A
hazai napilapok
egészségüggyel
kapcsolatos
cikkeinek archívuma
|
| 2006. január 13. - péntek |
|
| Madárinfluenza: új mutáns Törökországban
- Magyar Nemzet |
,,Az ENSZ szerint másfélmilliárd dollár kellene a kór ellen
A H5N1 vírus veszélyes mutációját fedezték fel amerikai kutatók három
törökországi áldozat vérében. Kínában és Vietnamban is találtak már vírusvariánsokat,
de ez a mutáció könnyíti meg leginkább az emberi sejtekhez való alkalmazkodást.
A mutáns helyi jellegű járványt okozhat Törökországban. Közben Indonéziában
újabb halálos áldozata van a betegségnek. Az emberre is veszélyes H5N1
vírus veszélyes mutációját fedezték fel amerikai kutatók három törökországi
áldozat vérében - számol be a Washington Post. A kutatók szerint a H5N1
törzs egyik hemagglutininja mutálódott, a mutáns pedig madárról emberre
terjedve könnyebben fertőzhet. 'Kicsit aggasztó, mert a vírus láthatóan
új utakat keres' - nyilatkozta a lapnak Michael Perdue, az ENSZ Egészségügyi
Világszervezetének tisztviselője. Közben két újabb török betegnél bizonyosodott
be, hogy az emberre veszélyes vírussal fertőződött meg - jelentették be
a török hatóságok - adta hírül a MobilPress az MCOnet nyomán...''
A
cikk folytatása>> |
| Kritikus a májbeteg kislány állapota - Magyar
Nemzet |
,,A gyermeket gépekkel tartják életben és legfeljebb
48 órája van hátra, ha nem találnak számára új májat
Amennyiben nem kap új májat, úgy csupán 48 órát élhet még az a kislány,
aki Magyarországon először kapott élő donortól májat egy héttel ezelőtt.
A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója
elmondta: a gyermek állapota kritikussá vált, miután leállt a máj- és veseműködése.
A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának igazgatója
az InfoRádióban közölte: a gyermeket gépekkel tartják életben és legfeljebb
48 órája van hátra, ha nem találnak számára új májat. A gyermeket visszavették
az országos transzplantációs várólistára, és az egészségügyi miniszter
engedélyével külföldön is keresnek számára életmentő szervet. Továbbra
sem tudják, hogy pontosan mi okozta a gyermek betegségét - tette hozzá
Járay Jenő professzor...''
A
cikk folytatása>> |
| A héten eldőlhet, hatásos-e a magyar oltóanyag
- Magyar Nemzet |
| ,,Nagy az érdeklődés a madárinfluenza ellen kifejlesztett
magyar oltóanyag iránt a világ szinte minden tájáról, de szerződéseket
addig nem lehet kötni, amíg nincsenek biztos eredmények. A héten várható
a humán kísérletek legújabb eredménye, ami a tartós immunválaszt mutatja
ki. A magyar oltóanyag várhatóan február végén kerül hazai forgalomba.
Ehhez már legyártották a vakcina elismertetéséhez szükséges 20 ezer ampullát
és a héten várható a humán kísérletek legújabb eredménye, ami a tartós
immunválaszt mutatja ki. Rácz Jenő, egészségügyi miniszter tájékoztatása
szerint a gyártó megkezdte azoknak a dokumentumoknak a legyártását is,
amelyek ahhoz szükségesek, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet magyarországi
viszonylatban a forgalomba hozatali engedélyt megadja...''
A
cikk folytatása>> |
| Lepecsételt mentőhelikopterek: vitázik az üzemeltető
- Magyar Nemzet |
,,Három gép fedi le az országot
Vitatja az Országos Mentőszolgálat eljárásának jogosságát a mentőhelikoptereket
eddig üzemeltető BASE Kft., miközben a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai
lepecsételték az összes, a cég által működtetett légijárművet. A kft. ellen
a mentőszolgálat tett feljelentést, mert a cég a hétfői szerződésbontás
után nem adta át az állami tulajdonban lévő légi járműveket. A Nemzeti
Nyomozó Iroda munkatársai lepecsételték a mentőhelikoptereket eddig üzemeltető
BASE Kft. valamennyi gépét, miközben a kormány is vizsgálatot indított
az ügyben. A BASE Kft. ellen az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) tett feljelentést,
mert a cég a hétfői szerződésbontás után nem adta át az állami tulajdonban
lévő légi járműveket. Az OMSZ azt is kifogásolta, hogy a BASE Kft. november
óta nem mutatta be a gépek dokumentációját...''
A
cikk folytatása>> |
| Visszaélések miatt ellenőrzik a fogorvosokat -
Magyar Nemzet |
,,Az állami hiteltámgatásból több esetben a magánpraxis húzott hasznot
Visszaélések miatt országos vizsgálatot rendelt el az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár: az alapellátást végző orvosok hiteltámogatásának felhasználását
ellenőrzik. Néhány esetben kiderült, hogy az állami hitelből vásárolt több
milliós fogászati kezelőegységek magánpraxisokba kerültek. Országos ellenőrző
akcióba kezdett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Március
végéig az összes alapellátó fog-, házi- és gyermekorvos számíthat az OEP-vizsgálatra.
Az ellenőrök elsősorban arra kíváncsiak: mire költötték az eszközök megújítására
kapott hitelt az orvosok - írja a Népszabadság...''
A
cikk folytatása>> |
| Kóma közelében van a májátültetéssel műtött kislány
- HVG |
| ,,Kritikus, kóma közeli állapotban van a múlt héten szerdán májműtéten
átesett kislány - mondta Járay Jenő professzor csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón.
Az első magyar, élődonoros májátültetésen átesett kislány lélegeztetőgépen
van, a fájdalomingerre reagál, de nem működik a mája, a veséje, és agyödéma
lépett fel - ismertette a kislány állapotát a SOTE Transzplantációs és
Sebészeti Klinikájának igazgatója. Egyelőre nem utal semmi arra, hogy a
kislánynak visszafordíthatatlan idegrendszeri károsodása lenne - fűzte
hozzá Fehérvári Imre, az orvoscsoport tagja...''
A
cikk folytatása>> |
| Jogszerűtlen a mentőszolgálat szerződésbontása?
- HVG |
| ,,Jogszerűtlennek tartja az Országos Mentőszolgálat rendkívüli szerződésbontását
a légimentésben tíz éve közreműködő BASe Kft. Az Országos Mentőszolgálat
(OMSZ) január elején tett feljelentést a BASe Kft. ellen a Nemzeti Nyomozó
Irodánál, mivel a mentőhelikopterek műszaki karbantartását eddig végző
cég a vele kötött szerződés felbontása után nem adta át a mentőszolgálat
tulajdonában álló légi járműveket. Kedden feljelentés-kiegészítést nyújtott
be az OMSZ, mert a kft. nem kezdte meg a dokumentáció átadását a kért időben...''
A
cikk folytatása>> |
| 2040-re több mint fél milliárd kínai nyugdíjas
lesz - HVG |
| ,,Alig négy éven belül Kína a világ harmadik legnagyobb piaca lehet
a gyógyászati termékek területén. Ez a piac azonban nagyban eltér a világcégek
által megszokottaktól, melyek gyakran zavarba esnek a zűrzavaros helyzet
láttán. Kína a föld lakosságának negyedének otthona, feltételezések szerint
2010-re a világ harmadik legnagyobb gyógyászati piacává nő évente 15 milliárd
dolláros forgalmával, legalábbis a Goldman Sachs befektetési társaság prognózisa
szerint - írja Star Tribune című amerikai lap. Miközben például a népességrobbanást
követően gyorsan gyarapodó idős kínai lakosságnak egyre nagyobb szüksége
lesz szívműködést szabályozó pacemakerekre, addig a gyógyászati eszközöket
forgalmazó vállalatok a kaotikus egészségügyi rendszerrel és a egészségügyi
termékek zavaros kormányzati visszatérítésével kell, hogy megküzdjenek...''
A
cikk folytatása>> |
| Nanodrótokkal huzaloznák az embereket -
HVG |
| ,,A nanoméretű vezetékekkel a legkisebb hajszálerekbe is be tudnának
hatolni, ezzel pedig akár a legeldugottabb agyi területek stimulálása is
megvalósulhatna. Egy amerikai tudományos blogger beszámolójából az is kiderül,
hogyan lehet megtudni, hogy mit látnak a macskák. Az agy és a tudat tudományával
foglalkozó MindPixel nevű blogon a chilei Chris McKinstry rendszeresen
szemlézi a tudományos folyóiratokat. Ő elevenített fel egy a Journal of
Neuroscience-ben 1999 szeptember 15-én megjelent kísérletet, amelynek során
a Harvard egyetem Mérnöki és Alkalmazott Tudományokkal foglalkozó tanszékének
biomérnöke, Garret B. Stanley megtalálta a módját, hogy kísérleti macskák
agyára rácsatlakozva kinyerje az ott létrejövő vizuális információt...''
A
cikk folytatása>> |
| Kiválasztási zavar - HVG (Szerző: Gáti Júlia) |
| ,,Nagy-Britanniában sem igazi politikus az, akinek nincs véleménye
az egészségügy éppen aktuális reformjáról: a konzervatívok a jelenleginél
szociálisabb, a munkáspártiak pedig piacosabb egészségügyet szeretnének.
Mindenkinek szükséglete szerint, ingyen kell hozzájutnia az állami egészségügy,
az NHS szolgáltatásaihoz, függetlenül attól, mennyi pénze van a bankban
- jelentette ki nem kis meglepetést okozva David Cameron, a brit konzervatívok
tavaly decemberben megválasztott, 39 éves új vezére. A toryk mindeddig
amellett érveltek, hogy Európa legnagyobb állami, adókból finanszírozott
egészségügyi ellátását a biztosítók és a magánszektor szerepének növelésével
kell tehermentesíteni. A 'Tory Blairként' emlegetett Cameron egy január
eleji londoni nyilvános szereplésén szemernyi kétséget sem hagyott afelől,
hogy a konzervatívok mostantól elkötelezett hívei az NHS-nek. Előadásában
egyformán hevesen bírálta a bal- és a jobboldalt. ..''
