteg közül eddig 276-an haltak meg.''
Fogyózó férfiak -  Népszabadság (Szerző: Tihanyi Sándor
,,Az elhízáshoz vezető út fogyókúrákkal van kikövezve. A divatosan modern ember úgy hízik el, hogy közben egyfolytában fogyókúrázik. Míg a nők néha egy-két kiló feleslegtől is módszeres óvatossággal, heteken, hónapokon keresztül szabadulnak meg, addig a férfiak sokszor úgy dobálják magukon a kilókat, mint rakodólegény a cementes zsákot. Ötöt, tízet, tizenöt le, húszat vissza. A fogyókúrázó férfiak két jellemző esete: aki folyamatosan fogyókúrázik, ámde egyre kövérebb lesz, és aki kampányszerűen fogyókúrázik, emiatt hol soványabb, hol kövérebb...'' A cikk folytatása>>
Aranyszabályok -  Népszabadság (Szerző: T. S.)
,,Először azt gondoljuk végig: valóban szükségünk van-e a fogyókúrára. A férfiak a tunyaságot is elhízásnak érzik, holott lehet, hogy inkább aktívabb életmódra, sok mozgásra vágynak. Ha egy férfi „felesleget” észlel magán, sokszor csak izmainak petyhüdtségét látja, amin a fogyókúra biztosan nem segít. Ha viszont egy férfi mégis elkezdi a testsúlycsökkentést, célszerű betartani pár szabályt. Egyszerre sose együnk túl sokat. A hirtelen jóllakás többnapi fogyókúrát tesz tönkre. A napi 3 liter folyadék között sose legyen alkohol. A fogyókúra alatti alkoholfogyasztás különösen veszélyes...'' A cikk folytatása>>
Lépcsőn is lehet járni -  Népszabadság (Szerző: Blahó Ágnes)
,,'Jövőre tényleg többet mozgok.' Sokaknak ismerős ez az év végi fogadalom. Aztán telnek-múlnak a hetek, az ígéretről könnyű megfeledkezni, és legközelebb a tavasz közeledtével jön elő a gondolat: jó lenne beleférni kedvenc nyári ruhánkba, és kicsit formába hozni magunkat. Gyorsan felhúzzuk tornacipőnket, lerohanunk a legközelebbi edzőterembe, és pár napon keresztül lelkesen futunk, emelgetjük a különböző súlyzókat, majd kipurcanunk, jön az izomláz, nem bírunk megmozdulni, és egyre jobban elmegy a kedvünk az egésztől...'' A cikk folytatása>>
Mérlegen az elhízás -  Népszabadság (Szerző: Radványi Dorottya)
,,Egyszer csak az embert szorítani kezdi a ruhaderék. Először a gombot varrja arrébb, majd a kényelem kedvéért inkább egy mérettel nagyobb nadrágot vesz. Telnek az évek, nőnek a méretek. Az önbecsapás a végtelenségig folytatható, de nem árt még idejében szembenézni az elhízás veszélyével. A legnehezebb lépés eljutni a felismerésig: megjelentek a fölös kilók, tenni kéne ellene valamit - osztja meg tapasztalatát dr. Juhász Katalin belgyógyász szakorvos, aki a Szent Imre Kórház önálló lipid részlegén több száz fogyni vágyó beteggel találkozik évente. Hogy ki, mennyi ideig képes tűrni az egyre növekvő pluszkilóit, az a személyiségétől és sok esetben a környezetétől függ. Van, aki egy szép napon a tükör előtt ébred rá a problémájára, van, akit a megromlott kapcsolata vagy egy betegség megjelenése juttat el a fogyókúráig. ..'' A cikk folytatása>>
Megúszni a nagy bajt -  Népszabadság 
,,Egyetlen nő sem szeret nőgyógyászhoz menni. A dolog kínos. De idővel meg lehet szokni. Meg is kellene szokni. A szűréseket. Amelyekkel sokkal nagyobb kellemetlenséget és még annál is nagyobb bajt lehet megelőzni. Ezt hiába hirdetik kampányokkal, még mindig kevés nő fogadja el. A statisztikák szerint minden tizedik nő vállalja csak saját élete megmentését, és a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb minden negyedik nő fordul évente vagy kétévente orvoshoz. És rendszerint ugyanazok mennek el időről időre. Miközben nagy szörnyülködéssel veszi mindenki tudomásul, ha egy fiatal teremtés vagy idősebb asszony kénytelen ráébredni: baj van. Még nagyobb a megrendülés, ha már segítség sincs...'' A cikk folytatása>>
Centrumban a szívközpont -  Népszabadság (Szerző: Cseri Péter)
,,'Fejér Megye Közgyűlése nemet mondott a Fejér Megyei Szent György Kórházban a szívbetegek jobb ellátását biztosító centrum kialakítására.(...) A közgyűlésnek bármilyen cél fontosabb, mint az egészségügyi ellátás fejlesztése.' A fenti idézetek abból a szokatlanul éles hangvételű közleményből valók, amelyet a közelmúltban adott ki Kovács Attila, a Fejér Megyei Szent György Kórház orvos igazgatója, valamint a megyegyűlés két ellenzéki frakcióvezetője: Fertő László fideszes és Paál Huba MDF-es politikus. Az indulatos megnyilvánulást az váltotta ki, hogy a márciusi megyegyűlésen a kormánypárti többségű testület nem szavazta meg az ellenzékiek által beterjesztett költségvetési módosító javaslatot, hogy ez évben közel 200 millió forintot kellene fordítani a kórház új hemodinamikai központjának kialakítására...'' A cikk folytatása>>
A gazdasági szférának is üzlet az egészségmegőrzés - Világgazdaság (Szerző: Dr. Kökény Mihály)
,,Az egészségügyi szűrővizsgálatok rövid távon a halálozások 30 százalékos csökkenését eredményezik. A hazánkban 2003-ban kezdett szűrések hatására a következő évtizedben a rosszindulatú daganatos betegségek által okozott halálozás tíz százalékkal csökkenhet. Jelenleg a halálozás negyede rákos megbetegedés következménye. A prevenciós programokat tetemes összeggel támogatja az üzleti szféra is. A rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset közel negyedéért felelősek. A daganatos halálozás mérséklésének - rövid és középtávon - egyik legígéretesebb esélye a lakosság szűrővizsgálata, a magukat egészségesnek vélő, tünet- és panaszmentes emberek ismételt vizsgálata. A szűrővizsgálattal megelőzhető a betegség súlyosabb kimenetele, mivel a beteg korábban kerül szakorvoshoz, mint ha már a baj jelei miatt fordult volna hozzá...'' A cikk folytatása>>
Ultramodern kórház 19,5 milliárdból - Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,Április végére készül el a fővárosi Központi Honvédkórház sürgősségi betegellátó osztálya, amely a fegyveres testületek mellett a főváros észak-pesti régiójának sürgősségi centrumaként is működik - tájékoztatott Bocskai Zsolt, a honvédelmi tárca szóvivője. A 3 milliárd forint beruházással készülő osztályra egyidejűleg két mentőautó és helikopter is szállíthat betegeket. Szeptemberig készül el a 460 ágyas kórházi szárny, ennek építési munkálataira és felszerelésére - ha az megfelel a tervekben előírtaknak - még az idén 7 milliárd forintot utal át a tárca. Az intézmény első szakaszának összberuházási költsége 19,5 milliárd forint lesz.''
Egyre több hamis gyógyszer -  Világgazdaság
,,Az elmúlt hat évben 170 hamisított gyógyszert próbáltak forgalomba hozni Európában, többségüket interneten keresztül - jelentette be a minap az Európai Bizottság. A legújabb botrány a Rimonabant nevű elhízás elleni szer körül alakult ki, amelyet több internetes honlapon is forgalmaznak, holott az Európai Gyógyszerügynökség még nem végzett a készítményben lévő hatóanyag tesztelésével, és így annak nincs forgalmazási engedélye az EU-tagországokban - figyelmeztet a bizottság. A gyógyszer iránt érdeklődők köre igen nagy, hiszen a túlsúlytól szenvedők mellett azok is alkalmazhatják, akik éppen leszoktak a dohányzásról. A vizsgálatok lezárása előtt azonban kockázatos vásárolni a szerből - hangsúlyozzák Brüsszelben. A készítményt a Sanofi-Aventis fejlesztette ki, és az engedélyezés után Acomplia néven kívánja forgalomba hozni; a már kapható Rimonabant-hamisítvány ily módon még veszélyesebb, mint ha egyszerűen egy engedélyezés előtt álló szert vennének a betegek...'' A cikk folytatása>>
Megoldást várnak a gyógyszergyártók -  Világgazdaság 
,,A magyarországi német gyógyszergyártók óvnak a gyógyszerárak további robbanásszerű emelkedésétől. 'A 2006-os év éppen elkezdődött, és már most tudjuk, hogy a gyógyszerkassza nem lesz elegendő' - sajnálkozott Harald Hasselmann, a Schering Kft. ügyvezetője és egyben a DUIHK elnökségi tagja. A kincstár 298 milliárd forintot fedez, a várt kiadások összege pedig 365 milliárd. 'Ez azt jelenti, hogy nekünk, gyógyszeripari vállalatoknak 22,5 milliárd forintot kell fizetnünk az államnak' - panaszkodott Harald Hasselmann. A gyógyszerkasszában előirányzott összeget már három éve jelentősen túllépik, és a gyógyszergyártók részt vállalnak a hiány fedezéséből. A jelenleg érvényes szabályok szerint az öt százalékig terjedő hiányt az állam fedezi, az öt és tíz százalék közöttin pedig az állam és a gyógyszeripar azonos arányban osztozik, az ezt meghaladó, gyógyszerkiadásból származó bevételt pedig kizárólag a gyártók viselik...'' A cikk folytatása>>

 
2006. március 28. - kedd

Újfajta egészségügyi ellátórendszerben gondolkodik a Fidesz - Magyar Nemzet
,,A biztosítási rendszerről, a kórházak finanszírozásáról, a gyógyszerellátás és - piac helyzetéről, a tulajdonviszonyokról, a hálapénzről és az irányított betegellátási rendszerről volt szó a négy parlamenti párt egészségpolitikusának mai vitafórumán. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a tanácskozáson elmondta, a párt egy újfajta, regionális közigazgatási rendszer kialakításában gondolkodik. A tanácskozáson Rácz Jenő szakminiszter elmondta, a kormány folytatja a már elkezdett lépéseket az egészségügy területén is. Véleménye szerint nem érdemes pénzt belerakni az ágazatba, ha a struktúraváltás elmarad. A cél az, hogy 2013-ra az egészségügyben dolgozók bérét az akkori EU-átlag kétharmadára hozzák fel...'' A cikk folytatása>>
Drasztikusan drágulhatnak a gyógyfürdői belépők - Magyar Nemzet
,,A kormány évek óta nem tárgyal az árakról a szakszövetséggel
A Magyar Gyógyfürdőszövetség kifogásolja, hogy elmaradt a gyógyfürdői szolgáltatások árainak évenkénti újratárgyalása. A költségek emelkedése miatt a fürdők többsége veszteséges. A szövetség ötvenszázalékos emelést javasol, mivel a tb-támogatás a fürdők önköltségi ráfordításainak csak 35-50 százalékát fedezi. Levelet írt Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Rácz Jenő egészségügyi miniszternek a Magyar Gyógyfürdőszövetség. Azt kifogásolják, hogy 2003 óta nem tárgyaltak a gyógyfürdő-szolgáltatások áráról, pedig a hatályos jogszabály szerint arról évente kellene megállapodniuk az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral...'' A cikk folytatása>>
A munka árt, az ima segít -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,A nők sokkal érzékenyebbek és gyakrabban is betegszenek meg a munkahelyi stressz miatt
Hétévente megkétszereződik a munkahelyi stressztől erősen szenvedők száma Magyarországon - állítják a Semmelweis Egyetem kutatói napokban megjelent tanulmánykötetükben. A vallásos emberek viszont jóval ritkábban betegednek meg, mint mások. Egyre általánosabb a rossz munkahelyi légkör Magyarországon, s ma már minden második munkavállalót komoly és gyakran szükségtelen stresszhatások érnek. A magatartás-kutatók 1988-ban kezdték vizsgálni a teljes magyar népesség szociológiai, pszichológiai és egészségügyi jellemzőit, egyebek mellett a munkavállalók életminőségét. Kopp Mária magatartás-kutató elmondta, hogy a mérést hétévenként megismételték, és úgy látták, periódusonként megkétszereződik a stresszes körülmények között dolgozók aránya...'' A cikk folytatása>>
Karcsúsított laborok, elbocsátott dolgozók -  Népszabadság 
,,Szolnokon, Szekszárdon és Salgótarjánban már csak a mintákat gyűjtik be
Országszerte összesen kétszáz dolgozótól váltak meg a napokban az ÁNTSZ nemrégiben eladott laborjaiban. Tizenhat intézményben érintette a szakalkalmazottakat a létszámcsökkentés, leginkább a salgótarjáni, a szekszárdi és a szolnoki laborokban, amelyek a továbbiakban csak mintabegyűjtő helyek lesznek. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat azért vált meg tizenhat laborjától, mert azok veszteségesen működtek. Másfél évvel ezelőtt elindították a laborhálózat privatizációját azzal, hogy a hatósági vizsgálatokon túlmenő tevékenységet - beleértve a kórházi, rendelőintézeti vér-, vizelet- és székletminták mikrobiológiai és kémiai vizsgálatát - az erre a célra létrehozott ÁNTSZ Labor Kft.-be apportálták. A dolgozók létszámát akkor a laborokban országos szinten 750-ről 450-re csökkentették...'' A cikk folytatása>>
Megint nyert a Szentkirályi -  Népszabadság (Szerző: Mihálovits András)
,,Újabb külföldi elismerést kapott a Szentkirályi Ásványvíz Kft. A Párizsban rendezett nemzetközi Mondial Spa & Beauté szakkiállításon a társaság terméke nyerte el a legjobb külföldi szénsavas ásványvíz címet. A megmérettetésen a vendéglátó Franciaországon kívül Csehország, Horvátország, Magyarország, Olaszország és Ukrajna ásványvizei versengtek. Bár a szakmát ismerők véleménye szerint a párizsi kiállításon rendezett verseny díja nem tartozik a legnagyobb elismerések közé, a Szentkirályinak jól jön, hiszen ezzel mindhárom jelentős termékkategóriában (szénsavas, szénsavmentes, ízesített) szert tett már egy nemzetközi díjra...'' A cikk folytatása>>
Madárinfluenza Csehországban -  Népszabadság (Szerző: Szilvássy József, a teljes hírt átvettük)
,,A dél-csehországi Hluboká nad Vltavou városka közelében talált hattyú tetemében kimutatták a H5-vírust. Az csak további hazai vizsgálatok, majd a nagy-britanniai ellenőrzőtesztek eredményei alapján válik véglegessé, hogy az emberre is veszélyes, N1 típus végzett-e a madárral - jelentette be tegnap Milan Malena, a csehországi országos állat-egészségügyi hivatal vezérigazgatója. Eddig Csehország volt az egyetlen közép-európai ország, ahol még nem ütötte fel a fejét a madárinfluenza. A dél-csehországi kisváros jelentős bevételét az idegenforgalom képezi. Most attól tartanak a helybeliek, hogy ha megerősítik a veszélyes kór felbukkanását, akkor alaposan megcsappanhat a turisták száma.''
Az MDF bevezetné a vizitdíjat -  Népszava (Szerző: Losonczi Gergely)
,,A jelszavaktól lecsupaszított pártprogramot ismertették a szakpolitikusok
A jól hangzó kommunikációs sallangok nélkül ismertették elképzeléseiket az egészségügy átalakításáról a négy parlamenti párt szakpolitikusai az Egészségügyi Menedzserképző Központ által szervezett vitán. Rácz Jenő (MSZP), Mikola István (Fidesz), Molnár Lajos (SZDSZ) és Pusztai Erzsébet (MDF) indulatoktól mentes disputáján a célokkal zömében egyetértettek a felek, a megvalósítást azonban másképpen képzelik el. A kisebbik ellenzéki párt vizitdíj bevezetésével váltaná fel a hálapénzrendszert. Szakmai közegben, szakmai és nem politikai vitát folytattak az Egészségügyi Menedzserképző Központban az egészségügyről a négy parlamenti párt szakpolitikusai. Ők előbb saját pártjuk elképzelésit ismertették az ágazat átalakításáról, majd egymásnak tettek fel kérdéseket. Kiderült: a főbb célokban egyetértenek, a megvalósítást azonban máshogy képzelik el...'' A cikk folytatása>>
Több mint ötven gyógyszer drágul -  Népszava (a teljes hírt átvettük)
,,Ötvenhárom a társadalombiztosítás (tb) által nem támogatott gyógyszer ára emelkedik áprilistól - derül ki a Magyar Gyógyszerész Kamara honlapján közzétett adatokból. A dráguló készítmények között van egyebek mellett fájdalomcsillapító, dohányzásról való leszokást segítő rágógumi és tapasz, szemcsepp, orrspray, illetve izületi panaszok enyhítésére szolgáló szer is. A kamara adatai szerint ugyanakkor 17 új gyógyszer lesz kapható a jövő hónap elejétől a patikákban. Az állam által nem dotált medicinák árát a gyártók, illetve nagykereskedők a piaci szabályok szerint emelhetik. A patikaszerekért fizetendő összeget tájékoztató jelleggel a kamara adja közre.''
A szkizofrénia betegség a pszichiátria ,,rákja'' - Világgazdaság (Szerző: Dr. Danics Zoltán)
,,A szkizofrénia súlyos pszichiátriai zavar, a tudomány nem ismeri a pontos eredetét, és ma sem gyógyítható maradéktalanul. A tünetek az emberi lélek működésének minden szféráját, az észlelést, érzékelést, a gondolkodást, az érzéseket, indulatokat, a viselkedést, az érdeklődést és a társas kapcsolatokat érinthetik. A szkizofrénia eredete nem vezethető vissza egyetlen jól körülírt okra, hanem több - genetikai, biokémiai, idegfejlődési, pszichés és szociális - tényező együttállása szükséges a kórkép kialakulásához. Jellegzetesen fiatal felnőttkorban kezdődik, és 70-85 százalékban akut epizódokkal tarkított, krónikus lefolyású. A betegek 43 százalékánál a tünetek tartósan fennmaradnak, 32 százalékban pedig viszszaesésekkel zajlik a kór, de a visszaesések közötti időszak tünetszegény...'' A cikk folytatása>>
Bevásárolt a Sanofi-Aventis - Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,A világ harmadik legnagyobb gyógyszeripar vállalatának számító Sanofi-Aventis megvásárolja a cseh Zenita gyógyszergyár 24,9 százalékát. A francia-német vállalat 430 millió eurót fizet a prágai központú cég negyedéért, s a tranzakcióval a Zenita legnagyobb részvényesévé válik. A Sanofi-Aventis - amely a Warburg Pincus 19,6 százalékos pakettje mellett a cseh társaság alkalmazottainak és korábbi menedzsereinek részvényeit veszi meg - kelet-közép-európai pozícióit kívánja erősíteni az akvizícióval.''
A Bayeré lehet a Schering -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,A Schering német gyógyszergyár vezetősége a Bayer ajánlatának elfogadását javasolta részvényeseinek azután, hogy a vállalat felvásárlására először kísérletet tevő, szintén német Merck jelezte: nem száll be a konkurensért folyó árversenybe. A Bayer múlt csütörtökön licitált rá a Merck korábbi 14,6 milliárd eurós ajánlatára, 16,9 milliárdot kínálva a Scheringért. A társaság szabad pénzeszközeiből 3 milliárd eurót szán a tranzakcióra, míg az akvizícióhoz szükséges többi pénzt hitelből teremti elő. A cégvásárlás után a tervek szerint összesen akár 6 ezer munkahely is megszűnhet.''
A tíz százalék feletti magyar bővülés a latin-amerikai országok üteméhez hasonlít -  Világgazdaság
,,Lassabban nő a gyógyszerpiac
Itthon tavaly 16,7 százalékkal több gyógyszer fogyott, miközben a világban csak hatszázalékos volt az emelkedés. Míg a fejlett országokban öt százalék körüli a növekedés, Kínában évek óta a húsz százalékot is meghaladja az ütem...'' A cikk folytatása (jelszóval védetten)>>
Öregedő és hiányos orvoskar -  Világgazdaság (Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet.)
,,A fejlesztési tervek szerint az évtized végére EU-átlagbért kaphatnak a doktorok
Szakmai és regionális orvoshiánnyal küzd a hazai egészségügy, ám a valós munkaerőigény mértéke csak az intézményrendszer átalakítása után állapítható meg. Az elöregedett orvosi kar utánpótlása érdekében bővítették a medikusképzést. Az ágazat humánerő-fejlesztési koncepciója szerint a bérek az évtized végére érhetik el az EU átlagát. A regionális intézményrendszer átalakításának, a dolgozók új képzési és továbbképzési rendszerének feltételeit, az egészségügyi dolgozók bérhelyzetének javítását is tartalmazza az egészségügy humánerőforrás-fejlesztési koncepciójának vitaanyaga - tájékoztatta a Világgazdaságot Vojnik Mária, a szaktárca államtitkára...'' A cikk folytatása>>

 
2006. március 27. - hétfő

Versenytárs nélkül marad a piacon az Omninvest oltóanyaggyártó? -  Magyar Hírlap
,,Álomtörténet a javából az Omninvest Kft.-é
Évek óta versenytárs nélkül nyeri el a milliárdos állami influenzavakcina-megrendeléseket és -támogatási pénzeket a madárinfluenza-vírus elleni oltás miatt híressé vált pilisborosjenői Omninvest Kft., amely mára az őssejtpiacon is aktív. Mindeközben még annyit sem tudni, hogy pontosan ki a társaság tulajdonosa. Álomtörténet a javábol az Omninvest Kft.-é. Némi építőipari-kereskedelmi tapogatózás után a vállalkozás két közgazdász tulajdonosa, Vajó Péter és Laczkó Tamás 1995-ben rátalált az aranytojást tojó tyúkra: beszálltak a gyógyszerpiacra. Még abban az évben milliárdos állami megrendelést kaptak az influenza-oltószer legyártására, s beszállítói státusukat tíz éven át sikerült megtartaniuk. A biztos anyagi helyzet mellett a világhírt is megszerezték: ők fejlesztették ki a leghatékonyabb H5N1 madárinfluenza-vírus elleni vakcinát, amelyre egyebek között Indonézia is nagy tételben vevő lenne...'' A cikk folytatása>>
Elhunyt Béres József -  Népszabadság 
,,Rövid betegség után 86 éves korában vasárnap elhunyt Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp megalkotója. (Az archív felvétel 2002. március 15-én készült, amikor átvette a Széchenyi-díjat.) A tudós vállalkozó nevét az ismert nyomelemkészítmény mellett a Béres csepp forgalmazása révén nagyra nőtt Béres Rt., és a főként a betegségmegelőzésben, illetve a daganatos betegek megsegítésében aktív Béres Alapítvány viseli. Béres József tudományos karrierje az Állami Mezőgazdasági Gépállomás kisvárdai laboratóriumában indult 1954-ben...'' A cikk folytatása>>
Hányan tudtak a csalásról? -  Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória)
,,Elölről kezdődhet az a precedensértékű kórházi per, amelyben eddig először egy főorvost, illetve a kórház igazgatóját fogták perbe, és találtak első fokon bűnösnek. A Szegedi Városi Bíróság még februárban nagy kárt okozó csalásban és magánokirat-hamisításban marasztalta el Kovács Ágnest, a szentesi kórház egykori főigazgatóját, a Kórházszövetség volt elnökét és Geönczeöl Tibort, az intézmény egykori főorvosát. A vádirat szerint a szentesi kórházban 1997 és 2001 között több mint kétszáz alkalommal gyógyítottak jogtalanul külföldi betegeket. A beavatkozásokért hivatalosan térítési díjat kellett volna fizetniük a pácienseknek - de ezeket sürgősségi műtéteknek tüntették fel, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral téríttették meg. Az évekig folytatott gyakorlattal - 173 beteg 213 operációjára került sor - 65 millió forint kár okoztak az államnak...'' A cikk folytatása>>
Az orvos szerint olcsóbbak a szívgyógyszerek -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,Inkább csökkentek, mint nőttek a szívgyógyszerek térítési díjai - nyilatkozta lapunk kérdésére Vértes András, az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa. Kérdésfeltevésünket az indokolta, hogy a Fidesz több választási plakátja szerint a szívgyógyszerek ára a ciklusban jóval több mint kétszeresére nőtt. A főorvos szerint azonban csak azokban az esetekben emelkedhetett a beteg gyógyszerköltsége, amikor az úgynevezett generikus program keretében csökkent a társadalombiztosító által egy adott gyógyszerre kifizetett támogatás. Ez csak azokat érinti, akik a márkanévhez, és nem a hatóanyaghoz ragaszkodnak. Az egészségbiztosító az azonos hatóanyagú orvosságoknál a legalacsonyabb árához igazította ugyanis a tb-támogatást. Ha a beteg és az orvos ezen belül az olcsóbb készítményt választja, akkor nem nőhettek a költségei. Ha az originális termék mellett dönt, előfordulhat, hogy többet kell fizetnie...'' A cikk folytatása>>
Térerő-problémák gátolják a közgyógyellátás átalakítását -  Népszava (Szerző: Losonczi Gergely)
,,Egyelőre nem hárult el minden technikai akadály a közgyógyellátás átalakítása elől - tudta meg lapunk. Júliustól minden közgyógyellátott beteg jogosultságát, és akkortól életbe lépő legfeljebb 12 ezer forintos havi keretének állását on-line kapcsolat révén azonnal ellenőriznie kell a gyógyszertáraknak. A 270 patika bevonásával végzett első próbaüzem azonban azt mutatta, hogy a gyógyszertárak csak 70 százalékban tudnak kapcsolatot teremteni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) rendszerével - mondta el lapunknak a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke. Hávelné Szatmári Katalin szerint akkor lehetnének elégedettek, ha mind a 2600 patikában 95 százalék lenne ez arány. A legnagyobb probléma, hogy a mobiltechnológiára épülő rendszer helyenként az alacsony térerő miatt vagy egyáltalán nem tud kapcsolatot teremteni az egészségbiztosítóval, vagy sok időbe telik az adatátvitel. Ezért újabb próbaüzemet kezdeményeztek, s utána akarják értékelni az eredményeket...'' A cikk folytatása>>
Amit ma megtehetünk... -  Népszava 
,,Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Dr. Szabó István, a Sandoz Hungária Kft. értékesítési vezetője részvételével, 2006. március 11-én, szombaton 10 órakor Horváth Péterné, a Gyógyszerészek a Földért Alapítvány elnöke beszámolt a múlt év decemberében elindított gyógyszerhulladék-visszagyűjtési program eredményeiről. Valódi sikertörténet a patikákban a felesleges, lejárt szavatosságú gyógyszerek visszagyűjtése. Azt, hogy egyre többen akarunk tenni a környezet védelmében, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt három hónapban mintegy 50 tonnányi otthon tárolt, veszélyes hulladéknak minősülő lejárt szavatosságú vagy fel nem használt medicina került vissza a gyógyszertárak e célból felállított gyűjtődobozaiba...'' A cikk folytatása>>
Ártalmatlannak látszik, mégsem az! -  Népszabadság (Szerző: L. G.)
,,Tél végén és tavasz elején jelenik meg leggyakrabban járványszerűen a bárányhimlő. Az egyik leggyakoribb fertőző gyermekbetegség Magyarországon évente 60-70 ezer megbetegedést okoz. A betegség ugyanakkor enyhe lefolyású, bár egyes esetekben szövődményekhez vezethet. A bárányhimlő olyan fertőző betegség, amelyet a herpeszvírusok családjába tartozó varicella-zoster vírus okoz. A kórokozó cseppfertőzés útján levegőben és érintés által is terjed. A bárányhimlő - járványszerűen - leggyakrabban a tél végén, a tavasz elején támad. A vírus rendkívül fertőző: egy beteg általában 80-90 százalékban megfertőzi azokat a családtagokat, akik még érintetlenek e betegségtől. A bárányhimlő ellen azonban ma már létezik védőoltás, amelynek köszönhetően a közeljövőben mérséklődhet a megbetegedések száma. A védőoltás elsősorban - a gyerekek mellett - azoknak a felnőtteknek ajánlható, akik még nem estek át ezen a mindössze egyszer elkapható 'gyerekbetegségen'...'' A cikk folytatása>>
Az ,,édes'' kór -  Népszava 
,,Már a Krisztus előtti időkből származó 'dokumentumok', az Ebers-papiruszok tanúsítják, hogy a cukorbetegség már a régmúlt időkben is létezett, holott azt hisszük, hogy a jóléti társadalmak népbetegsége. Ezt látszanak ugyanis alátámasztani azok az egészség-statisztikai adatok, amelyek szerint napról.napra szaporodik az e betegségben szenvedők száma. Magyarországon mintegy 6-800 ezerre, a világon pedig 120-130 millióra becsülik cukorbajos emberek számát. A cukorbajra gyakran csak laboratóriumi vizsgálat során derül fény. (Nemegyszer egy gépjárművezetői vagy munkahelyi alkalmassági rutinvizsgálat során derül ki a normálistól eltérő vércukorszint-érték. E betegség korai felismerésében és karbantarthatóságában is fontos szerepük van a célzott szűrővizsgálatoknak (az éhomra végzett vércukorszint-meghatározásnak)...'' A cikk folytatása>>
Az orvosi kezelésük is nehézségekkel jár -  Népszava (Szerző: Muhari Judit)
,,Ha gyerekük orvosi ellátásra szorul, a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek szükségük van a családi, baráti segítségre ahhoz, hogy gyereküket az orvos valóban kezelni tudja. A kórházi kezelés különösen megviseli a fogyatékkal élő kis betegeket, fogászati kezelésüket pedig gyakran altatással kell megoldani. Egyelőre csak kevés kórház, rendelő várja felkészülten az érintetteket, de a fővárosban sokat javíthat a helyzetükön, hogy két intézményben is speciális körülményeket teremtettek számukra. Mint minden magyar állampolgárnak, a sérült gyerekeknek is jár, a mentővel való szállítás, ám az igazi gond az, hogy nehezen jutnak el orvosi rendelőbe azok, akiknél nem indokolt a mentőszállítás, ám a tömegközlekedési eszközöket nem képesek használni - kezdi sorolni a beteg gyermeket gondozó szülők nehézségeit Csató Zsuzsa. A maga is down-kóros gyermeket nevelő anya elmondta: az értelmi fogyatékosok, a mozgáskorlátozottak, és az autizmussal élő gyerekek/felnőttek számára problémát jelenthet, hogy megszokott környezetekből 'kiemelve' megijedhetnek, az őket érő hatások megviselik őket, félnek, védekeznek...'' A cikk folytatása>>
Egy Európában is egyedülálló pályázatról -  Népszava (Szerző: T. Puskás Ildikó)
,,A Nemzeti Fejlesztési Terv - amely találkozik az Európa Terv célkitűzéseivel - kimondja: elodázhatatlan az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, a hatékony, a szükségletekhez és a technológia fejlődéséhez igazodó szolgáltatások kialakítása, illetve az ezekhez kapcsolódó eszközök fejlesztése. Mindezek megvalósulásához szükség van orvostechnikai eszközök cseréjére, bővítésére. Az intézkedés magába foglalja az alap-radiológiai géppark korszerűsítését, a diagnosztikai eszközpark és fertőtlenítő rendszerek fejlesztését, az onkológiai sugárterápia feltételeinek javítását, a szűrési eszközök, cseréjét, bővítését, az egynapos ellátás műszerparkjának kiépítését, az aneszteziológiai és intenzív ellátás fejlesztését. Azonban ez utóbbi is óriási anyagi áldozatot követel a működtető intézményektől, ezért sok kórház képtelen lépést tartani a hatalmas léptékű technikai fejlődéssel. Megfelelő műszerezettség, eszközellátottság hiányában viszont csökkennek a krízishelyzetbe került betegek életben maradási, illetve felépülési esélyei...'' A cikk folytatása>>
Hogy az időskor valóban ,,szép kor'' lehessen -  Népszava (Szerző: T. P. I.)
,,Az idősödés ma már a civilizált társadalmak meghatározó problémája, hiszen a népességen belüli elöregedés és a meghosszabbodott életkor megannyi kihívást jelent e társadalmak számára. A demográfiai előrejelzések azt vetítik előre, hogy fokozatosan átrajzolódik a világ demográfiai térképe, megbillen az aktív korúak és az idősek közötti egészséges és kívánatos arány, 'korosodik' az emberiség. Ez a folyamat egyre nagyobb hatással van és a jelenleginél még nagyobb hatással lesz a gazdaságra, az egészségügyre, sőt társadalmi rendszerekre, a társadalom egészének életminőségére, sőt a nemzedékek együttélésére is. A nagyléptékű öregedéssel szükségszerűvé vált a korosodással járó folyamatok és problémák feltárása és megoldása, annak tisztázása: melyek a normális és kóros idősödés jellemzői, s hogy milyen tényezők (egyéni, öröklött adottságok, egészségügyi környezeti, szociális, pszichés hatások) befolyásolják ezt az életfolyamatot, hogyan lehet megőrizni az idősek egészségét, megnövelni aktív életéveik számát, megfékezni életminőségük romlását...'' A cikk folytatása>>
Megelőzhető is, gyógyítható is... -  Népszava 
,,A Nemzetközi Vesetársaság és a Vesealapítványok Nemzetközi Szervezete új kezdeményezése, hogy a krónikus vesebetegségekre történő figyelemfelhívás, a vesebetegségek megelőzése és korai felismerése érdekében minden év márciusának utolsó csütörtökét a Vese Világnapjaként tartsák számon. A krónikus vesebetegség és az általa okozott szív- és érrendszeri betegségek előfordulása járványszerűen növekszik az egész világon. Hazánkban a cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség okozta vesekárosodás mintegy 500 ezer felnőttet érint. A krónikus vesebetegséggel élőknél, a magas vérnyomásban szenvedőknél vagy a cukorbetegeknél az egészségesekhez képest jóval nagyobb a szív- és érrendszeri károsodás kockázata. Egyes becslések szerint 2015-re a világon 36 millió embernek lesz krónikus vesebetegsége...'' A cikk folytatása>>
Tavaszi nagytakarítás kívül-belül -  Népszava (Szerző: Novák A. Zsófi)
,,Annak, hogy a szervezetben túl sok a salakanyag, számos jele lehet. Gyengének, fáradtnak, erőtlennek érezzük magunkat, fizikai- és szellemi teljesítményünk csökken. A szervezetben lerakódott salakanyag okozhat székrekedést, hasmenést, sőt, bélnyálkahártya-gyulladást, különböző anyagcsere-problémákat is. Tavasszal fokozottan előjöhetnek azok a tünetek, amelyeket a szervezetben a sók formájában lerakódott salakanyagok okoznak. - Elsősorban az egyoldalú étkezés következménye, hogy savas irányban tolódik el a szervezetünk belső miliője. Ha sok húst, sajtot, kávét, illetve fűszert fogyasztunk, akkor foszfát és klorid tartalmú köztes anyagcsere-termékek keletkeznek a szervezetben. Ezeket a savas anyagokat semlegesíti a szervezet, sókat képez, amelyek lerakódnak a vérben, a szövetekben, így például a bőr alatti kötőszövetben is - magyarázza Dr. Mester Júlia. A Melissa Egészség- és Wellnessközpont szakembere hozzáteszi: aki nem iszik kellő mennyiségű folyadékot, annak a szervezetéből a lerakódott salakanyag, méreganyag nem tud távozni. A méregtelenítő kúra - többek közt - ebben is segít, azaz a lerakódott salakanyagokat kimossa a szervezetünkből...'' A cikk folytatása>>
Újabb madárinfluenzás esetek világszerte -  Népszava 
,,A madárinfluenza H5N1 vírusaltípusával fertőzött egerészölyvet találtak Berlinben, így a tartományi jogokat élvező fővárossal hétre nőtt a fertőzéssel sújtott német tartományok száma. Az emberre is veszélyes vírusaltípus megjelent Jordániában is: a fertőzésben elpusztult három pulyka. Dániában is újabb fertőzött hattyúra bukkantak: a hatóságok a város környékén megfigyelési körzetet alakítottak ki. Bár eddig Új-Zélandon egyetlen madárinfluenzás megbetegedést sem észleltek, a hatóságok úgy döntöttek, elővigyázatosságból beoltják madárinfluenza ellen a - kipusztulással fenyegetett - kivimadarakat és a papagájfélékhez tartozó kakapókat. Eközben a madárinfluenza elleni vakcinát gyártó magyar cég úgy döntött: nem veszi fel a felajánlott 2 milliárd forintos állami hitelt - adta hírül az Index. ..'' A cikk folytatása>>
A csontpótlást harminc év fölött el kell kezdeni -  Világgazdaság (Szerző: Dr. Speer Gábor)
,,Hazánkban az ötven évnél idősebbek körében 600 ezer nő és mintegy 300 ezer férfi szenved csontritkulásban, ám a tényleges betegek száma ennél lényegesen több lehet. Az is elborzasztó tény, hogy 60 ezer - a csontritkulás számlájára írható - csigolya- és csípőtörés következik be évente Magyarországon. Ma az Európai Unióban élő, 50 év feletti nő esélye arra, hogy osteoporosis (csontritkulás) által okozott törést szenvedjen hátralévő életében, 40-50 százalék, míg ez férfiak esetében 10-25 százalék. Azaz a csontritkulás legfontosabb és legsúlyosabb szövődménye a csonttörések előfordulása, vagyis a csontritkulás kezelésében is ennek a mérséklése a legfontosabb feladat. A csontritkulás kialakulásában 70 százalékban genetikai eltérések, míg 30 százalékban különböző rizikófaktorok tehetők felelőssé. Ilyen rizikófaktor a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel hiánya. Másrészt a maximális csonttömeg kialakulása 35 éves korra tehető, feladatunk tehát, hogy mindent megtegyünk a genetikailag determinált csonttömeg kialakításáért, illetve azért, hogy a kialakult maximális csonttömegből való vesztés mértékét lassítsuk. Ebben is alapvető a megfelelő kalcium- és D-vitamin-bevitel...'' A cikk folytatása>>
Az érelzáródás gyógyszeres terápiával megelőzhető -  Világgazdaság
,,A betegség életmódváltozással elkerülhető, de a kor előrehaladtával gyakori a kialakulása
Magyarországon évente közel 40 ezer ember szív- és érrendszeri betegségek következtében hal meg. Az érelmeszesedés már egészen fiatal korban - jóval a klinikai tünetek megjelenése előtt - elkezdődhet, és a későbbiekben infarktus, szélütés vagy a végtagokon jelentkező érszűkület formájában válik végzetessé. Mivel e betegségek mindegyike az érrendszer elváltozásaira vezethető vissza, a szakemberek egyre fontosabbnak látják, hogy a kutatásokban és a kezelésben is egységes szemlélet váljék uralkodóvá. Az artériákban a legfontosabb véralkotó elemek közé tartoznak a vörösvértestek, a fehérvérsejtek és a véralvadásban fontos szerepet játszó trombociták. A koleszterindús táplálkozás, a mozgáshiány és különböző betegségek hatására az ereken idővel érelmeszesedéses plakkok alakulnak ki. Ezek a plakkok megrepedhetnek és megsérülhetnek, ami azt eredményezheti, hogy a trombociták, amelyeknek feladata a sérült felület 'kipótlása', a sérült érfalhoz tapadnak, összecsapódnak, és véralvadást elősegítő anyagok szabadulnak fel belőlük...'' A cikk folytatása>>
Együttműködik az OEP a felsőoktatással -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,Egészségbiztosítási szakirány létrehozásáról és működtetéséről kötött együttműködési megállapodást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a Károly Róbert Főiskola. Főleg az OEP képzési és továbbképzési igényeinek megfelelően az egészségbiztosítási igazgatás fejlesztését szolgáló képzések megszervezése és lebonyolítása, illetve az egészségbiztosítás hatósági tevékenységével összefüggő tudományos munka elősegítése a két szervezet célja. A megállapodást a Károly Róbert Főiskola részéről Magda Sándor rektor, az OEP részéről Kiss József főigazgató írta alá.''
Ötven százalékos emelést javasolnak a gyógyfürdőkben -  Világgazdaság (Szerző: N. T. E.)
,,Levelet írt Gyurcsány Ferenc kormányfőnek és Rácz Jenő egészségügyi miniszternek a Magyar Gyógyfürdőszövetség. Azt kifogásolják, hogy 2003 óta nem tárgyaltak a gyógyfürdő-szolgáltatások áráról, pedig a hatályos jogszabály szerint arról évente kellene megállapodniuk az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Ötvenszázalékos emelést javasolnak, hiszen a költségeik döntő részét jelentő bér-, energia-, víz- és csatornadíjak három év alatt ennél is nagyobb mértékben növekedtek, így a fürdők nagy része ráfizetéses - állítja Ákoshegyi György, a szövetség főtitkára. A gyógyfürdők ugyan szabadon határozhatják meg áraikat, ám a biztosító az általa támogatott kezeléseknél megállapítja a dotáció alapjául szolgáló árat, amely jóval kisebb a nagyközönségnek kínált üzleti áraknál. Például a Gellért fürdőben az üzleti alapú gyógymasszázs 2400, a tb-támogatás alapjául szolgáló ár pedig 736 forint. Ez utóbbi 85 százalékát fizeti a biztosító, a fennmaradó 15 százalékot a beteg téríti meg. Korábban általános volt, hogy a fürdők a 15 százalékot nem kérték el a páciensektől, ma a többségük igényt tart rá...'' A cikk folytatása>>
Enyhített büntetés a vitaminkartellnek -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,Csökkentett pénzbüntetést kell fizetnie a BASF-nek és a Daiichinek az EU elsőfokú bíróságának határozata szerint. Az Európai Bizottság 2001 novemberében azzal vádolta meg a két céget, hogy kartellt működtettek a C- és D3-vitamin, valamint a béta-karotin és egyéb karotinoidok piacán. A bíróság első fokon elutasította a vádak nagy részét, és a büntetést a BASF esetében az eredeti 296,16 millióról 236,845 millió euróra, a Daiichi esetében 23,4 millióról 18 millió euróra mérsékelte.''
Richter: nem kell a Societa Sportiva Lazio -  Napi.hu (a teljes hírt átvettük)
,,A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének a megkeresésére a Richter Gedeon Rt. nevében Bogsch Erik vezérigazgató kijelenti: sem ő, sem az általa képviselt ügyvezetés sem 2006-ban nem tervez, sem múlt év folyamán nem tervezett, illetőleg nem tett semmilyen formában intézkedést arra vonatkozólag, hogy a Societa Sportiva Lazio S.p.A. cégben közvetlen vagy közvetett tulajdont szerezzen - áll a magyar gyógyszercég közleményében.''
Felfelé tart a BUX - A Zentiva-hír húzza a gyógyszerpapírokat -  Napi.hu (Szerző: Kovács Balázs)
,,A bizonytalan nyitás után fölfelé vette az irányt a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX egy órányi kereskedést követően 0,6 százalékos pluszban, 22 700 pont fölött állt. A nap eddig elsősorban a Fotexról, és a gyógyszerpapírokról szól. A Richter és az Egis számára a gyógyszeripari szektorban tartó konszolidációs hírek komoly felhajtóerőt képviselhetnek - írja a Concorde Call. Nemrég a Plivára érkező felvásárlási ajánlat dobta meg a gyógyszerpapírok árfolyamát, s most a SanofiAventis cseh Zentivában történő tulajdonszerzése nyomán a befektetők felértékelhetik a Richtert és az Egist is...'' A cikk folytatása>>

 
A cikkek interneten való hozzáférhetőségét az újságok különbözőképpen szabályozzák!
  Copyright (c) 2000-2006 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft.