A
hazai napilapok
egészségüggyel
kapcsolatos
cikkeinek archívuma
|
| 2006. április 14. - péntek |
|
| Betiltották az orvosok sztrájkját
Szlovákiában - Magyar Nemzet (Szerző: Szelei István) |
,,Kórház-privatizáció ellen és béremelésért tüntettek
Határozatban tiltotta be a szlovákiai bíróság a kórházak privatizációja
ellen és 25 százalékos béremelésért tüntető pozsonyi orvosok sztrájkját.
A megmozdulást egyébként a magyarországi orvosi kamara is támogatta. A
szlovák orvosi szakszervezet elnöke szerint a demonstráció sem Szlovákia,
sem pedig az Európa Unió alkotmányával nincs ellentétben. Óriási törekvést
lát az egészségbiztosítás még nem privatizált hatalmas pénzalapjának a
megszerzésére, a kórházak privatizálására hazánkban a nagyobbik ellenzéki
párt. A Fidesz egészségpolitikusa és kormányfőhelyettes-jelöltje, Mikola
István szerint nem lehet fizetőssé tenni az egészségügyet, nem lehet privatizálni
a kórházakat. Az ellenzéki politikus véleménye szerint a hatalomváltáskor
megszüntették a nagy kórháztörvényt, így egy parttalan piac lett az egészségügy
körül. Véleménye szerint egy tömeges kockázatvállalásra épülő, a szolidaritás
elvén működő egészségügyi rendszerre van szükség. A több-biztosítós rendszerről
szólva kifejtette: a biztosítók mindig a kisebb kockázatú emberért versengenek,
és mindig az a vége, hogy aki nem tud fizetni, az nem jut hozzá a szolgáltatáshoz...''
A
cikk folytatása>> |
| Kilenc tonna lejárt mirelitáru - Népszava
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Kilenc tonna lejárt szavatosságú fagyasztott zöldség-
és gyümölcsárut találtak Békés megyében - közölte Máténé Farkas Beáta,
az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Békés megyei
intézetének sajtóreferense. A tisztiorvosi szolgálat munkatársai a húsvéti
akcióellenőrzés során jutottak el abba a Békés megyei mirelit termékeket
forgalmazó cég raktárába, melyben a kifogásolt árut találták. A hatósági
eljárás keretében az ÁNTSZ a termékek kereskedelmi forgalomba hozását megtiltotta,
a cég pedig jelentős összegű minőségvédelmi bírságra számíthat.'' |
| PET-CT vidéken - Népszabadság |
| ,,Augusztusban a kecskeméti kórházban megkezdi a működését
egy PET-CT készülék. A berendezést a fenntartó önkormányzat vásárolta,
a vizsgálatok ingyenesek lesznek. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés a múlt
évben döntött arról, hogy az általa fenntartott kecskeméti megyei kórház
további fejlesztése érdekében, valamint a régió magas daganatos halálozási
statisztikája miatt vásárol egy korszerű rákdiagnosztizáló, úgynevezett
PET-CT berendezést. Ez a világon jelenleg leghatékonyabb onkoterápiás készülék
háromdimenziós: pontosan behatárolható képet ad a szervezet kóros elváltozásairól,
miközben megkíméli a betegeket több más vizsgálattól, kellemetlen beavatkozásoktól.
A PET-CT vizsgálat során ugyanis csak egy izotóptartalmú injekciót kap
a páciens, majd a készülék rögzíti a szervezetben végbemenő anyagcserét...''
A
cikk folytatása>> |
| Digitális tüdőszűrő - Népszabadság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,A Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás és a városi önkormányzat támogatásával
a dorogi tüdőgondozó és tüdőszűrő állomáson új röntgenberendezést állítottak
munkába. Az új készülék - egy digitális berendezés - könnyíti az orvosok
munkáját, s emellett kezelője és a vizsgált személy a korábbi sugárterhelés
századrészének van kitéve. Az orvos a felvételt azonnal megtekintheti,
nagyíthatja, így korábbi információk többszörösének ismeretében állapíthatja
meg a diagnózist. Az új berendezés kiküszöböli, hogy a készülék hibája
miatt nem tudnak fogadni a rendelőben vizsgálatra jelentkezőket.'' |
| Nem mind sonka, ami annak látszik - Népszabadság
(Szerző: Mihálovits András) |
,,Hatszázért gyorspácolt lapocka kapható - Húsvét előtti tesztünk
halvány minőségjavulást mutat
Egy év alatt valamelyest javult az olcsó 'sonkák' minősége - állapította
meg lapunk másodízben megrendezett húsvét előtti tesztje. Az idén laboratóriumban
is megvizsgáltattuk az általunk vásárolt termékeket, amelyek ezen a vizsgán
is átmentek. Húsvét előtt munkatársaink négy üzletlánc, az Auchan, az Interspar,
a Match és a Tesco boltjaiban jártak, hogy kiválasszák a legolcsóbb, általában
akciós áron kínált húsvéti sonkát. A bevásárlás egyik nagy tanulsága az
volt, hogy a kötözött sonkának látszó, akciós áron kínált húsvéti csemege
nem füstölt sonka, hanem gyorspácolt lapocka. Ennek megfelelően persze
az ára is jóval alacsonyabb, mint a sonkáé. Az Auchanban és a Tesconál
egyaránt 549, az Intersparban 859, a Matchnál pedig 649 forintba került
egy kiló ezekből a termékekből. Minden üzletben kettőt-kettőt vettünk belőlük.
Kíváncsiak voltunk arra, olcsó húsnak tényleg híg-e a leve...''
A
cikk folytatása>> |
| Tíz év két szívvel - Népszabadság (Szerző:
Ötvös Zoltán) |
| ,,Tíz éven át két szívvel élt egy brit kislány. A gyerek donortól kapott
szívét az idén februárban eltávolították, megtehették, hiszen az eredeti
szerv időközben meggyógyult. A dél-walesi Hannah Clark esetétől hangos
a brit sajtó. A most 12 éves kislányba tíz évvel ezelőtt egy idegen szívet
ültettek, mert az akkor kétéves gyereknek a kardiomiopátia nevű betegsége
miatt a normálisnak a kétszeresére duzzadt a szíve, s ha nem avatkoznak
be, akkor egy éven belül meghal. A BBC szerint a tíz évvel ezelőtti műtét
során azonban nem távolították el a beteg szívet, hanem bent hagyták. Ez
a beavatkozás meglehetősen bonyolult, hiszen a kilökődés mellett problémát
jelent, hogy az új szív miatt kisebb hely jut a tüdőnek...''
A
cikk folytatása>> |
| Orvostüntetések Németországban - HVG (Szerző:
Weyer Béla) |
| ,,Ismét utcára vonultak Németországban a rossz munkakörülményeik és
alacsony fizetésük miatt tiltakozó orvosok. Az egészségügy tervezett reformjának
egyik kulcskérdése, hogy valóban kevés-e a pénz, vagy csak rosszul osztják
el. A múlt héten klinikai és kórházi orvosok tüntettek 23 német nagyvárosban.
'Rabszolgalázadás' - írták egyebek között demonstrációs tábláikra, illetve
azt kérdezték: 'Nyolceurós órabér vasárnap. Ön elégedett lenne?' A berlini
felvonulók tömegében volt olyan fiatal segédorvos, aki saját elmondása
szerint nettó 1800 eurót kap havonta, amihez aztán az égvilágon semmi különjuttatás
nem jár. És volt olyan is, aki azt írta táblájára, hogy heti nyolcvan órát
kell robotolnia. A klinikai és kórházi doktorokat tömörítő orvosszövetség,
a Marburger Bund vezetője, Frank Ulrich Montgomery ezekben a napokban a
televíziós beszélgetőműsorok állandó szereplője lett, ahol rendre elő is
adta: 30 százalékos általános béremelést követelnek...''
A
cikk folytatása>> |
| Sikeres a biotech ágazat - Világgazdaság
(Szerző: N. Vadász Zsuzsa) |
,,Népszerűek voltak a magyar cégek a Bio 2006-on - Üzletek is köttettek
Bebizonyosodott az a korábbi véleményünk, miszerint Magyarországnak
már sikerült felkerülnie a világ biotechnológiai térképére - sommázta Duda
Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, a Solvo elnök-vezérigazgatója
a világ legnagyobb szakrendezvényén, a chicagói Bio 2006-on szerzett tapasztalatait.
A szakmai programokkal sűrűn dúsított kiállításon hatvannál is több ország
vett részt, térségünkből Magyarország mellett csupán Csehország. Duda szavainak
az ad jelentőséget, hogy a biotechnológia a világ egyik leggyorsabban fejlődő,
leginkább perspektivikus iparága: az Ernst & Young legújabb felmérése
szerint tavaly 28 százalékos növekedést produkált. 'Intézményesen' tavaly
vett részt először Magyarország az évente tartott rendezvényen, az idén
azonban már komolyan felvonultak a magyarok. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési
Kht. (ITDH) szervezésében és támogatásával egy negyven négyzetméteres standon
tíz magyar biotech cég mutatta be kínálatát, képviselőik a helyszínen folytattak
- fejenként átlagosan húsz - tárgyalást...''
A
cikk folytatása>> |
| 2006. április 13. - csütörtök |
|
| Magasabb a táppénz, mint a munkabér?
- Magyar Nemzet |
,,Az OEP a rendszer átalakítását sürgeti
Az OEP szerint kétélű fegyver a jelenlegi egészségbiztosítási rendszer:
a járulékalap kiszélesítése miatt ugyan több pénz folyik be, de sok esetben
magasabb a táppénz, mint a munkabér. Háromszáz, kirívóan magas összegű
táppénzkifizetést vizsgáltak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP)
ellenőrei. Mivel a táppénzes állományban lévők a jövedelmük után befizették
a négyszázalékos járulékot, jogosan vették föl a naponta 236 ezer forintnál
nagyobb táppénzt. Volt, aki 1,5 milliónál magasabb összeget kapott keresőképtelensége
idejére - írja a Világgazdaság. A hatályos jogszabály szerint - 2000. december
30. óta - a nem rendszeres jövedelmek után is járulékot kell fizetni, így
azok táppénzalapot képeznek...''
A
cikk folytatása>> |
| Hiába a támogatás, a gyógyfürdő sokaknak csak
álom marad - Magyar Hírlap (Szerző: F. Szabó Emese) |
| ,,Három éve változatlan a gyógykúrák állami támogatása,
így a fürdők a járulékos szolgáltatások árának emelésével próbálnak pénzhez
jutni. Ezt viszont sokan - elsősorban a nyugdíjasok - már nem tudják megfizetni.
Többen, jellemzően nyugdíjasok, arról panaszkodtak a fürdőszövetségnél,
hogy nem tudják kifizetni a gyógyfürdőkúrájukat, annak ellenére sem, hogy
a társadalombiztosítás 85 százalékban támogatja - közölte lapunkkal Ákoshegyi
György, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára. Az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár (OEP) szerint ennek az az oka, hogy a fennmaradó tizenöt százalékon
túl egyre több fürdőben megemelt térítési díjat számítanak fel. Ez főleg
azokra a műemlék fürdőkre jellemző, amelyeket a turisták is előszeretettel
keresnek fel. A szövetség azt állítja, hogy a tb alapú betegellátásra ráfizetnek
a fürdők...''
A
cikk folytatása>> |
| A Pető Intézetért tüntettek - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
| ,,Ezúttal a Parlament előtt tüntettek szülők, konduktorok
és gondozottak, így tiltakozva a Pető Intézet bizonytalan helyzete miatt.
'Hands off Pető', vagyis el a kezekkel a Petőtől - nyomatékosították a
mondandójukat színes kezekkel is a transzparensükön azok az Angliából,
Amerikából, Németországból, Törökországból és Egyiptomból érkezett szülők,
akik magyar sorstársaikkal és a Pető Intézet szervezőivel vonultak a Parlament
elé. - Ez az intézet a világon a legjobb, a nyomába sem jönnek más központok
- mondja a washingtoni Kathy, aki kilencéves kislányával visszatérő vendég
a Kútvölgyi úti intézményben. - Otthon azt mondták, minek utazunk ide,
most a Pető Intézet nem fogad gyerekeket, szünetel a munka. Szavait több
anyuka is megerősíti: az interneten a Pető nem elérhető, mindenki tényként
kezeli, hogy a gyerekekkel nincs hová jönni. Többen az angol nagykövet
segítségét kérték a helyzet tisztázásához...''
A
cikk folytatása>> |
| Utcára vonultak az orvosok - Népszabadság
(Szerző: Szilvássy József) |
,,Országos méretűvé terebélyesedhet a szlovákiai egészségügyiek
sztrájkja
Tegnap délután Pozsony belvárosában tartottak demonstrációt a szlovákiai
egészségügyiek, akik azonnali, huszonöt százalékos béremelést követelnek,
továbbá a kórházak részvénytársasággá való átalakításának a leállítását.
A tüntetésen mintegy ezerötszázan vettek részt. Marián Kollár, a szlovákiai
orvosi szakszervezet (LOZ) elnöke kijelentette: az utcai tiltakozással
is egyértelművé teszik, hogy nem hátrálnak meg, s addig folytatják tiltakozó
akciójukat, ameddig nem teljesítik a követeléseiket. Bejelentette: létrehozták
az országos sztrájkbizottságot. Mikulás Dzurinda kormányfő tegnap megismételte
korábbi álláspontját, miszerint a sztrájk munkajogi probléma, ezért szerinte
a munkavállalóknak a bérekről a kórházak igazgatóival kell megállapodniuk.
- Az idei költségvetés hatmilliárd koronával (hozzávetőleg negyvenmilliárd
forinttal) többet juttat az egészségügynek. Ennél több pénz folyósítására
egyszerűen nincs lehetőség - szögezte le a miniszterelnök. Rudolf Zajac
egészségügyi miniszter úgy véli, hogy a munkabeszüntetésnek alig több mint
két hónappal az előre hozott képviselőházi választások előtt politikai
színezete van...''
A cikk folytatása>> |
| Az orvos is menedzser? - Népszabadság (Szerző:
Dr. Szauder Ipoly) |
| ,,Szervezetünk kiegyensúlyozott működését (beleértve a megfelelő pszichoszociális
állapotot is) az egészség fogalmával jelöljük. Ennek 'szinten tartásáról'
egymással összefüggő, összehangolt és igen bonyolult szabályozó mechanizmusok
gondoskodnak. Az emberi szervezet számos pozitív és negatív visszacsatolással
ad jelzéseket. Ha ezek működésében zavar támad, az egyensúly megbomlik.
Ennek jelei előbb vagy utóbb láthatóvá (diagnosztizálhatóvá) válnak. Hangsúlyosan
említjük az 'előbb vagy utóbb'-ot, hiszen a betegségek tünetei nem egyforma
gyorsasággal és intenzitással jelentkeznek. És gyakran nem is a jól ismert
teljes képükben, hanem ún. csökevényes formában. A képet színezi, hogy
minden ember egyedi lény, tehát a betegségek is individuális módon jelennek
meg. Ezért a felismerésükhöz az alapvető orvosi tudnivalókon kívül nagyon
nagy gyakorlatra, s az ennek során tudatosan kialakított empátiára is szükség
van. S ez kell a beteg ember lelkének megértéséhez is, hiszen mai felfogásunk
szerint a test és a lélek egységet alkot, ezek egysége bomlik meg szervezetünkben
egy-egy betegség által, és nagyon sok testi betegség lelki gyökerekre vezethető
vissza...''
A cikk folytatása>> |
| Szigorítja a GMO-termékek vizsgálatát az EU -
Népszabadság |
| ,,Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy több európai uniós
tagállam kérésének megfelelően javasolja annak az értékelési eljárásnak
a módosítását, kiterjesztését, amelyet a genetikailag módosított növényféleségek
(GMO) piacra dobását megelőzően végeznek el. Az uniós élelmiszerbiztonság-ellenőrző
hatóságnak (EFSA) így a jövőben például jobban együtt kellene működnie
a nemzeti tudományos szervekkel, elkerülendő a tudományos nézetkülönbségeket.
Emellett alaposabban kellene vizsgálnia a módosított termékek hosszú távú
termesztésében vagy fogyasztásában rejlő esetleges kockázatokat, és ezek
hatását a természeti sokféleségre. Magyarország is azon EU-tagállamok közé
tartozik, amelyek már jelezték: egyetértenek a hatóság tevékenységnek bizonyos
mértékű felülvizsgálatával ezen a területen...''
A
cikk folytatása>> |
| Magánkórház épül Petőházán - Világgazdaság
(Szerző: N. T. E.) |
,,A jövőben emelkedhet az igény a piaci alapú gyógyítás és ápolás
iránt
Egészségügy. Decemberben kezdheti meg a működését az osztrák határhoz
közeli Petőházán az a rehabilitációs és ápolási centrum, amelyben 336 ágyon
fogadják a súlyos betegségük vagy a koruk miatt elesetteket. A napokban
írja alá a hitelszerződést a Medipass Hungary Kft. a Magyar Fejlesztési
Bankkal. A cégnek a beruházáshoz 450 millió forint saját tőkéje van, hitelkérelme
2,5 milliárd, 15 éves futamidőre. A 16 hektáros petőházai ősparkban - amely
a településen lévő cukorgyáré volt - újjáépítik a szabadidőközpontot, a
sportpályákat, az uszodát. Utóbbi a balfi gyógyfürdőhöz hasonló összetételű,
48 fokos gyógyvízzel működik, ezt használják az új épületegyüttesben kialakítandó
gyógymedencék, gyógyászati részlegek is. Az intézmény igazgató főorvosa,
Fehér Miklós a Világgazdaság érdeklődésére elmondta: hazánkban megoldatlan
a Parkinson-kórban szenvedők és az Alzheimer-betegek életfogytig tartó
kezelése. S ugyan az orvostudomány jelenlegi ismeretei szerint egyik betegség
sem gyógyítható, optimális kezeléssel megfelelő életminőséget nyújthatnak
a betegeknek...''
A
cikk folytatása>> |
| Nem a lakóhelytől függ a szívbetegség -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Hamarosan összesítik a szív-ér rendszeri kockázatokat kutató országos
felmérés eredményeit, amelyben háromszáz háziorvos ötvenezernél több embert
vizsgált meg. Az Országos Alapellátási Intézet koordinálásával végzett
felmérés célja, hogy időben kiszűrjék a kórokat. Látható, hogy e betegségek
kialakulásában nincs különbség a falvakban és a városokban élők között,
évente hetvenezren vesztik életüket ezek miatt.'' |
| Befürödtek a bérletesek - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Összesen több mint 11 millió forintos bevételkiesést okozott a fővárosi
gyógyfürdőknek, hogy az árvíz miatt többet is be kellett zárni néhány napra.
A bezárt létesítményekkel kapcsolatban több éves bérletes vendég is jelezte
lapunknak, hogy sérelmezik, amiért bérletüket ilyen esetben nem tudják
felhasználni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt.-hez tartozó más fővárosi
fürdőkben. Ennek elsősorban technikai akadályai vannak, hiszen különbözők
a fürdők beléptető rendszerei.'' |
| Meglepően hamar elkészítette egészségügyi reformkoncepcióját
a német kormány - Világgazdaság |
,,Versenyző betegbiztosítók
Még meg sem kezdte munkáját a német egészségügyi reform kidolgozására
létrehozott koalíciós szakértői bizottság, Volker Kauder kereszténydemokrata
frakcióvezető máris vázolta a rendszer fenntarthatóságát biztosítani hivatott
módosítások alapelveit. Ezek szerint a munkaadóktól és a munkavállalóktól
beszedett járulékok a jövőben nem közvetlenül a biztosítópénztárakhoz kerülnének,
hanem egy központi alapba, amely azután biztosítottanként havi 150-170
eurós 'fejpénzt' folyósítana az egyes pénztáraknak. A járulék pontos mértékéről
Kauder nem beszélt, ám a Handelsblatt szerint a mostani átlagosan 6,6 helyett
6 százalékos munkaadói és 7,55 helyett 7 százalékos munkavállalói járulék
látszik a legvalószínűbbnek. A gyermekek biztosítására szükséges évi 14-16
milliárd eurót Kauder egy újabb jövedelemfüggő adóteher bevezetésével teremtené
elő. A kórházi orvosok díjazása is változna: ezentúl pótlékot kapnának
a túlórákért...''
A
cikk folytatása>> |
| 2006. április 12. - szerda |
|
| Hatodik napja tart az orvossztrájk
Szlovákiában - Magyar Nemzet |
,,Az alulfinanszírozás és a privatizáció ellen tiltakoznak a dolgozók
Hatodik napja tart az orvossztrájk Szlovákiában. A pozsonyi egyetemi
kórház orvosainak és ápolóinak felhívásához eddig tizenkét kórház csatlakozott.
A magyarlakta régiók orvosai még tárgyalnak és bíznak a megegyezés lehetőségében.
Az egészségügyben dolgozók az alulfinanszírozás és a privatizáció ellen
tiltakoznak. A szlovákiai egészségügyi alkalmazottak a bérek azonnali,
25 százalékos emelését és az egészségügy alulfinanszírozottságának megváltoztatását,
valamint a közkórházak részvénytársaságokká való átalakításának leállítását
követelik. Az orvosok és ápolók félelmei szerint az átalakítás következő
lépése a kórház-privatizáció lenne, s ezt nem akarják. A sztrájk ideje
alatt nem hajtják végre a korábban betervezett műtéteket, a sürgős eseteket
azonban ellátják...''
A
cikk folytatása>> |
| Védekezik az állatkert az influenza ellen - Népszava
(Szerző: N. A. Zs.) |
,,Csak a különösen nagy természetvédelmi értéket képviselő
madarak oltását engedélyezték
Több mint nyolcszáz madarat - 118 fajt - oltanak be két nap alatt a
Fővárosi Állat- és Növénykertben a Magyarország területén is felbukkant
madárinfluenza vírusa ellen. Ezidáig egyetlen magyarországi, sőt európai
állatkertben sem fordult elő madárinfluenza-megbetegedés. Az állatkertben
tegnap már elkezdték, ma pedig befejezik a 862 madár beoltását - tudatta
lapunkkal a Fővárosi Állat - és Növénykert sajtóreferense. Szabon Márta
tájékoztatása szerint, az összes magyarországi állatkert kérte a vakcinázási
engedélyt. A vidéki állatkertek a héten kapják meg a vakcinákat, így szoros
határidőn belül náluk is beoltják a madarakat. Az oltóanyag felbontástól
számított szavatossági ideje egy-két nap, ezért a szakembereknek feszített
ütemben (a vakcinázási terv szerint) kell dolgozniuk..''
A
cikk folytatása>> |
| Szűrővizsgálatok név nélkül - Magyar Hírlap
(Szerző: Dr. Alexin Zoltán) |
| ,,Magyarországon kevesen vesznek részt szűrővizsgálatokon,
pedig egy-egy vizsgálat viszonylag olcsó és egyszerű, a tömeges részvétel
társadalmi hasznossága vitathatatlan. Milyen hatással van ez a személyes
adatok bizalmas kezelésére? Azt kell mondanom, hogy a szűrővizsgálatokkal
kapcsolatos adatkezelés (adminisztráció) okozta emberi jogi károk jóval
meghaladják a működtetés költségeit, és ez aránytalanul durva beavatkozás
az emberek magántitkaiba. Az adatok országos adatbázisban személyekre lebontott
összegyűjtése és megfigyelése alapvető emberi jogokat sért. A szűrővizsgálatok
adatainak közzététele több kórház, rendelőintézet közös számítógép-hálózatában
(ez az általános gyakorlat) írásos beleegyezés hiányában kimeríti a különleges
személyes adattal való visszaélés bűncselekményét...''
A
cikk folytatása>> |
| Jelzőrendszer paksi öregeknek - Népszabadság |
| ,,Átadták a paksi kistérségben létesített jelzőrendszert, amely az
idős és egyedülálló, valamint a beteg emberek biztonságát szolgálja. A
német pályázati támogatással kiépített rendszer Paks-Dunakömlődön, Györkönyben
és Németkéren kezdi meg működését, s a közeljövőben rákötik a további nyolc
település rászoruló lakosait is. Féhr György, a paksi német kisebbségi
önkormányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a németkéri és a györkönyi
kisebbségi önkormányzattal, valamint a Paksi Többcélú Kistérségi Társulással
közösen tavaly májusban pályázatot nyújtottak be a német belügyminisztériumhoz
a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás fejlesztésére. Szeptemberben értesítést
kaptak, hogy a pályázaton 22 540 eurót - csaknem ötmillió 680 ezer forintot
- nyertek...''
A cikk folytatása>> |
| Oltják az Állatkert madarait - Népszabadság |
| ,,Megkezdték az állatkerti szárnyasok beoltását a madárinfluenza elleni
vakcinával. A feladat nem kicsi: két nap alatt összesen 862 állatot kell
beoltani. Minden olyan madárfaj védettségét biztosítják, amely külső röpdéjében
elméletileg érintkezhet a kert területére berepülő vadmadarakkal - tájékoztatta
lapunkat Szabon Márta, az intézmény sajtóreferense. Csak azok ússzák meg
a beavatkozást, amelyek semmilyen formában nem érintkezhetnek vadmadarakkal,
mert külső röpde nélküli zárt helyen élnek, mint például a Pálmaház nagycsarnokának
trópusi madarai. Magyarországon általában tilos a háziszárnyasok oltása,
mert az immunizálás megzavarhatja a vírus megjelenésének felismerését,
a tilalom alól azonban kivételt képeznek az állatkertekben tartott, különösen
nagy természetvédelmi értéket képviselő madárfajok...''
A
cikk folytatása>> |
| Vizeletminta lesz a szívbetegség vészjelzője -
Népszabadság (Szerző: Kun J. Viktória) |
| ,,Egy egyszerű háziorvosi vizeletvizsgálat is jelezheti a szív- és
érrendszer károsodását, akár egészen kezdeti stádiumban is - erre a megállapításra
jutottak egy nemzetközi vizsgálat során. A mikroalbuminuria, vagyis a kismértékű
fehérjevizelés ugyanis megmutatja, hogy a beteg a veszélyeztetettek csoportjába
sorolható-e, vagy sem. Annak jelenléte ugyanis a szív- és érrendszer károsodásának
korai jelzője, egyben kockázati tényezője. A vizsgálatban ezer magyar háziorvos
és csaknem 28 ezer magyar beteg is részt vett. Kiderült: a magas vérnyomásban
vagy cukorbetegségben szenvedő érintettek csaknem felénél észlelhető az
érkárosodás korai jele az egyszerű vizeletteszt segítségével. Az ő mintáikban
ugyanis több mint tízszer gyakrabban kerül fehérje a vizeletbe...''
A
cikk folytatása>> |
| A mellékhatásokról kérdezze meg tesztelőjét -
Népszabadság (Szerző: Danó Anna) |
,,Magyarországon évente kétszáz gyógyszerkísérletben vesznek részt
önként vállalkozók
A nagy-britanniai baleset után sem lettek gyanakvóbbak a hazai önkéntesek,
könnyedén vállalják a klinikai gyógyszerpróbákban való részvételt. Évente
200-300 vizsgálatból 15-20 milliárdos jövedelemhez jutnak a magyar kutatóhelyek
és orvosaik. Még mindig nincs magyarázat arra, miként érhetett kis híján
tragikus véget az a nagy-britanniai gyógyszerkísérlet, amelynek egyik résztvevőjét
jelenleg is intenzív megfigyelés alatt tartják. Hat férfi azt követően
lett rosszul, hogy egy új, embereken először tesztelt fájdalomcsillapító
és rák elleni gyógyszert kapott. A sokkos tüneteket okozó szer próbáját
a gyógyszerügyi hatóságok azonnal leállították. Bár mindez két héttel ezelőtt
történt, a hazai klinikai vizsgálatokat felügyelő hatóság, az Országos
Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) is még csak tervezi, hogy információt kér
a baleset okairól...''
A cikk
folytatása>> |
| Betegségmegelőzésre közel hárommillió -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Az egészségügyi intézmények, különféle közösségek mellett magánszemélyek
is jelentkezhetnek a szolnoki polgármesteri hivatal által kiírt betegségmegelőzési
és egészségnevelési programokra, amelyet e hónap 20-ig kell benyújtani
a települési önkormányzathoz. A közel hárommillió forint szétosztásáról
a közgyűlés dönt, csakúgy, mint arról, hogy azt vissza kell-e téríteni,
vagy sem.'' |
| Jogosan fizették ki milliós táppénzeket
- Világgazdaság |
,,Napi 236 ezer forintot is felvehettek, akik járulékot fizetnek
A betegség nem kíméli a százmillió forintos menedzserszerződéssel foglalkoztatottakat
sem - állapították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellenőrei
háromszáz, kirívóan magas összegű táppénzkifizetés vizsgálata során. Mivel
a táppénzes állományban lévők a jövedelmük után befizették a négyszázalékos
járulékot, jogosan vették föl a naponta 236 ezer forintnál nagyobb táppénzt.
Volt, aki 1,5 milliónál magasabb összeget kapott keresőképtelensége idejére.
A hatályos jogszabály szerint - 2000. december 30. óta - ugyanis a nem
rendszeres jövedelmek után is járulékot kell fizetni, így azok táppénzalapot
képeznek. Bukodi Zsolt, az OEP illetékes főosztályvezetője a Világgazdaságnak
igen különös, nem rendszeres, ám a táppénzkiszámítás alapjául szolgáló
jövedelmekről adott számot. Ezek között vannak a cégek által fizetett bónuszok,
prémiumok, az egy-két havi keresetnek megfelelő szabadságpénzek, az egészségmegőrzésre,
pihenésre szolgáló összegeket tartalmazó munkaszerződések...''
A
cikk folytatása>> |
| Nehezebb lesz cigarettát venni - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Jövő januárra várhatóan 500 ezerre csökken a Németországban
működő cigarettaautomaták száma a jelenlegi 600 ezerről - jósolja a gépeket
üzemeltetők szövetsége. Akkortól lép ugyanis hatályba az a törvénymódosítás,
amely szerint 16 éven aluliak nem vásárolhatnak dohányterméket.'' |
| Eszkalálódik a német orvosok sztrájkja -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Huszonhat német városban 12 ezer orvos sztrájkolt tegnap,
ez a legmagasabb szám a szakszervezet által szervezett szórványos munkabeszüntetések
március 16-i kezdete óta.'' |
| Táppénzbumeráng - Világgazdaság |
,,Aki sokat markol, keveset fog. Úgy tűnik, így jártak az egészségbiztosító
bevételeinek tervezői is. A járulékbevétel turbósítása ugyanis táppénzfronton
kezd a visszájára fordulni: a sokat fizetők benyújtják a magas táppénzszámlát.
Kétélű fegyvert gyártottak. A folyamat megértéséhez közel hat évet
kell visszamenni. Akkor törölték el a táppénzalap felső korlátját, a rendszeres
jövedelmek mellett kivetették a 4 százalékos járulékot a legkülönfélébb,
nem rendszeres jövedelmekre. Így azok után is jár a táppénz. Nem gondolták:
leleményes nép a miénk. A gyakorta változó adójogszabályok ismeretében
úgy próbálnak minél több pénzt megőrizni cégüknek és persze az ott foglalkoztatottaknak,
hogy az szabályos legyen. A teljesítményekhez kötött prémiumok mellett
ügyes dotálási módokat találtak ki: a jól menő munkahelyeken jutalomként
fizetik az egy-két havi bérnek megfelelő szabadságpénzt, a lakbértámogatást,
a foglalkoztatottak lakásrezsijét...''
A
cikk folytatása>> |
| Vitatott törvény a betegszabadságról - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Václav Klaus cseh államfő megvétózta azt a törvényjavaslatot, amely
azt kívánná meg a vállalatoktól, hogy maguk finanszírozzák a munkavállalók
betegszabadságát az első két héten. Klaus szerint ez akkor indokolt, ha
a dolgozók a munkaadó tulajdonában lennének. Erre a munkaügyi miniszter
úgy reagált: ez azt kell jelentse, hogy rabszolgaság uralkodik a legtöbb
EU-országban.'' |
| Könnyebben forgalomba hozhatók a
madárinfluenza-ellenes szerek - Magyar Nemzet |
| ,,Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy felgyorsítja a forgalmazási
engedély kibocsátását azon a gyógyszerkészítmények esetében, amelyek szükségesek
lehetnek a sürgősségi betegellátásban egy esetleges bioterrorista támadás
vagy madárinfluenza-járvány kitörése után. Amennyiben a bizottság szaktanácsadó
testülete úgy ítéli meg, hogy a gyógyszer esetleges kockázatai eltörpülnek
a jótékony hatások mellett, egyéves forgalmazási engedély bocsátható ki.
Az ideiglenes forgalmazási feltételek kiadása mellett egyben arra kötelezik
a termelőt, hogy folytassa, egészítse ki az adott gyógyszer hatásvizsgálatait.
Jelenleg tíz év telik el egy új gyógyszer megalkotása és piaci forgalmazása
között. A bizottság abban bízik, hogy a hosszadalmas eljárás (biztonsági
és hatékonysági értékelés, klinikai tesztelés) lerövidítése a sürgősségi
készítmények esetében életeket menthet meg, és csökkentheti sok ember szenvedését.
A döntés továbbá várhatóan fellendíti az innovációs folyamatot a gyógyszeriparban,
hiszen eredményeként a termékké válás költségei a korábbiakhoz képest sokkal
hamarabb megtérülhetnek...''
A
cikk folytatása>> |
| Freud és a nevezetes dívány - Népszabadság
(Szerző: Szászi Júlia) |
| ,,Ausztriában a jelek szerint nincs jubileum az ünnepeltet
szépítés nélkül bemutató vagy inkább leleplező könyv nélkül: ezúttal Sigmund
Freud születésének 150. évfordulója adott alkalmat egy rendhagyó életrajz
megjelentetésére. Nőgyűlölő volt, nem tűrte a konkurenciát, különösen,
ha a rivális a gyengébb nemhez tartozott, és családjával, főként gyermekeivel
sem bánt túl jól. Mielőtt felfedezte a kokain fájdalomcsillapító hatását,
maga is sűrűn szippantgatott, nejét sógornőjével csalta, s ami a legérthetetlenebb:
négy nővérét sorsukra hagyta, amikor a hitleri Németországból elmenekült.
Igaz, koncentrációs táborba hurcolásukat, halálukat maga sem érte már meg.
Az évforduló magasztos hangulatához nemigen illő sok apróságot tudhat meg
az érdeklődő Eva Weissweiler könyvéből, amely a jubileumi év kezdetén került
a boltokba. Akinek fontos az illúzió megőrzése, más könyvekből meríthet
ismeretet. A Suhrkamp ismét kiadta Ernst és Lucie Freud 30 évvel ezelőtt
megjelentetett kötetét, újabb képekkel és levélrészletekkel kiegészítve.
Annak idején Freud legfiatalabb fia és felesége elégedetlen volt a sok
ferdítéssel, nem éppen jóindulatú híreszteléssel, ami a pszichoanalízis
atyjáról megjelent, ezért állították össze a maguk könyvét...''
A
cikk folytatása>> |
| Névtelen munkamániások társasága - Népszabadság |
| ,,Ha valaki késő estig a munkahelyén rostokol, folytonos
időhiányban szenved, de új és még újabb feladatokat vállal, valamint a
szabadsága idején sem képes meglenni cége nélkül, bizton állítható, hogy
az illető munkamániás, és gyógykezelésre szorul. E célból a Névtelen alkoholisták
mintájára New Yorkban megalakult a Névtelen munkamániások társasága, amely
igyekszik segítséget nyújtani a rászorulóknak. A szakemberek szerint leginkább
a túlzottan aggodalmaskodó embereket fenyegeti az a veszély, hogy munkamániássá
válnak, hiszen csak olyankor képesek elfeledkezni fóbiáikról, amikor a
munkába temetkeznek...''
A cikk
folytatása>> |
| Óvatosan a hashajtókkal - Népszabadság |
| ,,De a baj a hozzászokás, amely miatt egyre több, egyre kisebb hatásfokú
- egyre több mellékhatást okozó - hashajtót kell szedni. Fogyás céljából
hashajtót szedni egyenesen butaság: a szer nem befolyásolja a bevitt kalóriák
hasznosulását. Rejtélyes ez a hashajtószenvedély, még akkor is, ha tudjuk,
hogy valóban rengetegen szenvednek székrekedéstől. Hogy igazitól vagy átmenetitől,
az más kérdés. Ám fontos szempont: nem mindenki tudja, hogy a székletürítések
száma normálisan is széles határok között, napi három és heti három között
mozog. Igazi krónikus székrekedésről - nemzetközileg egyeztetett szakértői
konszenzus, az ún. római II. kritériumok alapján - csak akkor beszélhetünk,
ha legalább 12 héten át folyamatosan észlelnek legalább kettőt az alábbi
tünetek közül: haspuffadás, rögös, darabos, kemény széklet, nem teljes
kiürülés érzése, végbéltáji feszülés vagy görcs, és a már említett háromnál
kevesebb székletürítés hetente...''
A
cikk folytatása>> |
| Hő és fagy a szív belsejébe - Népszabadság
(Szerző: Kun J. Viktória) |
,,Amerikai katéteres trükkök magyar orvosoknak
Áttörést jelent a tengerentúlon alkalmazott módszer meghonosítása a
szívritmuszavar gyógyításában. A hazai szakemberek reményei szerint a katéterezés
új módjával akár kilencven százalékban is elhagyhatják gyógyszerüket a
magyar betegek. A pitvari ritmuszavarok egészen új kezelési módszerét hozták
haza a szakma legjobbjai Amerikából. Eljárásukkal a betegek kilencven százaléka
gyógyítható, azaz soha többé nem szorul gyógyszeres kezelésre. A pitvari
ritmuszavar juttatja leggyakrabban kórházba az embereket. Igaz, közvetlen
életveszélyt ritkán okoz, a betegséghajlamot és a halálozási arányszámokat
azonban jelentősen befolyásolja. Legalább negyven-ötvenféle oka lehet,
a leggyakoribb azonban a magas vérnyomás. Kezelésére a mellkasmegnyitás
nélküli katéterterápia alkalmas beavatkozás, amely ma már a magyar betegek
számára is elérhető. Annak ellenére, hogy ezt az eljárást már nálunk is
három éve alkalmazzák, dr. Szili Török Tamás most mégis áttörésről beszél...''
A
cikk folytatása>> |
| Gyógyerő raktáron - Népszabadság (Szerző:
Dr. Gábor Zsuzsa) |
,,Szellemi frissesség és az alzheimeres elbutulás
A szellemi tartalék (kognitív rezerv) fogalmát alig több mint tíz éve
vezették be a pszichológiában. Azt a tudati (mentális) készletet értik
alatta, amely a veleszületett szellemi adottságokból, intelligenciából,
és az élet folyamán tanulással, tudatos alkotótevékenységgel szerzett ismeretekből,
tapasztalatokból tevődik össze. Újabban már idegélettani vizsgálatok is
igazolják a korábbi feltevést, hogy pillanatnyilag ez a tartalék az időskori
szellemi leépüléssel (dementia) járó kórképek, köztük a leggyakoribb, az
Alzheimer-kór egyik legmegbízhatóbb ellenszere. Ha a kiváltó okot nem is,
a betegség idegélettani, biokémiai hátterét, fő vonalaiban legalábbis,
ismerni véljük. Az agyi idegsejtek belső csőrendszere vaskos rostozattá
alakul, a sejtek körül pedig, időnként gyulladásos jelenségektől kísérve,
kóros fehérje rakódik le. A sejtek anyagcseréje, működése egyre nehezebb,
idővel pedig elpusztulnak. Mindezt szellemi hanyatlás, kórossá fokozódó
feledékenység, majd magatartási, viselkedési zavarok, a személyiség megváltozása,
szétesése kíséri. A folyamat többnyire hosszadalmas, a beteggel együtt
a hozzátartozók, a gondozók számára is komoly terhet jelent...''
A
cikk folytatása>> |
| gyógyhírek - Népszabadság |
| ,,Függőséget okoz a napozás. Korábbi vizsgálatok során már bebizonyosodott,
hogy az UV-fénynek - bizonyos fény hatására keletkező anyagok révén - van
bizonyos hangulatjavító hatása. Egy új vizsgálat azt bizonyította be, hogy
néhány napozónál elvonási tünetek jelentkezhetnek, ha a kellemes érzést
okozó vegyületeket blokkolják - állítják észak-karolinai kutatók a Journal
of the American Academy of Dermatology áprilisi számának oldalain...''
A
cikk folytatása>> |
| A Legfelsőbb Bíróság dönthet az ügyeleti díjakról
- Népszava (Szerző: Losonczi Gergely) |
| ,,Várhatóan a Legfelsőbb Bíróság elé kerül az orvosi ügyeletek díjazásának
ügye, miután az egyik beperelt kórház a testület állásfoglalását kérte
a vitában. Számítani lehetett arra, hogy a pert veszítő intézmények az
LB-hez fordulnak - vélte lapunk kérdésére az alkotmányjogász. Kolláth György
szerint a taláros testület igazi 'csemegét' kapott, mivel határoznia kell
abban a kényes kérdésben, hogy az ügyeleti idő teljes díjazását előíró
Európai Bíróság ítéletei, vagy az azzal ellentétes, de Magyarországon is
alkalmazott munkaidő direktíva alapján dönt. Ez azonban sorsdöntő lehet
a kórházaknak: az előbbi esetben folytatódhat a jelenlegi tendencia, az
utóbbinál fellélegezhetnek. Az alkotmányjogász is kiemelte, hogy a dilemma
feloldása valójában az Európai Unió kötelessége. Az Európai Bíróság ugyan
több ítéletében is kimondta, hogy az ügyeleti órákat teljes mértékben ki
kell fizetnie, s arra is felhívta a figyelmet, hogy változtatni kell a
direktíván. Erre meg is van a hajlandóság a közösség tagállamaiban, egyetértésre
azonban eddig nem jutottak...''
A
cikk folytatása>> |
| Tízmilliós visszaélés a fogorvosi támogatással
- Népszava (Szerző: L. G.) |
| ,,Várhatóan a jövő héten zárul le az Országos Egészségbiztosítási Pénztár
(OEP) vizsgálata a fogászati prevenciós programról, amelynek ellenőrzésén
kiderült: többen visszaéltek a megelőzésre kapott támogatással - tudta
meg lapunk. A program szakmai koordinációját végző Gyenes Mónika elmondta:
bár a tavaly szeptembertől decemberig tartó program vizsgálatának befejezését
kicsit későinek találja, megérti az egészségbiztosítót, mert kevés fogászati
ellenőrének egy most először indult modellkísérletet kellett vizsgálnia.
Úgy vélte: az a legfontosabb, hogy a program tovább folytatódjon, s az
is jó lenne, ha erre még a nyári szünet előtt lehetőséget kapnának a fogorvosok,
hogy a megelőzési körből ne essenek ki a gyermekek sem. Gyenes szerint
ezúttal is voltak olyanok, akik visszaéltek az OEP többlettámogatásával,
összesen több tízmillió forintot használtak fel jogtalanul. Mint mondta,
tudja ugyan, kik az érintettek, titoktartási kötelezettségére hivatkozva
nem árulta el, mennyien vették igénybe szabálytalanul a legfeljebb 280
ezer forintos havi pluszjuttatást..''
A
cikk folytatása>> |
| Ausztriában tavaly több mint kétszáz áldozatot
követelt a kábítószer - Népszava |
,,Leggyakoribb a túladagolás
Jelentősen növekedett Ausztriában a kábítószer-fogyasztás után közvetlenül
meghaltak száma 2004-ben: 224-en haltak meg drogfogyasztás miatt, míg 2003-ban
189-en. Az osztrák egészségügyi minisztérium hétfőn tette közzé Bécsben
a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos jelentését a 2004-es esztendőről.
A minisztérium statisztikája szerint 1997 és 1999 között évente 160-180-an
haltak meg a drogfogyasztás miatt az alpesi országban, 2000-ben 227-en,
2001-ben pedig 184-en. A hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésben felhívták
a figyelmet arra, hogy a megelőző évhez képest nem csak a drogozás miatt
meghaltak száma növekedett, hanem azon belül a 20 év alatti áldozatok aránya
is. A vizsgált évben már 21 százalék volt a droghalottak között az e korosztályhoz
tartozók aránya, míg a megelőző évben csak 12 százalékos. A kábítószer-fogyasztás
miatt meghalt osztrákok átlagéletkora 2004-ben 28,7 év volt, míg 2003-ban
29,5 év. A drog osztrák áldozatai közül minden ötödik volt nő a vizsgált
esztendőben...''
A
cikk folytatása>> |
| Egészségközpontok a régiókban - Világgazdaság
(Szerző: N. T. E.) |
,,Kevesebb ágyszám, specializált kórházak szerepelnek az NFT-ben
Egészségügy. A második Nemzeti fejlesztési tervhez kapcsolódó Egészséges
társadalom komplex program azzal számol, hogy a következő hét évben megerősödik
a lakosság közeli alapellátás, szűkül a drágán fenntartott kórházi kapacitás.
Dózsa Csaba, az egészségügyi tárca helyettes államtitkára azt reméli, hogy
a szerkezetváltáshoz 500 milliárd forint uniós forrás társul a következő
hét évben. Számítások szerint negyedével kevesebb lehet a jelenlegi 59
ezres aktív kórházi ágyszám, de elkerülhetetlen a megmaradók korszerűsítése
és a komplex egészségügyi szolgáltatóegységek kialakítása. El kell felejteni,
hogy a ma működő 150 kórház mindegyikében mindenféle betegséget kell gyógyítani,
a régiókban kell kialakítani a speciálisan felszerelt intézményeket, amelyeket
telemedicinára alkalmas informatikai rendszerrel kell ellátni - tette hozzá.A
meglévő kórházi bázison a mainál lényegesen több krónikus és ápolási részleget
építenek, s a népesség elöregedése miatt bővítik a geriátriai osztályokat,
így csökken a szociális indokok miatt kórházban fekvők száma. Dózsa Csaba
úgy látja, kevés a kardiológiai és az onkológiai rehabilitációs lehetőség
is. ..''
A
cikk folytatása>> |
| Ötvenmillió forint a védőnőknek - Világgazdaság
(a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Évi tízmillió forinttal támogatja a védőnők élet- és munkakörülményeinek
javítását öt éven át öt egészségüggyel foglalkozó hazai cég. A pénzt szakmai
továbbképzésekre, tájékoztató füzetek készítésére, szakmai rendezvények
szervezésére, számítógépek vásárlására és önsegélyező pénztári befizetésekre
fordítják. Ezt is tartalmazza a Rácz Jenő egészségügyi miniszter által
is aláírt megállapodás. Ábrahám Erika, a Felicitas Kft. ügyvezető igazgatója
szerint az együttműködés egyfajta akkreditáció, hiszen a szaktárca lektorálja
a felhasználóknak írt információs könyveiket.'' |
| Bírság megtévesztő gyógyszerreklámért -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Nyolcmillió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte
az Abbott Laboratories Magyarország Kft.-t a versenytanács. Megállapította
ugyanis, hogy a cég 2004-2005-ben közzétett szórólapjain a Klacid Uno,
illetőleg a Klacid XL terméket a fogyasztók megtévesztésére alkalmas öszszehasonlító
reklámmal népszerűsítette.'' |
| Tőkealap-kezelő segíti az inzulinkutatást -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Két lépcsőben, 640 millió forint tőkeemeléssel szerzett 42,62 százalékos
üzletrészt a hazai N-Gene Kutató Kft.-ben a Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő
Zrt. A kft. olyan inzulinérzékenyítő molekula fejlesztésén dolgozik, amely
négy-öt év múlva gyógyszer lehet.'' |
| Egyre keresettebbek a magánorvosok - Világgazdaság |
| ,,Egyre többször fordulnak magán-egészségügyi szolgáltatókhoz az osztrákok
- derül ki az OGM piackutató felméréséből. Ezek szerint tavaly már a teljes
egészségügyi kiadások 29,3 százaléka került a privát orvosok és egyéb,
nem a társadalombiztosítás által finanszírozott szolgáltatók zsebébe. A
trend várhatóan a jövőben még élesebb lesz: az OGM felmérésében megkérdezett
osztrákok háromnegyede (!) mondta azt, hogy készen áll fizetni egyes egészségügyi
szolgáltatásokért. Nem véletlen tehát, hogy a magánorvosok száma az elmúlt
tíz évben megduplázódott Ausztriában (tavaly már 7312-en voltak), és lassan
közelíti a tb-finanszírozású doktorokét (9307). Nem csoda - idézi a magánorvosok
szövetségét vezető Christoph Reisnert a Die Presse -, hiszen szerinte az
átlagos tb-s háziorvosi rendelőben háromórás várakozási idő után három
percig tudnak foglalkozni egy-egy pácienssel, s ezzel szemben csak a magánorvosi
rendelőben fizetendő 60-100 eurós alkalmi díj áll. A néha több hónapos
műtéti várólistákat sem kell végigböjtölniük a magánpraxist választóknak...''
A
cikk folytatása>> |
| Bűnügyi eljárásban a gyógyszergyártók -
Világgazdaság (a teljes
hírt átvettük) |
| ,,Nagy-Britanniában öt generikus gyógyszergyártó, többek között a Ranbaxy
és a Teva leányvállalatainak vezetői ellen kezdődött büntető eljárás. A
vád szerint az 1996 és 2000 között szövetkező nagyvállalatok piaci információkat
osztottak meg egymással, és ez alapján előre egyeztetett áron értékesítették
a generikus penicillinalapú antibiotikumokat és véralvadásgátlókat.'' |
| 2006. április 10. - hétfő |
|
| Nem áll jogukban hallgatni -
Népszabadság (Szerző: Czauner Péter) |
,,Törvény védi a romlott húst és szennyezett édességet forgalmazókat?
Száztonnányi romlott húst találtak valahol Heves megyében. A hűtőház
nevét nem közölték. A szennyezett szaloncukorról szóló hír után is a sajtó
derítette ki, hogy melyik cégről van szó. Egyelőre úgy tűnik, a magyar
hatóságok annyira félnek a kártérítésektől, hogy inkább hallgatnak.
Botrány vagy hitelesség - ezzel a címmel illették azt a minapi konferenciát,
ahol komoly vitába keveredtek egymással a különböző hatóságok képviselői
az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokon fennakadt gyártók és forgalmazók
nevének nyilvánosságra hozatalát illetően. Az ügy azóta sem oldódott meg,
a karácsony után kipattant ürülékes szaloncukorbotrány óta szinte hetente
foglalnak le romlott húst a hatóságok anélkül, hogy a vevők megtudhatnák,
melyik társaság termékéről van szó. A húsvéti húsrazziák és a csokinyuszi-ellenőrzések
esetleges felelősei várhatóan továbbra is névtelenségbe burkolódzhatnak,
a hatóságok ugyanis úgy félnek a kártérítési perektől, mint a tűztől...''
A
cikk folytatása>> |
| Budapesten tanácskoztak Európa vezető tüdőgyógyászai
- Med-Courier.com |
| ,,Vezető európai tüdőgyógyászok tanácskoztak április 8-án,
szombaton Budapesten . Az Európa több országából (Nagy Britannia, Németország,
Spanyolország) idelátogató tüdőgyógyász professzorok arról cserélnek tapasztalatot
magyar kollégáikkal, hogy hogyan illeszthetők a legújabb tudományos eredmények
a mindennapok realitásaiba- és hogyan fordíthatók ezen eredmények a betegek
minél eredményesebb kezelésére...''
A
cikk folytatása>> |
| Járványt okozhat az orvoshiány - Világazdaság
(Szerző: Joób Kristóf) |
,,A fejlett államok elszívják a világ többi részének
egészségügyi szakembereit
Az orvosok, nővérek és szülésznők hiánya számos országot tesz kiszolgáltatottá
az új globális betegségek kitörésével és elterjedésével szemben - szögezi
le az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éves jelentése. A tanulmány szerint,
miközben az egészségügyben világszerte egyre jobb és hatékonyabb gyógyszerek
és technológiák állnak rendelkezésre, a legszegényebb országok közül néhányban
a várható életkor a fejlett államok átlagának felére csökkent. Az eszközök
megfelelő felhasználása a járványok és egyéb betegségek elleni harcban
alapvetően az orvosok és ápolók szakértelmén múlik - hangsúlyozza a jelentés.
A dokumentumból kiderül, hogy 57 államban különösen súlyos a helyzet, ahol
összesen 2,4 millió szakemberrel kevesebb van a szükségesnél...''
A
cikk folytatása>> |
| A cikkek interneten való hozzáférhetőségét az újságok különbözőképpen
szabályozzák! |
| Copyright
(c) 2000-2006 -
É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft. |
|
|