A
cikk folytatása>> |
| Agycsiklandozók - HVG (Szerző: Sindelyes
Dóra) |
,,Bár kutatók már egy évszázada próbálják megfejteni: mi zajlik az
emberben, miközben 'leesik a tantusz', eredményeik inkább csak igazolták
az eddig is sejtetteket a humor működéséről. A legfrissebb vizsgálat például
arra jutott, hogy a nők agya másképp reagál, mint a férfiaké, ha valamit
viccesnek találnak.
'Beszélgetés egy koktélpartin: - Maga pszichológus? - Miért kérdi?
- Szóval pszichológus.' A lélekbúvár körökben terjedő vicc azt sejteti:
a tréfálkozás nem áll távol a szakma művelőitől, az elmúlt évtizedek humorkutatásaitól
azonban senki se várja, hogy fülig szaladjon a szája. A témára a tavalyi
évben rákattant kaliforniai tudósok - a manapság szinte mindenben perdöntő
jelentőségűnek kikiáltott - funkcionális mágneses rezonancián alapuló képalkotó
berendezéssel például azt vizsgálták, milyen agyi különbségek mutathatók
ki a nők és férfiak viccbefogadása között. Novemberben az Egyesült Államok
Tudományos Akadémiájának közleményeiben (PNAS) a témához hovatovább illetlen
komolysággal tálalták eredményeiket, melyek szerint a két nem között nincs
eltérés a tekintetben, hogy mi fakasztja kacajra őket: a férfiakban és
nőkben ugyanazok a pár kockás képregények keltettek derültséget...''
A
cikk folytatása>> |
| Évekig elhúzódhat a mentőszolgálat és a BASe Kft.
jogvitája - Népszava (Szerző: Losonczi Gergely) |
,,Régóta kifogásolták a légi mentés üzemeltetését végző cég szerződését
Akár évekig is elhúzódhat az Országos Mentőszolgálat és a légi mentés
üzemeltetését végző BASe Kft. közötti jogvita. A mentőszolgálat egyelőre
nem tudja, hogy az eljárás vége előtt visszakerülhetnek-e hozzájuk a cégnél
lévő állami helikopterek. A kormány már tavaly döntött arról, hogy állami
tulajdonú közhasznú társaság kezébe adja az üzemeltetést, ám emellett a
saját régi helikopterek mellett újakat bérel majd. Hónapokba, akár évekbe
is telhet, mire lezárul az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és a légi mentés
üzemeltetését eddig végző BASe Kft. közötti jogvita. Az OMSZ egyoldalúan,
rendkívüli hatállyal bontotta fel a céggel kötött szerződését, a körülbelül
egymilliárd forintra becsült tíz állami tulajdonú helikopterhez azonban
nem fér hozzá. Ezért feljelentést tett a cég ellen és jelenleg három bérelt
géppel mennek a betegekért. A BASe - a szerződésben szereplő három hónapos
felmondási időre hivatkozva - vitatja a mentőszolgálat eljárását és bírósághoz
fordult...''
A
cikk folytatása>> |
| Segítséget kérnek Rebekának - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
,,Több mint százan ajánlkoztak az élő donoros műtétre
Egyre romlik a közelmúltban májátültetésen átesett kislány, Rebeka
állapota, a koordinálók ezért újabb sürgősségi elbírálást kértek a nemzetközi
donorközpontoktól. Eközben az egyik vidéki kórházban hat életmentő szervet
operáltak ki egy elhunyt fiatalemberből. Kómaközeli állapotban van, mája,
veséje leállt, agyödéma lépett fel, a fertőzés veszélye sem kizárható Rebekánál,
az első magyarországi élődonoros májátültetésen átesett kislányánál. Tegnap
délben újabb sürgősségi elbírálást kértek a koordinátorok a nemzetközi
szervezetektől, a kislánynak percről percre romlanak ugyanis az esélyei
az életre egy új, egészséges szerv beültetése nélkül. Eddig több mint százan
ajánlkoztak az élődonoros műtétre, az orvosok azonban nem kockáztatják
más életét...''
A cikk folytatása>> |
| Önkéntes segítő bevarrt köpenyzsebbel -
Népszabadság (Szerző: Mácz Katalin) |
| ,,Harminc önkéntes segítségnyújtással igyekszik méltóvá tenni az út
végét a gyógyíthatatlan, végső stádiumban lévő betegek és családtagjaik
számára a Tolna megyei Balassa János kórházban. Önkénteseket toborzott
több mint egy éve a Tolna megyei Balassa János kórház és a Hospice Alapítvány.
Ők rövid gyakorlati és elméleti képzés után vállalták, hogy egy-egy általuk
választott osztályon rendszeresen felkeresik a gyógyíthatatlan, betegségük
végső stádiumában lévő embereket, s fizikai és lelki segítséget nyújtanak
nekik. Lajtai Lajosné a legsúlyosabb állapotúakat vállalta, köztük sokan
már magatehetetlenek. Mint elmondta, ismerősei kezdetben bolondnak nézték,
hogy szabadidejében, ráadásul ingyen ilyen feladatot vállalt, de neki elegendő
fizetség, hogy amikor belép a kórterembe, felragyognak az arcok. A betegei
tudják: ha jeges az út, akkor nem tud jönni, ezért gyakran már kora reggel
kérdezgetik a nővért, hogy fagy-e...''
A
cikk folytatása>> |
| Problémás segélyhívás - Népszabadság (Szerző:
Varga G. Gábor) |
| ,,Megdöbbentő eredményre jutott egy amerikai kutatás, mely szerint
az Egyesült Államokban minden hatodik, a központi segélytelefonszám - ott
a 911 - irányába induló hívás sikertelen. Hogy ennek konkrét áldozatai
is vannak-e, arra nem tért ki a felmérés, de a szövetségi hatóságok felszólították
az internet- és a telefonszolgáltatókat, hogy dolgozzák ki a megoldást.
A gyenge eredményességért az internet-telefónia rohamos terjedését lehet
felelőssé tenni. A hagyományos távközlési vonalakon ugyanis prioritást
élveznek a 911-es hívások, tehát a legnagyobb zsúfoltság esetén is létrehozzák
a rendszerek a kapcsolatot. Jelentős a száma azonban azon háztartásoknak,
amelyek már nem tartanak fenn hagyományos vonalas telefont, hanem az internetszolgáltató
által biztosított VoIP, azaz netalapú telefonszolgáltatást veszik igénybe...''
A
cikk folytatása>> |
| Újabb mutáns, tovább fertőz a gyilkos vírus -
Népszabadság (Szerző: Ötvös Zoltán) |
| ,,Bebizonyosodott, hogy a Kelet-Törökországban elhunyt harmadik testvér
is madárinfluenza-vírus fertőzése miatt hunyt el - jelentették be tegnap
Ankarában. Az országban újabb két gyanús esetet szállítottak kórházba,
így összesen már 18 embert kezelnek ezzel a kórral összefüggésben. Ugyancsak
tegnap tették közzé, hogy néhány nappal ezelőtt Indonéziában egy 29 éves
nő halálát okozta ez a vírus. Egy másik elhunyt nő életét nagy valószínűséggel
szintén ez a vírus oltotta ki. Az egyre szaporodó megbetegedések ellenére
az Egészségügyi Világszervezet optimista. Shigeru Omi, az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) nyugat-csendes-óceáni térségért felelős regionális
igazgatója egy tegnap Tokióban kezdődött konferencián azt mondta: az újabb
megbetegedések azt mutatják, hogy a helyzet hónapról hónapra romlik, az
influenzapandé- mia (világjárvány) kitörésének esélye napról napra nő...''
A
cikk folytatása>> |
| Ajánlatos a különbiztosítás is - Világgazdaság
(Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet) |
,,Az európai egészségkártyával is kell önrészt fizetni
A novemberben bevezetett európai egészségkártyával az unió államaiban
térítésmentesen vehetők igénybe a sürgős gyógykezelések a kinti tb-vel
szerződött intézményekben. Mivel a legtöbb országban 5-100 euró önrészt
kell fizetni, az OEP üzleti biztosítás megkötését is javasolja a külföldre
utazóknak. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azt javasolja
a külföldre utazóknak, hogy a sürgős betegellátásra jogosító egészségbiztosítási
kártya mellé kössenek utasbiztosítást is. Az EU-tagállamokban ugyanis különböző
a térítésmentesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások köre, a legtöbb
esetben pedig önrészt kell fizetniük a betegeknek. Ennek mértéke országonként
5-100 euró között van. Belgiumban, Luxemburgban, Francia- és Finnországban
pedig az ellátás költségét a betegnek kell megelőlegeznie, amelyet idehaza
utólag térítenek meg számára...''
A
cikk folytatása>> |
| Tovább emelkedhet a Richter árfolyama -
Világgazdaság |
| ,,Meredek emelkedés jellemezte a Richter Gedeon részvényeit az elmúlt
hetekben, tegnap azonban megtorpant a lendület, és enyhe korrekció lett
úrrá a parkett egyik legjobban teljesítő papírján. Komoly árfolyameséssel
nem kell számolni a napokban - véli Rácz Balázs, a Bridge Wealth Management
elemzője -, rövid pihenő után tovább...''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
| 2006. január 12. - csütörtök |
|
| Nyomoz a rendőrség a mentőhelikopterek
ügyében - Magyar Nemzet |
,,Kóka is vizsgálatot rendelt el
A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el amiatt, hogy a BASE Kft.
nem adta át a mentőhelikoptereket az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ).
Az OMSZ hétfőn bontott szerződést a céggel. A mentők most kiegészítették
feljelentésüket azzal, hogy a kft. a dokumentációk átadását sem kezde meg.
Az OMSZ főigazgatója szerint több gépet nem szakszerűen szereltek. Kóka
János közlekedési miniszter is vizsgálatot rendelt el, hogy kiderítsék:
ezért ki a felelős. Feljelentés-kiegészítést nyújtott be a mentőhelikoptereket
üzemeltető BASE Kft. ellen az Országos Mentőszolgálat a Nemzeti Nyomozó
Irodához, mert a cég nem kezdte meg a légi járművek dokumentációjának átadását.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) még hétfőn - amikor az OMSZ szerződést bontott
a céggel - rendelt el nyomozást az Országos Mentőszolgálat feljelentése
miatt, mivel a BASE Kft. nem adta át a mentőhelikoptereket...''
A
cikk folytatása>> |
| Az ENSZ sem tudja eldönteni, féljünk-e a madárinfluenzától
- Magyar Hírlap |
,,Az ENSZ két szervezete abban sem tudott még megegyezni,
van-e ok pánikra a törökországi madárinfluenza-fertőzések miatt
Egymásnak ellentmondóan értékeli a törökországi madárinfluenzát az
ENSZ két szervezete, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Mezőgazdasági
és Élelmiszerügyi Szervezet (FAO). A szakemberek még mindig tanácstalanul
állnak a vírus gyors terjedése előtt. Az ENSZ két szervezete abban sem
tudott még megegyezni, van-e ok pánikra a törökországi madárinfluenza-fertőzések
miatt. A már meghozott óvintézkedések ellenére is járványt okozhat a H5N1
madárinfluenza-vírus Törökországban, és mind állatokra, mind pedig emberekre
továbbterjedhet, ha nem szigetelik el szigorúan mindazokat a településeket,
ahol megjelent a fertőzés - állítja Juan Lubroth, a FAO egyik magas rangú
állat-egészségügyi illetékese. Marc Danzon, a WHO európai regionális igazgatója
ankarai sajtótájékoztatóján ugyanakkor tegnap megfelelőnek és kielégítőnek
nevezte azokat a lépéseket, amelyeket a török hatóságok tettek a madárinfluenza
megfékezésére...''
A
cikk folytatása>> |
| Cserére és betegre is várnak a régi MI-8-as gépek
- Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma, Gaál Zoltán) |
,,Az elavult MI-8-as helikopterek helyett a NATO-követelményeknek
is megfelelő nyugati gyártmányú gépeket szeretne vásárolni a honvédelmi
vezetés
Az elavult MI-8-as helikopterek helyett a NATO-követelményeknek is
megfelelő nyugati gyártmányú gépeket szeretne vásárolni a honvédelmi vezetés.
A tervezett új típusok ára körülbelül fele egy modern vadászrepülőgépének,
felszereltségtől függően két-három milliárd forint. Az elképzelések szerint
legkevesebb öt, legfeljebb tíz egyforma gépet állítana hadrendbe a katonaság.
A Magyar Honvédség fénykorában harminchat MI-8-as helikopter repült, a
70-es évek elején gyártott példányok jelentős hányada azonban elérte a
gyárilag engedélyezett maximális élettartamot. További felújításuk nem
lehetséges és nem is gazdaságos. Bocskai István, a tárca szóvivője megerősítette,
hogy a minisztérium hosszú távú fejlesztési tervében 2010-re készítenék
elő az új modellek vásárlását. Két évvel ezelőtt megalakult a cserét előkészítő
munkacsoport. A NATO-feladataink függvényében vizsgálták a számításba vehető
gépeket. Az észak-atlanti szövetségnek tett vállalásaink közé tartozik
a harcoló csoportok szállítása, a vegyi, sugár- és műszaki felderítés és
segítségnyújtás természeti csapások, ipari katasztrófák esetén...''
A
cikk folytatása>> |
| A kormányzat is vizsgálja a légi mentésben kialakult
helyzetet - Népszava (Szerző: Losonczi Gergely) |
,,Felmerült az üzemeltetést végző cég felelőssége a pécsi helikopterbalesetben
A Nemzeti Nyomozó Iroda és a gazdasági miniszter is vizsgálja a légi
mentésben részt vevő helikopterek ügyét. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)
a hét elején bontotta fel szerződését a légi mentés üzemeltetését végző
a BASe Kft.-vel, a cégnél lévő mentőhelikopterekhez azonban nem jut hozzá,
így két katonai és egy polgári géppel látja el a légi mentési feladatokat.
A kormányszóvivő szerint fény derült arra is, hogy a 2003-ban, hajtómű
hiba miatt, Szegeden lezuhant helikopterből a hajtómű fődarabját átszerelték
egy másikba, amelyik két évvel később, Pécsen szintén lezuhant. A cég szóvivője
ugyanakkor közölte: a csere idején már teljesen felújították a hajtóműveket.
A rendelkezésünkre álló cégadatok szerint a BASe Kft ma Lévai Gizella -
aki rokonságban áll Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval - kizárólagos
tulajdonában van...''
A
cikk folytatása>> |
| WHO elégedett, de óvatosságra int - Népszava
(Szerző: Forró Evelyn) |
| ,,Noha a helyzet a kezdetek óta egyre súlyosbodott, a török hatóságok
megtettek mindent, hogy elkerüljék a még nagyobb bajt, elégedettek vagyunk
a minisztérium által hozott intézkedésekkel. Így fogalmazott az Egészségügyi
Világszervezet európai regionális igazgatója a török egészségügyi miniszterrel
közösen tartott sajtótájékoztatóján, amelyet tucatnyi török tévécsatorna
élőben közvetített. Marc Danzon ugyanakkor hozzátette, hogy további felvilágosító
munkára van szükség, és ezzel burkoltan utalt arra, hogy az elmaradottabb
területeken a lakosság, elsősorban a gyerekek nincsenek tisztában, milyen
veszélyes a vírus, és nem csak, hogy játszanak az elpusztult állatok tetemével,
hanem sokszor le is tagadják, hogy baromfijuk lenne, mert az jelenti a
megélhetésüket...''
A
cikk folytatása>> |
| Madárinfluenza: nem emelik a készültséget -
Népszava (Szerző: Cs. R.) |
,,Törökországban már 15 embernél igazolták a veszélyes H5N1-es vírustörzset
Nincs szükség rendkívüli intézkedésre Magyarországon amiatt, hogy Törökországban
már halálos áldozatokat is követelt a madárinfluenza. Erről Rácz Jenő egészségügyi
miniszter beszélt a kormányszóvivői tájékoztatón. Az Európai Unió és az
Egészségügyi Világszervezet szakemberei ma tekintik át, hogy szükség van-e
új intézkedésre a védekezésben. A miniszter lapunknak mindenesetre kiemelte:
nem humán-járványról, hanem állategészségügyi problémáról van szó. Az Európai
Unió illetékes szervezetei ma tárgyalnak a Törökországban a madárinfluenza-szerű
megbetegedések kapcsán kialakult helyzetről és arról, hogy szükség van-e
ennek nyomán az Európai Unió tagállamaiban bármiféle intézkedésre - jelentette
be tegnap a kormány ülését követően Rácz Jenő egészségügy miniszter. A
miniszter tájékoztatta a kormányt a pandémiás bizottság keddi ülésén elhangzottakról.
A bizottság tagjai elemezték az ENSZ egészségügyi szervezetétől a törökországi
megbetegedésekre vonatkozó információkat...''
A
cikk folytatása>> |
| Rebeka kritikus állapotban - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
| ,,Szerdára tovább romlott az állapota annak a négyéves kislánynak,
akibe édesapja májának egy részét ültették át. Rebeka már kedden sürgősséggel
került föl az európai donorkereső listára. Tegnap délutánig érkezett ugyan
egy jelzés, de az a donor a vércsoport miatt nem kerülhetett szóba. - Folyik
a magyarországi donorkeresés, a minisztérium egyedi engedélyt adott arra,
hogy az európai szervezeteknél is elkezdhessük a keresést - mondta dr.
Borsi József, a Hungarotranszplant Kht. ügyvezető igazgatója. - Felvettük
a kapcsolatot az Eurotransplanttal, illetve más nemzetközi szervezetekkel.
Elküldtük a kislány, illetve a beültetendő szerv paramétereit. Várjuk az
értesítést. Miután azonban intézményesen még mindig nem vagyunk tagjai
ezeknek a nemzetközi szervezeteknek, ezért kicsi az esélye, hogy időben
hozzájuthassunk az életmentő szervhez - fogalmazott a vezető...''
A
cikk folytatása>> |
| Foghúzás gázon sterilizált fogóval - Népszabadság
(Szerző: Romhányi Tamás) |
| ,,'Egyszer a baleseti sebészeten két embert magam elé engedtem, mert
látszott, hogy nekik nagyobb fájdalmaik vannak. Szóval nem vagyok egy anyámasszony
katonája.' Pert indítana egy volt betege ellen a karcsai fogorvos, hogy
megtépázott hírneve miatt jogi úton vegyen elégtételt. A férfi ugyanis
több alkalommal is azt állította, hogy nem látták el őt a fogorvosi rendelőben,
ezért otthon, magának kellett kihúznia fájó fogát. A karcsai fogorvos szerint
ilyen eset nem történt, ő maga évek óta nem is találkozott a beteg férfival.
A fájó fogú férfi szerint is éppen ez volt a baj: úgy küldték el őt a rendelőből,
hogy a fogorvossal még csak nem is találkozott. Mert az orvos látta volna
a bedagadt arcán, hogy sürgős esetben kért segítséget...''
A
cikk folytatása>> |
| Galambinvázió a lakótelepen - Népszabadság
(Szerző: Bárkay Tamás) |
,,Csúnya betegségeket terjesztenek a madarak, ráadásul tilos az
etetésük
Galambinvázióra panaszkodnak Újpalotán, bár a jelenség nem egyedi,
a városban több százezer gerle él. Egy-egy lelkes nyugdíjas egy egész környék
életét keserítheti meg azzal, hogy rendszeres etetéssel odaszoktatja a
madarakat. Pedig ez szabálysértésnek minősül, s akár 30 ezer forintos bírságot
is kiszabhat a hatóság - elvileg. Minden eddiginél nagyobb galambinváziót
emlegetnek Újpalotán, legalábbis a lakótelep bizonyos részein élők. A Nyírpalota,
a Legénybíró és a Neptun utca lakói vagy a vásárcsarnok és a korábbi posta
környékén élők tehetetlenek a madarakkal szemben. Mondják, sokan azért
építik be drága pénzért - ráadásul többnyire engedély nélkül - az erkélyeket,
hogy távol tartsák maguktól és családjuktól a szárnyasokat, s az ürüléket.
Mindenki úgy védekezik, ahogy csak tud, az inváziótól szenvedők minden
lehetséges módszert bevetnek a madarak elijesztésére...''
A
cikk folytatása>> |
| Két mentőhelikopter-baleset ugyanazzal a hajtóművel
- Népszabadság (Szerző: Fekete Gy. Attila, Danó Anna) |
| ,,Hatósági vizsgálatot rendelt el Kóka János a légi mentők ügyében.
A Polgári Légiközlekedési Hatóságot is felügyelő gazdasági miniszter azt
tisztázná: miként kerülhetett ukrán alkatrész a BASe Kft. által üzemeltetett
francia helikopterekbe, és vizsgálják a helikopter-baleseteket is. A tavaly
márciusban Pécsett lezuhant mentőhelikopterben ugyanaz a hajtómű volt,
amely két évvel korábban a Szegeden lezuhant légi mentőben. Ezt állapította
meg a Polgári Légközlekedési Hatóság vizsgálata. Vagyis kiszerelték, és
némi felújítás után áttették a hajtóművet a másikba. A balesetet mindkét
esetben a hajtóműszelep hibája okozta. A pécsi baleset körülményeiről készült
vizsgálatot egy olyan cég végezte, amely a gépeket szerelte, ezért megállapításait
a légügyi hatóság nem fogadta el. Független vizsgálókat pedig a BASe Kft.
nem engedett a gép közelébe - áll a kormány előtt lévő jelentésben...''
A
cikk folytatása>> |
| Leltár a háziorvosoknál - Többen visszaéltek a
hiteltámogatással - Népszabadság (Szerző: Danó Anna) |
| ,,Visszaélések miatt az egészségbiztosító nem köt új szerződést az
alapellátást végző orvosok hiteltámogatására. A vizsgált esetek 7-8 százalékában
viszszásságot találtak. Március végéig valamennyi alapellátó fog-, házi-
és gyermekorvos számíthat az OEP látogatására. Az ellenőrök elsősorban
arra kíváncsiak: mire költötték az eszközök megújítására kapott hitelt
az orvosok. Körösi László, az OEP főosztályvezető-helyettese lapunknak
elmondta: eddig szúrópróbaszerűen 50-60 praxist működtető szolgáltatót
ellenőriztek. Négy-öt esetben egyértelműen kiderült, hogy több millió forintos
fogászati kezelőegységek nem a köz által finanszírozott rendelőkbe, hanem
magánpraxisokba kerültek. Márpedig a havi kétszer 25-35 ezer forintos támogatást
kizárólag a közellátási feladatokat ellátó rendelők korszerűsítésére lehetett
volna felhasználni...''
A cikk
folytatása>> |
| Hungarikum a Pető-módszer - Népszabadság
(Szerző: Danó Anna) |
| ,,A Hungaricum Club tagja lett a Pető-módszer. A clubot négy cég -
a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt., a Pick Szeged Rt., a Tokaj Kereskedőház
Rt. és a Zwack Unicum Rt. - alapította hat éve. A Pető-módszer hungarikummá
válása azért is különleges, mert ezúttal egy pedagógiai módszerrel, nem
pedig konkrét termékkel bővül a klub. A tagok közé egyébként olyan társaságok
kerülhetnek be, amelyek termékeinek vagy szolgáltatásainak hagyományuk
van, s magas minőséget képviselnek. Fontos az is, hogy ismertsége okán
a klubtag vagy terméke legyen alkalmas arra, hogy a külföld Magyarországgal
társítsa. A klub tagjai fontosnak tartják, hogy sajátos eszközeikkel és
közös fellépésükkel segítsék az ország megismertetését és elismertetését
az Európai Unióban, s közben megőrizzék a tradicionális magyar márkák jó
hírét...''
A cikk folytatása>> |
| Elköltözött a kecskeméti bőrkórház - Népszabadság |
| ,,Új bőrgyógyászati szakrendelőt adtak át a héten Kecskeméten. Ennek
jelentőségét az adja, hogy a város egészségügyében a legmostohább sorsa
ennek a szakrendelésnek volt. A legutóbbi harminc évben egy kétszintes
belvárosi bérházban működött, ahol több mint húsz fekvőbeteget is el tudtak
helyezni. Az épület állaga azonban rendkívül leromlott, a teljes átépítés
jelentős költséget emésztett volna fel, miközben a folyamatos rendelést
sem tudták volna biztosítani. A múlt évben a kecskeméti kórház a kiskunfélegyházi
kórházzal közösen pályázott rekonstrukciós célú címzett támogatásra. Elképzeléseikre
öszszesen 3,1 milliárd forintot nyertek, amelyből a kecskeméti megyei kórház
1,5 milliárdot használhat fel...''
A
cikk folytatása>> |
| Járvány fenyeget - Népszabadság |
| ,,Járványt okozhat a H5N1 madárinfluenza-vírus Törökországban - figyelmeztetett
az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO). Kínában és Romániában
újabb fertőző gócokat találtak. Juan Lubroth, a FAO egyik munkatársa szerint
a vírus továbbterjedhet állatokra és emberekre, ha nem szigetelik el szigorúan
a fertőzött településeket. Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO)
európai regionális igazgatója, Marc Danzon az MTI szerint megfelelőnek
és kielégítőnek nevezte azokat az intézkedéseket, amelyeket a török hatóságok
tettek a madárinfluenza megfékezésére. Az igazgató szerint az a legfontosabb,
hogy a török lakosság, főleg a fertőzött területeken élők tudatában legyenek,
hogy milyen veszélyt jelent a beteg vagy elhullott szárnyasok és az emberek
közti érintkezés...''
A cikk folytatása>> |
| ,,Felsült'' az OEP a bíróságon - Világgazdaság |
| ,,Néhány napja a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elmarasztalta az Országos
Egészségbiztosítási Pénztárt, mert megpróbálta megbírságolni az egyik munkáltatót,
amely nem volt hajlandó az OEP által rendszeresített 'Jövedelemigazolás'
elnevezésű sorszámozott nyomtatványtömbjét megvásárolni és használni, mondván,
a számítógépes szoftver..''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
| 2006. január 11. - szerda |
|
-
| Földön maradnak a mentők gépei -
Magyar Nemzet (Szerző: Zivkovics Natália) |
| ,,Nem kezdte meg az állami tulajdonú mentőhelikopterek átadását a gépeket
eddig üzemeltető BASE Kft. Ezért továbbra is marad a szükségmegoldás, azazhogy
három katonai és bérelt polgári mentőhelikopterrel látja el az Országos
Mentőszolgálat a légi mentési feladatokat. Futárral küldött értesítést
hétfőn 13 óra körül az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy rendkívüli
felmondással megszünteti az 1994 óta élő, a légiflotta üzemeltetéséről
szóló szerződésünket - mondta Edelényi Gábor, a BASE Kft. szóvivője. Hozzátette:
nem gondolja, hogy az ország különböző pontjain található gépeknek akár
csak a dokumentációját össze lehetett volna állítani a kedd délelőtt 10
órai határidőre...''
A
cikk folytatása>> |
| Fenyegetően terjed a madárinfluenza - Magyar Nemzet |
| ,,Egyelőre nincs szükség új intézkedésre Magyarországon
a madárinfluenza elleni védekezésben - közölte mai tájékoztatóján Batiz
András. A kormányszóvivő azok után beszélt erről, hogy ma újabb madárinfluenzás
megbetegedést jelentettek Törökországból, amivel együtt 16-ra emelkedett
a török fertőzöttek száma. Hírügynökségi jelentés szerint Japánban már
77-en betegedtek meg a kór egyik enyhébb vírusától. Magyarországon eddig
még nem diagnosztázáltak madárinfluenzát, ezért nincs szükség új óvintézkedésekre
- jelentette ki mai tájékoztatóján Batiz András. A kormányszóvivő hozzátette,
Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerdán ad tájékoztatást a vírussal összefüggő
ügyekről - tette hozzá. ..''
A
cikk folytatása>> |
| Mentés és matematika - Magyar Hírlap |
| ,,Tipikus magyar történet: az Országos Mentőszolgálat
azonnali hatállyal mondta fel a mentőhelikoptereket üzemeltető céggel kötött
szerződést, az nyilvánvalóan tiltakozik, s nem adja vissza az amúgy állami
tulajdonban lévő gépeket. Nézzük mindenekelőtt a legfontosabbat: garantálja-e
valóban az OMSZ a biztonságos mentést az ország egész területén? Szerintük
igen, hiszen kölcsönöznek, illetve bérelnek három légi járművet, így képesek
mindenhova eljutni. Nyilván, feltéve, hogy axiómaként elfogadjuk, az országban
egyszerre legfeljebb három súlyos baleset következik be, azok is pontos
földrajzi eloszlásban - egy-egy a Dunántúlon, keleten és Budapesten. Ha
ez működik, akkor igaza van az OMSZ-nek, garantálják a mentést. Ám legkisebb
eltérés e matematikai és geográfiai szabálytól emberéletekben mérhető következményekkel
járhat...''
A
cikk folytatása>> |
| Rosszul szerepeltek a tavalyi internetes felmérésben
az egyetemi klinikák - Magyar Hírlap |
| ,,A Sportkórház lett az év kórháza egy internetes szavazáson. A nem
reprezentatív felmérésen rosszul szerepeltek az egyetemi klinikák. Az egyetemi
klinikák teljesítettek legrosszabbul a most lezárult Év kórháza elnevezésű
versenyben - derül ki a főszervező HáziPatika.com honlapján megtalálható
listából. Az eredmény nem tekinthető reprezentatívnak, de tény: tavaly
szeptember és december vége között összesen 63 ezer szavazat érkezett 231
fekvőbeteg intézményre. A szavazást jelen esetben torzíthatja az is, hogy
a kórházak leggyakoribb látogatói az idős emberek, és ők interneteznek
legkevésbé. A kórházakat több szempont alapján egytől ötig lehetett pontozni:
a hármas osztályzat alatt teljesítő ellátóhelyek között az ország négy
orvosi egyetemének tizenhét különböző klinikája is megtalálható...''
A
cikk folytatása>> |
| Visszaperli az állam a mentőhelikoptereket -
Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma) |
,,A BASe Kft. sem a papírokat, sem mentőhelikoptereket nem hajlandó
átadni
Jogi úton próbálja visszaszerezni mentőhelikoptereit az Országos Mentőszolgálat
attól a cégtől, amely tegnapig üzemeltette a járműveket. Addig kölcsöngépekkel
dolgoznak. Bevetés nélkül telt az első olyan nap, amikor az Országos Mentőszolgálat
(OMSZ) üzemeltette a légimentést, kölcsöngépekkel, az eddigi öt helyett
három bázison. Kedden az OMSZ azonnali hatállyal felmondta ugyanis a Budapest
Aircraft Service (BASe) Kft.-vel a légimentők üzemeltetésére 1994-ben kötött
szerződést. Takács Zoltán főigazgató azt kérte a cégtől: kedden tíz órakor
kezdje el a dokumentumok átadását...''
A
cikk folytatása>> |
| Nyárig haladékot kaptak a járulékcsalók -
Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma) |
| ,,Kész van az az informatikai rendszer, amely képes a beteg taj-száma
alapján megmondani: jogosult-e a páciens a közfinanszírozott egészségügyi
ellátásra. Elkészült az a rendszer, amellyel júliustól már az orvosi rendelőkben
nyakon lehet csípni a járulékfizetést elbliccelő potyautasokat. Igaz, a
Szazlepes.hu szerint már január elsejétől működnie kellene az ellenőrzésnek.
Kész van az az informatikai rendszer, amely képes a beteg taj-száma alapján
megmondani: jogosult-e a páciens a közfinanszírozott egészségügyi ellátásra
- mondta érdeklődésünkre Rácz Jenő egészségügyi miniszter. A program azonban
egyelőre csak tesztjelleggel működik. Mint a szaktárca vezetője magyarázta:
most még csak az APEH tudja ellenőrizni, hogy ki mögött van befizetés,
és ki mögött nincs...''
A
cikk folytatása>> |
| Az év kórháza - internetes vokssal Az Országos
Sportegészségügyi Intézet nyert - Népszabadság |
| ,,Az Országos Sportegészségügyi Intézet lett az év kórháza az internetes
szavazás eredményeként - mondták a szervezők a tegnapi, budapesti díjátadáson.
A www.hazipatika.com internetes
oldalon tavaly szeptembertől az év végéig lehetett leadni a szavazatokat,
amelyekből több mint 63 ezret regisztráltak. A voksokat öt kategóriára
- orvos szakmai ellátás, ápolás-szakszemélyzet, infrastruktúra, ellátás,
környezet és tisztaság - lehetett leadni. Az összesített verseny második
helyezettje a Nagykanizsai Városi Kórház, a harmadik pedig a Pécsi Tudományegyetem
Baleset-sebészeti és Kézsebészeti Klinikája lett...''
A
cikk folytatása>> |
| Májátültetés után, bizonytalanságban - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
,,Küzdünk és imádkozunk, összegeztek Rebeka orvosai
Ma reggel eldőlhet, hogy van-e szükség újabb májátültetésre az első
hazai élő donoros műtéten átesett kislány megmentése érdekében. Tegnap
úgy tűnt, a titokzatos vírus az új szervet is megtámadta. A 'csata' az
orvosok szerint pillanatnyilag 49-51-re áll, de nem Rebeka javára... Küzdünk
és imádkozunk - öszszegezték az elmúlt 24 óra eseményeit a SOTE Transzplantációs
és Sebészeti Klinikájának orvosai tegnap délután. Az első magyarországi
élő donoros májátültetésen átesett kislány, Rebeka állapota keddre virradóra
romlott. A korábbi biztató laboreredmények után az újabbak már azt mutatták:
a máj nem úgy működik, ahogy kellene. Rebeka újra gépekre került, s gyógyszerek
is segítik. A napok óta talpon lévő orvosok pedig - ahogy fogalmaztak -
fekete alagútban kergetnek egy fekete macskát...''
A
cikk folytatása>> |
| Helikopter-kutatás Ferihegyen - Népszabadság
(Szerző: Danó Anna) |
| ,,Tegnap délután a rendőrség házkutatást tartott a légi mentőket üzemeltető
cég ferihegyi irodáiban, hogy visszafoglalja az OMSZ helikoptereit. Lapunk
kormányzati forrásból megtudta: a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az
állam tulajdonában lévő helikoptereket szerették volna visszafoglalni,
de csak egy gépet találtak - azt is szétszerelt állapotban. Információink
szerint e gép a hivatalos nyilvántartásban nem szerepel, így nem is lehetett
volna ott a telephelyen. A rendőrség ma várhatóan a többi bázison is hasonló
akciót tart. Időközben a franciaországi nagyjavításon lévő gépekkel kapcsolatban
az OMSZ azt a tájékoztatást kapta, hogy cirill betűs, 'testidegen' alkatrészeket
találtak a repülőkben. Ezeket nyilvánvalóan nem lett volna szabad beszerelnie
az üzemeltetést végző társaságnak. Ezen alkatrészek cseréje 43 millió forint
többletköltséget okozott az államnak...''
A
cikk folytatása>> |
| Gyilkol a silány alkohol és a sok gyógyszer is
- Népszabadság |
| ,,Az átültetések harmadánál nem derül ki, mi idézte elő
a kioperálandó szerv pusztulását. Annyi biztos: nagyon gyakran rossz minőségű
alkohollal és ártalmatlannak tűnő gyógyszerekkel mérgezzük magunkat. Évente
hatezer ember hal meg itthon májelégtelenségben, és nem feltétlenül azért,
mert túl sokat isznak. Szinte kivétel nélkül mérgező, a májat különösen
roncsoló adalékanyagokat tartalmaznak a piacokon, házi kimérésekben kapható,
illegálisan árusított alkoholok. A Debreceni Egyetem most elkészült vizsgálata
igazolta: nem elsősorban az elfogyasztott alkohol menynyisége, sokkal inkább
annak minősége okozza a tragédiákat...''
A
cikk folytatása>> |
| Alábecsülik a fertőzések számát - Svéd tanulmány
a madárinfluenzáról - Népszabadság |
| ,,Törökországban újabb madárinfluenzás eseteket találtak,
a magyar hatóságok szerint nem kell utazási korlátozásokat bevezetni. Négy
újabb madárinfluenza-gyanús megbetegedést jelentettek tegnap Törökország
délnyugati részéből. A helyi hatóságok elővigyázatosságból elrendelték
az összes háziszárnyas kiirtását. Isztambulban ugyanakkor kiderült, hogy
a nagyváros európai részén madárinfluenza gyanúja miatt megvizsgált húsz
személy egyike sem fertőződött meg a vírussal - jelentette a CNN Türk tévéadó.
Törökországban 12 embert kezelnek a H5N1-vírus okozta fertőzés miatt. Japánban
is felütötte a fejét a betegség, igaz, annak enyhébb változata: 77-re tehető
azok száma, akik megbetegedhettek a H5N2-vírusban...''
A
cikk folytatása>> |
| Három katonai helikopterrel mennek a betegekért
- Népszava (Szerző: Losonczi Gergely.) |
,,A miniszterelnök mára kért tájékoztatást a légi mentés helyzetéről
Nem veszélyezteti a légi mentést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ)
és a mentőhelikopterek légügyi üzemben tartását végző Base Kft. közötti
vita - állítja a szervezet főigazgatója. A rászoruló betegek légi szállítására
jelenleg három katonai gép van üzemben, a mentőszolgálat tíz helikoptere
pedig a Base Kft-nél van. A cég szerint az OMSZ törvénytelenül mondta fel
a szerződést, amelyet három hónapos határidővel szüntethetett volna meg.
A miniszterelnök tájékoztatást kért a kialakult helyzetről...''
A
cikk folytatása>> |
| Újabb madárinfluenzások Törökországban -
Népszava (Szerző: Forró Evelyn) |
,,Magyarországon továbbra sem vetődött fel állati fertőzés gyanúja
Egyelőre nincs szükség új intézkedésre Magyarországon a madárinfluenza
elleni védekezésben, és Szlovákia sem foganatosított újabb megelőző intézkedéseket
a Törökországban áldozatokat szedő madárinfluenza miatt. Törökországban
azonban tizenötre emelkedett azoknak a száma, akiknél bizonyítottan pozitív
volt a madárinfluenza teszt. Törökországban tizenötre emelkedett azoknak
a száma, akiknél bizonyítottan pozitív volt a madárinfluenza teszt. Ezt
az egészségügyi minisztérium alapellátási igazgatója jelentette be, miután
az ország középső részében újabb emberről derült ki, hogy megkapta a kórt...''
A
cikk folytatása>> |
| Az üzleti élet készül a madárkórra - Világgazdaság |
| ,,A madárinfluenza nemcsak lakossági, közegészségügyi probléma, hanem
a globális termelési és elosztási folyamatok megbénításával fenyegető veszély
- emlékeztet az üzleti világ megelőző intézkedéseit elemző írásában a Financial
Times. Az üzleti világ felkészülésében szemlátomást a HSBC jár az élen.
A madárinfluenza eredeti elterjedési helyén, a délkelet-ázsiai térségben
különösen aktív bankház arra számít, hogy az emberek között is terjedő
vírusmutáns megjelenése után a teljes személyi állomány felének kiesésével
kell szembenéznie. A BBC idézi a pénzintézet válságkezeléssel foglalkozó
vezetőjét, aki kijelentette, hogy tömegméretekben dolgozzák ki az otthonról
való munkavégzés műszaki feltételeit. Bob Piggott elmondta: a hagyományos
- telefonos, faxos, e-mailes kapcsolatokon kívül - a telekonferencia és
a mozgóképi átvitel minden lehetőségét figyelembe veszik, amikor igyekeznek
megteremteni az irodától távol végzett munkához szükséges körülményeket...''
A
cikk folytatása>> |
| Teljes a káosz a magyarországi légi
mentésben - Magyar Nemzet (Szerző: Zivkovics Natália) |
| ,,Teljes a káosz a magyarországi légi mentésben: átmenetileg már a
honvédség nyújt segítséget a sérültek szállításában. Közben kiderült, hogy
átírták az Egészségügyi Minisztérium internetes oldalán szereplő 21 lépéses
kormányzati egészségügyi intézkedéscsomag szövegét: míg az eredeti verzió
szerint 2005-ben három új mentőhelikoptert kellett volna beszerezni, addig
a jelenleg olvasható szövegből ez az ígéret hiányzik. Az új gépek egyébként
nem is érkeztek meg. Rendkívüli felmondással megszüntette az Országos Mentőszolgálat
(OMSZ) a helikoptereit eddig üzemeltető BASE Kft.-vel kötött szerződését,
s már több gépből is kiszereltette az egészségügyi műszereket - közölte
Edelényi Gábor, a cég szóvivője. Hozzátette: jogi nonszensznek tartják
a szerződés rendkívüli felbontását, ezért bírósághoz fordulnak. Az állami
tulajdonú helikoptereket pedig nem engedik ma a levegőbe emelkedni, ha
azokkal nem a BASE Kft. alkalmazottai repülnek. A légügyi előírások miatt
ugyanis a helikoptereket nem lehet egyik pillanatról a másikra csak úgy
odaadni, ahhoz komplikált hatósági eljárás szükséges - húzta alá Edelényi...''
A
cikk folytatása>> |
| Pásztohy cáfolja a génbanki hálózat felszámolását
- Magyar Nemzet |
| ,,Pásztohy András határozottan cáfolta a MAGOSZ-nak a
génbanki hálózat felszámolására vonatkozó felvetését. Ugyanakkor épp a
MAGOSZ által kifogásolt lépéseket, így a gödöllői kutatóintézet 'összevonását'
hozta fel pozitív példaként. Mint arról az MNO korábban beszámolt, a Magyar
Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hétfői sajtótájékoztatóján,
Budapesten kijelentette: felháborítónak tartják hogy a minőségi szerkezetváltás
biológiai alapjait jelentő génbanki hálózatot súlyosan veszélyeztető kormányzati
lépések történtek...''
A
cikk folytatása>> |
| Madárvész: újabb indonéz áldozat, Kínában megbetegedett
egy kisfiú - Magyar Nemzet (Szerző: Szilágyi Kata) |
| ,,Kínában újabb madárinfluenzás megbetegedést jelentettek
be: az áldozat egy nyolc éves kisfiú. Indonéziában egy 39 éves férfi halt
meg a fertőzésben. A kór átterjedt Törökországra, ahol már a fővárosban,
Ankarában és Isztambul egyik peremkerületében is megjelent. A Krím félszigeten
pedig újabb gócot fedeztek fel az ukrán hatóságok. Kína hivatalosan bejelentette,
hogy újabb, a nyolcadik madárinfluenzával fertőzött emberi megbetegedés
történt Hunan tartományban. A nyolc éves kisfiút december 24-én szállították
kórházba. A fertőzés körülményei egyelőre tisztázatlanok, egyéb részleteket
a kínai egészségügyi hatóságok nem tettek közzé. Újabb madárinfluenza-gócot
fedeztek fel az ukrán hatóságok a Krím félszigeten, ahol már korábban is
tömeges madárhullást okozott a járvány - közölte a Krími Autonóm Köztársaság
agrárpolitikai minisztere. Oleh Ruszeckij az Interfax-Ukraina hírügynökség
jelentése szerint elmondta: a vizsgálatok bebizonyították, hogy a madárinfluenza
okozta a félsziget keleti részén fekvő Feodoszijától nem messze található
Primorszkij faluban december végén-január közepén tapasztalt tömeges baromfipusztulást...''
A
cikk folytatása>> |
| Török vész: most Kücükcekmece felől támad a madárinfluenza
- Magyar Hírlap |
,,Madárinfluenza-roham törökországban és másutt
Döglött csirkék levágott fejével játszottak az iráni határ közelében
azok a török gyerekek, akik madárinfluenzában haltak meg. A H5N1 vírus
azóta már országszerte felütötte fejét, hozzánk legközelebb Isztambul európai
részén, az egyik külvárosban. Az előzetes vizsgálatok szerint Törökország
négy különböző tartományában már tizenhatra emelkedett a bizonyítottan
vagy feltételezetten madárinfluenzával fertőzöttek száma. A múlt héten
három, madárinfluenza gyanújával kezelt gyermek halt meg Törökországban,
bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csak két esetben erősítette meg,
hogy valóban a madárinfluenza H5N1-es vírustörzse okozta a halálukat. Most
fordult elő először, hogy a madárinfluenza emberéletet követelt Délkelet-Ázsián
kívül, ahol 2003 óta 76 ember halt meg a betegségben...''
A
cikk folytatása>> |
| Nem hívhatnak rendőrt a mentősök a drogoshoz -
Magyar Hírlap (Szerző: Munkácsy Márton) |
,,Hiába tiltja főigazgatói utasítás, sokszor már a bejelentéskor
rendőrt hív a mentős diszpécser a kábítószeres beteghez
Bár tiltják a mentősöknek, néha még előfordul, hogy automatikusan rendőrt
hívnak a kábítószer-fogyasztó beteghez. A rendőrök szerint szükségtelen,
az ombudsman szerint törvénytelen a bejelentés. Hiába tiltja főigazgatói
utasítás, sokszor már a bejelentéskor rendőrt hív a mentős diszpécser a
kábítószeres beteghez. Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)
jogvédő szervezet drogpolitikai programvezetője lapunknak azt mondta, több
bejelentést kaptak a drogfogyasztóktól, hogy gyakran a mentővel egyszerre
érkezik a rendőrautó is a kábítószeres beteghez. Egy neve elhallgatását
kérő kábítószer-fogyasztó azt mondta, volt, hogy maguk a mentősök tanácsolták
neki, legközelebb hazudjon, ha azt kérdezik, mi okozta a rosszullétét,
hátha így megússza a rendőri eljárást. ..''
A
cikk folytatása>> |
| A kimaradás joga - Magyar Hírlap (Szerző:
Alexin Zoltán) |
| ,,Bizonyára sokan hallottak már arról, hogy az országos nyilvántartásban
tárolt lakcímüket, személyes adataikat cégek megvásárolhatják, és reklámleveleket,
tájékoztatókat küldhetnek szét a kapott címekre. Ha valakinek ez nem szimpatikus,
akkor kérheti, hogy adatait ilyen megkeresésre ne adják ki. Ez az úgynevezett
Robinson- (vagy tiltó) lista. A adatvédelmi törvény 2004. január 1-jétől
lehetővé teszi, hogy a tiltó nyilatkozatot sokkal kiterjedtebben, lényegében
minden személyes adatot kezelő intézménynél érvényesíteni lehessen. Ha
az adataim zárolását kérem (azokkal csak a törvényben kötelezően előírt
tevékenységeket végezhetik el, vagy azokat, amelyekhez a hozzájárulásomat
adtam), nem használhatók fel sem üzletszerzésre, sem közvélemény-kutatásra,
sem tudományos kutatásra...''
A
cikk folytatása>> |
| Trabantból Mercedes, avagy mikorra születik újjá
a magyar egészségügy? - Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma) |
,,Nem működik, hogy a kormányzat szüntessen meg kórházi ágyakat,
osztályokat
Miként lehet a keleti rozogából nyugati csodajárművet csinálni úgy,
hogy közben haladjon az úton? Ezt a feladatot kell megoldania annak, aki
egészségügyi reformot akar csinálni. A kisebbik kormánypárt már letette
koncepcióját az asztalra, s értesüléseink szerint még ebben a hónapban
a Fidesz is előhúzza a maga terveit. Ha kétüteműből négyüteművé vált is
a magyar egészségügy, azért mégiscsak Trabant marad - értékelte a jelenlegi
kormány 'reformlépéseit' Molnár Lajos, az SZDSZ Liberális Egészségügyi
Tanácsának elnöke. A kisebbik kormánypárt éppen ezért döntött úgy: elkészíti
saját törvényjavaslatát az egészségbiztosítókról, akkor is, ha azzal valószínűleg
nem tud foglalkozni a parlament ebben a kormányzati ciklusban. Az SZDSZ
szerint így a következő Országgyűlésnek e tervezet megvitatásával kell
kezdenie...''
A
cikk folytatása>> |
| Búcsú Veér Andrástól - Népszava (Szerző:
Szász István) |
| ,,Hétfőn kaptuk a szomorú hírt: 67 éves korában elhunyt dr. Veér András.
Személyében elkötelezett és mindig segítőkész, nagy tudású orvost, az igazság
védelmezésére mindig kész közéleti embert veszítettünk el. 1989-ig - mint
oly sokan - a nyilvánosság által alig ismerten végezte orvosi munkáját,
később az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet igazgatójaként
tett meg mindent beteg embertársainkért, nagy szakmai tudással, egészen
rendkívüli odaadással és empátiával küzdött minden betegéért. Mi, akik
ismertük és szerettük őt, szinte nem is értettük, hogy e kora hajnaltól
késő estig végzett mindennapos munka mellett hogyan jutott energiája és
ideje arra, hogy a rendszerváltástól kezdve elkötelezett baloldali közéleti
emberként is jóformán minden jelentékeny ügyben részt vegyen, megszólaljon
- mindenekelőtt az elesettek, a szegények, a rászorultak érdekében...''
A
cikk folytatása>> |
| Szigorodik a laborvizsgálatok beutalási rendje
- Népszava (Szerző: Losonczi Gergely) |
| ,,Szakmai kompetenciaszint szerint kérhetnek majd laborvizsgálatokat
az orvosok a jövőben - tudta meg lapunk. Az intézkedéstől a feleslegesen
elvégzett vizsgálatok számának mérséklődését várja a szaktárca. Jelenleg
minden negyedik, azaz évente a 190-200 millióból csaknem 50 millió vizsgálatot
végeznek el szükségtelenül. A szakterület átalakításának tervét az orvosi
laboratóriumi vizsgálatok szakmai kollégiuma dolgozta ki, és ezzel a szaktárca
is egyetért - tudatta lapunkkal az egészségügyi miniszter. Rácz Jenő elmondta,
hogy terveik szerint előbb a háziorvosok esetében szabnák meg, hogy milyen
laborvizsgálatokat kérhetnek, majd orvosi szakmák szerint határoznák meg
ugyanezt. Az intézkedés célja, hogy minden orvos kizárólag olyan vizsgálatot
kérjen, amely érdemi információt ad neki a beteg állapotáról, a szükséges
kezelésről - fogalmazott...''
A
cikk folytatása>> |
| A tudatlanság miatt terjed a kór - Népszava
(Szerző: Forró Evelyn) |
| ,,Isztambulban két helyen is karantént rendeltek el, három kilométeres
körzetben lezárták Küçükçekmece és Gaziosmanpaşa kerületet. A tartományi
kormányzó, Muammer Güler közölte, ellenőrzésük alatt tartják a két körzetet,
ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy két külső kerületről van szó,
felesleges az ijesztgetés, magában a városban nincs madárinfluenza-járvány.
A török egészségügyi minisztérium alapellátási igazgatója, Turan Buzgan
azt mondta, hétfőn négy városban, öt újabb madárinfluenzás megbetegedés
történt. Az új helyszínek Kastamonu, Corum, Samsun és Van, ez azt jelenti,
hogy gyakorlatilag az egész országban találtak már megfertőzött embereket.
Ankarában három emberen mutatták ki a vírust, ők is az egyik külső kerületből
valók...''
A
cikk folytatása>> |
| Medúzacsípésbe halt bele egy kislány - Népszava
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Nyilván medúzacsípés okozta mérgezésbe halt bele vasárnap egy hétéves
kislány Ausztráliában. A mellén és lábain talált sebhelyek arra utaltak,
hogy medúza támadta meg a gyermeket. A kislány feltehetően még kiszaladt
a partra és ott esett össze holtan. Halálának pontos okát az elrendelt
boncolás deríti majd ki. Az egyik arrafelé honos medúzafaj akár háromméteres
csápokat is növeszthet, s mérge a legveszélyesebbek között van a világon.
Egy medúzakutató szerint legutóbb 2003-ban követelt halálos áldozatot Ausztráliában
medúzacsípés.'' |
| Növekvő aggodalom a madárinfluenza miatt -
Népszava |
,,Fertőtlenítő lábtörlőket helyeznek el a román iskolák osztálytermei
előtt
Fokozott figyelemre késztetik a román egészségügyi hatóságokat a törökországi
madárinfluenza-megbetegedések, amelyek miatt Nagy-Britanniában is éberségre
intették a lakosságot. Az olasz egészségügyi miniszter szakértőkkel konzultál.
Az érintett országok attól tartanak, hogy a madárinfluenza vírusa Törökországból
átterjedhet a földrész nyugati részére. Ismét fokozott figyelem irányul
a madárinfluenzára a törökországi madárinfluenza-megbetegedések miatt.
A múlt héten három, a betegség gyanújával kezelt gyermek halt meg az ázsiai
országban, bár az Egészségügyi Világszervezet csak két esetben erősítette
meg, hogy valóban a kórokozó H5N1-es vírustörzse okozta halálukat. Ugyanakkor
ez volt az első eset, hogy a madárinfluenza emberéletet követelt Délkelet-Ázsián
kívül, ahol 2003 óta 74 ember halt meg a betegségben...''
A
cikk folytatása>> |
| Holnaptól a mentőszolgálat repül a betegekért
- Népszabadság |
| ,,Szakszerűtlen, hanyag üzemeltetés, túlszámlázás, a tulajdonosi kérések
és utasítások elszabotálása miatt tegnap fölmondta az OMSZ a légi mentők
üzemeltetésével megbízott BASe Kft.-vel kötött szerződését. A mentőhelikoptereket
1992 óta üzemeltető cég és az OMSZ szakításának hátterében már évek óta
tartó ellenőrzés-sorozat és az azt követő nyilatkozatháború áll. Takács
Zoltán, a mentőszolgálat főigazgatója korábban többször is kijelentette:
a kft. olyan munkákról nyújtott be számlákat, amelyek teljesítése nincs
a szerződésükben, és az OMSZ sem kérte azokat. S miután ezeket a számlákat
az OMSZ nem fizette ki, a működtető cég zálogjogot jegyeztetett be az állami
tulajdonú helikopterekre...''
A
cikk folytatása>> |
| Ukrán ácsból portugál sebészt varázsolnak -
Népszabadság (Szerző: Pócs Balázs) |
| ,,Építőmunkásból vagy szobalányból orvos? Portugáliában - ahol az afrikai
doktorok gyakran oroszul beszélnek - ez is lehetséges. A kontinens legnyugatibb
országában több százezer kelet-európai - főként ukrán és moldáv - bevándorló
dolgozik, általában az építő- és a vendéglátóiparban. S mindezt gyakran
diplomával teszik, hiszen a jóval magasabb fizetésért sokan a korábbi (mérnöki
vagy orvosi) munkájukat is feladják. Ezt elégelte meg a Gulbenkian Alapítvány,
amely - a portugál kormánnyal egyetértésben - ösztöndíjakkal segít az ácsoknak,
bejárónőknek és pincéreknek visszatérni a gyógyí-tás tudományához. Az ország
ugyanis orvoshiánnyal küzd, ám a keleti kollégáknak így sincs könnyű dolguk:
mivel az EU-n kívülről érkeztek, rájuk nem vonatkozik az orvosi diplo-
mák automatikus elismerésének rendszere. A képesítés elfogadtatása ezért
költséges és hosszadalmas folyamat, amelyet az alapítvány havi ötszáz eurós
(125 ezer forintos) ösztöndíjjal és ingyen portugálórákkal támogat...''
A
cikk folytatása>> |
| Fesztiválokon is szervezik a véradást -
Népszabadság (Szerző: B. Papp László) |
,,A fővárosban felhasznált készítmények jó részét vidéki betegek
gyógyítására használják
A vérkészletek - a nyári hónapok nehézségei ellenére - elegendők a
biztonságos ellátáshoz, ám az új véradók felkutatása nagy feladat az Országos
Vérellátó Szolgálatnak és a Vöröskeresztnek. Az országban nem kiegyenlített
a véradók megoszlása: amíg egyes területeken a donorok aránya meghaladja
az átlagot, addig máshol a helyben levett vér nem fedezi az ottani intézmények
szükségleteit. Az utóbbi megállapítás hagyományosan a fővárosra igaz leginkább:
amíg ezer emberre országosan évi 45-50 véradás jut, addig Budapest egyes
kerületeiben ez a szám mindössze 30-35 körül mozog. A fővárosba emiatt
naponta szállítanak vért és vérkészítményeket a vidéki régiókból. Buday-Sántha
Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) kommunikációs vezetője ezzel
kapcsolatban elmondta: a budapesti többletigény az alacsony véradási kedv
mellett abból is fakad, hogy a fővárosban számos országos ellátási körzetű
egészségügyi intézmény működik, ebből következően a Budapesten felhasznált
vérkészítmények mintegy negyven százalékát vidékről érkező betegek gyógyítására
használják fel. Bár vidéken jóval többen mennek el vért adni, mint a fővárosban,
az utóbbi időszakban ott is egyre többet kell dolgozniuk a véradásszervezőknek
ahhoz, hogy elő tudják teremteni a szükséges vérmennyiséget...''
A
cikk folytatása>> |
| Embersejtű egerek - Népszabadság |
| ,,Humán embriókból származó őssejtek képesek tökéletesen alkalmazkodni
a befogadó környezethez - bizonyította be a kaliforniai Salk Biológiai
Kutatóintézet legfrissebb kutatása. A kísérlet során humán embrionális
őssejteket fecskendeztek kéthetes egérmagzatok agyába. Az agyba bejuttatott
100000 sejtből mindössze néhány maradt életben, s ezek az egerek agyának
kevesebb mint 0,1 százalékát tették ki. Az őssejtek szétszóródtak az egerek
agyában, és fejlődésükben, alakjukban, működésükben azonossá váltak az
egerek saját agysejtjeivel. A kifejlett emberi sejtek 17 mikrométeresek,
az egerekbe befecskendezett emberi sejtek viszont az egérsejtek 11 mikrométeres
méretét vették át. A beilleszkedést az is igazolja, hogy az emberi eredetű
sejtek nem váltottak ki immunválaszt az egér szervezetéből, nem lökődtek
ki...''
A cikk folytatása>> |
| Romlott a kórházak helyzete - Világgazdaság
(Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet) |
| ,,Makroszinten némi javulást mutat a kórházak adósságállományának alakulása,
ám az egyes intézmények pénzügyi helyzete az előzőleg mért időszaknál lényegesen
rosszabb - mondta a Világgazdaságnak Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági
Vezetők Egyesületének (EGVE) elnöke. Az egyesület és a Magyar Kórházszövetség
a szaktárca megbízásából negyedévente felméri a hazai fekvő betegeket gyógyító
intézmények gazdálkodását, és a felmérés tartósan azt jelzi, egyhavi működési
összeg hiányzik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kórházakra jutó
évi költségvetéséből. A múlt év október végi állapotot tükröző felmérés
- a kórházak egészét tekintve - ugyan kétmilliárd forinttal kisebb határidőn
túli tartozást jelez az előző negyedévhez képest, ám a 19,5 milliárdos
adósság eltérően sújtja az intézményeket. Van, ahol a beszállítói tartozás
a kórház öthavi működési költségének felel meg. Hatvanhétnek van határidőn
túli tartozása, az intézmények 53 százaléka eladósodott. Az ágazat makroszintű
adósságcsökkenésében az játszik szerepet, hogy a felmérés a nyári adatokra
vonatkozik, amikor kisebb a betegforgalom...''
A
cikk folytatása>> |
| Leszállópályák mentősöknek - Világgazdaság |
| ,,Az ország újabb nyolc pontján épülhetnek leszállópályák mentőhelikoptereknek
kormányzati támogatással. Ezzel csaknem a duplájára nő az ezzel rendelkező
intézmények száma. A száz lépés program egészségügyi fejezetében az egyik
leghangsúlyosabb terület a sürgősségi betegellátás, ezen belül a sürgősségi
centrumok és osztályok országos hálózatának fejlesztése, új mentőautók
beszerzése, a légi mentés helyzetének javítása. Ezt a célt szolgálta, hogy
az Egészségügyi Minisztérium tavaly november végi határidővel pályázatot
írt ki helikopter fel- és leszállópályák létrehozására. A támogatási keret
100 millió forint volt, első lépésben 50 millió forintra lehetett pályázni...''
A
cikk folytatása>> |
| Egyes elemzők túlértékeltnek tartják ezen az árfolyamszinten
a papírokat - Világgazdaság |
,,Csúcson a gyógyszerrészvények
Árfolyamrekordot döntött a Richter tegnap: 42 340 forinton is gazdát
cserélt a papír, ez több mint 4 százalékos erősödést jelent a pénteki záráshoz
képest. Az Egis sem maradt le szektortársától, a történelmi csúcsot neki
is sikerült elérnie...''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
2006. január 9. - hétfő
- Ezen a napon született 1922-ben Har Gobind Khorana, indiai származású
Nobel-díjas amerikai biokémikus.
- Ezen a napon hunyt el 1988-ban Buga László orvos, író, tudománynépszerűsítő. |
|
| Két újabb gyermeket támadott meg
a madárinfluenza - Magyar Nemzet |
,,Isztambulban 12 embert helyeztek orvosi megfigyelés alá
Két újabb ember szervezetében mutatták ki a madárinfluenza vírusát
Törökországban. A két gyermeket ugyanabban a kórházban kezelik, ahol az
utóbbi napokban három fiatal halt meg a kórban. Isztambulban 12 személyt
helyeztek orvosi megfigyelés alá, és az ország nyugati részén is megjelent
a madárinfluenza. Törökországban két újabb gyermek szervezetében mutatták
ki a madárinfluenza vírusát. Az NTV török magántelevízió beszámolója szerint
az öt-, illetve nyolcéves fiatalt a kelet-törökországi Van tartomány kórházában
kezelik. A laboratóriumi vizsgálatok mindkettejük szervezetében a madárinfluenzának
a H5N1-es vírustörzsét mutatták ki. ..''
A
cikk folytatása>> |
| Csak a gyógyszereket érinti a közgyógyellátás
változtatása - Népszava (Szerző: Muhari Judit) |
| ,,Egyéni gyógyszerkeret szerint juthatnak a jövőben gyógyszerhez
a közgyógyellátásra jogosult betegek, a gyógyászati segédeszköz igénybevételének
módja viszont nem változik. A szociális minisztérium tájékoztatási főosztályának
vezetője, Forgó Györgyné azt is elmondta lapunknak, hogy a júliustól életbe
lépő változás nem érinti a jogosultak körét. Továbbra is alanyi jogon,
normatív alapon és méltányosságból állapítható meg az ellátás. Az igazolvány
birtokosa a kormány-rendeletben meghatározott gyógyszerekhez juthat térítésmentesen,
a többi készítményért viszont fizetnie kell. Az egyéni gyógyszerkeret összege
a jogosult havi rendszeres gyógyszerköltsége, de legfeljebb havi 12 ezer
forint lesz. Az ellátásról a jegyző dönt, hozzá kell eljuttatni a háziorvos
igazolását...''
A
cikk folytatása>> |
| Ankarát is elérte a madárinfluenza - Népszava |
| ,,Hétre emelkedett a madárinfluenzában megbetegedett személyek
száma Törökországban - jelentették be vasárnap Ankarában. Közülük ötnek
a szervezetében a H5N1 vírus jelenlétét mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.
Három személyt Ankarában ápolnak, őket a török főváros környéki lakóhelyükről
szállítottak be kivizsgálás és gyógykezelés céljából kórházba. Kemal Onal
ankarai kormányzó közlése szerint két gyermekről és egy felnőttről van
szó. A két másik friss megbetegedés a kelet-törökországi Van tartományban
következett be. Ebben a térségben három gyermek halálát okozta a múlt héten
a madárinfluenza. A főváros környéki influenzás megbetegedések azt jelzik,
hogy a rettegett kór napok alatt ezer kilométerrel terjedt nyugat felé
az eurázsiai országban...''
A
cikk folytatása>> |
| Vérömleny miatt új műtét - Népszava (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Újra megműtötték pénteken azt a négyéves kislányt, akinél a Semmelweis
Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján az első élődonoros májátültetést
végezték el szerdáról csütörtökre virradóan - mondta Járay Jenő, a klinika
igazgatója. A kislány a mintegy hatórás operáció után egyenlőre az intenzív
osztályon van, állapota elfogadható - közölte. A műtétre azért volt szükség,
mert a májtranszplantációt követően vérömleny keletkezett a kislány új
májlebenyén. Meg kellett nézni, mennyire átláthatóak az erek az átültetett
májban. Az orvosok továbbra sincsenek tisztában a kislány betegségével,
nem lehet tudni, miért ment tönkre a mája. Félő, hogy a betegség az új
májlebenyt is megtámadja.'' |
| Könnyítésekkel sem lettek népszerűek az üres háziorvosi
helyek vidéken - Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma) |
| ,,Eddig mindössze egyetlen, régóta üresen álló háziorvosi rendelőbe
tudtak doktort találni a szakminisztérium programjával. Pedig a hátrányos
helyzetű praxisokat vállalóknak nem kell háziorvosi szakvizsga. Kovács
Márta január elsején kezdett praktizálni az egyik oroszlányi háziorvosi
rendelőben, amely több mint egy évig állt üresen. Az önkormányzat hasztalan
próbált doktort szerezni, így a praxishoz tartozó körülbelül ezerötszáz
beteget helyettesítő orvos látta el az elmúlt időszakban. Kovács Márta
a napi gyógyítás mellett továbbképzésre jár majd, s munkáját egy mellé
kinevezett mentor kíséri figyelemmel. Ő az első, aki az Egészségügyi Minisztérium
által meghirdetett program keretében úgy dolgozhat családorvosként, hogy
nincs háziorvosi szakvizsgája. A szaktárca így próbál enyhíteni a háziorvoshiányon...''
A
cikk folytatása>> |
| Májátültetés után újabb műtét - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
| ,,Jobban van az első magyarországi élődonoros májátültetésen átesett
kislány, de továbbra sem tudni, mit hoznak a következő napok. Vasárnap
hajnalban vérzés miatt újabb műtétre volt szükség, s immár a harmadik beavatkozást
végezte el a négy napja talpon lévő orvoscsapat. Rebeka állapota javul.
A négyéves kislány december elején még óvodába járt, december 13-án pedig
már a sürgősségi májra várók listáján volt, akut májelégtelenséggel. Múlt
kedden a transzplantációs klinika már azt a jelzést kapta: nem várhatnak
tovább, azonnali beavatkozásra van szükség. - Mindkét szülő vállalta, hogy
élő donorként segít. Végül az apuka mellett döntöttük - nyilatkozták a
Transzplantációs Klinikán. ..''
A
cikk folytatása>> |
| Terjed a madárinfluenza - Népszabadság |
| ,,Törökországban három gyerek halt meg a madárinfluenza-vírus okozta
fertőzésben, további 32 személyt vírusfertőzés gyanújával kezelnek. Vizsgálják:
kialakult-e a kór emberről emberre terjedő változata. Törökországban összesen
harminckét személyt kezelnek a vírusfertőzés gyanújával. Három embert -
két gyereket és egy felnőttet - tegnap szállítottak kórházba madárinfluenzára
utaló tünetekkel a török fővárosban, s mind a háromnál pozitív eredményt
hozott a laboratóriumi vizsgálat. Hasonló hír érkezett Isztambulból is.
Ott tizenkét személyt figyelnek a kórral öszszefüggésben...''
A
cikk folytatása>> |
| Pszichiátriai betegek beilleszkedését segítik
- Népszabadság (Szerző: B. Papp László) |
,,Alapítványi fogódzó az intézet után - A vállalkozók állami pénzt
kapnak a kezességvállalás mellé
Több száz pszichiátriai beteg munkához juttatását tűzte ki célul egy
kecskeméti alapítvány. A betegeket mentori szolgálat segíti, ám így is
nehéz legyőzni a csökkent munkaképességű emberekkel szemben meglévő előítéleteket.
- Sokkal könnyebb egy pszichiátriai osztályra bekerülni, mint bárki is
gondolná - jelenti ki Varga Erika, a Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért
Alapítvány egyik munkaügyi mentora, amikor ügyfeleiről beszél. A pedagógus
végzettségű fiatal nő tavaly nyár óta segít a kecskeméti pszichiátriai
osztályon megforduló betegeknek abban, hogy kezelésüket követően munkához
jussanak, s ezáltal talpra állhassanak. - Bármi előidézhet traumát, lelki
kimerültséget, szellemi leépülést. Egy házasság tönkremenetele, egy közeli
hozzátartozó elvesztése vagy az állástalanság egyaránt kiválthat depressziót,
előidézheti, hogy valaki nem tud megbirkózni a problémáival, ezért alkoholistává,
lelki beteggé válik, s egy idő után valamelyik pszichiátriai osztályon
köt ki...''
A cikk folytatása>> |
| Szlovák-vatikáni abortuszpaktum - Világgazdaság |
| ,,Kérdőre vonták Pozsonyt az EU jogi szakértői egy a Szentszékkel kötött
megállapodás miatt. Ennek értelmében a katolikus kórházakban dolgozó orvosok
lelkiismereti okokra hivatkozva visszautasíthatnák az abortusz végrehajtását.
Az Alapvető Jogok Független Szakértőinek Európai Uniós Hálózata szerint
Szlovákia az egyezség aláírásával ellentmondhat...''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
| Újabb korlátok a felhasználásban, a pénztárak
a rendelet értelmezését várják - Világgazdaság |
,,Nehezebb a kivét a kasszákból
Csak az előző év végén is a számláján lévő összeget használhatja fel
az önkéntes egészségpénztári tag ez évtől. Változott a finanszírozható
szolgáltatásokról szóló kormányrendelet, ennek keretében tovább szigorodtak
a sporteszköz vásárlására és az üdülési szolgáltatások igénybevételére
vonatkozó szabályok. A pénztárak a PSZÁF-tól várják a jogszabály értelmezését...''
A
cikk folytatása (jelszóval védetten)>> |
| A cikkek interneten való hozzáférhetőségét az újságok különbözőképpen
szabályozzák! |
| Copyright
(c) 2000-2006 -
É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft. |
|
|