EüÜzlet bannerA hazai napilapok
egészségüggyel
kapcsolatos
cikkeinek archívuma

 
2006. február 10. - péntek
- Ezen a napon hunyt el 1923-ban Konrad Röntgen, német fizikus.
- Ezen a napon született 1897-ben John Franklin Enders Nobel-díjas amerikai mikrobiológus.

Felemás harc a génmanipuláció ellen -  Népszabadság 
,,Martonvásári kutatók szerződtek a kukorica kezelésére
Tudományos bizonyítékok erősítik a génkezelt növények hazai termesztését megtiltó kormányálláspontot. Egy kutatóintézet ugyanakkor épp most kötött szerződést génkezelt kukoricafajták itthoni előállítására. - Ha egy vetőmag garantáltan génmanipuláció-mentes, az a piacon ma nyilvánvaló versenyelőnynek számít, a termék jobban eladható. Ez olyannyira így van, hogy még a génkezelt fajtákat előállító nagyvállalatok is 'GMO-mentes' felirattal jelölik meg a saját hagyományos termékeiket - hangsúlyozta Gráf József agrárminiszter egy tegnapi sajtótájékoztatón. Mint kifejtette, Magyarország a kontinens egyik legnagyobb vetőmag-előállítójának számít, pozícióink megőrzése érdekében elemi érdek a génkezelt haszonnövények (nemzetközi kifejezéssel GMO-k) távol tartása a magyar termőterületektől, amihez most a tudomány is segítséget nyújtott...'' A cikk folytatása>>
Tragédiák színpadon és futballpályán -  Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória)
,,'Szinte félve várunk minden évkezdetet: ki lesz a következő?' - teszi fel a kérdést valaki a Magyar Televízió honlapjának egyik fórumában. A huszonéves internetező már fátumot lát abban, hogy generációjának több ismert személyisége tragikus gyorsasággal távozott. A sort a focista Fehér Miklós nyitotta, Ferenczi Anett színésznő és Sebők Anikó énekesnő folytatta. A gyászlistán szerepel a szintén labdarúgó Zavadszky Gábor és a napokban elhunyt Bánka Kristóf. A tragikus esetek értetlenséget keltenek és kérdéseket vetnek fel.- Máig sem tudom felfogni, hogy valakivel, aki makkegészséges, 27 éves korában egyszer csak tüdőembólia végezzen - mondja Kémeri Péter, Sebők Anikó volt zenész- és élettársa. - Az egész történet hihetetlen számomra...'' A cikk folytatása>>
Erősödő receptkontroll az orvosoknak -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,Gyakoribb ellenőrzésre és nagyobb szigorra számíthatnak az orvosok az idén. Az egészségbiztosító ellenőrei egyebek mellett arra is kíváncsiak lesznek, hogy a gyártók hogy 'puhítják' meg az orvosokat, és ennek milyen hatásai vannak. Másfél éve feljelentést tett több száz orvos ellen az egészségbiztosító, mert egy gyártó cég színlelt megbízási szerződéseket kötött az orvosokkal. Ezek alapján - többek között piackutatási tevékenység végzésére és különböző előadások megtartására - lényegében receptdíjat fizettek, ha a cég szív- és keringési betegségekre ható szereit írták fel. - Ebben az ügyben még nem zárult le a rendőrségi eljárás. De a hasonló esetek elkerülése érdekében az idén először arra keres választ az egészségbiztosító, hogy az orvoslátogatás milyen befolyással van a háziorvosok gyógyszerrendelési szokásaira - mondja Ajtay András, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője...'' A cikk folytatása>>
Csatlakozunk az EuroTransplanthoz? -  Népszava (Szerző: Losonczi Gergely)
,,Két hét múlva dönti el az Egészségügyi Minisztérium, hogy Magyarország csatlakozik-e az Eurotransplanthoz - jelentette be az egészségügyi miniszter, miután Budapesten tárgyalt a nemzetközi szervátültetéseket koordináló szervezet képviselőivel. Rácz Jenő elmondta, hogy Magyarország egyelőre nem teljes jogú tagként, hanem egyedi feltételekkel működne együtt a hat államot tömörítő Eurotransplanttal. A szervezet olyan megállapodást ajánl, melynek keretében a hiperimmunizált vesebetegek, a klinikai sürgős ellátásra szoruló betegek és gyermekek kerülnének fel a 114 milliós népességet tömörítő szervezet várólistájára. A miniszter hozzátette: az együttműködés révén kapott szervekért cserébe a legrövidebb időn belül ugyanazon típusú szervet kellene visszaadni. Az ajánlat két évre szól, a 18. hónap után lehetne dönteni a folytatásról. A tárca a szakmai szervezetek meghallgatása után dönt majd a kérdésben...'' A cikk folytatása>>
Madárinfluenza: mégis Kínából ered? -  Népszava (a teljes hírt átvettük)
,,Noha a kínai hivatalos hatóságok cáfolják, a H5N1 influenzavírusnak mégis dél-kelet Kína a származási helye, és bonyolult úton onnan jutott Törökországba, állítják a New Scientist-nek nyilatkozó kínai tudósok. A tudóscsoport tavaly 13 ezer vándormadár adatait vizsgálta, továbbá 50 ezer csirkét, kacsát, pulykát, libát ellenőrzött piacokon Kína dél-keleti részében. A kínai hatóságok ugyanakkor ellenzik független, harmadik országbeli szakemberek átfogó vizsgálatát országunkban. Ma már különböző madárinfluenzavírus-törzsek cirkulálnak a nagyvilágban. Elsősorban Dél- és Dél-Kelet Ázsia különböző országaiban. Indonéziának 'saját' törzsei vannak. Amerikai kutatók ugyanakkor jelzik, hogy különös alapossággal kell követni az új vírustörzsek megjelenését, mert a leginkább elterjedt vírusok ellen hatásos védőoltások nem védenek meg másfajta madárinfluenza-kórokozó ellen. Egy újabb felfedezés szerint az újabban felfedezett ritkább tözsek nem válfajai az elterjedt kórokozóknak.''
Megtérülne a drága vizsgálat -  Világgazdaság (Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet)
,,Az idén háromezer kombinált PET/CT- (pozitronemissziós tomográf/komputertomográf) vizsgálatot finanszírozhat az Országos Egészségbiztosítási Pénztár - mondta a Világgazdaságnak az egészségügyi miniszter. Rácz Jenő tisztában van az orvosi szakma évi 25 ezres igényével, de úgy látja, a tavalyi 1200 vizsgálatot a pénzügyi lehetőségek függvényében csak fokozatosan növelhetik. Az idén háromezerre lesz lehetőség, jövőre meghatszorozzák, öt éven belül pedig tízszeresére emelik a biztosító kontójára végzett esetszámot. Ahhoz, hogy az egyenként 250 ezer forintba kerülő PET/CT-vizsgálatokat az elvárt számban finanszírozza az OEP, 6,2-7 milliárd forinttal kellene emelni a tb gyógyító-megelőző kasszájának évi összegét, amire egyelőre nincs mód. Pedig szakemberek szerint a PET/CT hatékonysága vitathatatlan. Amerikai elemzésekből kiderült, hogy a vizsgálatokra fordított összegek négyszeresen megtérülnek. Az így nyert információk birtokában ugyanis megkímélik a betegeket a felesleges, esetleg veszélyes beavatkozásoktól és a további, költséges vizsgálatoktól. Felmérések igazolják, hogy a kombinált vizsgálat után a kezelőorvosok az onkológiai és a kardiológiai betegek harmadánál változtattak az addig alkalmazott terápián...'' A cikk folytatása>>

 
2006. február 9. - csütörtök

Továbbra is főigazgató nélkül a Pető-intézet - Az OM vizsgálódhat - Magyar Nemzet
,,Nem erősítette meg a kormányfő a Pető-intézet új főigazgatójának kinevezését. A miniszterelnök azután döntött így, hogy az intézet két főigazgató-helyettesétől, valamint gazdasági igazgatójától levelet kapott, melyben az aláírók törvényességi aggályokra hívták fel a figyelmét - mondta Batiz András kormányszóvivő. A kifogásokat az Oktatási Minisztérium vizsgálja, ennek végén dönt az ügyben a miniszterelnök. Az intézet kuratóriuma által megbízott új vezető nem tudott munkába állni, mert a korábbi vezető megtagadta munkájának átadását. ..'' A cikk folytatása>>
A WTO támogatja a génmanipulált termékeket - Magyar Nemzet 
,,A Kereskedelmi Világszervezet elmarasztalhatja hazánkat
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) várhatóan elmarasztalja a génkezelt termékekre importtilalmat kivető uniós tagállamokat, ugyanis több ország panasszal élt ezen államok ellen. Szerintük az intézkedés inkább piacvédelmi, mintsem egészség- vagy környezetvédelmi szempontokat szolgált. Az Egyesült Államok, Argentína és Kanada még 2003 májusában fordult panasszal a WTO-hoz amiatt, hogy az EU 1998-ban ideiglenes tilalmat vezetett be a génmódosított termékek (GMO) importjára. Érvelésük szerint az intézkedés inkább piacvédelmi, mintsem egészség- vagy környezetvédelmi szempontokat szolgált...'' A cikk folytatása>>
Egészségügyi elefántok: falás és leütés -  Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma)
,,Ha az egészségügy elefánt lenne, az MDF falatról falatra enné meg
A négy parlamenti pártból három ismertette egészségügyi programját tegnap, az MSZP-s miniszter csak az eddigi lépéseket mondta el. Pedig létezik szocialista program is, bár eddig nem volt ismert. Ha az egészségügy elefánt lenne, az MDF falatról falatra enné meg, az SZDSZ szerint viszont nem harapdálni kellene, hanem először agyonütni. Rácz Jenő egészségügyi miniszter előbb megkérdezné a betegek és az elefánt véleményét, míg Mikola István, a Fidesz volt szaktárca vezetője hagyná a sehova sem vezető örökös konszenzuskeresést, elég, ha a többség egyetért...'' A cikk folytatása>>
Újabb dioxin-botrány: húsba és életbe vágó kérdések -  Magyar Hírlap
,,Ismét dioxinos tápal etettek sertéseket európában
Vizsgázik az európai, s vele együtt a magyar élelmiszer-biztonsági rendszer. Az kiderült, hogy mely sertéstelepekre került dioxinos táp, a nagy kérdés azonban az: került-e a boltokba dioxinos disznóhús, mielőtt elrendelték a több száz telep karanténját. A holland hatóságok elővigyázatosságból tegnap megkezdték három és félezer sertés kényszervágását mintegy tíz sertésnevelő telepen, mert feltételezhető, hogy dioxinnal erősen szennyezett tápot kaptak. Egyelőre a fél mázsánál súlyosabb állatokat likvidálják - közölte a holland élelmiszer-biztonsági hatóság...'' A cikk folytatása>>
Az óltól a polcig -  Magyar Hírlap
,,Az eszmék, emberek, áruk szabad áramlása az Európai Unió hatalmas vívmánya, csak az a baj, hogy ebben benne van a kártékony téveszmék, a bűnözők és a pocsék, egészségre ártalmas áruk szabad áramlása is. És a messziről jött áru sokszor azt mond, amit akar. Magáról. Gráf József miniszter büszkén állítja - és ennek örülhetünk -, hogy a magyar áruellenőrzési rendszer "az óltól a polcig" figyelemmel kíséri az élelmiszereket, a magyar árukra tehát garanciát tud vállalni, hogy azok igaziak és egészségesek. A külföldről származókra nem. S valóban jöttek már ide borzalmas húskészítmények - például a precizitás és higiénia hazájából, Svájcból -, s kerültek forgalomba úgy, hogy átcsomagolták őket jó pedigrét és hiteles eredetet igazoló dobozokba...'' A cikk folytatása>>
A pénz gyógyító erejéről -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,A szervezők a parlamenti pártok egészségpolitikai programjainak ismertetését ígérték egy tegnapi tanácskozáson, de nem az ő hibájuk, hogy ez nem történt meg. A négy parlamenti párt szakpolitikusa - Rácz Jenő egészségügyi miniszter (MSZP), Molnár Lajos (SZDSZ), Mikola István (Fidesz, volt szakminiszter) és Pusztai Erzsébet (MDF) - ugyanis jobbára csak a már ismert szlogenekkel rukkolt elő, egészségügyi programmal nem. Valamennyien megállapították: a meglévő rendszer a rendelkezésre álló forrásokból már nem finanszírozható. Azt sem vitatták, hogy nincsenek hiteles adatok az egészségügyről, ezért még az sem tudható, hogy egy nagyobb, a fejlesztést szolgáló öszszeg elköltése presztízsberuházás vagy valódi szükséglet-e...'' A cikk folytatása>>
Nyomozás a Kenézy kórházban -  Népszabadság 
,,Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben - tájékoztatta lapunkat Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az eljárást névtelen feljelentés alapján rendelték el, de a rendőrség ennél többet nem kívánt elárulni az ügyről. Más forrásból úgy értesültünk: a nyomozás során többek között azt vizsgálják, hogy az elmúlt években keletkezett-e hiány az intézmény anyagi és tárgyi eszközeiben. Az ügyről szerettük volna megkérdezni a kórház vezetőjét, de Varga György főigazgatót tegnap nem lehetett elérni...'' A cikk folytatása>>
Az ebola irthatja ki az emberszabású majmokat -  Népszabadság (Szerző: Márta Kriszta)
,,Az ebola eltörölheti a föld színéről az afrikai emberszabásúakat. Az utóbbi egy évtizedben a gorillák egyharmadát és a csimpánzok tízezreit pusztította el a vírus, pedig egy meglévő vakcinával meg lehetne menteni őket - állítja a New Scientist hasábjain egy német antropológus. Az ebola legutóbb a világ legsűrűbb majompopulációiban tarolt a kongói Odzala Nemzeti Parkban. A betegség nagyon gyorsan terjed, és a halálozási arány 90 százalékos. A biológusok egy része már-már reménytelennek tartja a majmok megmentését, Peter Walsh, a németországi Max Planck Intézet antropológusa azonban nem mondott le róluk. Szerinte az ebola elleni vakcinával meg lehetne állítani a pusztulást...'' A cikk folytatása>>
Háromnaponta jelenthetnek a patikák - Népszava (Szerző: Losonczi Gergely)
,,A gyógyszerész kamara jogalkotási hiányosságnak, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azonban szükséges döntésnek ítéli, hogy áprilistól három napon belül jelenteniük kell a patikáknak, ha közgyógyellátotti igazolványra adnak ki gyógyszert. Az intézkedés összefügg a közgyógyellátás átalakításával, miszerint júliustól havi legfeljebb 12 ezer forintos keretből gazdálkodhatnak a rászorulók, akiknek jogosultságát on-line rendszeren keresztül ellenőrzik majd a gyógyszertárak. Az eredeti elképzelések szerint akkor kell majd három napon belül jelenteni az OEP-nek, ha az informatikai rendszer valamilyen okból csődöt mond...'' A cikk folytatása>>
A szennyezést egy szűrő meghibásodása okozta - Népszava (Szerző: Halmai Katalin)
,,Eddig több száz sertés- és baromfitelepet zártak be Belgiumban, Hollandiában és Németországban a január vége óta tartó dioxinszennyezés miatt. A kár legalább 25 millió euró. A holland élelmiszeregészségügyi hatóság tegnap bejelentette, hogy vélhetően 3600, dioxinnal szennyezett sertés feldolgozott húsa került az üzletekbe, illetve exportra. Nem kizárt, hogy a húst, amelyben a megengedett grammonkénti 1 picogrammal szemben 1,3-1,5 picogramm volt a dioxin aránya, már el is fogyasztották a vásárlók. Szakemberek ugyanakkor nem valószínűsítik, hogy ekkora mennyiségnek káros hatása lehet az emberi szervezetre...'' A cikk folytatása>>
Mindenki megreformálná az egészségügyet -  Világgazdaság (Szerző: N. T. E..)
,,Ma még nem tudható, hogy az év derekától hogyan változik az egészségügy intézményrendszerének összetétele s az ágazat finanszírozása, az azonban bizonyos, hogy nemcsak az ellenzéki pártok, de a most kormányzók is jelentős változtatásokra készülnek. A Central European Business Centre tegnapi konferenciáján Rácz Jenő egészségügyi miniszter még nem a hivatalos MSZP-programot ismertette, ám mint mondta, az a tavaly meghirdetett száz lépés programra épül. E szerint a szocialisták egységes, a szolidaritás elvén működő egészségbiztosítási rendszert alakítanának ki, amelyben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a szolgáltatások minősége és ára szerint versenyeztetné a gyógyintézményeket...'' A cikk folytatása>>
Egy kutatócsoport azt állítja, megtalálták az AIDS ellenszerét -  HVG 
,,A nemzetközi tudóscsapat bejelentette, kifejlesztettek egy olyan gyógyszer-elegyet, amely a jelenlegi készítményektől eltérően nem csupán lelassítja, hanem megsemmisíti az AIDS-et okozó HIV vírust. A CSA-54 kódjelű vegyületet egyelőre még csupán laboratóriumi körülmények között tesztelték. A Ceragenin nevű vegyszercsoportba tartozó elegy szimulálja az egészséges emberi szervezet immunreakcióit. A kutatás oroszlánrészét Paul D. Savage, a hawaii Brigham Young University professzora végezte. A Ceragenix Pharmaceuticals által támogatott kutatás során Savage és kollégái kifejlesztették és szintetizálták a CSA-54-et. Derya Unutmaz, a Nashville-i Vanderbilt University orvosi karának professzora számos Ceragenint tesztelt le a HIV-ellenes képességeiket vizsgálandó...'' A cikk folytatása>>
Korrupció az egészségügyben -  HVG 
,,Az egészségügy zavarosában világszerte sokan halásznak, függetlenül az adott ország fejlettségétől. A módszerek változatosak, a közönséges lopástól a kifinomult'tiszteletdíj'-felvételig terjednek - derül ki a Transparency International legfrissebb tanulmányából. Hamarosan egy memphisi bíróságon kell megmagyaráznia az orvosi eszközöket gyártó amerikai Medtronic cégnek, miért fizetett nyolcnapos munkáért 400 ezer dolláros 'konzultációs díjat' egy wisconsini sebésznek, aki a cég gerincimplantátumait használta. A bejelentést két évvel ezelőtt Kay Poteet tette, aki 2003-ig bennfentes volt: a Medtronic utaztatási ügyeit intézte. A felperes, a költségvetési pénzből gazdálkodó, az idősek egészségügyi ellátását finanszírozó Medicare azzal érvel, hogy az orvosok jóindulatának megnyerése költségnövelő tényező, amelynek árát végső soron a betegbiztosítóknak kell megfizetniük...'' A cikk folytatása>>
Gyerekvágyi láz -  HVG (Szerző: Babus Endre)
,,Miként lehetne jobban ösztönözni a gyermekvállalási hajlandóságot Magyarországon, amelynek demográfiai mutatói rosszabbak az európai uniós átlagnál - erre keres választ a pártok néhány nemzetstratégiai kérdésben elfoglalt álláspontját feltérképező sorozatunk első darabja. Mintha a legnagyobb kiterjedésű hazai megye, az 550 ezer lakosú Bács-Kiskun teljesen elnéptelenedett volna - ennyivel csökkent a rendszerváltás óta Magyarország lélekszáma. S ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, újabb másfél évtized múltán virtuálisan már egy egész régió, a három megyéből (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) álló, 1,2 millió lakosú Észak-Magyarország is teljesen kiürülhet...'' A cikk folytatása>>
Fogkrémbírság -  HVG
,,Fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámért az eddigi legmagasabb, 257 millió forintos bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az amerikai tulajdonú Colgate-Palmolive Magyarország Kft.-re. Az indoklás szerint a piacvezető cég azt sugallta tévés reklámkampányában, hogy Colgate Total nevű terméke valamennyi fogkrémnél hatásosabb. A versenytanács nem találta megalapozottnak azokat az állításokat, hogy a legtöbb fogorvos ezt a terméket ajánlja, továbbá hogy annak terápiás hatása volna, azaz használatával a fogak 'nemcsak fehérebbek, de egészségesebbek is' lesznek...'' A cikk folytatása>>
Szkizofrénia kezelésére szolgáló készítménnyel bővült a Richter termékpalettája -  Med-Courier
,,A Richter Gedeon Rt. számos, korszerű terápiát biztosító készítménnyel rendelkezik a központi idegrendszeri területen, köztük pszichiátriai készítményekkel is, mint pl. az antidepresszánsok. Ez a terápiás terület bővült idén egy, a szkizofrénia kezelésére szolgáló második generációs antipszichotikummal, amelyet a Társaság a Janssen-től vett át licenctermékként. Az innováció kiemelt szerepet tölt be a társaság stratégiájában. ..'' A cikk folytatása>>

 
2006. február 8. - szerda

A mentőautókban sincs elég defibrillátor - Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma, Pifkó Tamás)
,,A jelenlegi néhány száznál legalább tízszer több újraélesztő készülékre lenne szükség a közterületeken
Még a mentőautóknak is alig a harmadában van félautomata defibrillátor. A kardiológusszakma a közterületeken is minél több újraélesztő készüléket helyezne el. Egy tesztprogram keretében novemberben huszonöt járőrautó kapott defibrillátort, ám eddig még nem használták őket. A jelenlegi néhány száznál legalább tízszer több újraélesztő készülékre lenne szükség a közterületeken - mondta lapunk megkeresésére a Magyar Nemzeti Szívalapítvány vezetője, Nagy András főorvos. A hirtelen szívhalál ma az egyik vezető halálok Magyarországon, óránként egy ember hal meg emiatt kórházon kívül. Kardiológusok szerint az esetek felében meg lehetne menteni a beteg életét, ha növelnék a nyilvános helyeken lévő, laikusok által is könnyen kezelhető félautomata defibrillátorok számát...'' A cikk folytatása>>
Zéró összegű játszma - Magyar Hírlap (Szerző: Marinov Péter)
,,El kell fogadnunk, hogy az egészségügy szolgáltatás, függetlenül attól, hogy társítunk-e hozzá magasztos eszméket
A játékelméletben ismert fogalom, a zéró összegű játszma olyan meccset jelent, amelyben az egyik fél csak a másik rovására nyerhet. E játszmák a hétköznapokban azokat a konfliktushelyzeteket jellemzik, amelyekben minden fél nyerésre, érdekeinek maradéktalan érvényesítésére törekszik, bízva saját magában. A végeredmény általában az, hogy a játszma résztvevői együttesen és egyenként is rosszabbul járnak, mintha érdekeiket összeegyeztették volna. Ma az egészségügyi reform koncepciójának kidolgozása kapcsán éppen ebbe az irányba halad azon résztvevők többsége, akiknek lehetőségük van arra, hogy valamilyen módon érvényesítsék elképzeléseiket...'' A cikk folytatása>>
Kórházi tanácsban az oktatási államtitkár -  Népszabadság (Szerző: V. A. D.)
,,Összeférhetetlen és a Fidesz szerint két jogszabályt is sért Arató Gergelynek, az oktatási tárca politikai államtitkárának a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház felügyelő tanácsában betöltött tisztsége. Erről tegnap Wintermantel Zsolt országgyűlési képviselő és Németh Zoltán, fővárosi fideszes képviselő tartott sajtótájékoztatót az Oktatási Minisztérium épülete előtt. Mint mondták: egyrészt az állami vezetők jogállásáról szóló törvény értelmében állami vezető nem folytathat 'egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyban' semmilyen tevékenységet...'' A cikk folytatása>>
Otthon ápolás: a nullát csökkentené a kormány -  Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória)
,,Lapértesülések szerint - az egyébként minden további nélkül kedvezményezhető lakásépítés mellett - a házi betegápolás lehet az uniós áfa-engedmények másik nyertese. Csakhogy most áfamentesek azok a tevékenységek, amelyek házi gondozásnak tekinthetők. Ezért a kormányzati terv nincs hatással sem a rászorulók, sem a szolgáltatók életére - legalábbis az érintettek szerint. - Értelmetlen az elképzelés, ez a tevékenység ugyanis tárgyi adómentességet 'élvez'. A hivatalos indoklás szerint mégpedig azért, mert mi végfelhasználóknak számítunk, s értéket sem állítunk elő - fogalmazott az egyik szolgálat vezetője, aki szerint éppen emiatt más szolgáltatóktól eltérően ők soha semmilyen áfa-visszaigényléssel nem csökkenthették a kölségeiket...'' A cikk folytatása>>
Huszonkilencszer ölt a ,,fekete angyal'' -  Népszabadság (Szerző: Inotai Edit)
,,Szokatlan gyilkosságsorozatok helyszínei a német kórházak. Jelenleg három eljárás is folyik egyszerre betegeket gyilkoló 'fekete angyalok' ellen. A legtöbb halálba segítés a 27 éves Stephan L. lelkén szárad. Az ügyészség szerint a fiatalember összesen 29 halálesetért felelős, ebből tizenhat gyilkosságnak, tizenkettő emberölésnek számít, egy beteget pedig saját kérésére segített át a túlvilágra az ápoló. Stephan L. nem a rejtélyes halálesetek miatt, hanem egyszerű lopáson bukott le. A kórház személyzetének feltűnt, hogy sorra tűnnek el gyógyszerek a kulcsra zárt szekrényből, és lába kelt egy faxnak is: az ampullákat és a halálos gyógyszeradagokat végül a fiatalember lakásán találták meg. ..'' A cikk folytatása>>
Megerőszakolta pácienseit a nőgyógyász -  Népszabadság (Szerző: Horváth Gábor)
,,Negyvennégy nő jelentkezett a hatóságoknál azzal, hogy Charles Momah megerőszakolta, fogdosta, szükségtelen sebészeti beavatkozásokra kényszerítette és fájdalomcsillapítóra szoktatta őket. A nigeri származású, Kanadában tanult orvost hétfőn Seattle-ben húsz év börtönre ítélték. Momah tizenkét éve költözött Washington államba, ahol három rendelője is volt - mára valamennyit bezárták, mivel a hatóságok még 2003-ban megvonták működési engedélyét. Először 2000-ben jelentette fel egy betege, akin az orvos szükségtelen műtéti beavatkozást végzett fájdalomcsillapítóra szoktatta és megerőszakolta. A tiltakozó nőnek Momah azt mondta, úgysem fog neki senki hinni, hiszen gyógyszerfüggő...'' A cikk folytatása>>
Szmogriadó a gyakorlatban nem létezik -  Népszava (Szerző: Horváth Ildikó)
,,Határérték feletti légszennyezés gyötri a magyar városlakókat
Az Országos Légszennyezettségi Mérőhálózat adatai szerint Budapest levegőjében a porrészecskék koncentrációja jó ideje az egészségügyi határértékek két-háromszorosa. A Levegő Munkacsoport adatai szerint a szennyezettség a belső kerületekben 2004-ben 140, 2005-ben 163 napon át haladta meg a határértéket. Egy jogszabály 35 ilyen nap után azonnali intézkedéseket ír elő. Egy másik jogszabály azonban nem teszi lehetővé szmogriadó elrendelését csupán részecskeszennyezés miatt. A fővárosi közgyűlés környezetvédelmi bizottsága ma tárgyal a levegőszennyezés csökkentésének lehetőségeiről...'' A cikk folytatása>>
Örökölhető a rettegett kór? -  Világgazdaság 
,,Amerikai kutatók az Alzheimer-kór kialakulását az esetek többségében örökletes tényezőkkel hozzák összefüggésbe - olvasható a Hirado.hu-n. Világszerte jelenleg mintegy tizenkétmillió ember szenved e rettegett kórban, amely kezdetben memóriazavarokban nyilvánul meg, ám a későbbi stádiumokban a beteg személyiségének elvesztését, teljes szellemi leépülését okozza. Margaret Gatz, a Dél-karolinai Egyetem kutatója és kollégái vizsgálódásaik során az ikerkutatás módszerét választották...'' A cikk folytatása>>
Gyógyítás irányelvek szerint - Világgazdaság 
,,Száznegyvenhat betegség kezeléséhez elkészültek a terápiás protokollok és irányelvek - tájékoztatta a Nemzeti Egészségügyi Tanács munkaadói, munkavállalói és szakmai érdek-képviseleti szervezeteit az egészségügyi tárca államtitkár-helyettese. Kapócs Gábor szerint ezek közül száz e hónapban megjelenik a hivatalos közlönyben, a többit azonban át kell dolgozni. Az irányelvek lefedik az OEP által a terápiákra fizetett összeg 90 százalékát...'' A cikk folytatása>>
A rossz házasság ártalmas az egészségre - Világgazdaság 
,,Két nappal tovább tart a súlyos baleset vagy műtét utáni felépülés, ha a páciens rossz házasságban él. Az Ohiói Állami Egyetemen végzett kutatásban arra az eredményre jutottak, hogy a veszekedős házastársak egymás idegeire mennek. A stressz és a testi betegségek kapcsolatát kutató pszichoneuro-immunológia legújabb eredményeiről az Archives of General Psychiatry című amerikai tudományos szaklapban számolt be egy orvos házaspár. Jan Kiecolt-Glaser pszichológus-pszichiáter és férje, Ronald Glaser immunológiaprofesszor három évtizede kutatja a hoszszú távú stressz élettani hatásait. A kísérlet során 42, átlagosan tizenkét éve együtt élő házaspárt vizsgáltak. Minden résztvevő karjára kicsiny szerkezetet erősítettek, amely szívóhatást kifejtve nyolc parányi sebet ejtett...'' A cikk folytatása>>
Szívvédő alkohol -  Világgazdaság
,,Az amerikai szívgyógyászok folyóiratában megjelent tanulmány szerint mindegy, milyen alkoholtartalmú itallal él valaki, ha az nem haladja meg a napi két-három deci bornak megfelelő adagot. Az égetett szeszes italok szív- és érrendszert védő tulajdonsága valószínűleg a legcsekélyebb, viszont a bor és a sör rendszeres fogyasztása megelőzheti a szívinfarktust. Az alkohol jelentősen növeli a hasznos - HDL - koleszterin vérszintjét, antioxidáns és a véralvadásra gyakorolt hatása is hozzájárul a koszorúerek védelméhez. Egy új tanulmány során nem a bor vagy sör összetevőit, hanem több mint 3,5 millió áruházi vásárlás öszszetételét elemezték...'' A cikk folytatása>>
A hatékony gyógyítás a cél -  Világgazdaság
,,Tavaly az európai uniós szabályozásnak megfelelő gyógyszerár-támogatási rendszer (transzparenciadirektíva) lépett életbe, ezt megelőzően - a befogadási rend szabályozatlanságából adódóan - csak korlátozott mértékben került föl új szer a társadalombiztosító által támogatott listára, s elenyésző hányaduk volt innovatív készítmény. Pedig az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) alapvető érdeke, hogy racionális gyógyszerfelhasználás mellett a kor színvonalának megfelelő, szakmailag és gazdaságilag hatékony gyógyítás folyjon. Az innovatív készítmények befogadása a támogatási rendszerbe és a generikus gyógyszerek használatát ösztönző lépések egyaránt ezt szolgálják...'' A cikk folytatása>>
Zavar a pszichében -  Világgazdaság 
,,A rendszerváltozással lebontott korlátok, az új életformának való meg nem felelés a népesség jelentős csoportjában súlyos pszichiátriai betegségeket okozott. A tömegmédia hatékonyságának növekedése sok esetben már a gyermekeket is károsítja. Egyebek között ezekről volt szó a napokban a Magyar Pszichiátriai Társaság kongresszusán, ahol az előadások a Kreativitás és destruktivitás a társadalomban témakörben hangzottak el, Budapesten. Szakorvosok szerint ha a változáshoz szükséges belső erő és a külső nyomás egyensúlya felborul, ha a stresszválasz nem megfelelő, gyakoriak a pszichés következmények, köztük a depresszió, a szorongás, az alvászavarok, és e tüneteket kezelni kell...'' A cikk folytatása>>
Curry és zöldségek prosztatarák ellen -  Világgazdaság (az egész hírt átvettük)
,,A curryben található kurkumin és a különféle zöldségekben (vízitorma, fejes káposzta, kelbimbó, karfiol, karalábé, fehérrépa, brokkoli) meglévő fenetil-izotiocianát hatékony lehet a prosztatarák megelőzésében és a betegség kezelésében - találták vizsgálataik során amerikai kutatók. Az egereken végzett kísérletek szerint az említett vegyületek hatására jelentősen lassult a daganatsejtek növekedése, különösen a két komponens együttes alkalmazásával. A prosztatarák a férfidaganatok tíz százalékát teszi ki, hazánkban évente 1400-1500 ember hal meg e kórban. Az időbeni felismerésnél a gyógyítás esélyei jobbak, így 40 év fölött mindenkinek ajánlják a szűrővizsgálatot.''
Térítésmentes szűrés kábítószereseknek -  Világgazdaság (az egész hírt átvettük)
,,Ingyenes szűrővizsgálatot vehetnek igénybe a kábítószer-fogyasztók az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális laboratóriumaiban. Bujdosó László országos tiszti főorvos rendelete alapján kiemelt figyelmet fordítanak az intravénás kábítószer-használókat leginkább veszélyeztető fertőző betegségekre. Ezek között a HIV/AIDS, a hepatitis B és C vizsgálatára, valamint a tbc-re és a szexuális úton terjedő fertőzésekre.''
Szoftverakkreditáció kellene -  Világgazdaság
,,A hefop 4.4 segíti az egészségügyi informatika megújítását
Az egészségügyi informatikai piac kezd versenypiaccá alakulni, s ezzel egy időben mind több EU-s forrás is elérhetővé válik. Zsolnai Gábor, a Meditcom ügyvezető igazgatója szerint a konszolidálódó ágazati piacon az ügyfelek egyre kevésbé partnerek a versenyeztetés nélküli informatikai beszerzésekben...'' A cikk folytatása (jelszóval védetten)>>

 
2006. február 7. - kedd

Hoppon maradt amőbások -  Magyar Nemzet (Szerző: Borsodi, Gyulasi)
,,A borsodi falvak lakói nem fogadták bizalmukba a baloldali fiatalokat
Elindultak az Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) szűrővizsgálatot végző mikrobuszai. A járművek Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyei falvakban próbálnak szerencsét. A baloldali aktivisták tegnap az egyik általunk meglátogatott település polgármesteri hivatalába sem jutottak be, így az otthonukban keresték fel a helyieket, akik fenntartással fogadták az alkalmi egészségügyi csapatot. A Magyar Nemzethez a közelmúltban eljutott egy bizalmas információ, mely szerint az Amőba aktivistái elindítják a 'Fiatalok az idősekért' szűrővizsgálat-akciósorozatot. A forrás arról tájékoztatott, hogy február 6-án három kisbusz indul útnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az egyik jármű Komlóskát és Tolcsvát veszi célba...'' A cikk folytatása>>
Háttérben a rákkutatás, előnyben a miniszter cége? -  Magyar Nemzet 
,,Négy szakmai kollégium tiltakozik
A miniszteri utasítás olyan szolgáltatót hoz indokolatlanul előnyös pozícióba, amely az elmúlt években ilyen diagnosztikai tevékenységet nem jelentett az egészségbiztosítónak - írják Rácz Jenő rendelete elleni tiltakozó levelükben az orvostudományi egyetemek és szakmai kollégiumok kutatói. Jogszabálysértőnek tartja a szakma a gyakorlatot, ahogy elosztják a laborvizsgálatokra szánt pénzt. Az egyetemek és a négy szakmai kollégium tiltakozik Rácz Jenő egészségügyi miniszter rendelete ellen, amely egy magáncéget hoz kedvező helyzetbe, miközben négy orvostudományi egyetem és az eddig molekuláris laborvizsgálatokat végző további intézmények a tavalyihoz képest mintegy húsz százalékkal kevesebb vizsgálatra kapnak lehetőséget február elsejétől - írja a Népszabadság...'' A cikk folytatása>>
Beteg, fizess? -  Magyar Nemzet 
,,Júliusban jön az egyéni járulékszámla
Az egyéni járulékszámla júliustól élesben működik: a járulékfizetés alól kibújóknak fizetni kell a gyógyulásért. Az alapcsomag alanyi jogon jár, a második csomagba azok az ellátások kerülnek, amelyeket jelenleg is fizet az OEP. Márciusban érkeznek az elektronikus TAJ-kártyák. Márciusban érkeznek az elektronikus TAJ-kártyák. A speciális kártyaolvasókat a háziorvosi rendelőkben, a járóbetegeket ellátó intézményekben és a kórházakban helyezik el. 2008-tól kizárólag elektronikus úton lehet igazolni a jogviszonyt az unió valamennyi tagállamában. Az elektronikus TAJ-kártya váltja fel az európai egészségbiztosítási kártyát is.
Júliustól bevezetik az egyéni járulékszámlát, 2007-től pedig a háromszintű egészségügyi ellátási csomagot. Az új tb-informatikai rendszer nyilvántartja a biztosítottakat, a járulékfizetés alól kibújóknak fizetni kell a gyógyulásért - írja a Világgazdaság...'' A cikk folytatása>>
,,Petesejtdonorok jelentkezését várom'' -  Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma)
,,Kérdés, miként lehet garantálni, hogy a hirdetés alapján kiválasztott donor petesejtjét valóban az asszony kapja meg
Előfordul, hogy hirdetés útján próbálnak petesejtdonort találni maguknak meddő asszonyok. Ez jogszabályellenes, csakúgy, mint az, ha valaki fizet az 'adományért'. Lapunk munkatársa utánajárt az egyik ilyen, közelmúltban megjelent hirdetésnek. A szakember véleménye szerint a petesejt-adományozásról szóló törvény rossz. Csak a Budai Meddőségi Központban tavaly hetven asszonynak lett volna szüksége petesejtre, miközben csupán öt donor jelentkezett. 'Petesejtdonorok jelentkezését várom' - olvasható a hirdetés egy internetes portálon. A telefont egy szimpatikus hangú asszony veszi fel, elmondja, hogy neki lenne szüksége a petesejtre, más lehetősége ugyanis nincs a gyermekvállalásra. Igen, tudja, hogy január óta nemcsak anonim módon lehet valaki donor, hanem a közeli hozzátartozók nyíltan felajánlhatják segítségüket - mondja felvetésünkre az asszony, ám nem talált rokonságában olyat, aki tudott volna segíteni...'' A cikk folytatása>>
Gyógyítható gerincdaganat -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,Forradalmi sebészeti eljárás nyomán talpra állnak a betegek
Újraépíti a gerinccsigolyát a szervezet egy Magyarországon régebben alkalmazott, de technikailag megújított sebészi eljárásnak köszönhetően. Miután az orvosok eltávolították a gerincoszlopból a daganatos csontokat és fémvázzal áthidalták a hiátust, speciális hálóba a beteg saját vagy a csontbankból szerzett csontdarálékát helyezik a gerincvelő köré. A szervezet falósejtjei a hálóban lévő csontsejteket lebontják, s közben újat építenek helyettük. A terápia lényegében a szervezetben zajló csontépítési mechanizmusra épül - magyarázza az új eljárást Varga Péter Pál nemzetközi hírű gerincsebész, a budai Gerincgyógyászati Központ tulajdonos-vezetője. A beavatkozást rutinszerűen november óta végzik a központ szakemberei. A nemzetközi gyakorlatban kifejlesztett szakmai eljárásból a keresztcsont rögzítésének technikája Varga Péter Pál nevéhez kötődik...'' A cikk folytatása>>
Arcátültetés után, még bénult nyelvvel - Népszabadság 
,,Először jelent meg a nyilvánosság előtt és sajtótájékoztatót tartott hétfőn a tavaly novemberben arcátültetésen átesett francia nő az észak-franciaországi Amiens egyetemi kórházi központjában. Két és fél hónappal a világon először végrehajtott részleges arcátültetést követően a 38 éves Isabelle Dinoire felfedte kilétét a nyilvánosság előtt. Az operáció óta ugyanolyan arcom van, mint bárki másnak - jelentette ki a hat hónappal ezelőtti kutyaharapás miatt új orral, arccal és állkapoccsal élő nő, akinek szavait egyelőre nehezen lehet érteni szájának hibája és lebénult nyelve miatt. A baleset miatt szemei alatt és arcán kétoldalt sebhelyek láthatóak, s elmondása szerint még nehezére esik a beszéd...'' A cikk folytatása>>
Egy új civilizációs járvány -  Népszabadság (Szerző: Dr. Gábor Zsuzsa)
,,New Yorkban különösen sok a cukorbeteg
Január második hetében mellbevágó statisztikai adatokat felsorakoztató, terjedelmes cikkben számolt be a New York Times az USA-ban és különösen New York-ban járványszerű méreteket öltő cukorbetegségről. A következő lapszámokban pedig több mint egy héten át sorra jelentek meg a szakemberek és laikusok hozzászólásai, a betegséggel kapcsolatos újabb kutatásokról, kezelési módokról szóló tudósítások. Az országban 21 millió cukorbeteget tartanak nyilván, a tényleges számukat a fel nem fedezettekkel együtt ennek a kétszeresére becsülik. New York minden nyolc lakosából egy diabéteszes. A színes bőrűek és a kreol bevándorlók negyedeiben a sűrűség ennél is nagyobb. A vietnami veteránok között mára a végtagamputáltak között több a cukorbetegség szövődményei miatt csonkolt, mint a háborús sérült. Az adatok a korábban felnőttkorinak nevezett 2-es típusú diabéteszre vonatkoznak, amely egyre fiatalabb korosztályokban jelentkezik, gyermekeknél sem megy ritkaságszámba...'' A cikk folytatása>>
Veszélyes fehér köpeny -  Népszabadság 
,,Pontosan ezt tette Jaluddin Moloo japán kutató, aki munkatársaival nyolc éven át vizsgálta a fehérköpeny-hipertóniások egészségének alakulását. Az Archives of Internal Medicine című szaklapban közreadott vizsgálatba 128, átlagosan 57 éves fehérköpeny-felnőttet vontak be, akiknél az ambulancián kóros, 140/90 Hgmm feletti, otthon viszont normális, 135/85 Hgmm alatti vérnyomásokat mértek. A méréseket 649 egészséges, hasonló korú beteg adataival összevetve kiderült, hogy nyolc év múltán a fehérköpenyes-csoportban több mint kétszer annyi páciensből, 47 százalékukból lett igazi hipertóniás, szemben a kontrollcsoport 22 százalékával. Természetesen a statisztikai számításokba belekalkulálták az egyéb, fontos rizikófaktorokat, elsősorban az elhízást, az életkort és a nemet (férfiaknál gyakoribb a magasvérnyomás-betegség)...'' A cikk folytatása>>
Gyógyhírek -  Népszabadság 
,,A fejfájós gyermekek 67 százalékánál alvászavarok is kialakulnak - tették közzé a Mayo Klinika munkatársai. Az 5-17 évesekkel végzett tanulmány eredményei szerint tartós fejfájástól az amerikai gyermekek 2 (fiúk), illetve 4 (lányok) százaléka szenved. Az ilyen gyermekek könynyen felébrednek éjszaka vagy hajnalban. Az alkohol vezető szerepet tölt be a fej-nyaki daganatokhoz vezető okok között Közép-Európában, állítják francia orvosok. A teljes absztinencia helyett mégis a mérsékelt fogyasztást javasolják, hogy kihasználhassuk az alkohol szív- és érrendszeri betegségek területén ismert védő hatását...'' A cikk folytatása>>
Hol a határ? -  Népszabadság (Szerző: Dr. Varga Zoltán)
,,Kérdések az anyai kilókról
Azok a nők is gyermekük túlsúlyosságát alapozhatják meg, akik terhességük alatt nem híznak többet a jelenleg megengedett 10-13 kilónál? Lejjebb kell vinni a határértéket? A máris megkérdőjelezett bejelentés mögötti probléma, hogy a túlsúlyos emberek nem egészségesek. Lehet, hogy ezeket részben az anya okozza - mégpedig orvosi jóváhagyással - a gyermekének? Az USA-ban 1980 óta háromszorosára nőtt a túlsúlyos gyermekek száma. A Harvard Egyetem orvosai ezért most a leendő édesanyák érzékenységére ható kutatásba fogtak. Egyértelművé vált: a mai gyerekek többsége már a mama hasában kövérségre van kárhoztatva. Amerikában a gyerekek 16 százaléka számít elhízottnak - a felnőttek körében az arány ennek többszöröse. Mostanáig a szakemberek az egészséges étkezést és testmozgást próbálták népszerűsíteni. Ez azonban - mint az egyre nyilvánvalóbb - nem elég...'' A cikk folytatása>>
Videodoki -  Népszabadság (Szerző: K. Z. P.)
,,A londoni St. Mary klinikán a főorvos a nagyvizitet az irodájából végzi. Helyi hálózaton fölhívja a betegeit, és elvégzi az ilyenkor szokásos rutinvizsgálatokat anélkül, hogy belépne a kórterembe. Ehhez csak egy joystickre és egy monitorra van szüksége az irodaasztalon. A betegszobákban elhelyezett berendezések a helyi hálózaton kétirányú kommunikációt biztosítanak az orvos és a páciens között. Mindkét helyiségben van egy monitor és egy netka-mera. A joystick szerepe a betegre irányított kamera mozgatása...'' A cikk folytatása>>
Elfogyasztott védelem -  Népszabadság (Szerző: Várkonyi Iván)
,,Tudatos fogyasztó vagyok. Ez annyit jelent, hogy bármekkora összeget le lehet rólam szakítani egy 'bio' felirattal. Többet nem igazán tehetek - ahogyan más sem. Az egyszeri vásárlótól senki sem várhatja el, hogy komplett mikrobiológiai laboratóriummal mászkáljon a hátán, jobb kezében egy kémiai kislexikont, bal kezében az E-kódok megfejtésére alkalmas számítógépes rendszert tartva, miközben az összes fellelhető üzletet végigjárja a legjobb árérték arányú paprikás krumpli összetevőinek beszerzéséhez. Tudjuk jól: a fogyasztó, mint egyén, alapvetően védtelen a termékeket forgalmazó, gyártó és reklámozó konglomerátumok ellen. Modern korunk egyik legfontosabb állami feladatának éppen a vásárló információs hátrányának korrigálását, illetve a kiszolgáltatott fogyasztó megvédését tartják. A magyar államra azonban ebben a kérdésben meglehetősen nehéz támaszkodni...'' A cikk folytatása>>
Százharmincezer tojás bukott meg a boltokban -  Népszabadság (Szerző: Cz. P.)
,,Több mint százezer erősen szennyezett tojást kivontak a forgalomból, 18 nagy alapterületű üzletben lefolytatott hatósági ellenőrzés során pedig további 30 ezer tojást kellett jelölési hiányosságok miatt a forgalomból kivonni és megsemmisíteni - ez az első heti mérlege a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások akcióinak, amelyek során február 1. és április 14. között fokozottan vizsgálják a szezonális termékeket. Földi Péter, a Magyar Tojásszövetség titkára lapunknak elmondta, hogy az első esetben Lengyelországból származó tojásról volt szó...'' A cikk folytatása>>
A  döghústároló keselyűi -  Népszabadság (Szerző: Romhányi Tamás)
,,Az elhullott állatokat tároló konténerből csáklyázták ki a sertésdarabokat Hernádcécén
Eddig nincs nyoma annak, hogy a hernádcécei sertéstelepről ellopott döghús megbetegedést idézett volna elő - ez derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁNTSZ vizsgálatából. A falubeliek szerint néhány környékbeli lakos évek óta fogyasztja a telepen elhullott, s onnan kilopott állatok húsát. A hatóságok figyelmét egy február elsején a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságra érkezett feljelentés irányította a hernádcécei sertéstelepről ellopott döghúsra. A bejelentő szerint falubeliek egy csoportja - tíz-tizenöt személy - rendszeresen fosztogatja a telep végében álló, betegségekben elpusztult állati tetemek ideiglenes elhelyezésére szolgáló konténert, néhányan közülük pedig a környező tele-püléseken (például Vizsolyban) üzletelnek a lopott hússal...'' A cikk folytatása>>
Forgalombővülést vár a Richter -  Népszava 
,,A Richter Gedeon Rt. a tavalyi jó teljesítmény után 2006-ban a forgalom dollárban számított 10 százalékos növekedésével számol anyavállalati szinten. A FÁK-piacon a tavalyi kiugróan magas, 40 százalékos árbevétel emelkedés az idén nem ismételhető meg, de a növekedés várhatóan 10 százaléknál nagyobb lesz. A hazai piacon forintban tíz százalék körüli, az Európai Unióban euróban tíz százalékot valamivel meghaladó árbevétel emelkedést, az Egyesült Államokban pedig további forgalomcsökkenést vár a Richter 2006-ban...'' A cikk folytatása>>
Madárinfluenza: óvintézkedések Bulgáriában -  Népszava 
,,Bulgáriában elhullott vadmadarak tömegét és ugyancsak elpusztult háziszárnyasokat vetnek vizsgálat alá, hogy megállapítsák: a madárinfluenza vírusa végzett-e velük - jelentették be hétfőn Szófiában. A mezőgazdasági minisztérium szóvivője özölte azt is, hogy a múlt pénteken ettől a betegségtől kimúlt hattyúból (ez volt az első madárinfluenza-eset Bulgáriában) vett szövetmintákat Londonba küldik további vizsgálatra, hogy ki lehessen deríteni, a kórokozó a H5-ös influenzatörzs melyik változatához tartozik...'' A cikk folytatása>>
Célzottan csökkentenék a tb-t -  Világgazdaság 
,,Start plusz és Start extra csomaggal támogatná célzottan a munkahelyteremtést, és csökkentené a munkaadói tb-járulékot a kormány - ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök jelentette be tegnap napirend előtt a parlamentben. Az MSZP választási ígéreteként is felfogható javaslatról még a napokban törvénymódosítás születik, azok szocialista választási győzelem esetén július elsejétől életbe is lépnek.A gyesről, gyedről visszatérő szülőket foglalkoztató cégeknél 18,5 százalékkal csökkenne a tb-járulék, azaz 33,5-ról 15 százalékra. Ugyanez lenne a járulékcsökkentés mértéke a tartósan munka nélkül lévőket foglalkoztató vállalkozások esetében is. E két rétegnek munkahelyet teremtők támogatást biztosítana a Start plusz program. A Start extra csomag szerint az 50 év feletti, huzamosabb ideig állás nélkül lévőket foglalkoztató cégek az első évben egyáltalán nem fizetnének tb-járulékot, a hátrányos helyzetű kistérségekben munkahelyet teremtők - szintén tartósan munkanélkülieket foglalkoztatók - az első évben nem fizetnek járulékot, a másodikban pedig a járulék mértéke 15 százalék...'' A cikk folytatása>>
Előnyben az olcsóbb gyógyszer -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,A társadalombiztosító kiemelt, 90 százalékos támogatást ad a galenusi szerek árához - áll az egészségügyi miniszter új rendeletében. E gyógyszerek a Gyógyszerkönyvben vagy a Vénymintagyűjteményben meghatározott összetételű és minőségű készítmények, amelyeket az itt található előírások alapján akár a patikákban is előállíthatnak, így lényegesen olcsóbbak a többi patikaszernél. A biztosító listájára egyszerűsített eljárással kerülhetnek, a felkerülés elbírálási díja - a többi orvosság 300 ezer és 1,5 millió forintos díjához képest - csupán 30 ezer forint.''
A pénz nem gátolja a gyógyítást -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,A legdrágább a tüdőátültetés, a legolcsóbb a DNS-vizsgálat
Több mint kétszáz magyar kapott tavaly speciális gyógykezelést külföldi kórházakban, ezekért az OEP 690 millió forintot utalt át a társbiztosítóknak. Az uniós gazdasági térségben sürgősséggel ellátott magyarok után 8700 számlát nyújtottak be, a magyar kórházak 5200 ilyen számlát állítottak ki az uniós polgárok ellátásáért.''
Sikeres évet zárt a Richter -  Világgazdaság 
,,Különösen Oroszországban fogytak jól a gyógyszerek
Az Egyesült Államok kivételével összes jelentősebb piacán két számjegyű árbevétel-növekedést ért el a Richter Gedeon Rt. A társaság vezetősége anyavállalati szinten az idén is 10 százalékot meghaladó forgalombővülésre számít.'' A cikk folytatása (jelszóval védetten)>>

 
2006. február 6. - hétfő

Betegségben elhullott sertések húsát adták el Borsodban -  Magyar Nemzet
,,Tüdőgyulladásban, illetve mellhártya-gyulladásban elhullott sertések tetemeit adták el feldolgozásra a hernádcécei sertéstelep dolgozói. A megyei ÁNTSZ nem tud megbetegedésekről. A Borsod megyei község sertéstelepének dolgozói a gyanú szerint megették, illetve eladták a tetemeket. Betegségben elhullott sertéssek tetemeit adták el feldolgozásra egy sertéstelep dolgozói. A rendőrök házkutatást tartottak, s egy hernádcécei férfit gyanúsítottként már kis is hallgattak. A házkutatás során bűnjelként húsféleségeket foglaltak le, amelyeket szakértői vizsgálatra átadtak az illetékes főállatorvosnak. A rendőrség adatai szerint az már bizonyos, hogy az érintett település telepéről kerülnek ki elhullott sertések tetemei, amit saját fogyasztásra, illetve értékesítésre is felhasználnak a helybeliek...'' A cikk folytatása>>
Az EU méregteleníti a műanyag játékokat -  Népszabadság (Szerző: Pócs Balázs)
,,Ki gondolná, hogy egy csipogó műanyag kutya, egy kislabda vagy egy cumi is tartalmazhat az egészségre káros ftálsav-észtert? Pedig a lágy PVC-k gyártói előszeretettel használják e vegyületcsoportot, éppen azért, hogy a boltba kerülő termék puha és hajlékony legyen. Ezt elégelték meg az EU-tagállamok, amelyek - sokéves huzavona után - megszigorították a veszélyes anyagok felhasználását szabályozó irányelvet. Az új direktívát a huszonötöknek legkésőbb ez év júliusáig kell átvenniük, és jövő januártól kötelezően alkalmazniuk. A magyarországi PVC-játék-gyártóknak így már másodszor kell átállniuk. A 2004. májusi csatlakozás óta kénytelenek betartani a jelenleg is érvényes uniós szabályozást, hamarosan pedig a szigorított változathoz kell alkalmazkodniuk. - Volt olyan cég, amely az EU-belépés után meg is szüntette a gyártást - érzékelteti Csonkáné Kojnok Magdolna, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezető főtanácsosa, hogy nem kis kihívásról van szó...'' A cikk folytatása>>
Jön a ,,gyerekbiztos'' öngyújtó -  Népszabadság (Szerző: Szőcs László)
,,Évi több tucat értelmetlen tűzhalál, tönkrement lakások és családok, több százezer eurós kártérítési követelések. Mindezek elejét akarja venni az Európai Bizottság a gyerekkéznek ellenállóbb öngyújtóra vonatkozó javaslattal. Ki gondolná, mennyi baj okozója lehet egyetlen pöcök, hiszen a kisgyermekek nem tudnak ellenállni a tűzgyújtás kísértésének? Nemrég négyen - köztük hárman gyerekek - haltak meg Angliában, miután egy hároméves kezébe öngyújtó került. A Weber Shandwick tanácsadó cég összesítése szerint évente egymilliárd öngyújtót adnak el az európai piacon, zömét egyszer használatos, eldobható termékként. Ez a veszély egyik fő forrása: a doboz gyufát (amely egyre inkább kikerül a mindennapokból) a gondos szülők könnyebben elrakhatják az útból, ám működő öngyújtót a játszó gyerek lényegében bárhol, az utcán, a buszmegállóban is találhat - és magához vehet...'' A cikk folytatása>>
Forrás a Hősök terén -  Népszabadság (Szerző: N. Kósa Judit)
,,A Hősök tere monumentumait iskolát végzett magyar ember alighanem még álmából felébresztve is képes végigmondani. A roppant oszlop Gábriel arkangyallal, a kétkaréjú szoborkarzat a nemzet nagyjaival, a Hősök Emlékköve, Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok. És az a fénylő fémtábla a díszburkolatban, Árpád vezér lovának lába előtt? Pedig ott van, higgyék el. Egy artézi kutat takar a fémlap, azt a hőforrást, amelyet - miként a tábla felirata is mutatja - Zsigmondy Vilmos tárt fel heroikus kitartással, s amelyből ma is jelentős mennyiségű vizet nyer a Széchenyi fürdő. A mérnök kiszámította ugyanis, hogy a meleg gyógyvizet adó földtani rétegnek Pest alatt is ott kell húzódnia, így táplálhatja az akkor még kietlen, száraz városerdőt. 1868 novemberében indult meg a feltárás egy gőzgép működtette fúrótoronnyal, és csaknem egy évtizeden át járt csodájára Pest a makacs munkának. 1877. június 4-én bukkant rá végül Zsigmondy a vízre, több mint 970 méter mélyen...'' A cikk folytatása>>
Adakozással javuló gyógyítás? -  Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória)
,,Adományok, jótékonysági akciók sok esetben régóta vágyott segítséget adhatnak a gyógyítóknak. Főleg a gyermekek ellátásában vállalnak súlyos forráshiányt 'pótló' szerepet civil alapítványok, cégek, szervezetek. Húszmillió forintos életmentő adományt kapott a Madarász Utcai Gyermekkórház. Onkológiai osztályán mostantól olyan steril boxok működnek majd, amelyek a leukémiás gyermekek ápolásánál nélkülözhetetlenek. Ezek többszörös zsilipeléssel nyíló, különleges légtechnikai rendszerrel ellátott, csökkentett csíratartalmú kórtermek, amelyek javítják az agresszív kemoterápiás kezelésen átesett leukémiás gyermekek túlélési esélyeit. Ennek hiányában az immunológiai szempontból teljesen védtelenné váló szervezet átmenetileg nem tud védekezni a kórokozók ellen, és életveszélyes baktérium-, valamint vírusfertőzések alakulhatnak ki. A különleges eszközt az Együtt a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány pénzgyűjtéséből - magánszemélyek és cégek adományából - tudta biztosítani az intézmény...'' A cikk folytatása>>
Korrupció, az egészségügy világbetegsége -  Népszabadság (Szerző: Danó Anna)
,,Szigorúbb fellépést vár a korrupció ellen a Transparency International a világ országaitól. Jelentése szerint az egészségügyre elköltött pénzek öt százaléka eltűnik, több millió embert fosztva meg a segítségnyújtástól. A nemzetközi civil szervezet minden évben elkészíti egy speciális terület korrupciós vizsgálatát: 2006-ban a Transparency International az egészségügyről készített jelentést. A napokban nyilvánosságra hozott adatok szerint a világon az egészségügyre fordított háromezer milliárd dollár öt százaléka, azaz 150 milliárd dollár kézen-közön elvész, amit befolyásolásra, jogosulatlan előnyszerzésre, azaz korrupcióra költenek a rendszer szereplői. Az eszköztár gazdag: előfordul sikkasztás, lopás, csalás, az orvosi dokumentáció, a biztosítónak szóló elszámolások meghamisítása mellett a vényírási szokások piaci befolyásolása, az orvosok hálapénzes megvesztegetése. Ezért a szervezet szigorúbb korrupcióellenes törvényeket, magasabb béreket és átláthatóbb rendszerek kialakítását javasolja a világ országainak...'' A cikk folytatása>>
A jet-laggel számolni kell! -  Népszabadság (Szerző: G. Zs.)
,,Hogyan vészelhetjük át a legkönnyebben azokat a következményeket, amelyek a tengerentúli repüléssel járnak, és sokféle módon megviselik szervezetünket? Ezt kérdeztük Czeglédi Zsófiától, az Országos Gyógyintézeti Központ orvos-meteorológusától. A kellemetlenségeket - amelyek leggyakrabban álmosságban, alvászavarban, kimerültségben, nyomott hangulatban, esetleg migrénszerű tünetekben jelentkeznek - nem csak az utazók szenvedik el. Azok is tapasztalják, akik éjszaka dolgoznak, sőt a tüneteket a tizenévesek is jól ismerhetik, ha nem alszanak legalább kilenc és fél órát. A szokásos életvitel során szervezetünk kiválóan alkalmazkodik a sötétség és a világosság változásaihoz azzal, hogy az éjszakát teljes nyugalomban töltjük, és aktivitást csak napfelkelte után fejtünk ki. Ha így élünk, akkor belső óránk szinkronban van a külvilággal. Az egészséges embernek ilyenkor nincsenek panaszai. A szinkron azonban nyomban felborul, amint a szervezet belső órája más ritmust követ, mint a külvilágé. Ezt bárki megfigyelheti, amint azt is, hogy sötét szobába zárva az alvás és az ébrenlét 30-50 órás ciklusokat mutat...'' A cikk folytatása>>
Magáncég kap sok laborpénzt -  Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória)
,,Jogszabálysértőnek tartja a szakma a gyakorlatot, ahogy elosztják a laborvizsgálatokra szánt pénzt. Az egyetemek és a négy szakmai kollégium tiltakozik a rendelet ellen, amely egy magáncéget hoz kedvező helyzetbe. Négy orvostudományi egyetem és az eddig molekuláris laborvizsgálatokat végző további intézmények a tavalyihoz képest mintegy húsz százalékkal kevesebb vizsgálatra kapnak lehetőséget február elsejétől. Ezt miniszteri rendelet szabályozza. Ugyanez az 'utasítás' megnevez ugyanakkor egy magánszolgáltatót, amelynek egyedül akkora keretet ad, amekkorát a négy legnagyobb laborvizsgálatokat végző intézmény együttesen kap. Ráadásul egyedüliként ennek a cégnek biztosít megközelítőleg ekkora keretet a következő évekre is...'' A cikk folytatása>>
Világnapra időzített rákprogram -  Magyar Hírlap (Szerző: Dobozi Pálma)
,,Tizenöt éve várat magára az egészségügyi reform
Egy nappal a rák világnapja előtt hirdette meg az onkológiai betegségek elleni programot Gyurcsány Ferenc kormányfő, aki azt mondta, az egészségügy területén leszámolna a politikai és a szakmai bátortalansággal. Tizenöt éve várat magára az egészségügyi reform, ez idő alatt a rosszul felépített, rosszul működő rendszer sok adósságot halmozott fel - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő, hozzátéve: mindez a szakmai és a politikai bátortalanság miatt alakult így. A miniszterelnök a nemzeti rákellenes program elindulásának bejelentésére érkezett az Országos Onkológiai Intézet fórumára, ám egyúttal felvázolta azt is, mire számíthatunk az egészségügyben, ha nem lesz kormányváltás. Elsősorban a száz lépés program egészségügyi részében meghirdetett elemeket emelte ki prioritásként: a biztosítási elv erősítését, a sürgősségi és a gyermekellátás átfogó fejlesztését és a rákellenes programot...'' A cikk folytatása>>
Hatvanötmilliárdos deficittel zárt a gyógyszerkassza -  Népszava (Szerző: Losonczi Gergely)
,,Hatvanötmilliárd forintos hiánnyal zárta az évet a gyógyszerkassza - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiból. A patikaszerek állami támogatására összesen 349 milliárdot fordítottak tavaly, szemben a 284 milliárdos előirányzattal. A deficitet mérsékli ugyanakkor a kormány és a gyógyszergyártók szeptemberi megállapodása, amelynek értelmében a cégek 20 milliárd forintot fizetnek be a kasszába. A gyógyszerkiadások túllépése húzta le az egészségügy költségvetését jelentő Egészségbiztosítási Alap (E-Alap) költségvetését is. Az E-Alap hiánya meghaladta a 375 milliárd forintot, ami 9,4 százalékkal, azaz 32 milliárddal több a költségvetési törvényben szereplő módosított előirányzatnál. A mérleget javította ugyanakkor, hogy gyógyászati segédeszközök támogatására a tervezett 45 milliárdnál 1,8 milliárddal kevesebbet költöttek. Gyógyító-megelőző ellátásokra összesen 694 milliárd forintot fordítottak tavaly, azaz a kassza 188 millió forintos minimális többlettel zárta az évet...'' A cikk folytatása>>
Vakságot okozhat az orsóféreg -  Népszava (Szerző: Hegoczki Ferenc)
,,A kutyák parazitái évekig életképesek, a hideget is túlélik - egészen mínusz harmincöt fokig
Magyarországon kétmilliós a kutyaállomány. Budapesten naponta hatvan tonna kutyaürülék keletkezik, ami évente közel 22 000 tonnát jelent. A kutyaürülék minden grammja az ember egészségére ártalmas tízezer kórokozót tartalmaz, amit széthord a szél. A peték azonnal fertőznek. Elsődlegesen a megfertőzött tüdeje és mája kerül veszélybe. A kutyák férgei által okozott fertőzések leggyakoribb következménye a rejtett féregfertőzés, ami köhögést, légúti panaszokat, asztmát okoz. Sőt, a kutyától származó orsóféreg más vakságot is okozott. Magyarországon kétmilliós a kutyaállomány. A kutyaürülék minden grammja az ember egészségére ártalmas tízezer kórokozót tartalmaz, amit széthord a szél. Hiába távolítjuk el azonnal az ürüléket, a paraziták egészen biztosan a betonon maradnak és fertőznek. Évekig életképesek, a hideget is túlélik mínusz harmincöt fokig. Ijesztőbbnek tűnik az adat, ha figyelembe vesszük, hogy Budapesten naponta hatvan tonna kutyaürülék keletkezik, ami évente közel 22.000 tonnát jelent...'' A cikk folytatása>>
Megvalósításra vár a Nemzeti Rákellenes Program -  Népszava (Szerző: Losonczi Gergely) 
,,Hivatalosan is útjára bocsátotta a Nemzeti Rákellenes Programot a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a tervezet fő célját - öt éven belül tíz százalékkal kell mérsékelni kell a daganatos betegségek miatti halálozásokat - megismételve azt mondta: évente 3000 ember életét lehetne megmenteni, az pedig maga lenne a csoda. A szeptemberben társadalmi és szakmai vitára bocsátott rákprogram nem változott jelentősen. A kormányfő a rák elleni küzdelemben a társadalom és az egyén felelősségére hívta fel a figyelmet. Jóval többet beszélt Gyurcsány Ferenc az egészségügy átalakítását érintő terveiről. Úgy vélte, hogy az ágazatnak ahhoz a két-három területhez tartozik, ahol a következő években változtatásokra van szükség. A tervezett reform alapelemeinek nevezte a biztosítás alapú egészségügy kialakítását, az egyéni felelősség növelését, a célirányos - onkológiai, sürgősségi, gyermekegészségügyi - fejlesztéseket és a kultúraváltást...'' A cikk folytatása>>
Gyógyítás biztosítási alapon -  Világgazdaság (Szerző: Nógrádi Tóth Erzsébet)
,,A járulékot nem fizetőkön behajtják a kezelés költségeit
Júliustól bevezetik az egyéni járulékszámlát, 2007-től pedig a háromszintű egészségügyi ellátási csomagot. Az alapcsomag alanyi jogon jár, az extra ellátás pénzbe kerül. Mivel az új tb-informatikai rendszer nyilvántartja a biztosítottakat, a járulékfizetés alól kibújóknak fizetni kell a gyógyulásért. Nem szűkül az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által jelenleg finanszírozott gyógyítóellátások köre azután sem, hogy a tervek szerint jövő januártól bevezetik a háromszintű biztosítási csomagot - mondta a Világgazdaság kérdésére az egészségügyi miniszter. Rácz Jenő szerint a csomagok alkalmazásának feltétele a biztosításalapú egészségügyi ellátás, ennek első lépése az egyéni járulékszámlák bevezetése. Ezekből derül ugyanis ki, hogy ki jogosult a tb által finanszírozott szolgáltatásokra. Elvileg minden magyar állampolgár biztosított, hiszen januártól a rászorultak és a nyugdíjasok tb-járulékát az állami költségvetés átutalja a tb-nek, e célból 303 milliárd forintot szavazott meg a parlament az egészségbiztosítási alap idei költségvetésébe...'' A cikk folytatása>>
Az okosok tovább élnek, mint az ostobák -  Világgazdaság
,,Közkeletű vélemény szerint az emberek egészségi állapotában megmutatkozó különbségek társadalmi helyzetükkel és jövedelmükkel függnek össze, ám brit kutatók szerint a magas IQ a hosszú élet záloga - olvasható a Hirado.hu-n. A glasgow-i és az edinburgh-i egyetem kutatói 17 éven át követték nyomon Skóciában 1347 férfi és nő egészségi állapotát. A programot 1987-ben indították 56 évesnél idősebb önkéntesek részvételével. A vizsgálat kezdetén a résztvevőknek nemcsak az egészségi állapotát mérték fel, hanem intelligenciahányadosát is megállapították. A későbbiekben rendszeresen vizsgálták a kísérleti alanyok egészségi állapotát, amely, mint ez várható volt, sokkal jobbnak bizonyult a tehetősebbek esetében, mint a szegényeknél...'' A cikk folytatása>>
Meghirdették a rákellenes programot -  Világgazdaság
,,A kormány elfogadta a nemzeti rákellenes programot, amelyet pénteken az Országos Onkológiai Intézetben hirdetett meg Gyurcsány Ferenc kormányfő. A szakma konszenzusával megalkotott program célja, hogy csökkentsék az évi 30 ezer daganatos halálozást, előtérbe kerüljön a betegségek megelőzése, és hogy minden rákbeteget az e célra akkreditált intézményben lássanak el. A miniszterelnök kifejtette azt is, hozzáfognak a biztonságot adó és az esélyegyenlőséget garantáló, transzparens egészségügyi intézményrendszer kialakításához. Úgy látja, az elmúlt 16 évben indokolatlanul sok adósság halmozódott föl az egészségügyben, ebből a kiutat a biztosításalapú, mindenkire kiterjedő rendszer teremti meg. A biztosító - függetlenül a gyógyintézmények tulajdonosától - ott vásárol majd szolgáltatást, ahol azt a legjobb minőségben és a legkedvezőbb áron adják...'' A cikk folytatása>>
Kevés az egészségügyi közbeszerzés -  Világgazdaság (a teljes hírt átvettük)
,,Az országos 21,8 százalékos átlaghoz képest az egészségügyi ágazat a vásárlásainak csupán 5,7 százalékát bonyolította le közbeszerzéssel az elmúlt évben - derült ki a Gazdaságkutató Intézet Egészségfejlesztési Kutatóintézetének a weborvos honlapon megjelent közleményéből. Ezen belül a legnagyobb arányt az egészségügyi építkezések és felújítások jelentették, ezt a gyógyszerek beszerzése követte. A szakemberek úgy látják, az intézmények nem használják ki a közbeszerzésekben rejlő megtakarítási lehetőségeket.''

 
A cikkek interneten való hozzáférhetőségét az újságok különbözőképpen szabályozzák!
  Copyright (c) 2000-2006 - É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft.