A
hazai napilapok
egészségüggyel
kapcsolatos
cikkeinek archívuma
|
| 2006. március 17. - péntek |
|
| Madárkór: világbanki támogatás? -
Népszava |
| ,,A magyar kormány több millió dollár támogatást kaphat a Világbanktól
a madárinfluenzával kapcsolatos tennivalókra, a vissza nem térítendő támogatásból
különböző felvilágosító, tájékoztató programok, vagy akár a gazdák kártérítése
is finanszírozható - tartalmazza Batiz András csütörtöki közleménye. 'A
kormány levelet küldött a Világbanknak, melyben vissza nem térítendő támogatást
és szakmai segítséget kért a madárinfluenza elleni védekezéshez. A pénzintézet
mintegy ötszáz millió dolláros keretet nyitott a madárinfluenzával kapcsolatos
tevékenységek támogatására, ennek egy részét nyerheti el Magyarország'
- olvasható a kommünikében...''
A
cikk folytatása>> |
| Harmadolnák a kórházakat - Népszabadság
(Szerző: Danó Anna) |
| ,,A szocialistákéhoz hasonlóan a Fidesz most formálódó
egészségügyi programja szerint is jóval kevesebb kórház és több ápolási
otthon lenne a rendszerben a következő ciklus végén. Mindez Gógl Árpád
szavaiból derült ki, aki pártja egészségüggyel kapcsolatos terveit a Humán
Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesületének fórumán ismertette. A Fidesz
szakpolitikusa szerint is megkerülhetetlen a fekvőbeteg-ellátó rendszer
átalakítása. Közölte: mintegy ötven kórházat lehet fejleszteni, illetve
alkalmassá tenni arra, hogy a lakosságnak teljes körű, magas színvonalú
ellátást nyújtson, a többinek meg kell találnia azt a funkciót, amelyben
boldogulni tud. (Mint már beszámoltunk róla: a szocialistáknál is számos
olyan műhelytanulmány készült, amely a kórházak számának radikális csökkentésével
számol. A párt tervei szerint a meglévő, mintegy 157 intézetből körülbelül
60 maradna meg eredeti funkciójában, a többit szociális intézménnyé alakítanák
át.)...''
A cikk folytatása>> |
| Internetes előjegyzés a rendelőben - Népszabadság
(Szerző: K. A. I.) |
| ,,Átadták tegnap a XI. kerületben a csaknem egymilliárd
forintból felújított Fehérvári úti szakorvosi rendelőt. A hatvanéves épület
átalakításának költségét Újbuda önkormányzata állta. A teljes Újbudát ellátó
intézetet 2003-ban vette át a fővárostól az önkormányzat, a felújítás 2004
végén kezdődött. Az intézmény akadálymentes és légkondicionált, a betegeket
reggel 8-tól este 8-ig fogadják. A rendelőben évente 400 ezer vizsgálatot
végeznek, így minden kerületi lakos legalább kétszer megfordul az intézményben.
A rendelőben előjegyzési rendszer működik, azaz telefonon és nemsokára
már interneten is be lehet jelentkezni a rendelésekre...''
A
cikk folytatása>> |
| Élet-halál harc lett a brit gyógyszerkísérletből
- Népszabadság (Szerző: R. Hahn Veronika) |
| ,,A brit közvélemény lélegzet-visszafojtva várja a harrowi Northwick
Park Hospitalből érkező híreket. Az északnyugat-londoni kórházban ápolják
a hét eleji, katasztrofális következményekkel járó gyógyszerkísérlet áldozatait.
Mint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, nyolc férfi vett részt a TeGenero
würzburgi cég TGN 1412-es szám alatt bejegyzett új hatóanyagának kipróbálásában.
Közülük ketten placebót kaptak, és természetesen semmi bajuk nem lett,
ám hatan órák alatt rosszul lettek. Négyük állapota súlyos, de javuló tendenciát
mutat, ketten válságos állapotban vannak. Az orvosok tehetetlenek, antitest
hiányában nem képesek helyreállítani a fiatalemberek létfontosságú szerveinek
összeomlott működését. Bár egyikük, egy 29 éves, ázsiai származású férfi
'az emberiség fejlődésének érdekeire' hivatkozott, a világhálón közzétett
hirdetésre jelentkezetteket a kétezer fontos (748 ezer forint) díj vonzotta...''
A
cikk folytatása>> |
| Rendelőfelújítás kilencszázmillióból - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Előjegyzési rendszerben, akadálymentesítési eszközökkel felszerelve
fogadja mától a felnőtt és a gyermek betegeket a Fehérvári úti szakrendelő.
A hatvanéves műemlék épületben 6500 négyzetméteren alakították ki a rendelőszobákat,
a korábban meglévők mellett kardiológiai és az anyagcsere-betegségek kezelésére
is alkalmassá tették az intézményt - mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter.
Az épületet két év alatt 900 millió forintból építették át.'' |
| Óriásszámla az AstraZenecának - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Ha az amerikai Merck úgy dönt, hogy befejezi együttműködését az AstraZeneca
angol-svéd gyógyszeripari csoporttal, utóbbi 3,3 milliárd dolláros számla
kifizetésére kényszerülhet 2008-ban. Az AMI elnevezésű közös vállalat,
amelynek megszüntetését most a Merck fontolgatja, abból a célból alakult,
hogy az AstraZeneca bizonyos termékeivel piacra léphessen Amerikában is.'' |
| 2006. március 16. - csütörtök |
|
| Dr. Hu őssejtbeültetéssel segített
Tímeán - Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória) |
,,Magyar kislány a legfiatalabb beteg, akin az új beavatkozást elvégezték
Köldökzsinórvérből nyert őssejt beültetését végezték el egy négy hónapos,
szélütésen átesett magyar csecsemőn Kínában. Eddig ő a világon a legfiatalabb
beteg, akit ilyen beavatkozásnak alávetettek. Egy négy hónapos magyar kislány,
Tímea nevétől hangos a világ tudományos sajtója. Ő az első a világon, akinél
köldökzsinórvérből nyert őssejt beültetésével igyekeztek helyrehozni a
szélütés okozta károsodást. Tímea tavaly júliusban, hat hónapra született,
s akkor értre a baj, amikor a világra jött. Fél oldala megbénult, jelentős
agykárosodást szenvedett, állandóan sírt, alig evett. Reményt a gyógyulásra
itthon senki sem adott. A prognózisok fizikai és szellemi képességek folyamatos
romlásáról szóltak, de azt is jelezték a szakemberek, hogy akár felnőttkori
paralízis is kialakulhat nála. A kislány szülei nem nyugodtak bele mindebbe,
kétségbeesetten kerestek segítséget. Így szereztek tudomást arról, hogy
a világ több államában köldökzsinórvérből nyert őssejtekkel kezelik ezt
a betegséget, illetve annak következményeit...''
A
cikk folytatása>> |
| Határon túli mellékhatások - Népszabadság
(Szerző: Danó Anna) |
,,Házi patika a csomagban
Az úti csomagnak fontos része a 'házi patika', amelyben a megszokott
gyógyszerek mellett a célország függvényében szükség lehet speciális szerekre
is. Mielőtt külföldre indulnánk, érdemes érdeklődni arról is, hogy a bennük
lévő hatóanyagok miatt mely készítmények esnek beviteli tilalom alá az
adott országban. Igencsak idegessé válhatott az a magyar turista, akit
tavaly - itthon mindennapinak számító - nyugtatója miatt tartóztattak le
a horvát határon. A bajba került utazó elfelejtett utánanézni, hová mit
vihet magával. Akárcsak az a 44 éves, kétgyermekes angol családanya, akit
kodeintartalmú köhögéscsillapítója sodort bajba Dubaiban. Az aszszony ellen
még mindig zajlik az eljárás, mert vizeletében a helyi rendőrség kodeint
talált. Az ottani törvények szerint akár négyévi börtönbüntetésre is ítélhetik.
Pedig az asszonynak a hazájában mindennapos gyógyszert a háziorvosa írta
fel...''
A cikk folytatása>> |
| Vándormadarak kontra háziszárnyasok - Népszabadság
(Szerző: O. E. - H. M.) |
| ,,Vajon a H5N1 madárinfluenza-vírus vadon élő madarak
szárnyán kelt át Ázsián Európába? A legtöbb szakértő szerint igen, egyes
természetvédők azonban kétkednek, ám a genetikai eredmények is a madárvonulást
tartják a fő fertőzésterjesztőnek. A következő tények mindenesetre nem
vitathatók: 2005 májusában Kínában kétezer vadlúd pusztult el a H5N1 vírustól;
ezt követően a betegség Mongóliában jelent meg vonuló ludak és hattyúk
közt; július végén a szibériai Novoszibirszkben háziszárnyasok körében,
augusztusban Kazahsztánban bukkant fel, októberben Romániában, aztán Törökországban,
végül Ukrajnában, februárban Bulgáriában és Szlovéniában, aztán az unió
több tagországában, így hazánkban is...''
A
cikk folytatása>> |
| Megkezdődött a Fluval vakcina gyártása -
Népszabadság (Szerző: D. A. N.) |
| ,,Fluval H5N1 - ez a vakcina neve, amelynek engedélyezte magyarországi
forgalmazását az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI). Ez az a szer,
amelyből 6 mikrogrammnyi szükség esetén védelmet nyújthat. A törzskönyvezéssel
Magyarország megkezdheti a madárinfluenza elleni vakcina gyártását. Minderről
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számolt be a sajtónak kedden, a gyártó,
Omninvest Kft. pilisborosjenői üzeme előtt. A szer a madárról madárra és
a madárról emberre terjedő H5N1 vírus ellen nyújt védelmet. Mint arról
korábban beszámoltunk a vakcina gyártását mintegy 4 milliárd forinttal
(2 milliárd forint vissza nem térítendő kutatástámogatás és 2 milliárd
kedvezményes hitellel) támogatja az állam...''
A
cikk folytatása>> |
| Elkezdték a H5N1-vakcina gyártását - Magyar
Hírlap (Szerző: szaja) |
| ,,'Csak mi rendelkezünk a világon a madárinfluenza ellen hatékony oltóanyaggal'
- jelentette ki a miniszterelnök kedden az Omninvest Kft. székhelyén. Gyurcsány
Ferenc az után látogatott el a pilisborosjenői üzembe, hogy a cég megkapta
a forgalomba hozatali engedélyt a H5N1 vírus elleni vakcinára. Az oltóanyag
előállításához szükséges egyedülálló technológiát magyar virológus kutatók
állították elő. 'Az Omnivest az elmúlt hónapokban kétmilliárd forint vissza
nem térítendő állami támogatást kapott a vakcina kifejlesztésére a magyar
kutatási alapból. A befektetés gyorsan megtérülhet' - mondta a miniszterelnök.
Az Ominvesttel kötött megállapodás értelmében az oltóanyagért kapott pénz
14 százaléka az államot illeti meg. A cég ügyvezető igazgatója, Zimonyi
Ferenc több millió dollár bevételre számít. 'Óriási érdeklődés mutatkozik
külföldön is a készítmény irán' - mondta a kft. vezetője...''
A
cikk folytatása>> |
| Ismét felügyelik a tb-alapokat - Világgazdaság
(Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet) |
| ,,A korábban működő társadalombiztosítási (tb-) önkormányzatokéhoz
képest csorbított hatáskörrel, ám újra megkezdte munkáját az egészség-
és nyugdíjbiztosító gazdálkodását ellenőrző testület. A 60-60 tagú tb-önkormányzat
döntéshozó fórum volt, a múlt év decemberében megalakult Egészségbiztosítási
Ellenőrző Testület (EET) és a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület (NYET)
viszont csupán ellenőriz és véleményt formál a két biztosító gazdálkodásáról.
Az később derül ki, hogy javaslatukat figyelembe veszik-e a törvényalkotásban
- mondta lapunknak Bertók Judit, az EET elnöke, aki tagja volt az 1993-98
között működő egészségbiztosítási önkormányzatnak. A legnagyobb változás,
hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kezd biztosítóvá válni, hiszen
januártól mindenki után fizetnek járulékot az alapba - állítja Bertók Judit...''
A
cikk folytatása>> |
| Sztrájkoló orvosok - Világgazdaság |
| ,,Ma meghatározatlan ideig tartó sztrájkot kezdenek a német tartományi
kórházak és egyetemi klinikák orvosai. Az érdekképviseleteket egybefogó
Marburger Bund (MB) célja 30 százalékos béremelés elérése. A sürgős eseteket
a hét végi ügyelet rendje alapján látják el a megmozdulás alatt. Az MB
szerint a munkaidő meghosszabbításával, a kifizetetlen túlórákkal, illetve
az üdülési és karácsonyi jutalom megkurtításával az orvosok jövedelme több
mint 30 százalékkal csökkent. Az orvosok csak a díjazás növelése fejében
fogadnák el a munkahét meghosszabbítását, ám a tartományi munkaadók erről
hallani sem akarnak. Ha teljesül a 30 százalékos követelés minden német
klinikai orvos esetében, az hárommilliárd eurós többletköltséget jelentene
szövetségi szinten...''
A
cikk folytatása>> |
| Csökkentett bírságok a vitaminkartellért -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága mérsékelte az Európai Bíróság
által 2001-ben a német BASF-re és a japán Daiichi gyógyszergyártóra kiszabott
kartellbírságot. A BASF-et Brüszszel nyolcféle, a Daiichit pedig egyetlen
vitamin piacán találta bűnösnek ármegállapodásban való részvételért. A
német cégre összesen kirótt 296,16 millió eurós büntetést az elsőfokú bíróság
azért csökkentette 236,845 millióra, mert a bizottság nem bizonyította
vezető szerepét a kartelben, és alábecsülte együttműködésének fontosságát
a vizsgálat során. A Daiichi szintén együttműködési készsége miatt úszta
meg 23,4 helyett 18 millió euróval.'' |
| Hamar elmúlhat a H5N1-sokk - Világgazdaság.hu |
,,A legtöbb országot és iparágat érintené a madárinfluenza emberi
járvánnyá szélesedése
Jelentős mértékű, de rövid ideig tartó gazdasági visszaesésre kell
számítani akkor, ha emberről emberre terjedő, nagyszabású járvánnyá fejlődik
a madárinfluenza - véli az IMF...''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
| Elkészült a filmekből ismert röntgenszemüveg prototípusa
- HVG |
| ,,Nincs többé titok a ruha alatt - hirdetik az Egyesült Államokban
azt a röntgen- és infratechnológiával működő 'csodaszemüveget', amivel
gazdája bármikor bekukkanthat embertársai ruházata alá. A La Razón című
bolíviai újság tudósítása szerint az igen sokoldalú szerkezet potom 2500
dollárért került piacra. Az alapmodell az orrnyergen viselve 'mindössze'
egyszerű kukkolást tesz lehetővé...''
A
cikk folytatása>> |
| A koffein és a gének összjátéka elvezethet a szívinfarktushoz
- HVG |
| ,,A koffein szívizom-károsító hatása az egyén genetikai sajátosságaitól
függ - derült ki egy nemzetközi vizsgálat során.A koffein lebontásáért
a szervezetben a májban lévő citokróm nevű enzim felel (CYP 1A2). E folyamat
gyorsasága viszont annak függvénye, hogy az enzim működését kontrolláló
gén mely variánsát - lassút, vagy gyorsat - örökölt az egyén. A Torontói
Egyetem, a Harvard Egyetem Közegészségügyi Intézete, valamint a Costa Rica-i
Egyetem kutatói 4028 embert vizsgáltak Costa Ricában. A kutatásba 2014
olyan nőt és férfit vontak be, akik 1994 és 2004 között már átestek egy
szívinfarktuson, a kontrolcsoportban pedig ugyanennyi egészséges önkéntes
szerepelt...''
A
cikk folytatása>> |
| Új szívsebészeti eljárás - HVG (Szerző:
Sindelyes Dóra) |
| ,,Nem kell többé mesterségesen lelassítani a szívet ahhoz, hogy műteni
lehessen - ígérik egy új robottechnika kifejlesztői. Ami, ha beválik, egy
110 éves problémára hozhat megoldást. 'A tágulás pillanata! Gyors szúrás
a tűvel. Megint másodpercek, amikor a szív megállással fenyegetett. Utána
azonban jött az összehúzódás, a kitágulás és a második öltés megcsomózása.'
E szavakkal ecsetelte a sajtó a világ első szívműtétjének nehézségeit,
amelynek során a Majna melletti Frankfurtban 1896. szeptember 9-én Ludwig
Rehn német sebész megmentett egy szíven szúrt kertészfiút. Efféle, mutatványnak
is beillő sebészbravúrra már régen nincs szükség az operációk során; a
beteg testét jelentősen lehűtve érik el, hogy a szív a normálisnál jóval
lassabban verjen, s így nyugodtabb körülmények között férhessenek hozzá.
Meglehet, erre sem lesz már sokáig szükség: hamarosan lehetőség nyílik
a szabályosan dobogó szívet különösebb izgalmak nélkül is műteni - biztatnak
a londoni egyetemhez tartozó Imperial College kutatói...''
A
cikk folytatása>> |
| Újabb három településen alakítottak
ki védőzónát a madárkór miatt - Magyar Nemzet |
| ,,A mai napon újabb hét, Magyarországon elhullott bütykös hattyú tetemében
mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsének jelenlétét az Állategészségügyi
Intézet munkatársai - tudatta a kormányszóvivő. Batiz András kifejtette:
a hét fertőzött madár tetemét öt területről gyűjtötték be. Nagybaracska
térségében, ahol már korábban is találtak 33 fertőzött vadmadarat, most
további 3 állat tetemében mutatták ki a vírust. Egy a közelben, Hercegszántón
elhullott állat esetében is pozitív volt a minta - a térségben kijelölt
védőzónát ki kellett bővíteni. Újabb három településen, Mohácson, Dunaföldváron
és Szalatnakon kellett védőzónát létrehozni, mert a kórban elpusztult hattyúkat
találtak ott is...''
A
cikk folytatása>> |
| Kész a rotavírus elleni oltás - Népszabadság
(Szerző: Dr. Nemes János) |
,,Magyarországon is leggyakoribb okozója a csecsemőkori
hasmenéseknek
Az utóbbi évtizedekben a megelőzés, az oltások területén csendes forradalom
zajlott le. Az elmúlt évtizedek új vakcináinak köszönhetően gyakorlatilag
eltűnt egy sor, korábban szinte mindenkit megbetegítő fertőző betegség,
és sokkal ritkábbá vált több más kór. Most úgy tűnik, egy újabb kórokozó,
a bélhurutot okozó rotavírus ellen is sikerült hatásos fegyvert megalkotni,
ráadásul a GlaxoSmithKline és a Merck egyszerre rukkolt elő oltóanyagaival.
A gyógyszerkonszernek máris nagy megrendeléseket kaptak - elsősorban a
fejlődő országokból. Ugyanis a rotavírus - ez a hasmenést, hányást okozó
kórokozó - elsősorban a legyengült szervezetre jelent sokszor halálos veszélyt.
Évente a Földön félmillió ember haláláért felelős! Ez azt jelenti, hogy
valahol a világon a rotavírus okozta hasmenés következtében percenként
hal meg egy gyerek - e megrázó adatot objektív ENSZ-felmérések igazolták.
Ez az oka annak, hogy az oltóanyag megalkotásába, finanszírozásába nagy
nemzetközi segélyszervezetek is beszálltak...''
A
cikk folytatása>> |
| gyógyhírek - Népszabadság |
| ,,Az apró légszennyező - főként a kipufogógázokból származó
- részecskék számának kis növekedése is jelentősen fokozza a szív- és érbetegségek,
valamint a légzőszervi kórképek kockázatát az idős (65 év feletti) korosztályban.
A poros városi levegő miatt az Egyesült Államokban jelentősen nőtt az említett
betegségek miatt bekövetkező kórházi kezelések száma - áll az amerikai
Környezet-egészségügyi Intézet jelentésében. A méhen kívüli terhesség gyakoriságát
növeli a petevezeték hibája miatti meddőség. A teljes lakosságra számított
2 százaléknyi veszély kissé nagyobb, ha a petesejtet a lombikbébiprogram
keretében termékenyítik meg és ültetik vissza az anya szervezetébe. A petesejt
ilyenkor is eljuthat a petevezetékbe, pedig ha a magzat nem a méhben indul
növekedésnek, az veszélyezteti az anya életét...''
A
cikk folytatása>> |
| A kevesebb néha több - Népszabadság |
| ,,Egy orvosokból, gyógyszerészekből álló szakértői csoport az Egyesült
Államok veteránkórházaiban 384 idős, 65 éven felüli páciens gyógyszerlistáit
elemezte. Megállapították, hogy a páciensek 44 százaléka legalább egy,
18 százaléka pedig két szert kapott feleslegesen, esetleg teljesen indokolatlanul.
Például ugyanarra a kórra adtak többfajta, azonos hatású gyógyszert, néha
sokfélét: túl gyakran rendeltek például vérnyomáscsökkentőt és vaskészítményt,
de depreszszió elleni szert és antibiotikumot is...''
A
cikk folytatása>> |
| Újabb hét fertőzött madár - Népszabadság |
| ,,Az Állategészségügyi Intézet munkatársai hétfőn hét újabb, Magyarországon
elhullott bütykös hattyú tetemében mutatták ki a madárinfluenza H5-ös vírustörzsének
jelenlétét. A hét újabb fertőzött madár tetemét öt területről gyűjtötték
be - tájékoztatott Batiz András kormányszóvivő. Nagybaracska térségében,
ahol már korábban is találtak harminchárom fertőzött vadmadarat, most további
három állat tetemében mutatták ki a vírust. Egy a közelben, Hercegszántón
elhullott állat esetében szintén pozitív volt a minta - e miatt a térségben
kijelölt védőzónát ki kellett bővíteni. Új zónákat kellett kijelölni Mohácson,
Dunaföldváron és Szalatnakon, ahol egy-egy fertőzött hattyút találtak...''
A
cikk folytatása>> |
| Romboltak a rendelőben - Népszabadság (Szerző:
K. J. V. - a teljes hírt átvettük) |
| ,,A hét végén betörtek a MÁV- kórház rendelőintézetébe. Az ismeretlen
tettes vagy tettesek valószínűleg elsősorban rongálni akartak. Molnár Lajos,
az intézmény főigazgatója lapunknak azt mondta: a nyomozás megkezdődött,
s egyelőre csak annyi biztos, hogy nincs nyoma külső behatolásnak. Vagyis
az elkövető vélhetően saját kulcscsal juthatott be a rendelő helyiségeibe.
- Egyetlen zárat sem törtek föl, komolyabb értékeket sem vittek el, viszont
törtek-zúztak. Az italautomata például teljesen tönkrement, és a büfében
a Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány kasszáját kiürítették ugyan, de abban
csak fémpénzek voltak.'' |
| Húsvétkor sonkára utaznak az ellenőrök -
Népszabadság (Szerző: Czauner Péter) |
,,Ünnepek előtt sűrűsödnek az élelmiszer-egészségügyi vizsgálatok
Közeleg a húsvét - szigorodnak az élelmiszer-ellenőrzések. A napokban
egyéves csokitojásért, szalmonellás húsért büntettek az ellenőrök. A termelők
a minőségi problémákért az importot és a feketézőket hibáztatják. Az élelmiszerboltokban
már érződik a húsvét közelsége. Megindult a tojásverseny, megjelentek a
csokifigurák, a húsvéti füstölt húsok - és az ellenőrök. Az agrártárcához
tartozó ellenőrző hatóság húsvétig a szokottnál is szigorúbban ellenőriz
- tudtuk meg Süth Miklós főállatorvostól. Az elmúlt héten is több megyei
állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás lefoglalt és megsemmisített
ismeretlen származású, lejárt minőségmegőrzési, illetve fogyaszthatósági
idejű, mikrobiológiailag szennyezett, valamint kísérő okmányok nélküli
élelmiszereket...''
A cikk folytatása>> |
| A tüdőszűrés csak a negyven éven felülieknek lenne
kötelező - Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma) |
| ,,Át kell alakítani a hazai tüdőszűrés rendszerét és funkcióját, amely
még az 1950-es évek járványügyi helyzetére épült ki - ebben egyetért a
tüdőgyógyászszakma. A 160 tüdőszűrő állomáson működő berendezések állapota
is az elavultságot tükrözi: átlagéletkoruk 15-20 év - tudtuk meg az Országos
Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatójától, Strausz Jánostól.
Szerinte nem lehet a továbbiakban a teljes lakosság kötelező szűrésében
gondolkodni. Az új rendszerben a tüdőszűrés a rizikócsoportba tartozóknak
- vagyis a negyven éven felüli, napi egy doboznál több cigarettát szívók
- lenne egy ajánlott vizsgálat. 'Természetesen azokban a megyékben, ahol
százezer lakosra huszonötnél több tbc-s megbetegedés jut, a tiszti főorvos
továbbra is elrendeli majd a kötelező vizsgálatot' - hangsúlyozta a főigazgató.
Emellett a veszélyeztetett területeken - börtönök, idősek otthona, menekülttáborok
- is megmaradna a szűrés...''
A
cikk folytatása>> |
| 63 milliárd egészségügyi korszerűsítésre -
Népszava |
| ,,Összesen 63 milliárd forintból 42 egészségügyi intézményt korszerűsítettek
és bővítettek ebben a kormányzati ciklusban - mondta Kiss Péter hétfőn
Deszken, a helyi kórház új szárnyának avatásán. Különösen az uniós csatlakozás
után kaptak új lendületet a beruházások, mert az ország biztosítani tudta
a fejlesztésekhez szükséges önerőt is - tette hozzá a kancellárminiszter.
A következő időszak fejlesztési lehetőségei közül kiemelte a LEADER+ Programot
és elmondta azt is: a pályázaton eredményesen szerepelt 67 kistérség csaknem
ezer települése maga dönthet arról, hogy az uniós forrásokból milyen fejlesztések
valósuljanak meg. A kormányzat célja, hogy az önkormányzatokból, cégekből
és civil szervezetekből álló Leader-csoportok az egész országot lefedjék,
hisz ez az összefogás a garancia arra, hogy a helyiek számára fontos célokra
fordítsák a forrásokat - hangsúlyozta Kiss Péter...''
A
cikk folytatása>> |
| Munkaképesség-vizsgálat: itthon hiányzik a műszer
- Világgazdaság (Szerző: Gedeon András) |
| ,,Nemcsak az elszenvedett baleset, betegség okozta károsodás mértékének,
hanem a megmaradt és fejleszthető képességek, a teljes körű rehabilitáció
eredményességének értékelésében is segíteni tudja az orvosok munkáját az
Ergos nevű képességvizsgáló készülék - mondta Somlay Géza igazságügyi orvosszakértő.
A munkafeladatokat és körülményeket szimuláló, valamint a munka által támasztott
követelményeket és az egyén terhelhetőségét együttesen vizsgáló rendszer
működésének alapelveit az Egyesült Államokban dolgozták ki, de már Európában
is elterjedt az alkalmazása. A készülék több, különböző képességet vizsgáló
egységből áll. Képes a statikus és dinamikus erőkifejtés mérésére, vizsgálja
a testrészek mozgásterjedelmét, ennek mérési eredményeiből értékeli a munkához
szükséges tevékenységek egyén általi megvalósíthatóságát. Lehetőséget ad
az állóképesség meghatározására is, az ismétlődő válogató-, emelő-, hordozó-,
járkálótevékenységek vizsgálatával, amelyek tulajdonképpen különböző munkatípusok
objektív követelményeit szimulálják...''
A
cikk folytatása>> |
| 2006. március 13. - hétfő |
|
| Sokallják az egészségügyi ellátás
költségeit Európában - Magyar Nemzet (Szerző: Szilágyi Kata) |
,,A betegségek közül leginkább a fejfájás, a vérnyomás és az allergia
érdekli az embereket
Egy, a Reader's Digest olvasói körében végzett felmérés szerint a magyarok
nem az egészségügyben dolgozók szaktudásával és az ellátás minőségével
elégedetlenek leginkább, az ellátás költségei jelentenek igazán problémát
számukra. Bár az alternatív gyógymódok egyre népszerűbbek, a felmérés szerint
a gyógyszerek ellen sincs kifogásuk a megkérdezetteknek. A Reader's Digest
kiadó 13 európai országban - Belgium, Csehország, Egyesült Királyság, Finnország,
Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Oroszország,
Portugália, Spanyolország és Svájc - végzett felmérést az egészségüggyel
kapcsolatban. Hazánkban tavaly nyáron 6000 Reader's Digest olvasót kérdeztek
a magyarországi egészségügyi helyzetről és arról, hogy ők mit tesznek az
egészségük megőrzéséért. A kutatás során 23.592 kérdőívet elemeztek ki
a szakemberek Európa-szerte...''
A
cikk folytatása>> |
| Milliárdos felújítás a Kaposi Mór Kórházban -
Népszava |
| ,,Hivatalosan ma adják át a kaposvári Kaposi Mór Kórház
felújított műtéti tömbjét. Az összesen 6,1 milliárd forintba kerülő rekonstrukció
két ütemben zajlott, előbb 1999-ben, majd 2002-ben kapott címzett támogatást
az intézmény - mondta el lapunknak a kórház főigazgatója. Repa Imre közölte:
az épület kétharmada teljesen megújult, újakra cserélték az összes berendezést
és már a rekonstrukció első üteme alatt létrehoztak egy modern sürgősségi
osztályt is. Hozzátette: a felújításra azért volt szükség, mert az 1986-ben
átadott műtéti tömb szerkezetének stabilitása már nem volt megfelelő. Repa
Imre kiemelte, hogy a rekonstrukció első ütemére 1,5 milliárd, második
részére pedig 4,6 milliárd forintot fordítottak...''
A
cikk folytatása>> |
| Márciusi allergének: szil, éger, fűz - Magyar
Hírlap |
,,Az allergia a negyedik leggyakoribb nem fertőző betegség
világszerte
A tavasz sokaknak az allergiától való szenvedés kezdetét jelenti. Az
allergiaszezon februárban kezdődik, ekkor még csak a mogyoró szórja pollenjeit.
A március azoknak rossz hónap, akik a szilre, az égerre vagy a fűzre érzékenyek.
Az allergia a negyedik leggyakoribb nem fertőző betegség világszerte: az
érintettek aránya az iparosodott fogyasztói társadalmakban eléri a harminc
százalékot. Számos felmérés igazolja, hogy Magyarországon - más országokhoz
hasonlóan - évről évre többen szenvednek valamilyen allergiától. Szilfa:
gyenge allergén, az erdőkben szórványosan az ország egész területén megtalálható.
Éger: közepesen erős allergén, nedves helyeken, vizek mentén, lápokban,
mocsarakban bárhol előfordul az ország egész területén. Fűz: gyenge allergén,
nedves helyeken, folyóparti ligeterdőkben fordul elő elsősorban, de gyakran
ültetik kertekbe díszfaként...''
A
cikk folytatása>> |
| Májusra minden kórház megkapja az új aneszteziológiai
berendezéseket - Magyar Hírlap |
,,Az aneszteziológiai eszközök cseréje már nagyon időszerű volt
Május végéig az ország 109 kórháza kap összesen mintegy ezerháromszáz
aneszteziológiai és intenzív terápiás eszközt nyolc és fél milliárd forint
értékben. Vojnik Mária, az egészségügyi tárca politikai államtitkára szerint
ez a közbeszerzés nyolc-tíz évre megoldja a kórházak elavult monitorokkal,
altató- és lélegeztetőgépekkel kapcsolatos gondjait. - Az aneszteziológiai
eszközök cseréje már nagyon időszerű volt, mert a kórházak eszközparkja
elöregedett, nemritkán 15-20 éves gépekkel kellett dolgozniuk az orvosoknak.
A mostani pályázat után hány tíz-tizenöt évesnél idősebb ilyen eszköz marad
a kórházakban? - Tíz-tizenöt évesnél öregebb aneszteziológiai berendezés
nem marad a kórházakban. Összességében a betegellenőrző monitorok negyven,
a lélegeztetőgépek 33, az altatógépek 25 százalékát cseréljük le a korszerűsítési
programban...''
A
cikk folytatása>> |
| Még csak Budapesten lehet plazmát adni -
Magyar Hírlap |
,,A cél, hogy a vérzékeny betegek gyógyszereinek nagy része itthoni
donorok segítségével készüljön
Naponta negyven-ötven plazmaadományozót fogad Magyarország első, lassan
fél éve működő plazmaferezis-állomása. Legalább napi kilencven, száz donorra
lenne szükség ahhoz, hogy a hazai vérzékeny betegek gyógyszereinek nagyobb
részét itthon levett vérplazmából lehessen előállítani. Mintegy ezeregyszázan
adtak vérplazmát 2005. szeptember óta Magyarország első, kifejezetten plazmadonorokat
váró központjában - mondta lapunknak Czinyéri Judit, a Plazmaferezis Állomás
Egészségügyi Szolgáltató Kht. által üzemeltetett budapesti centrum főorvosa.A
plazmaferezis során a donortól egy speciális készülék segítségével csak
a vérplazmát veszik le, különválasztva a vér többi alkotórészétől. A vérplazma
kilencven százaléka víz, ezenkívül fehérjéket, glükózt, aminosavakat és
hormonokat tartalmaz. A plazmából elsősorban a veleszületett vérzékenységben
szenvedő betegek gyógyszereit állítják elő...''
A
cikk folytatása>> |
| Kövér gyerekből kövér felnőtt - Magyar Hírlap |
,,Minden negyedik kövér gyermekből kövér felnőtt lesz
A halálesetek nyolcvan százalékát a nem fertőző, krónikus betegségek
okozzák, ezek kialakulásában pedig a táplálkozás és az inaktivitás a legfontosabb
kockázati tényező. Éppen ezért aggasztó, hogy egyre több a túlsúlyos gyerek.
Aki kiskorában kövér, az 25 százalékos valószínűséggel felnőttként is az
lesz. Minden negyedik kövér gyermekből kövér felnőtt lesz - mondta lapunknak
Barna Mária, a Táplálkozástudományi Társaság elnöke. Az elhízás egyes következményei
már gyermekkorban is megmutatkoznak. Ilyenek például a légúti megbetegedések,
pszichés zavarok vagy a mozgásszervi elváltozások. A fiatalkori elhízásnak
a felnőttkorban is súlyos következményei vannak. Amellett, hogy a túlsúly
felnőttkorra is megmaradhat, megnő a szív- és érrendszeri megbetegedések,
a cukorbetegség, a magas vérnyomás és bizonyos daganatok kialakulásának
veszélye...''
A
cikk folytatása>> |
| Fogyókúrázni egészségesen is lehet - Magyar
Hírlap |
,,Fogyókúrázni egészségesen is lehet
Magyarországon minden második ember túlsúlyos, és szinte mindegyikük
próbálkozott már különböző diétákkal - jobbára egészségtelen módon
A divatos és az egészséges diéták közé ritkán lehet egyenlőségjelet
tenni. Noha Magyarországon az emberek több mint harminc százaléka túlsúlyos,
húsz százaléka pedig kövér, szakemberek szerint elenyésző azoknak a száma,
akik megfelelően fogyókúráznak. Összeállításunkban a praktikus tanácsokon
kívül a divatdiéták hátrányaira is kitérünk. Magyarországon minden második
ember túlsúlyos vagy elhízott, és szinte mindegyikük próbálkozott már különböző
diétákkal - a szakemberek szerint jobbára egészségtelen módon. Barna Mária,
a Táplálkozástudományi Társaság elnöke szerint a fogyókúrázók elenyésző
százaléka 'éhezik' szakszerűen. Egy biztos: a néhány hét alatt gyors fogyást
ígérő csodadiétáknak az egészséghez kevés közük van, már rövid idő alatt
hiánybetegségek alakulhatnak ki miattuk...''
A
cikk folytatása>> |
| Kórházakat választottak a kórházak - Népszabadság
(Szerző: Danó Anna) |
| ,,A költségvetés tartalékalapjából finanszírozná a szakminiszter az
egészségügyi közalkalmazottak áprilistól esedékes 3 százalékos béremelését.
Elsősorban azok fizetését rendeznék, akik kevesebbet keresnek, mint a törvényben
előírt összeg. Erről Rácz Jenő egészségügyi miniszter a kórházszövetség
tegnapi kongresszusán beszélt. A mintegy 6,7 milliárd forintos összeg felhasználását
még a pénzügyminiszternek is jóvá kell hagynia. A miniszter elmondta azt
is, hogy elkerülhetetlen a fekvőbeteg-ellátó intézetek átalakítása. Vagyis
a kórházak jó részének megváltozik a feladata: az aktív fekvőbeteg-ellátás
helyett ápolással, rehabilitációval kell majd foglalkozniuk...''
A
cikk folytatása>> |
| 526 milliót kerestek a betegek a kórházakon -
Világgazdaság (Szerző: N. T. E.) |
| ,,A kórházak idei költségvetési előirányzata nominálértékben 4-5 százalékkal
elmarad a múlt évitől, nem tartalmazza a kötelező béremelés, a közüzemi
díjak, a gyógyszerköltségek növekedéséből fakadó költségek, az ügyeleti
és a biztosítási díjak fedezetét - jelentette ki Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség
elnöke a szervezet most zajló siófoki kongresszusán. Ez azért aggasztó,
mert az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületével legutóbb készített
felmérésből az derült ki: a kórházak több mint fele eladósodott, csupán
37-nek van tartaléka. Százhúsz intézmény 29 milliárd forinttal - ez az
öszszes kórház egyhavi működési költségének felel meg - tartozik a beszállítóinak.
Az intézmények fizetős betegektől származó bevétele minimális, a 154 kórház
közül 83 fogad külföldieket. A nagyobb fővárosi és megyei kórházakban 0,5-1
százalék az arányuk, egyes speciális intézményekben 2-3 százalék. A térítésköteles
pácienseknél az ellátás nem ráfizetéses, ám a rentabilitás szakmafüggő...''
A
cikk folytatása>> |
| Ma még megjósolhatatlan, elég lesz-e az idei gyógyszerkassza
- Világgazdaság (Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet) |
| ,,Annak ellenére sem lehet megjósolni a gyógyszerkassza idei egész
éves előirányzatának tarthatóságát, hogy az első két hónapban az előirányzat
mindegy ötöde már elfogyott. A gyógyszerpiac szakértője szerint mintegy
húszmilliárd forintra kellene megoldást találni. A kasszát növelni kellene,
véli. Az év első két hónapjában 60 milliárdot költött gyógyszerárak támogatására
az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) - tájékoztatta a Világgazdaságot
Székely Tamás főigazgató-helyettes. Mint lapunknak kifejtette: a téli hónapokra
jellemző a gyógyszerfogyasztás meglódulása, hiszen az év többi időszakához
viszonyítva lényegesen több a légúti fertőzés. Hosszú évek tapasztalata
mutatja: amikor bármi miatt napirenden van a gyógyszerkérdés, megugrik
a lakosság gyógyszervásárlása, ez is hozzájárulhatott az időarányosnál
nagyobb patikaszerfogyáshoz - tette hozzá...''
A
cikk folytatása>> |
| A cikkek interneten való hozzáférhetőségét az újságok különbözőképpen
szabályozzák! |
| Copyright
(c) 2000-2006 -
É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft. |
|
|